2009. május 5. kedd

máj. 5
9:39
Milliókba kerül egy dugó az M7-esen! (Infostart)
Beindult a nyári szezon a Balatonnál, aki tehette, hétvégén lenn volt a magyar tenger partján. Az idilli hangulatot legföljebb a háromórás dugó törte meg, mely egy balesetnek következtében alakult ki az M7-esen vasárnap délután. A Portfolio.hu kiszámolta, mennyibe került az araszolás.
máj. 5
9:39
Karcsú lennél, mint a spárga? (Édenkert)
A nyúlárnyéknak is gúnyolt spárganövény az egyik legegészségesebb zöldségnövényünk. Szezonban kihagyhatatlan fogás, amely az egész család egészségén javíthat.
máj. 5
9:57
Halálos ekcéma: emberölés a vád a felelőtlen szülők ellen (Infostart)
Emberöléssel vádolják annak a kilenc hónapos kislánynak a szüleit, aki az elhanyagolt ekcéma okozta súlyos fertőzésbe halt bele. A szülők ugyanis nem vették komolyan az orvosok utasítását, és nem kezeltették megfelelően a gyermeküket.
máj. 5
10:33
Nyilvánosvécé-vadászat mobillal (Infostart)
Japánban megoldották azt az agóniát, hogy a nagyobb városok lakosai gyakran nem találnak nyilvános illemhelyet: már letölthető az a mobiltelefon szoftver, amely elnavigálja tulajdonosát a legközelebbi vécéhez.
máj. 5
10:51
A legőrültebb hajviseletek (Blikk)
Turistalátványosságot kellett belekomponálniuk a frizurába a hajszobrászoknak
máj. 5
10:51
Hárman egy kapcsolatban - Az anyós és az ifjú pár (WebBeteg)
Féltékenység, vetélkedés, az elengedésre való képtelenség – ezek lehetnek a klasszikusnak számító anyós-meny konfliktus alapvető okai.
máj. 5
11:09
Részeg rajongó vette célba Britney-t - nézze meg! (Infostart)
Egy rajongó zavarta meg Britney Spears legutóbbi koncertjét azzal, hogy felmászott a színpadra.
máj. 5
11:09
Agyi elváltozást találtak az autizmus hátterében (Metropol)
Az autista gyerekeknél többnyire kiterjedtebb az érzelmek kifejezéséhez és az arcfelismeréshez kapcsolódó agyi terület, az úgynevezett amigdala, mint a nem autistáknak - állapították meg amerikai kutatók.
máj. 5
11:27
Megint London Európa legmocskosabbja - képpel (Infostart)
London Európa legpiszkosabb és legdrágább városa, ráadásul itt a legrosszabb a konyha - legalábbis az internetes szavazók szerint. A turisták szerint azért szeretni is van miért a brit fővárost: itt vannak a legszebb parkok és a legtöbb ingyenes látnivaló.
máj. 5
12:03
Őrizetbe vették az esküvői lövöldözés nyolc gyanúsítottját (Infostart)
Valószínűleg családi vérbosszú volt az a lövöldözés, amelyben egy délkelet-törökországi esküvőn hétfőn fegyveresek megöltek 44 embert, a biztonsági erők azóta nyolc személyt őrizetbe vettek a bűncselekménnyel kapcsolatban.
máj. 5
12:21
Kiderült a féltve őrzött titok: Gauguin metszhette le Van Gogh fülét (Infostart)
Nem saját magát csonkította meg Vincent Van Gogh: a művész jobb fülcimpáját Paul Gauguin vághatta le egy karddal - állítják kutatók, akik szerint a két festő megegyezett arról, hogy titokban tartja a történteket.
máj. 5
12:57
Egyre gyakoribb betegség az asztma (WebBeteg)
Az asztma görög eredetű szó és nehéz légzést jelent. Jellemzője, hogy a hörgők beszűkülnek és mindenféle külső ingerre különlegesen érzékenyek. Ma tartják az asztma világnapját.
