A gyereknevelés eléggé megváltozott az elmúlt évtizedekben, de ez nem jelenti azt, hogy néhány sikeres módszert ne lehetne visszahozni a jelenbe. Az, ahogyan a gyermekeinket neveljük, óriási befolyással van a fejlődésükre, arra, hogy milyen felnőtté válnak, és hogyan tudnak majd boldogulni a nagybetűs életben.
Alvászavart bizonyos életmódbeli tényezők is okozhatnak, így például pszichoszociális problémák (munkahelyi, magánéleti stressz), váltott műszakos munka, nem megfelelő alváskörnyezet, rossz szokások (pl. kiadós étkezés elalvás előtt, rendszertelen alvás), stb.. Alvászavar azonban számos betegség velejárója is lehet, így különféle testi és pszichés
Október 9-én ünnepség keretein belül vehette át Günzer Tamás az Év Pincészete díjat. A borászat névadó alapítója büszke arra, hogy pincészete ezzel a díjjal a...
Évente több mint hatezer ember veszíti el a látását Magyarországon, ugyanakkor körülbelül felüknél megelőzhető lenne a vakság kialakulása - mondta a Magyar Szemorvos Társaság főtitkára.
A gofrisütőből mindig illatos, finom reggeli kerülhet ki, de tudtad, hogy nem a waffle az egyetlen, amit elkészíthetsz benne? A neten keringő tippekből...
Érdekes gondolatokat vet fel ez a kérdés, és egyre több embert foglalkoztat. Akár hiszel benne, akár nem, az biztos, hogy vannak megmagyarázhatatlan...
A sokszor kiszámíthatatlanul jelentkező rohamok még hatékony kezelés mellett is zavarhatják, sőt átmenetileg meg is gátolhatják a munkavégzést. A migrénesek fele a rohamok alatt súlyos korlátozottságról számol be, vagy ágynyugalmat igényel.
3,5 milliárdos program keretében indítják el a magyar borok külföldi népszerűsítését jövőre – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az Év Pincészete díj átadóünnepségén Villányban....
A quinoa évek óta az egészséges étrend kedvelőinek egyik nagy kedvence, nem mellesleg igazi Insta-sztár. De tényleg érdemes lecserélni régi nagy kedvencünket, a klasszikus vagy a barna rizst a quinoára?
Befejeződött a pincefalu turisztikai fejlesztése a Tolna megyei Györkönyben, ahol új kiállítótér, sétaút és játszótér készült. A 98 millió forintos, európai uniós támogatással megvalósult beruházás...
A méh üregének belső felszínét többrétegű mirigyhám borítja. Ez a hám különösen hormonérzékeny, a petefészek által termelt tüszőhormon és a sárgatest hormon hatására jelentős szöveti változásokkal fejlődik. Menstruáció előtt a korábbi magas tüsző- és sárgatest hormonok szintje alacsony lesz a vérben és a 10-12 milliméter vastagra nőtt, hormonigénye
Néha jó lenne kiszakadni a nagyvárosi forgásból és úgy érzed, szívesen kezdenél új életet egy csendesebb vidéken? Mi most eljátszottunk a gondolattal és összeszedtünk öt olyan települést, amit szívesen neveznénk akár otthonnak is.
A Széchenyi téri Roosevelt Irodaház megvásárlásával a város egyik legkiválóbb adottságú irodaépülete került az OTP Ingatlanbefektetési Alap portfóliójába.
Mindegy, hogy évek óta, vagy csak pár hónapja dolgozol a munkahelyeden, ha nem szeretsz ott lenni, az biztosan az egész napodra rányomja ez a bélyeget....
Az emberi test olyan, mint a gyurma. Remekül formázható. Nem csupán funkcionálisan, de formailag, sőt, szerkezetileg is alkalmazkodik a terheléshez, amely rendszeresen éri. Mindez egyben azt is jelenti, hogy kitartó, aktív munkával, a megfelelő edzéssel átformálhatjuk testünket, izmokat fejleszthetünk, növelhetjük tömegüket, szálkásíthatunk, sőt, a