A nyár egyik legjobban várt pillanata, amikor kiszabadulunk a mókuskerékből és végre elmehetünk egy igazi, tengerparti vakációra. Sokan azonban hiába készülnek rá fejben, valahogy mégsem tudnak igazán kikapcsolódni és egyik napról a másikra hirtelen elszalad mellettük a nyár – méghozzá olyan tempóban, hogy észre sem veszik, hogy ott járt. Ha nem sz
Mai világunkban a betegek öngyógyításában nagy szerepet játszanak a gyógynövények. Amikor klinikailag is bebizonyítható, hogy a gyógynövény valamelyik része (növényi drog) hatásos, ezeknek a növényi drogoknak a különböző kivonatai gyógyszerek formájában is a patika polcaira kerülnek.
Kevesebbet és rosszabbul alszunk a globális felmelegedés miatt, és ez csak a jéghegy csúcsa. Különösen a nőket és a súlyos betegségekkel küzdő idős embereket viselik meg a meleg éjszakák.
Eltört vonatkerék, kábelzabáló állatok, elszabadult cséplőgép És nektek milyen magyarázkodós sztoritok van, amiről sose hitte el senki, hogy nem kitaláció?
Visszérbetegségben a hazai lakosság több mint fele szenved, de sajnos közülük csak minden harmadik érintett fordul orvoshoz, mert tart a műtéttől, a hosszú felépülési időtől, pedig nagyon fontos a betegség időbeni kezelése, amelynek számos megoldása létezik. Az újabb, fájdalommentes és gyors műtéti lehetőségekről beszélt dr. Sepa György, a Trombózi
A legtöbben szülői mintáink alapján választunk párt, ez egyáltalán nem meglepő, néhányan még viccet is csinálunk abból, hogy a kedvesünknek hasonló szokásai vannak, mint az édesapánknak vagy az édesanyánknak. Arra, hogy ez miért van így, miért nem örülünk neki, és hogyan juthatunk túl a családi sémákon, most szakértő segítségével keressük a választ
Szülőként azt gondolnánk, szerencsés, akinek serdülő gyermeke nem bulizással múlatja az idejét, és jó jegyek megszerzésén fáradozik. Azt szeretné, ha mindenki elégedett lenne vele, és úgy általában mindenben kiemelkedne. Pedig lehet baj a tökéletesség hajszolásából.
A népbetegségnek számító visszerességről, annak okairól, következményeiről és kezeléséről számos tévhit él a köztudatban. Cikkünkben tudományosan megalapozott tények alapján leszámolunk a mítoszokkal.
Az emelkedő élelmiszerárak miatt érdemes okosan, tudatosan, az akciók nyújtotta lehetőségeket kihasználva vásárolnunk, hogy a kiadásainkat észszerű keretek között tartsuk. A cikkünkben található kérdőívünkben arra vagyunk kíváncsiak, te hogyan boldogulsz ezzel a helyzettel?
Bizonyos, emlőrák miatt alkalmazott kezelések növelhetik a csontvesztés, a csontritkulás (oszteoporózis) és a csonttörések előfordulásának kockázatát. Ezért, ha valaki mellrák kezelésben részesül, még inkább fontos, hogy mindent megtegyen csontjai gondozása érdekében.
Ahogy beköszönt a jó idő, egyre gyakoribbá válnak a visszeres panaszok. Prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája elmondja, mikre figyeljenek a visszérgyulladással küzdők.
New York, Párizs, London, Monte Carlo – kétségtelen, hogy ezekben a városokban találhatók a világ legdrágább és legvonzóbb irányítószámai, a legmenőbb ingatlanokat azonban már valahol egészen máshol kell keresni – legalábbis a kriptorajongók szerint. Esküdt Judit cikke. A metaverzum az ingatlanvásárlások egyik központi helyszínévé vált, a
A sebészeti robot szállítójával rövidesen lezárják a tárgyalásos közbeszerzési eljárást, így az első műtétekre még ebben az évben sor kerülhet. A Janus...