máj. 5
12:59
Nyelési panasz és rekeszsérv - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Nyelési panaszom kivizsgálása során reflux betegséget és rekeszsérvet diagnosztizáltak. Kaptam gyógyszert. Igényel egyéb kezelést a rekeszsérv?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
máj. 5
13:51
Lebukott a huligánokkal együtt randalírozó rendőr (Infostart)
Valószínűleg elbocsátják állásából azt a brit rendőrt, aki egy futballmeccsre tartva a vonaton obszcén dalokat énekelt a rendbontó szurkolókkal. Pechére a szerelvényen utazott egy magas beosztású felügyelő is.
máj. 5
14:00
A kortársak terrorja pszichotikussá teheti a gyerekeket (WebBeteg)
A korábbi éveikben kortársaik által terrorizált tiniknek kétszeres a kockázatuk, hogy érzékcsalódásaik, hallucinációik vagy más pszichotikus tüneteik jelentkeznek azokhoz képest, akik ilyen bántalmazásnak nem voltak kitéve - közölték brit kutatók hétfőn.
máj. 5
15:03
H1N1: Jövő héten kezdődhet az oltóanyag gyártás Magyarországon (WebBeteg)
A tervek szerint jövő héten érkezhet meg a A/H1N1-es vírustörzs az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi referencialaborjába, és ezzel megkezdődhet az ellenszérum elkészítése - mondta kedden az Országgyűlésben napirend előtt az egészségügyi miniszter.
máj. 5
15:05
Parkinson-kór: kontrollálatlan tünetek, pszichés problémák (WebBeteg)
A Parkinson-kór krónikus idegrendszeri betegség, amely Európa-szerte 1,9 millió embert érint a becslések szerint. Tíz javaslat a komfortosabb életminőségért.
máj. 5
15:15
Háti permetezés biztonságosan (Édenkert)
A permetezés megmentheti a növényeket, a védőruha pedig megmentheti a kertészt. Lássuk, mi lesz az idei évben a növényvédős divat!
máj. 5
16:06
Agyi elváltozást találtak az autizmus hátterében (WebBeteg)
Az autista gyerekeknél többnyire kiterjedtebb az érzelmek kifejezéséhez és az arcfelismeréshez kapcsolódó agyi terület, az úgynevezett amigdala, mint a nem autistáknak - állapították meg amerikai kutatók.
máj. 5
17:09
Rátámadtak a gázoló sofőrre a szülők a VIII. kerületben - képek (Infostart)
Elütött egy gyermeket egy autós a főváros VIII. kerületében kedden délután.
máj. 5
18:12
Egyre több gyógyszert szednek mentális problémákra (WebBeteg)
Egy évtized alatt jelentősen megnőtt azoknak az amerikaiaknak a száma, akik receptre felírt gyógyszert szednek mentális problémáikra, részben a biztosítás e szerekre történt kiterjesztése, részben a családorvosok ismereteinek bővülése nyomán.
máj. 5
18:39
Új főutca épül Budapesten (Metropol)
.
máj. 5
19:15
Lehet még gyerekem? (WebBeteg)
Nemcsak nőgyógyászati, illetve férfi ivarszervi rákok, hanem egyéb daganatos betegségek kapcsán is felmerül a kérdés, hogy vajon vállalhat-e még gyermeket valaki a daganatos betegségből való gyógyulás után.
máj. 5
19:42
A Mundo városközpontról tárgyaltak a képviselők (Metropol)
Weinek Leonárd Zugló polgármestere félsikerként értékeli a legutóbbi testületi ülésen történteket, de annak örül, hogy a zuglóiak elkerülhetnek egy plázaépítést.
máj. 5
19:44
25 éves Gazdagrét (Metropol)
Idén ünnepli az első lakás átadásának 25 éves évfordulóját Magyarország egyik legismertebb és ingatlanpiaci szempontból az egyik legkeresettebb panelrengetege, a Gazdagréti lakótelep.
