Magyarországon még hiányterületnek számító nőgyógyászati urológiai szakrendelés nyílt a Debreceni Egyetem (DE) szülészeti és nőgyógyászati klinikáján: az uroginekológiai szakrendelésen beutaló nélkül fogadják a betegeket - közölte az egyetemi sajtóiroda az MTI-vel.
A légkörben jelen lévő, közvetlenül emittált szennyező anyagok átalakulásai során az embert és a környezetét súlyosan veszélyeztető vegyületek képződhetnek, amelyek különböző, kellemetlen szagok formájában jelennek meg.
VIRÁGkonyha, vagyis virágok, amiket meg lehet enni. Bármennyire hajmeresztő ötletnek is tűnhet elsőre, jobb, ha tudod, nem a Michelin-csillagos éttermek séfjeinek úri hóbortjáról van szó.
A következő napokban a mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja várhatóan a tüneteket okozó, közepes tartományban alakul, sőt helyenként - elsősorban a Dunántúlon és az Alföld déli részén - a magas szintet is elérheti.
A heveny vagy krónikus hasnyálmirigy-gyulladás leggyakrabban a következő tünetek alapján merül fel: heves hasi fájdalom, hányinger, hányás, puffadás, láz, ileus, illetve krónikus esetben fogyás, alultápláltság, széklethabitus-változás, emésztési zavarok képében jelentkezik. Miről árulkodnak a laboreredmények?
Egyre többen tartanak gluténmentes diétát, mert rendszeresen hasi panaszoktól, vagy különböző tünetektől – fejfájás, krónikus fáradtság, hajhullás, vérszegénység, végtagokban zsibbadás, akaratlan hízás vagy fogyás – szenvednek, de nem találják az okát. Sokak számára a glutén kizárása sem hoz megoldást, ám a hosszabb ideje tartó diéta megnehezítheti a kivizsgálást.
Több hete érzek szúró fájdalmat a szememben, és félek, hogy zöldhályogom van, ugyanis édesanyámnak is van, és úgy tudom, ez örökölhető. A szemész szteroid tartalmú cseppet írt fel, és azt mondta, csak meg vannak fázva a szemeim.
A férfias típusú hajhullás (androgén alopecia) férfiak körében a hajhullás leggyakoribb típusa, de ritkán nőknél is előfordulhat. Körülbelül öt férfi közül négyet érint többé-kevésbé kifejezett formában. Oka a szőrtüszők férfi nemi hormonokkal szembeni genetikailag meghatározott túlérzékenysége.
A glifozát hatóanyag semmilyen mértékben sem minősíthető rákkeltőnek – áll az Európai Vegyianyag Ügynökség - ECHA - Kockázatértékelési Bizottságának - RAC - márciusban közzétette értékelésében. A szakvélemény várhatóan pontot tesz a tudományos vitákra, ugyanakkor nem jelenti a hatóanyag azonnali megújítását – erről legkésőbb 6 hónap múlva kell az Európai Bizottságnak döntenie.
A szakemberek szerint a leggyötrőbb és legmérgezőbb lelki szenvedély a féltékenység, amit Othello-szindrómának is neveznek. A zöldszemű szörnyként is nevezett népbetegségnek egyelőre egyetlen orvos sem tudja receptre felírni a gyógyító ellenszerét. A megoldás első lépésben önmagunk elfogadásában és az önismeretben rejlik.
Magyarországon rendkívül jól működik a szervkoordináció, és örömteli, hogy évről évre növekszik azok száma, akik életmentő szervhez jutnak - mondta az egészségügyért felelős államtitkár Budapesten, az Országos Vérellátó Szolgálat keretein belül működő Szervkoordinációs Iroda létrehozásának tízedik évfordulóján tartott konferencián.
Nem jelentkeztek autista vonások azoknál az egereknél, amelyeknek az anyja D-vitamin pótlást kapott a vemhesség alatt - közölték a Queenslandi Egyetem kutatói.
A diagnózis felállítását részletes kivizsgálás előzi meg a fizikális vizsgálatoktól a speciális laborvizsgálatokon keresztül az ultrahangos vizsgálatig, ám a prosztatadaganat diagnózisa csak a szövettani vizsgálat alapján állítható fel egyértelműen.
A reggeli étkezést sajnos rendszeresen elhanyagoljuk. Általában egy újabb nap kezdetekor, munka vagy iskolakezdés előtt arra van a legkevesebb időnk, hogy nyugodtan elkészítsük egészséges reggelinket, és asztalhoz ülve, komótosan elfogyasszuk azt.
