Az alaptámogatás költségarányos, lakásonként max. 500 ezer forint, minden érvényes pályázat kap támogatást. 14-15 milliárdos támogatási igényre számítanak.
Nagy-Britannia mindenkori legszebb bajusza - ezt a kitüntető címet vívta ki nemrég a Queen együttes egykori frontemberének arcszőrzete. Freddie Mercury a Monty Python csoport egyik tagját, John Cleese-t előzte meg az élen, valamint a híres angol hadvezért, Lord Kitchenert.
Bíróságon végezte az a három brit nő, aki részegen véletlenül nem azt a férfit verte össze, aki utánuk fütyült. A férfinak felszakadt a szája, bedagadt a szeme és több sebből vérzett a feje a támadás után.
Rekordot döntött az amerikaiak várható élettartama: egy most született gyerek átlagosan 78 életévre számíthat a kormány megbízásából az Amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) által készített statisztikák szerint.
A túlbuzgó, önjelölt atléták pár mozgásban szegény nap után már csak félembernek érzik magukat, s ennek megvan a maga oka: a túlzott mennyiségű sportolás a függőséghez hasonló jelenség, még elvonási tünetei is vannak.
Több mint tízezer mexikói Michael Jackson-rajongó jelentkezett a szervező, Carlos Contreras felhívására, hogy egy Guinness-rekordkísérletben együtt táncoljon a Thrillerre augusztus 29-én, a közelmúltban elhunyt sztár 51. születésnapján.
A pop királynőjének koncertjét több mint 300 ló is végighallgatja a több tízezer rajongóval együtt, pedig köztudomású, hogy a lovakat zavarhatják a mély hangok és az általuk keltett rezgés. A lovak biztonságáról a Fehérkereszt Állatvédő Liga gondoskodik.
Több mint 500 köbméter hulladékot takarítottak össze a tűzijátékot követően a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai - tájékoztatott a cég helyettes szóvivőjének közleménye.
Nem a négylevelű lóheréről írunk, bár kétségtelen, hogy már a kelták is mágikus erőt tulajdonítottak neki. A környezetünk átalakításakor gondosan válogassuk meg növényeinket és azok helyét, mert minden bennünket körülvevő növény hatással van ránk. Lássuk, hogyan...
Tanulmányok tucatjai értekeznek arról, mi mindent is kell megtennünk egészségünk érdekében: ne dohányozz, fogyassz sok zöldséget és gyümölcsöt, ám kevés húst, szabadulj meg a túlsúlytól, s mozogj hetente legalább három és fél órát. És mindezért mit kapunk cserébe?
Gázpalack felrobbantásával fenyegetőzött, végül felakasztotta magát egy férfi csütörtök késő este a Tolna megyei Iregszemcsén - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Goffer izraeli mérnök 1997-ben olyan szerencsétlenül esett el, hogy deréktól lefele megbénult. Akkor elhatározta, hogy szerkeszt egy olyan, elektromosan működtetett készüléket, amellyel béna végtagjai ellenére is mozogni tud. Az első változatok azonban nagyon súlyosnak bizonyultak.
A savközömbösítők régebben nagyon fontos gyógyszerek voltak a gyomorfekély kezelésében, ma már inkább csak a gyomorégés, és egyéb emésztési panaszok esetén szedik őket.
Ketten vesztették életüket, egy ember súlyosan, míg három könnyebben sérült egy frontális ütközés során, a 3-as számú főúton, Emőd és Nyékládháza között - közölte a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
Újabb kokainnyelőt fogtak Ferihegyen - a héten már a másodikat. A nigériai nő emésztőrendszeréből 54 darab, közel egy kilogrammnyi kokaint tartalmazó kapszula került elő - közölte Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője.
A tűzoltók segítségével mentettek meg egy hegymászót, aki péntek délután leesett egy szikláról a III. kerületi Róka-hegyi régi kőbányában - mondta Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság kommunikációs és jogi főosztályának vezetője.
Ez a mára már hétköznapivá vált finomság több volt egykoron: hatalmi eszköz! A csokoládé a modern korban sem veszítette el a jelentőségét: magas társadalmi rangot jelentett a fogyasztása, a polgári kultúra szerves részét alkotta. A csokoládét majszolva keveseknek jut eszébe, hogy vajon hogyan készül a csoki?
A bőrön át ózon hatol be az emberi szervezetbe az irodák levegőjéből, ami károsíthatja az egészséget is. Egyetlen személy egy kis helyiség ózontartalmát akár 10-25 százalékkal is csökkentheti - számoltak be eredményeikről osztrák és amerikai kutatók.
Négy év börtönbüntetésre és mintegy 900 ezer dollár pénzbírságra ítélték azt az amerikai üzletembert, aki januárban csalási vádak elől menekülve repülőgép-balesetnek álcázva megrendezte saját halálát - közölte csütörtökön a USA Today című napilap.
"Több, mint tíz éve kezdődött: kiszárad a torkom úgy, hogy ha nem csinálok vele semmit, akkor beszélni sem tudok, úgy berekedek." A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdése.
A Beatles együttes híres animációs filmjét, a Sárga tengeralattjárót 3 dimenziós változatban tervezi újraforgatni a Disney a Variety című hollywoodi filmes szaklap szerint.
