2009. június 26. péntek

jún. 26
10:48
A kor is számít az izomőssejteknél (WebBeteg)
Az embriókban és újszülötteknél az izomsejtek előállítását irányító géneket tanulmányozva amerikai kutatók megállapították, hogy felnőtt őssejtekben általában már nem aktívak ezek a gének.
jún. 26
10:50
Michael Jackson betegségei: a húsevő baktériumtól a szívmegállásig (WebBeteg)
Michael Jackson csütörtökön 50 éves korában meghalt. Az első hírek szerint a popsztárnak megállt a szíve és kómába esett. Bár biztosat senki sem tudhatott egészségi állapotáról, Jacko sajtóhírek szerint krónikus gyomorvérzésben, az alfa 1-antitripszin hiány nevű örökletes betegségben szenvedett, illetve a műtétek következtében valószínűleg egy baktériumfaj is megtámadhatta.
jún. 26
11:51
A változás korában a koleszterinszint is változik (WebBeteg)
A nők koleszterinszintje a változás korában megemelkedik, ezért ezekben az években célszerű, a bármilyen okból végzett laboratóriumi vizsgálatkor a koszorúérbetegségnek ezt a jelentős kockázati tényezőjét is megmérni. A fontos vizsgálati eredményt az American Journal of Epidemiology közölte.
jún. 26
13:18
Ki fizeti a nyugdíjat? Minden 6. ember 65 éven felüli lesz 2050-re (Infostart)
Megháromszorozódik a 65 éven felüli népesség a Földön az évszázad közepére; addigra minden hatodik ember lesz legalább ennyi idős. A fejlett országoknak addigra ki kell találniuk valamit, hogy össze ne omoljon a nyugdíjrendszer.
jún. 26
13:51
Megkerült a két hete ellopott kamion (Infostart)
Megtalálták a múlt héten Hosszúhetényből ellopott kamiont a kilencmilliós rakománnyal együtt a paksi rendőrök, akik egy meghiúsult lakásbetörés nyomán indultak el Dunaszentgyörgyről Ercsibe - közölte Kuti István rendőrkapitány.
jún. 26
14:09
Iszonyatos jégeső jön Románia felől (Infostart)
Nagy jégesőt és erős szelet hozhat a Románia felől érkező "zivatargóc"; az ország keleti felében lehet a legnagyobb esőzés - közölte Reisz András meteorológus.
jún. 26
15:00
"Zsibbad az ujjam!" - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Zsibbad a hüvelykujjam, illetve a mutatóujjam vége (az utolsó ujjpercek). A problémám csak kellemetlen, és enyhén zavaró, de szeretném tudni, hogy mi okozhatja?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jún. 26
15:03
Nem anyakönyvezik az otthon, orvos nélkül született gyereket (Infostart)
Nem szabályozott az otthon, orvos nélkül születettek anyakönyvezése, ezért jogszabályváltozásra van szükség Szabó Máté szerint - tudatta az Országgyűlési Biztos Hivatala.
jún. 26
15:03
Teszteld autódat mobiltelefonnal! (Blikk)
A Dynolicious nevű program segítségével mindenféle mozgó tárgyat tesztelhetünk iPhone-on
jún. 26
15:09
Varázslatos uborkafű - avagy a kapor titkai (Édenkert)
Közismert fűszer és gyógynövény, az ernyősvirágzatúak családjából. A Földközi-tenger vidékéről származó fűszert a római légionáriusok hozták be Európába.
jún. 26
16:03
Indikátor - hasonlítsa össze a kórházak és rendelők szolgáltatásait (WebBeteg)
Péntektől a tavalyihoz képest dupla annyi, összesen 675 mutató alapján tudják a betegek összehasonlítani a magyar kórházak és a járóbeteg-szakellátók szolgáltatásait.