A romániai kanyarójárvány során 2016. január 1. és 2017. február 17. között a kanyaró megbetegedések száma 3 071 volt, 16 beteg halt meg. Az elmúlt években Európa több országában is jelentettek kanyarójárványokat, de mivel ezek nem közvetlen szomszédságban voltak hazánkkal, kevésbé keltették fel a közvélemény és a járványügyi szakemberek érdeklődését.
Szerda reggel nyolc órakor feloldották a makói kórház járványügyi zárlatát - jelentette be a helyettes országos tisztifőorvos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A valaha mért legalacsonyabb, 4 ezrelék alatti szintre csökkent a csecsemőhalandóság tavaly Magyarországon a KSH jelentése szerint. Ez a 2015-ös adatokhoz képest 7, a 2013-as eredményekhez viszonyítva pedig 25 százalékos javulást jelent.
Bár alapvetően az adott szervre jellegzetes tumormarkerek segítik a daganatok diagnosztizálását, ezek értékelése sem mindig könnyű. Sokszor észlelhető magasabb tumormarker-szint gyulladás esetén is, ilyenkor az emelkedett érték nem több százszorosa-ezerszerese a normál értéknek. Nem minden tumormarker egy szerv daganatára jellegzetes csak, így előfordul, hogy nehéz beazonosítani a kiinduló…
Hogy kinek melyik szoptatási pozíció a legkényelmesebb, azt mindig az anyuka és a kisbaba döntik el. Van, aki fekve, van, aki inkább ülve, míg mások egy hintaszékben himbálózva érzik legjobban magukat. Hogyan találjuk meg a megfelelő módszert?
A kanyaró egy erősen fertőző, ám nem gyakori gyermekkori betegség, amely terhes nők számára igen veszélyes lehet. A paramyxovirus okozta kanyaró leggyakoribb tünetei a láz, az orrfolyás, a köhögés, a szemek vörösödése és a bőrkiütés.
A szexuális együttlétek az esetek többségében nem okoznak fájdalmat, ám olykor megeshet, hogy a nő a nemi izgalom ellenére is kisebb-nagyobb kellemetlenséget tapasztal közösülés során. Dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász-endokrinológusa szerint szülés után még 3-6 hónapig, esetleg a szoptatás végéig igen gyakori a probléma, ám ha hosszabb ideig nem élvezi az együttléteket, akkor…
A fogamzásgátló tablettát szedő nők akár harminc évig is védettek a daganatos betegségek bizonyos fajtáival szemben - állapították meg az Aberdeeni Egyetem kutatói.
A Nemzeti Szívprogram keretében a heveny szívizominfarktus, valamint a szívelégtelenség új megelőzési és terápiás lehetőségeit kutatja a Semmelweis Egyetem (SE) orvoscsoportja - mondta Merkely Béla, a projekt vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza idén tizenöt helyszínre, Budapest mellett több vidéki városba és Erdélybe is ellátogat, hogy ingyenes fogászati szűrést, kezelést és szaktanácsadást biztosítson gyerekek részére.
Egy nyíregyházi orvos nem fogadta el, hogy tehetetlen az orvostudomány, amikor a daganatos betegeknél áttétek jelennek meg a hashártyán, majd szétszóródnak a hasüregben. Dr. Tóth Lajos Barna, osztályvezető főorvos hazánkban elsőként, a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban végezte el a speciális operációt hasüregi daganatos betegen.
Gombos Cyntia a nyirokrendszeri daganata után még jobban odafigyel, hogy olyan sminket használjon, ami a bőrből felszívódva nem jelent veszélyt az egészségre. Mire kell figyelni vásárláskor? Pirner Alma fogadalma: 10 ezer nőnek segít felkészülni a strandszezonra. Egyiküket személyes állapotfelmérésre kísértük el.
Az év első hónapjában fél százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 19 százalékkal növekedett a 2016. januárihoz képest. A természetes fogyás is jelentősebb az egy évvel korábbinál - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.
Az internetet böngészgetve nap, mint nap bukkanhatunk újabb és újabb korszakalkotó találmányokra, melyek azonnali gyógyulást ígérnek a krónikus betegségekben szenvedőknek (elhízás, hajhullás, mozgásszervi problémák). Bár a csodaszerek a gyakorlatban általában nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, egy-egy valóban hatékony időnként azért akad közöttük.
Az utóbbi időben a szív ultrahangvizsgálata (echocardiographia) nagymértékben elterjedt a kardiológiai gyakorlatban. A szívultrahang-laboratóriumokban a szívet, illetve a nagy ereket különböző módszerek segítségével monitorozhatják.