máj. 5
20:09
Végzetes hibák, amelyeket vezetés közben követünk el (Infostart)
Egy ideális világban az autóvezetők gondosan odafigyelnek minden egyes manőverükre. Csakhogy nem ebben élünk, s sofőrök pedig különbözőek: vannak kimértek, konzervatívak és bevállalósak is. A közlekedési hibák mindannyiunkat veszélyeztetnek, így nem árt mindenkinek odafigyelni a részletekre. Az emberek általában tíz alapvető hibát követnek el vezetés közben.
máj. 5
20:18
Hogyan bizonyosodhatok meg róla, hogy nincs nemi betegségem? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Kihez fordulhatnék, ha teljes körű kivizsgálást szeretnék nemi betegségek, fertőzések tekintetében?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
máj. 5
20:27
Meghökkentő eredmény: károsak lehetnek a bébiételek (Infostart)
Néhány bébiétel több zsírt, sót és cukrot tartalmaz, mint a gyorséttermi burgerek és a csokis kekszek - derült ki egy új kutatásból.
máj. 5
20:27
Korszerű terápiák (Metropol)
A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság múlt héten osztotta ki az „Év Gyógyszere” díjat. Idén két gyártó is megkapta a rangos elismerést.
máj. 5
20:29
Nem csak esztétikai kérdés a testsúly csökkentése (Metropol)
A tavasz a fogyókúrák időszaka, hiszen nyárra igyekszünk megszabadulni súlyfeleslegünktől. Az esztétikai okok mellett az ideális testsúly elérése és megtartása egészségügyi szempontból is fontos, mivel az elhízás növeli a szív- és érrendszeri és egyéb megbetegedések kialakulásának kockázatát.
máj. 5
20:31
Sok az érintett (Metropol)
Az emésztőrendszer egészsége kulcsfontosságú. Nem megfelelő működése kedvezőtlenül befolyásolhatja közérzetünket, és hosszú távon komolyabb következményekkel is járhat.
máj. 5
20:33
Költség is megtakarítható az orális készítménnyel (Metropol)
Egy nemrég törzskönyvezett, szájon át szedhető készítmény hatékonyan előzi meg a mélyvénás trombózis kialakulását és annak halálos szövődményeit az ortopédiai nagyműtétek után.
máj. 5
20:35
Családi nap Csillebércen (Metropol)
A stroke, ismertebb nevén az agyvérzés a 3. leggyakoribb halálok Magyarországon.
máj. 5
20:45
Újra bíróság előtt Janet Jackson kivillanó melle (Infostart)
Újratárgyalják Janet Jackson mellkivillantásának ügyét az Egyesült Államok Legfelső Bíróságának döntése értelmében. A 2004-es Super Bowl szünetében bemutatott botrányos produkció miatt az eseményt közvetítő televíziós csatornát 550 ezer dollárra büntették, ám másodfokon már eltörölték a büntetést. Most lehet, hogy mégis fizetnie kell a cégnek.
máj. 5
21:39
A férgek hiánya okozza betegségeink jó részét? (Infostart)
Idén tavasszal az új típusú influenza jelenti a jéghegy csúcsát azon betegségek között, amelyek rettegésben tartják az emberiséget. Eközben az Egyesült Államokban félpercenként diagnosztizálnak egy halálos daganatot. Vajon betegebb-e az emberiség, mint bármikor a történetében? Vagy éppen hogy jobban van?