Giccses habcsókok, kaotikus szabású ruhák és ízléstelen neonfényű kreációk is bemutatásra kerültek a 75. cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén, melyeket egyszerűen nem lehet hova tenni. Össze is gyűjtöttük a legérdekesebb, legfurcsább estélyiket, melyek között egészen elképesztő darabok is szerepelnek!
Mario Fafangel, a NIJZ járványügyi központjának vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a beteg állapota stabil, a tünetek hazatérése után jelentkeztek nála. A...
Elképesztő eredményeket hozott az egészségügyi szakdolgozók kiégettségét és depressziójának mértékét vizsgáló felmérés. 64,4% a kiégés tüneteitől szenvedő egészségügyi szakdolgozók aránya, 42%-uk esetében olyan súlyos fokú a kiégés, ami már kezelést tenne szükségessé. A kérdőív kitöltőinek 40,2%-ánál valamilyen mértékű depresszió felmerült, közülük
Baranyai Dávid szerint egy vállalkozás sikere nagyban múlik azon, hogy el tud-e érni azokhoz az emberekhez, akik segíthetik a vállalkozót az útján, meg tudja-e győzni őket arról, hogy ő az az ember, akivel érdemes együtt dolgozni.
Eleinte csak kipirulásnak tűnhet a rozácea A rozácea (rosacea, rozacea) az arcon, főleg annak középső részén megjelenő bőrpír, kisebb pattanásokat és...
Regisztrálták a majomhimlővel fertőzött első beteget Szlovéniában, a férfi Kanári-szigeteki nyaralásáról tért haza - közölte a szlovén közegészségügyi intézet.
Ha a gyógyszer biztonságosnak és jól tolerálhatónak bizonyul, akkor a daganatok elleni küzdelem egy új korszakába léphetünk. Első alkalommal adtak be egy kísérleti rákölő vírust egy emberi betegnek, írja a ScienceAlert. A kutatók remélik, hogy a tesztek végeztével bizonyítékot találnak egy új gyógymódra, amellyel sikeresen le lehet küzdeni
Az Airbnb megszünteti és kiveszi a keresési listáiból a Kínában lévő szálláshelyeket. A döntés oka az, hogy a járvány miatt már 2 éve rendszeres lezárások vannak a hatalmas országban, amely…
Nehéz betartani az élelmiszerbüdzsét: a friss termékek, a szezonális ennivalók és a váratlan akciók komoly akadályok. És az utóbbi hónapokban egyre több ember számára vált egyre nagyobb kihívássá. Mondunk pár tippet, ami segíthet!
Az astigmatizmus (astigmia) - a rövidlátás és a távollátás után - a harmadik leggyakoribb fénytörési hiba, mely speciális, hiszen a szem felszínére eső fénysugarak nem egy pontban vetülnek le, a szemnek nem egy fókuszpontja van.
Az Apakulcs, azaz Süveges Gergő pályázatot hirdet: várja frappáns, emlékezetes, szívmelengető, örömteli vagy épp szívszorító; apával, apasággal kapcsolatos történetedet.
Az Apakulcs, azaz Süveges Gergő pályázatot hirdet: várja frappáns, emlékezetes, szívmelengető, örömteli vagy épp szívszorító; apával, apasággal kapcsolatos történetedet.
Az űróráról szinte minden órakedvelőnek azok az órák jutnak eszébe, amik jártak a Holdon, de mind közül elsősorban az Omega Speedmaster. Pedig ott van az űrórák között még a Bulova…
A Parkinson-kór egy progresszív neurológiai betegség, mely a motoros és nem motoros funkciókat egyaránt érinti, ám a vegetatív idegrendszer eltérései és pszichés problémák is jellemzőek lehetnek rá. Elsődleges jelei a különböző mozgásproblémák, ám a fájdalom, az alvászavar és a depresszió is jellemzőek rá.
Az ifjú Beckham és Nicola Peltz múlt hónap elején mondták ki egymásnak a boldogító igent, a luxuskörülmények között megrendezett ceremóniáról azonban csak most szivárogtak ki az első hivatalos fotók.