Az utasok régóta aggályokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy a gépek fedélzetére befújt levegő minősége rossz. Az EASA szerint az utasok leginkább amiatt aggódnak, hogy a hajtóműből befújt levegő olajból származó illatanyagokat is tartalmazhat, amely káros az egészségre - tette közzé az MTI.
A korábban csak felnőtteket érintő, gyógyíthatatlan Crohn-betegség évente már 150 gyermeknél jelentkezik Magyarországon, a fekélyes bélbetegséget valószínűleg a feldolgozott élelmiszerekben lévő adalékanyagok okozzák - mondta Veres Gábor, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Hazánkban megközelítőleg kétszázezer beteget érint a pikkelysömör, a bőrgyulladásos hámlását okozó bőrbetegség. A vörös, vaskos, pikkelyes foltok elsősorban a könyöknél, a térdeken, a hajas fejbőrön jelentkeznek, de a betegség a körmökön és az ízületeknél is elváltozásokat okozhat.
Az infarktus és a depresszió kölcsönhatásai eddig is ismertek voltak, mostanra azonban az is bebizonyosodott, hogy a szívbetegség utáni depresszió jelentősen növeli a halálozási kockázatot. Dr. Matusovits Andrea, a Kardioközpont sportorvosa, aneszteziológus, intenzív terapeuta éppen ezért az infarktus utáni rehabilitációs program jelentőségét hangsúlyozta.
Amikor egy nő várandós lesz, szervezete már szinte a fogantatás pillanatától elkezd készülődni a magzat kihordásának hosszú időtartamára és a megszületés eseményére. Ezen változások gyakorlatilag minden szervet, szervrendszert érintenek, hátterükben a megtermékenyítéskor elkezdődött neurohormonális szabályzó rendszerek komplex működése áll. A kifejlett magzat megszületéséig a leendő édesanyák…
Pajzsmirigybetegségek különös gyakorisággal fordulnak elő serdülőkorban, a változókor és a terhesség idején, illetve az azt követő időszakban. Ismerje meg a pajzsmirigybetegségek kivizsgálása során elvégzett főbb laborvizsgálatok értékeit!
Az androgén alopecia, azaz a férfias típusú hajhullás genetikailag meghatározott és hormonfüggő, általában a férfiakra jellemző, de ritkán nőknél is előfordulhat. Férfiaknál nagyon gyakori, körülbelül öt férfi közül négynél jelentkezik. Náluk a szőrtüszők férfi nemi hormonokkal (androgének) szembeni genetikailag meghatározott túlérzékenysége áll fenn.
Az elkövetkező napokban várhatóan országszerte fokozódik a nyír pollenszórása, a déli, délnyugati országrészben a koncentrációja már a magas szintet is elérheti - tette közzé az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán.
Az alvási szükségletek és szokások a baba életkorával változnak. Akár újszülöttről vagy nagyobb gyermekről van szó, a szülőben felmerülhet a kérdés, hogy mennyi alvásra van szüksége az adott életkorú picinek? Különösen akkor, ha a szülő is alváshiányban szenved, merül fel a kérdés, vajon eleget alszik-e a baba. Cikkünkből megtudhatja, mennyi alvásra van szüksége 1 hetes és 1 éves kora között…
Óriási lépés, nagyobb esélyek a szív- és érrendszeri betegek gyógyításában - sikerrel zárult a koleszterinszint-csökkentésben áttörést jelentő egyik legnagyobb klinikai vizsgálat. Ezt jelentették be az Amerikai Kardiológiai Kollégium (ACC) 2017. évi kongresszusán. Soha ilyen drámai mértékben nem tudták még csökkenteni a kóros értékeket, bevált azoknál is, akiknél más hatóanyagokkal ezt nem…
A vesemedence-gyulladás (pyelonephritis) heveny kialakulása esetén tünetei lehetnek a láz, a hidegrázás, a vesetáji fájdalom, a genny- vagy vérvizelés, a hányinger, a hányás és az elesettség. Krónikus esetben lappangva a fenti tünetekkel is jelentkezhet, vagy enyhébb panaszokkal, esetleg teljesen panaszmentes állapotban is. Diagnózisa a vizelet vizsgálatán, hasi ultrahangon és vérvizsgálaton…
A petefészekrák kialakulásának kockázatát növelő 12 új génvariációt azonosítottak a kutatók, akik a Nature Genetics című folyóiratban ismertették az eredményeiket.