A legtöbb ember vissza-visszatérően kénytelen megküzdeni a felesleges kilókkal az egészség megőrzése érdekében. Éppen ezért általában a cikkek és a TV műsorok a súlyvesztésről szólnak, ám azokról, akik nem tudnak hízni, mélyen hallgatnak.
Nem ez az első alkalom, hogy Pharrell Williams az Adidassal dolgozik együtt: a rapper-producer-dizájner mindenes legutóbb egy egészen minimalista kombót dobott össze az Adidassal és a Chanellel közösen, az 1000 eurós NMD Human Race-t.
Hivatalosan is megkezdődött a nyári időszámítás, éjjel ugyanis kettőről háromra kellett átállítani az órát. Ezt többek között azt is jelenti, hogy mostantól egy órával kevesebbet alszunk, ezt pedig jól kalibrált szervezetünk eléggé megérezheti.
Teherbeesés előtt sokan kivizsgáltatják magukat, hogy a baba a legideálisabb körülmények közt foganjon meg, ugyanis így nem csak maga a megtermékenyülés és a beágyazódás megy könnyebben, de megfelelő értékek mellett csökken a vetélés és a koraszülés kockázata is.
Sosem látott rekorddal, 188 ország részvételével tarolt idén a WWF Föld Órája - közölték a szervezők. Magyarországon 35 település csatlakozott az idei Föld órája akcióhoz, amellyel a klímaváltozás ellen és a természet védelme mellett kívánnak mozgósítani.
Bár minden csillagjegy más és más, mind közül mégis kiemelkedik a Bika, ő ugyanis az egyetlen olyan jegy, aki a legjobb partnert jelenti az élet során.
Akárcsak a többi daganatos betegség esetében, prosztatarák diagnosztizálásánál is attól függ a prognózis, milyen stádiumú a betegség. Összeszedtük a prosztatarák szakaszait, illetve azt, mire kell számítani ezeknél.
Nem találjuk fel a spanyolviaszt, mikor kijelentjük: a tél baromira kikezdi a bőrt és a szőrzetet is. A tavaszba pedig mindannyian a legszebb formánkban szeretnénk belevágni, nem? Na ugye. Úgyhogy összegyűjtöttünk öt, férfiaknak tervezett natúrkozmetikumot, amivel tökéletes arccal, hajjal és szakállal indíthatod a meleget.
Szinte nincs olyan ember, akinek valaha ne fájt volna a háta, sokan kezelést is igényelnek a fájdalmas problémára. Dr. Dobos Márta holisztikus szemléletű ortopéd orvos az akár évekig elhúzódó kellemetlenség okairól és kezeléséről beszélt.
Az éhgyomorra fogyasztott citromos víz igazi csodálatos mellékhatásokkal van a szervezetre, arról azonban kevesen tudnak milyen citromos vizet is kell innunk, hogy a kúra tényleg hatásos legyen.
Krónikus álmatlansággal küzd? Nehezen alszik el, órákig ébren hánykolódik az ágyban? Szakértőnk segítségével most bemutatjuk azokat az apró változtatásokat, melyek segítségére lehetnek a nyugodt elalvásban, és azt is eláruljuk, mit tegyen, ha mindez kevésnek bizonyul.
Calin Stan készített Erdélyről egy gyönyörű fotósorozatot, a felvételek pedig hamar bejárták a világot. Ködborította, hólepte dombok, a fák ágai közül kikandikáló nap, mely sugaraival beborítja a völgyet. Közben pedig az utak, azok a túlvilági életérzést árasztó utak. Tökéletes.
Ebben a videóban jó néhány olyan felvételt láthatsz Észak-Koreából, amely a távol-keleti rezsim törvényrendszere szerint nem készülhetett volna el, vagy nem kerülhetett volna ki az országból.
Amikor munkahelyet választunk, a cég alapján döntünk. Amikor azonban a távozás mellett döntünk, akkor az esetek nagy részében a főnök miatt tesszük. Milyen a nehéz főnök? Szakértőnk, Őri Júlia cikkét olvashatjátok.
A gyerekeknél viszonylag gyakori problémát jelent az orrvérzés, sokszor elég hozzá az orrfújás, de felső légúti fertőzések során akár spontán is kialakulhat. Télen a fűtött helyiségek levegője kiszárítja az orrnyálkahártyát, ami begyulladhat, és vérezhet is.
A mielóma multiplex a csontvelői plazmasejtek rosszindulatú daganatos megbetegedése. A betegek várható túlélése az utóbbi években megjelent szereknek és a kiegészítő kezelésnek köszönhetően jelentősen javult. A jó kockázati csoportba tartozó betegek túlélése az őssejt átültetéssel akár a 10 évet is meghaladhatja. Ezzel együtt a betegség továbbra se
Miért kell hosszú perceket tölteni az orvosi váróban,és miért időzik bent olyan sokat a korábban érkezett beteg? Nem lehetne meggyorsítani ezt az egész folyamatot?