jún. 26
16:33
Kiskunlacházi gyilkos: "Az első nőt megerőszakolom" - képgaléria (Infostart)
Beismerte tettét P. József, akit a kiskunlacházi gyermekgyilkossággal gyanúsítanak - közölte a Pest megyei rendőrfőkapitány. A gyanúsított azt mondta vallomásában, hogy hazafelé tartva elhatározta: közösül az első nővel, akivel találkozik. Ez a nő a 14 éves H. Nóra volt
jún. 26
16:35
Egy órán keresztül harcoltak az orvosok Michael Jackson életéért (Infostart)
Az egyik legsikeresebb popsztárként és ellentmondásos személyiségként emlékeznek világszerte a csütörtökön, 50 éves korában elhunyt Michael Jacksonra. Péntek reggelre halálhíre bejárta a világot, és a tévéadók hosszú órákon át foglalkoztak a rajongókat, de másokat is sokkoló hírrel. Az énekes valószínűleg szívroham miatt halt meg, a halál okát csak a boncolás után hozzák nyilvánosságra.
jún. 26
16:51
Dió nagyságú jéggel csapott le a vihar Szabolcsra (Infostart)
Vihar csapott le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére; péntek délután Nyíregyháza térségében okozott károkat a szél és a jégeső.
jún. 26
17:06
Olcsóbb a betegséget megelőzni, mint kezelni (WebBeteg)
Az iparilag fejlett országok egészségügyi kiadásainak háromnegyedét olyan krónikus betegségek kezelésére kell elkölteni, melyek jelentős részének kialakulása betegségmegelőző programokkal megakadályozható volna. Kérdés, hogy a betegségek megelőzése mennyire csökkenthetné az egészségügyi ellátás viharosan emelkedő költségeit.
jún. 26
18:03
Két könyvesbolti eladó fogta el a gépkocsi-feltörőt - képek (Infostart)
Két könyvesbolti alkalmazott fogott el egy autófeltörőt péntek délután Budapesten a IX. kerületi Ráday utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
jún. 26
18:05
Infantilizmus, énzavar, skizofrénia - súlyos személyiségzavarban szenvedhetett Jacko (Infostart)
Az egészségmániás Michael Jacksonnak esélye sem volt arra, hogy egészséges életet éljen, mert gyermekkora óta sztár volt. Tragédiáját azonban a látszat ellenére nem ez, hanem egy súlyos gyermekkori - vagy talán vele született - személyiségzavar okozta - mondta az InfoRádió által megkérdezett igazságügyi elmeszakértő. Gaál Katalin olyan infantilis személyiségnek látta az énekest, aki soha nem tudta…
jún. 26
18:09
Ha akarsz valamit kérni, a jobb fülbe mondd! (WebBeteg)
Az emberek készségesebben dolgozzák fel a jobb fülüknél elhangzott információt, inkább teljesítik az ezen az oldalon elhangzott kéréseket - állapították meg olasz kutatók.
jún. 26
19:12
Mi lesz veled Sportkórház? Mi lesz a sportolókkal? (WebBeteg)
„Akinek nincs elképzelése a jövőről, annak nem érdemes a jelen gondjaival foglalkoznia” - ez a mottója annak a szakmai programnak, ami nem kisebb célt tűzött maga elé, mint azt, hogy felvázolja az Országos Sportegészségügyi Intézet – Sportkórház – kitörési lehetőségeit a magas szintű, hosszú távú és hatékony működésre.
jún. 26
19:14
Egykilós hajcsomót operáltak ki a lányból - Fotóval (WebBeteg)
Mikor Chandan Baria alhasi fájdalmakkal került a sebészetre, még az orvosok sem sejtették, hogy hamarosan egy több, mint 1kg-os, 50 cm-es hajcsomót fognak kioperálni belőle.
jún. 26
20:27
Negyed századon át nem szóltak egymáshoz, de együtt haltak meg (Infostart)
Huszonhét éve nem beszélt egymással a 82 éves Kubra és a 83 éves Abdullah, de amikor a feleség meghalt, a férfit annyira hatalmába kerítette a szomorúság, hogy két órával később utánament.
jún. 26
21:03
Kérdések Michael Jackson halála kapcsán (Infostart)
Kevesebb mint egy nappal a tragikus eseményt követően számos találgatás látott napvilágot arról, hogy mi okozhatta Michael Jackson hirtelen halálát hetekkel londoni koncertsorozatának indulása előtt.

