Mi az oka annak, hogy alig hat évvel ezelőtt telepített és azóta gondosan ápolt pázsitja kezd ritkulni, foltosodik és elvesztette kezdetben oly vonzó, smaragdzöld színét?
Hajó pusztította el a világ valaha látott legnagyobb állatát, egy kék bálnát a kaliforniai partoknál. Az óriási cet tetemére az Oregoni Egyetem kutatói bukkantak rá.
Csütörtökön folytatódik egy svájci bíróságon a négy éve meggyilkolt Edouard Stern francia bankár pere. A gyilkossággal a dúsgazdag férfi szeretőjét vádolják, aki már bevallotta: ő húzta meg a ravaszt. Lehetséges azonban az is, hogy a gyilkosság mögött a maffia áll.
Tokajt egyre inkább minőségi száraz fehérborairól, nem pedig az aszúról ismerik külföldön - derül ki a Wall Street Journal hosszú írásából. A lap szerint a tokaji borok Amerikában, Japánban és Nagy-Britanniában is kelendőek. Ennek ellenére a helyi borászoknak még van hová fejlődniük - jegyzi meg a szerző.
A nők azért nem merik bevallani, hogy nem akarnak gyereket, mert különben a társadalom kitaszítja őket - véli az egyik legszexisebbnek tartott hollywoodi színésznő, Cameron Diaz, aki szerint minek gyereket vállalni, már amúgy is túl sokan vagyunk a Földön.
Tudta, hogy az Egyesült Államokban évente átlagosan két lovas hal meg a versenypályán? A zsokék élete misztikus, távoli világ, melyet lehetetlen megismerni a győzelmet követő sajtóinterjúk alatt. A lovas száguldás szerelmeseinek azonban nem kell tovább várniuk: immár ők is bekukkanthatnak a lóversenyzés lenyűgöző színfalai mögé.
Három hölgy is szerepel az újjászületett BMW Z4 roadster tervező gárdájában: Juliane Blasi az autó dinamikus külsejéért, Nadya Arnout a stílusos belső térért, Hilke Schaer pedig a színekért és anyagokért felelt. A három hölgy - bár nem vezetői a neves autógyár tervező csapatának - évek óta dolgozik a BMW alkotó műhelyében.
Egy nagy-britanniai kutatás szerint 2060-ra a szigetország lakóinak 70 százaléka szenved majd szénanáthától. Az allergiások száma a klímaváltozás hatására emelkedik jelentősen.
Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Pannon Bormustrát. Az egyik kategóriagyőztes a Tokaj Kereskedőház 1993-as aszúja lett, ez meglepetésként értékelhető - mondta az InfoRádió kérdésére a borverseny szervezője. Kálmán Zsolt hozzátette: volt más meglepő eredmény is.
A Microsoft amerikai szoftvergyártó cég bejelentette, hogy Európában az Internet Explorer webböngésző nélkül dobja piacra a Windows operációs rendszer legújabb változatát.
Összesen 197 alkalommal kértek segítséget a tűzoltóktól a csütörtök esti vihar miatt - közölte Szentes György. Az Országos Katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a tűzoltókat a legtöbbször vízszivattyúzás és fakidőlés miatt riasztották, emellett hét alkalommal épületkárhoz is kivonultak.
Egy brit férfit tavaly megtámadtak egy parkban, és levágták az egyik fülét. A liverpooli orvosok szokatlan módon próbálják megmenteni a levágott testrészt: hozzávarrták a férfi gyomrához.
Borászok szállják meg idén is egy hétvégére a budapesti Városligetet: június 13-a és 15-e között rendezik ugyanis a Pannon Bországgyűlést. A hangulatos borfesztiválon találkozni lehet majd a Pannon Bormustra csúcsboraival, és természetesen sok más nedűvel is - a kiállító mintegy 70 pincészetnek köszönhetően.
Szüleink, nagyszüleink valószínűleg jóval több praktikát, háztartási hulladék-újrahasznosítási trükköt ismertek, mint mi. A válság miatt azonban egyre többen kénytelenek korábban szokatlan trükköket bevetni - akár kínosakat is.
Cristiano Ronaldo összejött Paris Hiltonnal. A Real Madrid horribilis átigazolási ajánlata miatt a nemzetközi figyelem középpontjában lévő focista órákig csókolózott a dúsgazdag örökösnővel egy Los Angeles-i klubban.
A pornósztárok közül legalább 16-an fertőződtek meg HIV-vírussal 2004 óta, ezt a tényt azonban nem hozták nyilvánosságra - közölték a Los Angeles-i közegészségügyi illetékesek. A téma most azért került megint elő, mert a héten bejelentették egy újabb pornósztár megfertőződését.
Lesodródott az úttestről az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Bábolna közelében egy olasz rendszámú, ukrán állampolgárokat szállító személyautó. A járművet vezető 27 éves férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
Egy kicsit olyan, mintha már elkezdődött volna a Sziget, annyi jó koncert, program lesz a hétvégén, a partiarcok mehetnek a Hajógyári szigetre, a Maydayre, a világzene-fanok a Boban Markovic, Palya Bea és Lajkó Félix szabadtéri szeánszára és még hosszan sorolhatnánk. És meg is tesszük.
Visszaküldték saját hazájába Nagy-Britanniából azt a patagóniai asszonyt, aki azzal az indokkal kért bevándorlási engedélyt a brit hatóságoktól, hogy megtanulhassa a walesi nyelvet.
Az autópályán szülte meg gyermekét egy nagy-britanniai nő, miután aznap kétszer is azt tanácsolták neki a kórház dolgozói, hogy maradjon otthon, mert még nem áll készen a szülésre.
Feléledt egy brit férfi fél órával azután, hogy az orvosok halottnak nyilvánították. Mindez egy igen ritka jelenségnek, a Lazarus-szindrómának a következménye.
Gyakran fordul elő velünk, hogy kidobjuk az élelmiszert, mert a gyümölcs megbarnult, a sajtnak lejárt a szavatossága, a tej pedig savanyú. A romlott élelmiszerek akár mérgezőek is lehetnek. Hogy elkerülje a bajt, olvassa el tanácsainkat!
Egy tinédzser éppen az iskolába tartott Németországban, amikor ráesett egy apró meteorit. Ahhoz képest, hogy az "égi áldás" több ezer kilométeres sebességgel találta el, csak apróbb sérüléseket szenvedett.
A kutatók már régen kiderítették, hogy a mérsékelt vörösborfogyasztás jó az egészségnek - most már azt is sejtik, hogy miért. A rejtély ugyanakkor nem oldódott meg még teljesen, mivel azt még vizsgálják, hogy jótékony összetevői miért csak kis mennyiségben jutnak be a véráramba.
Vélhetően jól érezte magát Paris Hilton társaságában Cristiano Ronaldo, ugyanis csütörtöki bulizásuk után pénteken is a dúsgazdag örökösnővel szórakozott.
Az emberei test anatómiája a legtöbb ember számára továbbra is rejtély, egy kutatásban a megkérdezetteknek csak a fele tudta megmutatni, hol helyezkedik el a szíve.
Hétfő estig a Kárpát-medence fölé egyre melegebb és nedvesebb levegő áramlik, ezért hétfőn már több lesz a felhő, és itt-ott zivatar is várható. Erősödik a nappali felmelegedés - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A tájékoztatás szerint hétfőn a dél-dunántúli és dél-alföldi országrészben a legmagasabb UV-B sugárzás elérheti a 8,1-es extrém értéket.