„Számtalan szóbeli bántalmazás ért már teljesen ismeretlen férfiaktól életem során. Tegye fel a kezét, akit nem!” – írja vendégszerzőnk, aki most kicsit besokallt. De csoda? „Egy nő egyedül egy kocsiban, az utcán, a boltban de tulajdonképpen bárhol céltáblájává válhat a férfi agressziónak, a verbális abúzusnak.” Fogadjunk, veled is történt már haso
Az elismerés az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza, célja, hogy felhívja a figyelmet a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire. A Libri irodalmi díj mellett közönségdíjat is kiosztottak.
„Bementünk, a látványt nem szeretném fölhozni, senkinek nem kívánom, akkor már a betegágy fölött volt. Amikor láttam, az… horrorfilmbe való volt, szó szerint” - mondta el egy ápoló.
Nem is kérdés, hatalmast robbant idén áprilisban a Hbo első teljesen magyar ötlet alapján készült sorozata, A besúgó. A Szentgyörgyi Bálint rendezésében készült alkotás múlt hét pénteken fejeződött be, ekkor került fel ugyanis a Hbo Max-ra a befejező, nyolcadik rész, így ha eddig vártál, hogy megnézd, akkor itt a remek alkalom!
Hol alakulhat ki trombózis? Miért fontos ennek a betegségnek a kezelése? Olvasóinktól érkeztek a kérdések. A válaszokat prof. dr. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája adja meg.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója követeli, hogy a Twitter bizonyítsa be, hogy a felhasználók kevesebb mint öt százaléka úgynevezett bot (nem emberi felhasználó) a platformon. Musk szerint ellenkező esetben „ez az üzlet nem haladhat előre".
Sokféle migréntípust írtak már le, ezek között ismert és kevésbé ismert formák is szerepelnek. Jó tudni, hogy nem mindegyik migrénes fejfájás egyforma: egyeseknek a tünetei térnek el, míg mások teljesen más korosztálynál fordulnak elő.