A következő napokban folytatódik a száraz, napos idő. Erősödik a nappali felmelegedés, olyannyira, hogy egy hét múlva néhol már 24 - 25 fok is lehet. Az éjszakák még hidegek lesznek, ennyiben lesz jelen a sivatagi hangulat - hallható az OMSZ videójában.
Bolondok napján, azaz április 1-jén kötötte össze az életét egy oroszlányi pár. Teljes járványvédelmi felszerelésben mondták ki a boldogító igent, a lakodalmat pedig az ágyban tartották, máshová nem is nagyon mehettek volna.
Mindenkinek vannak karmikus jelei, amiket a testén, vagy a lelkében hordozhat. Ezek a régmúlt eseményeit importálják jelenlegi életedbe, természetesen okkal.
Egy nap alatt 809-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során. Lassult a fertőzés növekedésének üteme, a vizsgálatok az elmúlt egy napban 7026 új esetet azonosítottak.
Nagy-Britanniában szombatig több mint 183 ezer szűrést végeztek, ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál. A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.
A Harvard kutatói közöltek egy tanulmányt, melyből kiderült a hosszabb élet öt kulcsa. És olyan nagyon nem is nehéz betartani. Manapság meg kifejezetten ajánlott.
Amikor egyik pillanatról a másikra eltiltanak bennünket attól, hogy fizikai kapcsolatba lépjünk szeretteinkkel, barátainkkal, munkatársainkkal, akkor érezzük igazán, hogy mit is jelent az a szó: együttlét. Nem is beszélve ennek az érzésnek a gyógyító hatásáról.
"Annyi mindenen vagyunk túl a sok-sok év alatt, hogy tudtuk, ha törik, ha szakad, ma összeházasodunk" - egy fiatal pár nem adta fel, és egybekelt a kitűzött napon.
A következő időszakban több időt tölthetnek együtt a családok a járványhelyzet miatt. Fontos, hogy a megváltozott napi rutinban is legyenek közös élmények, és az is lényeges, hogy a szórakozás lehetőleg ne online történjen – tanácsolja az InfoRádiónak nyilatkozó pszichoanalitikus.
Egy elemzés szerint megalapozatlannak bizonyultak azok a félelmek, hogy az internethálózatok nem tudnak majd megbirkózni azzal megterheléssel, amelyet a koronavírus-járvány miatt otthon maradni kényszerült sok millió felhasználó okoz.
„Egy sor szuperhatékony antitestet fejlesztettünk ki, amely blokkolja a vírus felületén lévő tüskéket, így a vírus elveszíti fertőzőképességét” – jelentette be egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója.
A tavaszi idő és a járvány is arra sarkall sokakat, hogy átüljenek az autóból vagy a BKK-ról a kerékpárra. Milyen biciklit válasszunk, miért fontos a sisak és kell-e nekünk tárcsafék? Vásároljunk vagy kölcsönözzünk? Válaszok Nagy Andrástól, a Berguson Kft. vezetőjétől.
Április 8.-án 19:00 kor több mint 40 borászat tételeit kínálják fel élő videós közvetítés keretén belül a DiVino Facebook oldalán. A Junibor – Fiatal Borászok...
Az étterem ingyen ebédet visz Zánka 15 kilométeres körzetében olyan rászorulóknak, akiknek ebben a bizonytalan helyzetben nehézzé vált sorsuk a Balatonnál. A jótékonysági akciót a...
A koronavírus járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet rendkívül érzékenyen érintette a magyar szőlőtermelőket és borászatokat. A kialakult válsághelyzettel kapcsolatban – a Tagság visszajelzései alapján – többféle...
Amerikában a maszk viselésére bízatatnak mindenkit, illetve arra, hogy saját kezűleg készítsék el, ne vásárolják fel a készletet az egészségügyi dolgozók elől.
Míg a közlekedés és az ipar légszennyezése csökkent, addig a lakossági fűtésből és avarégetésből származó szállópor-koncentráció emelkedett Magyarországon. A Levegő Munkacsoport más szervezetekkel összefogásban arra hívja fel a figyelmet, hogy a lakossági hulladékégetés a koronavírus terjedését is elősegítheti.