2009. június 27. szombat

jún. 27
5:45
Árulkodó számok az orgazmusról (Blikk)
Íme a nemzetközi kutatás meglepő adatai! Nem csupán a szex csúcsa a kielégülés.
jún. 27
7:48
Lengyel "csodakötszer" nem gyógyuló sebekre (WebBeteg)
Hatmillió zloty (370 millió forint) állami támogatást kapott az a lengyel kutató, aki csodatévő kötözőanyagot talált fel genetikailag módosított lenből. A lengéztől olyan fekélyes sebek is begyógyulnak, amelyekkel szemben tanácstalan az orvostudomány.
jún. 27
8:09
A nőknél a 28 éveseké a világ (Infostart)
Huszonnyolc évesen a legboldogabbak a nők - derül ki egy kutatásból, amely szerint ebben az életkorban a legmagabiztosabbak, és érzik, hogy a legjobb formában vannak.
jún. 27
8:45
Évekig vitatkozhatnak Jackson hagyatékán (Infostart)
Miközben a rajongók gyászolnak, a jogászok már azon törik a fejüket, hogy miképp osszák fel Michael Jackson vagyonát. A zaklatott életű popkirály hitelezők tömegét hagyta maga mögött, ugyanakkor fele részt tulajdonosa a világ egyik legsikeresebb zenei gyűjteményének.
jún. 27
9:39
Nevelőszülei életére tör az adoptált kisfiú (Infostart)
Többször is megpróbált végezni örökbefogadó szüleivel egy tízéves brit fiú. A család és a gyermekjóléti szolgálat azon vitázik, ki állja a gyermek kezelésének költségeit.
jún. 27
10:15
Paris Hilton szerint Cristiano Ronaldo "túl puhány és nőies" (Infostart)
Paris Hilton és Cristiano Ronaldo románcának vége, mivel a milliárdos örökösnő nem szereti, ha a pasija virággal a hajában mászkál és túl nőies.
jún. 27
10:24
Névre várnak a Nagyhalászi gólyafik (Édenkert)
Nem maradhatnak név nélkül az idei nagyhalászi gólyafiókák. Ha elég kreatív vagy, Te is lehetsz keresztszülő, ehhez csak egy K-betűs gólyanevet kell küldened.
jún. 27
10:57
"Elkaphatom ételtől is a hepatitis A-t nyaralás során?" - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Olvastam a napokban, hogy aki Horvátországba utazik, érdemes magát beoltatni hepatitis-A ellen, mert nem úgy készítik el az ételt, hogy mentesítve legyen a vírus ellen. Reális ez a probléma?" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jún. 27
13:03
Heti átlag 21,5 adag szeszt vedel Európa (WebBeteg)
Világszerte minden huszonötödik, az egykori Szovjetunió utódállamaiban minden hetedik halál összefüggésben van az alkoholfogyasztással, amely a legszegényebb embereket érinti leginkább - állapították meg a brit Lancet orvosi folyóiratban közzétett tanulmányukban kanadai kutatók.
jún. 27
14:06
Otthonszülésnél nincs anyakönyv? (WebBeteg)
Nem szabályozott az otthon, orvos nélkül születettek anyakönyvezése, ezért jogszabályváltozásra van szükség Szabó Máté szerint - tudatta az Országgyűlési Biztos Hivatala az MTI-vel pénteken.
jún. 27
15:09
Elvégezték Michael Jackson boncolását (WebBeteg)
Kizárható az idegenkezűség Michael Jackson halála kapcsán - közölték a halottkémek, miután három órán át vizsgálták a sztár holttestét. A toxikológiai vizsgálatok - azaz, hogy volt-e gyógyszer a popkirály szervezetében halálakor - eredményére azonban akár hat hetet is várni kell.
jún. 27
18:03
Nejét akarta elütni, de "ráfázott" (Infostart)
Nejét próbálta elütni teherautójával egy férfi az Egyesült Államokban, de helyette pár fának ment neki.
jún. 27
18:18
A szem bevérzése - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"A szememen sérülés miatt keletkezett sebet és bevérző ereket el lehet valahogy tüntetni?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jún. 27
19:15
Semmit nem bánt meg a nagy vonatrabló (Infostart)
Ronnie Biggs semmit nem bánt meg, és minden esély megvan arra, hogy szabadulása után újra bűnözőkkel barátkozik majd - derült ki a feltételes szabadságra helyezésről döntő bizottság kiszivárogtatott jelentéséből.
jún. 27
19:51
Kávékivonattal a rossz lehelet ellen (Infostart)
Kávékivonattal sikerült meggátolni a kellemetlen szájszagot okozó baktériumok szaporodását - közölte izraeli kutatók eredményét a LiveScience című amerikai tudományos portál.
