A TOS olyan kórképek összefoglaló neve, melyek a nyaki szakasz anatómiai rendellenességeinek következtében alakulnak ki. Lényege, hogy a nyak területén található nagyerek illetve a felső végtag idegfonata nyomás alá kerül, melynek következtében állandó vagy ideiglenes, gyakran nehezen meghatározható tünetek alakulnak ki.
Egy idős nő holttestét találták meg egy szombat hajnali lakástűz romjai között Budakalászon, az elsődleges szakértői vélemény szerint a nőt bántalmazták, a rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Leszúrtak egy 18 éves nőt Békéscsabán szombat délben, az áldozat belehalt sérüléseibe - közölte Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Meggyilkolta 31 éves feleségét, majd önmagával is végzett egy 39 éves férfi Kisújszálláson, a város egyik kertvárosi részén lévő lakásukon; a szombatra virradóra bekövetkezett tragédia vélhetően a házaspár közötti megromlott viszony miatt történt - közölte a rendőrség.
Szombaton csak a keleten élők számíthatnak napsütésre, vasárnap az egész ország beborul, és a jövő héten sem lesz strandidő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
A nyelvpiercing egyáltalán nem újfajta hóbort. Már ősidőktől használták a fakírok is, hogy így bizonyítsák transzállapotukat. A 20. század nyugati országai tulajdonképpen a fakíroktól vették át ezt a különös testékszert, és tették divatossá Amerikában és Európában.
Az Alitalia olasz légitársaság azért magyarázkodik, mert a belföldi járataikon olvasható magazinjaiban a térképről egész egyszerűen lefelejtették Szicília szigetét.
"Hét hetes terhes vagyok. Három éve kezelnek pajzsmirigytúltengéssel és cukorbetegséggel. A cukor értékeim most jók. A hormon szintem normál szinten van már több mint fél éve. Azt szeretném kérdezni, hogy megtartható-e a terhesség?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Sági Szilárd legújabb receptjeivel elkalandozhatunk a mediterrán ízvilág felé, de nem kell megijedni, hiszen a jól megszokott magyaros ízek ezúttal sem maradnak el
Egy új pánikellenes hatóanyag kevesebb mellékhatással lép fel a rohamokkal szemben, mint az eddig alkalmazott szorongásoldók - jelentették be német kutatók a Science tudományos magazin legutóbbi számában.
A katalán műszaki egyetem egyik hallgatója olyan mozgólépcsőt fejlesztett ki, amelyet könnyen használhatnak kerekesszékesek és a babakocsival közlekedők is. A találmány érdekessége, hogy igény esetén több lépcsőfok egy síkba kerülhet.
"Időpazarlás volt apámat gyűlölni" - vélekedik ma Julian Lennon. A 29 éve meggyilkolt John Lennon fia, aki a megszólalásig hasonlít apjára, a héten kiállítást nyitott meg Liverpoolban Fehér Toll (White Feather Exhibition) címmel a Beatles vezérének tárgyaiból.
Angliában éppen apák napjára jelent meg a világ legszörnyűbb apjának tartott Josef Fritzlről szóló könyv, amely nagy felháborodást keltett a szigetországban.
Az Ázsia délkeleti részét átszelő Mekong-folyó nagymértékű szennyezettsége miatt sodródtak a kihalás szélére az édesvízi delfinek Kambodzsa és Laosz területein - közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF).
Kedd reggel indul 23 ország 200 bringása Budapestről, a Parlament elől az első európai biciklis túrára a Duna mentén. Az ötnapos Duna Kerékpártúra útja Magyarországon, Horvátországon és Szerbián keresztül visz.
Magyar, lengyel és román gabona-betakarító csapatok vesznek részt az idei nemzetközi aratófesztiválon Ópályiban, ahol június 27-én egész napos program várja majd a hagyományőrző rendezvény résztvevőit. A kézi aratás felelevenítése mellett virtusvetélkedőt is rendeznek a résztvevőknek, a szervezők elnevezése szerint "Paraszt Forma-1" versenyt is végigizgulhatnak az érdeklődők - mondta az MTI-nek…
Minden negyedik ember részt vett a Szűréssel az Életért Program nyírmadai rendezvényén szombaton. Csaknem 1300-an vettek részt az ingyenes vizsgálatokon, ez a szabolcsi kisváros lakóinak több mint egynegyede.
Sokan az altatásos műtéttől való félelmük miatt halogatják, hogy megszabaduljanak a veszélyes, megvastagodott visszerektől. Egy új módszerről dr. Sándor Ferenc nyilatkozik. Cikkünk ízelítő a Blikk Egészségmagazinból.
