A felgyorsult világban az ember már hozzászokott ahhoz, hogy terveinek jó részét egyszerűen nem tudja időben megvalósítani. Vagy meg tudja, de nem elég motivált, túl tompa, kimerült, lusta hozzájuk. Így halasztja vagy besepri őket a fiókba, majd jön a padlás, végül pedig egy féregjáraton keresztül áthajítja őket a Draco-törpegalaxisba, hogy kvázi n
Az idei húsvéthét egészen más mederben zajlik, mint ahogyan azt általában megszokhattuk, ám a Győrhöz tartozó Ménfőcsanakban egyesek így is próbálták menteni a menthetőt.
Mostantól nem lesz lelkiismeret-furdalásod, ha kihagyod az edzést, persze csak akkor, ha helyette ezekben a pózokban szexelsz a csajoddal. Akkor már kellemeset a hasznossal, nem?
Egyes országokban már a gazdaság újraindításán dolgoznak, van ahol kinyithatnak hamarosan az óvodák és iskolák egy része, és a szolgáltatások közül is egyre több lesz újra elérhető.
Kásler Miklós április 7-én írt a vezetőknek. Az intézmények ezért számos beteget hazaküldenek, bár az utasítás szerint indokolt esetben gondoskodni kell arról, hogy más intézménybe helyezzék át őket.
A 87 éves műsorvezető február eleje óta otthon van, így védi magát. De szívesen tenne valamit a rászorulókért. Azt is elmesélte a videóban, hogy hogyan telnek a napjai mostanában.
Az államnak az élet és az egészség védelme mellett arról is gondoskodnia kell, hogy helyreálljon az állampolgárok társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális cselekvőképessége - írják.
A koronavírus elleni védekezés miatt még soha nem volt ekkora kereslet a kézfertőtlenítők iránt. De vajon mit tartalmaznak ezek a termékek, mennyire hatékonyak a hagyományos szappanokhoz képest?
A koronavírus kapcsán nehéz helyzetbe kerültek a bortermelők. Sokan a turizmusra, a vendéglátásra, a helyszíni értékesítésre alapoznak, az ő forgalmuk gyakorlatilag leállt. Vannak, akik az...
A koronavírus kapcsán nehéz helyzetbe kerültek a bortermelők is. Sokan a turizmusra, a vendéglátásra, a helyszíni értékesítésre alapoznak, az ő forgalmuk gyakorlatilag leállt. A legtöbb...
A gazdaságvédelmi akcióterv részeként megjelent az első, az agrárium számára célzott segítséget jelentő intézkedéscsomag a Magyar Közlönyben – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A legkisebb...
Ennél megosztóbb téma talán nem is létezik a szülők körében. Mutatunk három olyan okot, ami miatt jobb, ha inkább hanyagoljuk, vagy mérsékeljük ezt a szokást.
Lehet még ennél tovább fokozni a pénzéhes, és a pénzre hajtó lányok megszívatását? Josh a youtube sztár rendre leckézteti meg a hölgyeket, azzal hogy szegénynek, és hajléktalannak öltözve megpróbál szóba elegyedni velük, akik elküldik melegebb éghajlatra, majd 15-20 perc múlva átöltözik rendes ruhába, és beül a 30 milliós ferrari autójába, és úgy p
A Vertebra Alapítvány munkatársa már évek óta segíti az orvos-szülő kommunikációt gerincoperált páciensként és szakemberként. A témában két könyvet is írt, amelyekben felfedi, mivel jár a fűző hordása vagy egy gerincműtét. Saját tapasztalatairól, tévhitekről és tabukról mesélt nekünk az új könyvének megjelenése kapcsán.
Geönczeöl Attilával garamkövesdi borász- agrárközgazdásszal beszélgettünk, most olvashatják az interjú második felét. Mi volt az emberek reakciója különböző országokban? Amerikában már akkor elkezdtek készletezni az...
A gazdaságvédelmi akcióterv részeként megjelent az első, az agrárium számára célzott segítséget jelentő intézkedéscsomag a Magyar Közlönyben – jelentette be Nagy István agrárminiszter. Frissítés: Ma...
Geönczeöl Attilával garamkövesdi borász- agrárközgazdásszal beszélgettünk, most olvashatják az interjú második felét. Mi volt az emberek reakciója különböző országokban? Amerikában már akkor elkezdtek készletezni az...
Ennél megosztóbb téma talán nem is létezik a szülők körében. Mutatunk három olyan okot, ami miatt jobb, ha inkább hanyagoljuk, vagy mérsékeljük ezt a szokást.
Számos elmélet látott már napvilágot a pandémia lecsengésével kapcsolatban, de a szakértők úgy gondolják, az eddigiek alapján még nagyon sokáig nem térhetünk vissza a normál kerékvágásba.
A magyar borászok 12000 palack bort ajánlottak föl és szállítanak ki 30 egészségügyi intézmény dolgozóinak ezekben a napokban. „Tisztelt Egészségügyi dolgozók! Kedves Barátaink! Lassan három...