Kijózanító központ nyílt Kaliforniában az internetfüggők kezelésére; a maga nemében első ilyen intézmény az Egyesült Államokban a Microsoft szoftveróriás központjától alig néhány mérföldre kezdte meg működését.
"8 nappal ezelőtt vettem észre, hogy a bőrömön narancssárga anyag válik ki(a szemhártyán nem). Háziorvosom vér- és vizeletvizsgálatot kért, amelynek minden paramétere (bilirubin is) tökéletes volt." A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdése.
Vajon teljesen megbízhatók a védekezési eszközök? Lehetséges-e a teherbe esés az első szexuális élménynél? Mindig félidőben történik a peteérés? Íme a szakember válaszai!
Nem minden család engedheti meg magának, hogy valamelyik szülő, közeli hozzátartozó gondozásához valaki kiessen a munkából. De megoldást mindenképpen találni kell. Ellátási lehetőségek, amelyek az időseknek, magatehetetleneknek járnak. De ki, mikor és mire jogosult?
Minden olyan olívaolajat, amelyet mechanikus eljárással nyernek, „szűz olívaolajnak” hívnak. A savasság és az íz alapján aztán osztályozzák őket. Nem minden szűz olívaolaj, de minden olívaolaj szűz. Csak nem egyformán...
A negatív beállítódású, vagy cinizmusra hajlamos nők gyakrabban betegednek meg szívbetegségekben, s rövidebb életre számíthatnak - egy új kutatás a férfiak után nőknél is megerősítette az életszemlélet és az egészség összefüggését.
Amerikai kutatók tanulmánya alátámasztja azt a közkeletű megfigyelést, hogy a visszautasítás "fáj": az emberi szervezet egyik leghatásosabb saját fájdalomcsillapítója a keserű társadalmi tapasztalatok során is szerepet kap - olvasható az EurekAlert című amerikai tudományos portálon.
Elpusztult a Nyíregyházi Állatpark Yoki névre hallgató, 17 éves afrikai elefánttehene csütörtökön este; az állat hirtelen halálát valószínűleg a lépén talált daganat okozta.
Az idősebbek kevésbé veszik észre a stroke figyelmeztető jeleit, hatásait, ez még nagyobb kockázatot jelent a betegek számára - mutatták ki ír kutatók.
Fiatal korban a lencse még rugalmas, így a szem megfelelő alkalmazkodással egy ideig korrigálni tudja a távollátást, ám később mindenképp szükség van látáskorrekcióra.
Ritka és súlyos. Mindkét jelző igaz a görög nyelvű szóösszetétellel jelzett betegségre, amelyet magyarul "kemény bőr"-ként fordítanak, és így terjedt el a köztudatban.
Nincs érszűkülete és csak ritkán, idős korban lesz magas vérnyomása azoknak a bolíviai bennszülötteknek, akik ma is úgy élnek, ahogy évszázadokkal ezelőtt őseik töltötték napjaikat. A tsimane törzs tagjait a legkorszerűbb módszerekkel vizsgáló kutatók eredményeit a PLoS One nemzetközi tudományos portál közölte.
Visszér. E szó hallatán legtöbben az estére bedagadó lábakra, nehézkes járásra és megdagadt vénákra gondolnak. Jól lehet a visszér és a visszeresség nem egy és ugyanaz. Előbbi az ér neve, utóbbi annak megbetegedése. Ma Magyarország felnőtt lakosságának 30%-a szenved alsó végtagi vénás megbetegedésben.
Az emberek génállományában jelen lévő apró különbségtől függhet, használ-e a fertőzött páciens kezelésére a szokásosan alkalmazott szer - állítják meg amerikai kutatók a Nature tudományos magazin online kiadásában közzétett tanulmányukban.
A közhelyként oly gyakran használt kifejezés, amelyet általában pejoratív értelemben használ a mindennapi kifejezések között a köznyelv, igazából nagyon komplex lélektani folyamatot takar.
"Látótér vizsgálatra kell mennem. Azt szeretném kérdezni, milyen vizsgálat ez, hogyan zajlik, igényel-e felkészülést és mit tudnak ebből megállapitani?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Ha a nyomelemekből hiányt szenved szervezetünk, vagy épp ellenkezőleg, túl sokat fogyasztunk belőlük, azt legtöbbször elsőként épp bőrünk, hajunk és körmeink jelzik számunkra!
Szinte "vérnyomásmentes" emberek is élnek közöttünk: az orosz Vlagyimir Kormarovnak már 13 éve álló testhelyzetben nem tapintható a pulzusa és legfeljebb 20/0 a vérnyomása. Az orvosok csak széttárják a karjukat, mondván: még egy halottnál is többet mérnek.
Az idősebb autóvezetők zöme nem tudja, hogy naponta szedett gyógyszereik milyen veszélyt jelenthetnek, amikor beülnek a volán mögé. Az autózás biztonságával foglalkozó, amerikai intézet vizsgálatának legújabb eredményeit most hozták nyilvánosságra.
E-mailezett üdvözlő lapokban kapnak nemi betegséget jó páran Brazíliában a kormány kezdeményezésére: "villanypostán" tudják meg, hogy partnerük megfertőzhette őket.