Magyarország 2004 júniusában kezdeményezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájánál, hogy június 21-ét nyilvánítsák a védőoltások napjává, mivel 2002-ben ezen a napon hirdette ki a WHO, hogy Európában megszűnt a gyermekbénulás betegsége.
Az amerikai elnöki pár a háztartásban nap mint nap adódó, apró feladatokkal igyekszik biztosítani, hogy két lányuk, Malia és Sasha normális életet éljen a Fehér Házban.
A visszérproblémák orvosi kezelése mellett szinte minden esetben fontos az életmódváltás, de a visszérproblémák megjelenésére hajlamos egyéneknek is célszerű olyan életvitelt folytatniuk, amely nem fokozza az alsó végtagokban a visszaéramló vér pangását. Hogyan?
Egy rosszul működő gén miatt hiányzó szállítófehérje okozza sok esetben a köszvényt - állapították meg amerikai kutatók tizenkét ezer ember genetikai adatainak elemzése és a betegség állatmodellje alapján.
A migrén krónikus betegség, amelyet gyakran nem diagnosztizálnak és ezért nem is kezelnek megfelelően. Súlyos vagy szokatlan tünetek esetén keresse fel kezelőorvosát!
A visszérbetegség (varicositas), azaz a felületes vénák kitágulása, kanyargóssá válása Magyarországon igen gyakori betegség. Becslések szerint a harminc-ötven év közöttiek tizedét érinti, míg a hetven felettiek esetében minden második embernél észlelhetőek a tünetei.
Budapest — Fujijama vulkánkitörés, cigarettázó Audrey Hepburn vagy szörfölő macsó fiatalemberek díszítik azt a ruhakollekciót, amit Urbán Kata (30) és Tabbouch Linda (27) tervezett.
Terrorszervezetekhez is jut abból a nem kevés bevételből, amely a hamis gyógyszerek eladásából származik. Az Interpol szerint valószínűleg az Al-Kaida is nagyobb összegekhez jut az álpirulák révén.
Frissen szemezgetve a legfinomabb a málna, de ha több termett, mint amennyit megehetnénk, gyorsan ki kell találnunk vele valamit. Könnyű, nyári recepteket ajánlunk!
"A menstruáció kezdetén az első napok hatással lehetnek a cukorértékeimre? Cukorbetegként szedhetek fogamzásgátlót?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
z ősz haj kellemetlen lehet, ám - megismerve a folyamatot, amely létrehozza - a tudósok úgy vélik, védőhatást jelenthet a rák ellen - közölte a New Scientist című tudományos magazin(www.newscientist.com).
"43 éves vagyok. Nagyon aggaszt, hogy elfelejtek dolgokat mostanában. Mivel fejleszthetem a memóriámat leghatékonyabban? Milyen vitamint fogyasszak ennek érdekében? Mikor gyanakodjak, hogy itt valami több van, mondjuk Alzheimer-kór, vagy agydaganat?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A maratoni futóversenyeken rendszeresen elinduló férfiaknak és nőknek ritkábban van magas vérnyomásuk, emelkedett vérkoleszterin-szintjük vagy cukorbetegségük, mint azoknak, akik nem teszik ki magukat ilyen nagy fizikai terhelésnek. Az érdekes eredményeket a Medicine and Science in Sports and Exercise közölte.
Az ősz haj kellemetlen lehet, ám - megismerve a folyamatot, amely létrehozza - a tudósok úgy vélik, védőhatást jelenthet a rák ellen - közölte a New Scientist című tudományos magazin.
Az idén immár 3. alkalommal kerül megrendezésre az Országos Bionap. A rendezvény célja az ökotermékek minél szélesebb körben történő megismertetése, a hazai előállítású biotermékek belföldi értékesítésének előmozdítása.
Százra emelkedett az új influenza halálos áldozatainak száma a hét végére az Egyesült Államokban és Kanadában. A legtöbb nyilvántartott megbetegedés az Egyesült Államokban történt a világon.
Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az Észak-Alföld területére. Az előrejelzés szerint heves zivatarok, erős vihar és jégeső is lehet a térségben.
Ötévesen menstruál és csomókat találtak a mellében annak az óvodás kislánynak, akinél kimutatható, hogy a betegségét fertőzött gabonából készült élelmiszer okozta.
A bőrön nagyszámban fordulnak elő jóindulatú elváltozások, melyek idővel növekedhetnek, panaszt okozhatnak, és kis százalékban jellegük megváltozhat. Átalakulásukhoz több tényező - mint a krónikus napfényártalom, mechanikai irritáció, sugárzás, vegyi anyagok - járulhatnak hozzá.