2009. május 6. szerda

máj. 6
4:15
Tavaszi zsongás (Blikk)
Csábító újításokkal akarják visszanyerni a vásárlókat a fejlesztők. Remek családi és élményautókat jelentettek meg.
máj. 6
5:45
Leukémia - Kik a veszélyeztetettek? (WebBeteg)
Mivel a leukémia a gyermekkorban előforduló leggyakoribb daganattípus, sokszor a gyermekkor betegségének tartják. A leukémiákban azonban kilencszer több felnőtt betegszik meg, mint gyermek.
máj. 6
7:51
Cukorbetegség és testmozgás - Mit és mennyit sportoljon a diabéteszes? (WebBeteg)
A cukorbetegség kezelésének első lépcsője a diéta és az életmód rendezése, amely elsősorban rendszeres testmozgás beiktatását jelenti.
máj. 6
8:03
Karcsú lennél, mint a spárga? (Édenkert)
A nyúlárnyéknak is gúnyolt spárganövény az egyik legegészségesebb zöldségnövényünk. Szezonban kihagyhatatlan fogás, amely az egész család egészségén javíthat.
máj. 6
8:18
Házépítési pályázat egyetemistáknak (Metropol)
100 négyzetméteres házat max. 21 millióért.
máj. 6
8:45
Még nem adták fel a férfi fogamzásgátló reményét (Infostart)
Közel két évtizede dolgoznak azon a kutatók, hogy a férfiak számára is kifejlesszenek egy hatékony fogamzásgátló tablettát. Az eddigi sikertelen próbálkozások után a kínaiak azt állítják: megtalálták a csodamódszert.
máj. 6
8:54
Ha kezeletlen marad a visszértágulat (WebBeteg)
A visszértágulat enyhébb formáiban sem csak esztétikai probléma. A betegség ugyanis nemcsak súlyosbodhat, hanem gyakran felületes visszérgyulladáshoz, ritka esetben pedig akár fekélyhez is vezethet.
máj. 6
9:48
A haragos zöld fű egyik titka a tápanyag-utánpótlás (Édenkert)
Ahhoz, hogy gondozott, üdezöld gyepünk legyen, nem elég a sokszor emlegetett rendszeres nyírás és évközi locsolás: az intenzív növekedéshez folyamatosan pótolnunk kell az elhasznált tápanyagokat is.
máj. 6
9:57
Közelebb a férfi fogamzásgátló - sikeres próba (WebBeteg)
A nem kívánt terhesség ugyanolyan jól előzhető meg a férfiaknak adandó havi egyszeri tesztoszteron injekcióval, mint a nőknél a fogamzásgátló tablettával - derült ki egy Kínában végzett kísérletből.
máj. 6
11:00
Fogyókúra: nem kell lemondani a "magyaros" kosztról! (WebBeteg)
Töltött káposzta, gulyásleves, halászlé, lecsó – nem éppen fogyókúrázóknak való menüsor. Pedig a magyar konyha jellegzetes ételei azok számára sem tiltottak, akik fölösleges kilóiktól szeretnének megszabadulni.
máj. 6
11:27
Frontális karambol a fővárosban - képekkel (Infostart)
Egy személyautó és egy kamion ütközött össze frontálisan a főváros XI. kerületében, a Szerémi úton szerdán délelőtt.
máj. 6
12:03
Súlyos érbetegek sem szedik pontosan a gyógyszereket (WebBeteg)
Érműtét után gyógyszerek állandó szedésére szoruló betegek sem folytatják megbízhatóan az állapotuk romlását gátló kezelést. Holland kutatók vizsgálatának elszomorító eredményeit az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán ismertették.
máj. 6
13:06
Természetes gyógymódok a cukorbetegség kezelésében (WebBeteg)
Néhány gyógyhatású növény, melyek előnyös tulajdonságait újból elkezdtük felfedezni és felhasználni, mivel kedvezően hathatnak diabétesz esetén.
máj. 6
14:45
Alapvető vezetési hibák miatt okoznak balesetet a rendőrök (Infostart)
A brit adatok szerint a járőröző rendőrök átlagosan naponta kilenc balesetet okoznak, ráadásul alapvető vezetési hibák miatt.
máj. 6
15:03
Pálinkafesztivál negyedszer a Városháza Parkban (Édenkert)
A fesztiválon idén is több mint 300 féle gyümölcspárlat, ínycsiklandó ételkülönlegességek és kitűnő zenei programok várják a nagyközönséget.

Keresés