A Margit-szigeten volt a Domonkos-rendi apácák kolostora, Északi végén az esztergomi érsek vára, középen a premontreiek és a ferences rendi minoriták temploma és kolostora, déli végén pedig a Szent János-lovagrend vára és ispotálya állt.
A hirtelen támadt intenzív havazás és erős szél miatt várhatóan nem kell holnap elrendelni a szmogriadót a fővárosban - mondta az InfoRádiónak az Országos Környezet-Egészségügyi Intézet megbízott főigazgató helyettese.
A Szent István park és környéke mai is közkedvelt az Újlipótvárosban lakásra áhítozóknak. Felkapott, békés terület jó közlekedéssel, szépen kialakított parkokkal, közelben a Hélia Szállóval.
Az állatkert nem alszik téli álmot! Éppen ellenkezőleg: szombattól keddig Mackófesztivállal várják a nagyközönséget. A négynapos programsorozat keretében játszóházat, arcfestést és más gyermekprogramokat, méz és medvesajt kóstolót, játékos vetélkedőket, barnamedve és jegesmedve látványetetést szerveznek a városligeti intézmény munkatársai. A négy nap során a játék mackóval érkező 14 éven aluli…
Bár most havazik, egyik hétről a másikra, hirtelen beköszönt a tavasz ezernyi tennivalóval a kertben. Nem csak gyümölcsfáink, de időnként díszcserjéink is megkívánják a metszést.
Nem mindennapi könyvespolcokat mutatunk be, amelyeknek a tervezése is különleges, de ami még ennél is sokkal jobb bennük az, hogy tökéletes helykihasználást biztosítanak.
Egy kert kialakítása, szépítgetése szinte művészi alkotómunka. Csak nem úgy örök, ahogy a tárgyak. A kertben a növények állandóan változnak, fejlődnek, átalakulnak. Ha a házunk a "várunk", akkor a kertünk képviseli mindazt, amit szeretnénk a falainkon kívül. A vágyat a béke, és a nyugalom iránt. A kapcsolatot a földdel, és az élettel. A kapcsolatot saját magunkkal. A rusztikus kert természetes és…
Összegyűjtöttük a tavasz legmutatósabb fáit és cserjéit: a lista kerttervezéskor és növényválasztáskor segítségünkre lehet. Virágok fehérben, sárgában és pirosban, egyesével vagy tömött csokorban, képgalériában.
Kedvenc virágaid levelei sárgulnak, szárazak, esetleg a csodás növények már hosszú ideje nem akarnak színes szirmokkal megörvendeztetni? Tesztünk kitöltésével megtudhatod, hogy érzik magukat otthonodban a növényeid!
A Rákos-patak egy rövid, a Gödöllői-dombságból eredő és a Dunába torkolló patak; a Duna magyarországi szakaszának egyik leghosszabb bal parti mellékvize.
A kuszkusz észak-afrikai specialitás, az étel alapját házilag készítik. Kuszkuszt itthon is be tudunk szerezni a nagyobb áruházakban (lisztek, tészták mellett kell keresni), nem kell otthon gyúrogatni. A speciális főzőedényt nemigen lehet megvásárolni, de megteszi egy nagyobb fazék is.
A pangasius vagyis cápaharcsa egy trópusi ámde édesvízi halfajta, amit azért fontos megjegyezni, mert általában minden szupermarketben a „tonhal” fakkban található a sütőhekkek, és ilyen-olyan más tengeri halfilék mellett, könnyen léprecsalva ezzel a tengeri halra vágyó háziasszonyt.
Néha csak valami "mást" ennénk. Ami nem feltétlenül hús, de nem is édesség. Régen itthon is közkedvelt volt a lepény a magyar konyhákban. Mára kicsit leszoktunk róla, amiért a gyorsétterem-láncok is felelősek. A lepény tésztája gyorsan elkészíthető, és emellett nagyon sok módon variálható a feltétektől, és az ízesítéstől függően. nem lehet ráunni. Készítsünk most zab-,és burgonya lepényt!
Könnyű elkészíteni és igazi ínyencség még azoknak is, akik amúgy nem lelkesednek a spenótért. Vagy a halért. így együtt azonban teljesen más. Valami ínyencség.
Újabb harminc, a szerdán felfedezett éhező juhnyájhoz tartozó állatot találtak a rendőrök Szentes közelében - tájékoztatta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Télen a szabad levegőn futóknak is csökkenteniük kell a penzumot, mivel hideg időben a sportolók kiszolgáltatottabbak a meghűléses betegségekkel szemben, mínusz 10 fok alatt pedig már egyenesen ártalmas az egészségre a kinti sport.