jún. 27
20:09
Ezek a legjobb mozgástippek (Blikk)
Reggelente madárcsicsergésre és a sötétítőfüggönyön átszűrődő napsütésre ébredünk. Tagadhatatlanul itt a nyár! Májusi anyagunkban Béres Alexandra és Katus Attila a helyes táplálkozás fontosságára hívta fel a figyelmet, most pedig a mozgás szeretetére buzdítanak.
jún. 27
21:57
Az ötös lottó nyerőszámai (Infostart)
Az ötös lottó 26. számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 4, 9, 13, 32, 70.
jún. 27
22:30
Michael Jackson és a gyógyszerek (WebBeteg)
Michael Jackson halála ráirányította a figyelmet a kontrollálatlan gyógyszerszedés veszélyeire. Mikor beszélhetünk gyógyszerfüggésről, mire figyeljünk a gyógyszerszedés során, miért kezeltessük a hipochondriát és miért tartsuk be az orvosi előírásokat?

2009. június 28. vasárnap

jún. 28
7:57
Évente 23-25 ember hal meg kábítószer-túladagolásban Magyarországon (WebBeteg)
Magyarországon a problémás drogfogyasztók, illetve kábítószerfüggők mindössze 15 százalékát kezelik évente, de őket sem mindig a megfelelő módon - hívta fel a figyelmet Topolánszky Ákos, a Magyar ENSZ Társaság kábítószer bizottságának vezetője.
jún. 28
8:09
Apróban fizette ki a főnök a kirúgott alkalmazottakat (Infostart)
Kellemetlen meglepetés ért két orosz nőt, amikor egykori főnökük végre odaadta összesen közel 230 ezres fizetésüket - több zacskónyi aprópénzben.
jún. 28
8:45
Pandára festik az elefántokat Thaiföldön (Infostart)
Akkora a pandaőrület Thaiföldön, hogy az emberek elfeledkeznek az ország szimbólumáról, az elefántról - állítják azok a felháborodott állatkerti gondozók, akik pandává festettek néhány elefántot, hogy ezzel hívják fel a problémára a figyelmet.
jún. 28
9:03
Ha cukorbeteg, egyen mogyorót! (Infostart)
A rendszeres mogyorófogyasztás közel felére csökkenti a szívproblémák kialakulását a kettes típusú cukorbetegségben szenvedő nőknél - derült ki egy amerikai kutatásból.
jún. 28
9:39
Jackson és Jimmy: halott sztár lemeze jobban fogy (Infostart)
A Michael Jackson halálát övező médiaérdeklődés a sztár lemezeinek eladási mutatóira is hatással lesz. Szomorú, de tény: a halott sztárok lemezei jobban fogynak.
jún. 28
10:12
Hogyan tegyük változatossá a kertünket? (Édenkert)
Képzeljünk el egy kertet, ahol a káposzta a dísznövény, ahol a meggyfára kolbásztök fut fel, és mindezt szőlővirág illata lengi körül. Báling Gazda megálmodja az ideális kertet.
jún. 28
10:15
Mi a közös a Káma Szútrában, a fagyasztott csirkelábban és a léghokiban? (Infostart)
Két méteres kígyó, egy törpepapagáj-pár és egy életnagyságú csontváz - néhány a legbizarabb holmik közül, amelyeket a diákok felejtettek nagy-britanniai egyetemek tantermeiben a tanév végén.
jún. 28
10:33
Új boncolást kér Michael Jackson családja (Infostart)
Új, független boncolást kért a csütörtökön elhunyt Michael Jackson családja. Internetes lapértesülés szerint a második boncolást szombaton végzik el Los Angelesben.
jún. 28
11:06
Nyaralási tanácsok allergiásoknak (WebBeteg)
Az allergiás és az asztmás betegek számára nem kis odafigyelést igényel a nyaralás megszervezése. Néhány hasznos tipp, hogy zökkenőmentesen élvezhessék a pihenés idejét az allergiások is.
jún. 28
11:27
Óriási vihar érte el Budapestet (Infostart)
Narancsszínű riasztást adott ki az ország nagy részére az Országos Meteorológiai Szolgálat. Budapesten felhőszakadás várható jelentős mennyiségű csapadékkal.

Keresés