A Halak jegyben született nők nemcsak elbűvölőek és rejtélyesek, hanem fantasztikusan pontos intuitív képességekkel is rendelkeznek. Remek emberismerők,...
A ketogén diéta egy olyan étrend, amelyet elsősorban epilepsziás betegek (kisgyermekek) gyógyítására, kezelésére alkottak meg. A tápanyagbevitel 90 százaléka zsírokból történik, a maradék 10 százalék pedig szénhidrátokból és fehérjékből 4:1 arányban, tehát magas a zsírbevitel, és nagyon alacsony a szénhidrát-, illetve fehérjebevitel.
Múlt vasárnap lezárult AZ ÉV HOTELE közönségszavazás első régiójának, azaz az Alföldön induló szállodák bemutatása. De ezzel a verseny még nem ért véget, hiszen a régió négy szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán.
Magyarország bortermelése tavaly az ötéves átlagot tekintve 21 százalékkal emelkedett, mindez pedig arról tanúskodik, hogy borászaink kiemelkedő szaktudásukkal, elkötelezettségükkel, valamint hazánk kedvező elhelyezkedése és adottságai...
A műanyagok olyan mértékben átszőtték mindennapjainkat, hogy már észre sem vesszük őket. Kényelmes. Olcsó. Kikerülhetetlen. A szomorú igazság azonban az, hogy az általunk használt műanyagok...
Az Intervitis Interfructa egy nemzetközi boripari, borászati és szeszfőzde technológiai vásár, melyet 3 évenként rendeznek meg Stuttgartban, legközelebb 2022 februárjában. A vásáron a piacvezető borkészítők mutatják...
A Summer Fancy Food Show néven ismertté vált élelmiszeripari vásárt évente rendezik meg New Yorkban, a vásár az észak-amerikai kontinens legnagyobb ilyen jellegű kiállítása, amelyen...
A kullancsencephalitis a kullancsokban élősködő flavivírusok által terjesztett betegség, tünetei a kullancscsípést követően néhány napon belül jelentkező magas láz, idegrendszeri görcsök, tudatzavar lehetnek.
Harmadik alkalommal hoz elismerést Magyarország számára a Szigetköz szívéből fakadó Szigetközi Friss Víz. Kiemelt jelentőségű hazai éttermek, kávézók és szállodák rendelik Szigetköz kincsét. 2019 tavaszán...
A Naturális Felvidék Sétálókóstoló sikere után újra megtelt a VinoPiano BorBár terasza a természetes borok rajongóival. Június 26-án a Természetes Mátra Sétálókóstolón mutatta meg a...