Pénteken kifizeti a mintegy 30 milliós áramszámlát a debreceni Aranybika szállót működtető Cívis Hotels Zrt. - közölte Hupuczi László, a cég vezérigazgatója, hozzátéve: a jelenlegi körülmények között a megoldást csak a társaság és azon belül a hotel értékesítésében látja.
Nem csak akkor érdemes orvoshoz fordulni, ha baj van. Az éves szakorvosi ellenőrzéseknek éppen az a céljuk, hogy akár tünetmentesség esetén is felfedezzék az esetleges rendellenes folyamatokat, vagy megnyugtassanak: valóban minden rendben van velünk.
Az állatvédők aggodalmai ellenére nem cserélik robotra Amerika leghíresebb mormotáját, amelyhez minden február 2-án tízezrek zarándokolnak el, hogy megtudják, meddig tart még a tél.
A vékonyabb levelű növényfajok, mint a paprika vagy az egynyári dísznövényeink közül a fukszia, kevésbé képesek tolerálni a vízhiányt. Dísz- és haszonnövényeink vízigénye sok tényezőtől függ. A faj-, és fajtára jellemző igényen kívül a vízigényüket számos környezeti tényező, és a növény életkora is befolyásolja.
A lombhullató örökzöldekből kialakított sövények télen is megfelelő takarást adnak, amellett, hogy színt visznek a szürkeségbe. A virágzó cserjékből válogatott növénysor színes és fantáziadús. A cserjékből álló sövények rövid idő alatt magasra nőnek, kevesebb ápolást igényelnek.
A földrengések követelték a legtöbb ember halálát az utóbbi évtized természeti katasztrófái közül, és továbbra is a legnagyobb veszélyt jelentik a világ legnépesebb városaiban élő emberek millió számára - állítja egy ENSZ által ismertetett jelentés.
Velem együtt sok embertársam ébred reggel azzal az ijesztő aggodalommal, hogy valamelyik szerettének elfeledett ajándékot vásárolni. Mi jöhetne ilyenkor számításba?
Szétnéztünk a neten, hogy ne csak írásban, hanem videón is bemutathassuk a Föld bálványozott fáit. Óriás mamutfenyők, életet adó baobab fa, kihaltnak hitt wollemia és a legendás tölgy a sherwoodi erdőből.
Gyorsan növő növény. Lehajló levelei, vékony, lecsüngő szárain tavasszal és nyáron növő apró, fehér virágai, majd az utána kifejlődő kis sarjnövénykék teszik vonzóvá.
A dohányzás nem csak daganatos, vagy szív- és érrendszeri betegségeken keresztül öl orvosi adatok szerint. Az aktív és passzív dohányzás cukorbajt is okoz - állítja az Osztrák Cukorbetegek Szövetségének (ÖDG) szóvivője.
A biokertben felszabadult sorokra igyekszünk új növényt ültetni, vagy magot vetni. Az idén a veteményesünk tervezésénél ne feledkezzünk meg a mustárról! Hogy miért?
Egy, a H1N1 vírus okozta járvány szakmai megítélését vizsgáló nemzetközi kutatás szerint az orvostársadalom tagjainak véleménye mind a betegséget, mind a helyzet kezelését illetően erősen megosztott. Sok szakember szerint az oltás nem javasolt, a kormányok fellépése nem elég hatékony, ráadásul a média túldramatizálja a krízist…
Európa-szerte és Magyarországon egyaránt több szabadidőt töltenek otthon az emberek tévézéssel és internetezéssel, mint a válság előtt - derül ki a UPC megbízásából a The Reputation Institute által készített kutatásból. Szűcs László, a UPC Magyarország sajtókapcsolati igazgatója közölte, mára a megkérdezettek nagy része majdnem ugyan annyit tölt internetezéssel, mint televíziózással.
A hagyományokat híven őrző falvakban a fiatal menyecskék ünnepnapokon egy szál bazsalikomot fogtak az imakönyv és a fehér keszkenő közé, és így indultak a templomba.
A korallvirág (Kalanchoe blossfeldiana) virágai pirosak, narancssárgák vagy rózsaszínek. Vázában is mutatós, és vágott virágnak is tartós. Ha ügyesek vagyunk, akkor el tudjuk érni, hogy a cserepes korallvirágunk télen is virágozzon!
Egy új típusú esemény utáni fogamzásgátló tabletta hatékonyabban előzi meg a nem kívánt terhességet a védekezés nélküli szex után, és hosszabb időn - öt napon - belül alkalmazható, mint a korábbi szer. A jelentést a The Lancet című brit orvosi folyóirat pénteken megjelent száma közli.
Mostantól nem engedik be a pizsamában érkező vásárlókat az egyik nagy-britanniai Tesco áruházba. Az üzlet vezetése azért döntött így, mert sok vevő arra panaszkodott, hogy zavarja a polcokat hálóruhában böngészők látványa.