A Kárpát-medence időjárásában hétfő estig lényeges változás nem várható, folytatódik az átlagosnál melegebb, jobbára napos idő, emellett elsősorban északkeleten valószínű zápor, zivatar - közölte az Országos Meteorológia Szolgálat.
Egy virágüzlet külső részében és egy telefonfülkében is kár keletkezett a főváros 16. kerületében, miután két autó összeütközött egymással, és egy parkoló gépjármű is megrongálódott.
Rengeteg pénzt hozott egy brit családnak a halálos beteg férj utolsó fogadása: Danny Shea 250 fontot tett fel egy lóra, és húszezernél is többet nyert, ám ezt már nem érhette meg.
Az amerikai elnök strasbourgi tartózkodása során egy francia lány puszit kért Barack Obamától, és kis húzódozás után meg is kapta azt. Ebben maga Nicolas Sarkozy volt a segítségére.
Bár sok ember rosszul bír bizonyos ételeket, a valódi ételallergia (amely az immunrendszer túlérzékenységét jelenti bizonyos anyagokra) nem olyan gyakori, mint ahogy azt gondolnánk.
"Húsz éves vagyok és még soha nem volt orgazmusom. Se hüvelyi se csikói eredetű. Van egy komoly barátom, 3 éve vagyunk együtt. A szexet élvezem, de úgy érzem, hogy egy bizonyos ponton nem tudok átjutni." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A spanyolok számára a sonka nem egyszerűen étel, hanem a kultúra része, ugyanúgy beszédtéma az asztali társalgásnál, mint nálunk a bor. Illik véleményt mondani róla, felismerni a különbségeket, megbírálni.
A cukorbetegség (diabétesz mellitusz) a szervezet anyagcseréjének örökölhető, krónikus megbetegedése. Két nagy csoportját különíthetjük el: az 1-es típusú inzulinfüggő csoport, melyre az inzulin hiánya jellemző, illetve a 2-es típusú inzulintól független cukorbaj.
Villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi vasárnap este a budapesti XIII. kerületben, a jármű vezetője életét vesztette - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Nyilvánosságra hozott a német rendőrség egy hajmeresztő videofelvételt, amelyen látszik, amint egy motoros 120 kilométeres óránként sebességgel rohant bele egy autóba Hamburg belvárosában. Szinte hihetetlen, de a élve megúszta.
A borsónyi nagyságú agyalapi mirigyben termelődő növekedési hormonok a születés pillanatától kezdve a szövetek és a szervek növekedését, működését generálják. Egyes betegségeknél javasolt a mesterséges hormonkészítmények szedése, ám szükségtelen szedése többféle károsodást is okozhat az egészséges szervezetben.
Valószínűleg nem vehet részt az angol válogatott kulcsfontosságú világbajnoki selejtezőjén az együttes sztárja, Wayne Rooney: éppen az Ukrajna elleni találkozó napján születik meg ugyanis az első gyermeke.
Aki reggelente azzal kezdi a napot, hogy megeszik néhány lágytojást vagy egy nagy adag rántottát, az nagyobb valószínűséggel lesz cukorbeteg, mint az, aki ritkán eszik tojásételt, bár lehet, hogy csak azért, mert a sok tojást fogyasztók általában egészségtelenebbül élnek, mint a többiek.
Hónapokig találgatta az amerikai és a nemzetközi sajtó, milyen ebet választ Barack Obama a lányainak. Nincs több rejtély, az első család választott: egy hat hónapos portugál vízikutya költözik a Fehér Házba. Bót kedden mutatják be hivatalosan az amerikai sajtónak.
Megdőlt a melegrekord vasárnap a fővárosban: Budapesten napközben 25 fokot mértek, ez fél fokkal magasabb az 1935-ben mért csúcsnál. A következő napokban is sokat fog sütni a nap, péntektől azonban már esőre is számítani kell - mondta az InfoRádiónak Bonta Imre, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese.
Első helyezést ért el a Baptista Szeretetszolgálat és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat közös háromfős csapata Csehországban a Nemzetközi Bevetési Csapatversenyen, így a világ élvonalában most magyar mentőkutyák vannak - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Baptista Szeretetszolgálat.
Először beszélt nyilvánosan arról Szeles Mónika, hogy kilenc éven keresztül milyen harcot folytatott, hogy legyőzze súlyos evési rendellenességét. A 35 éves egykori teniszsztár problémái akkor kezdődtek, amikor nagy riválisa, Steffi Graf egyik rajongója megkéselte.
Aki reggelente azzal kezdi a napot, hogy megeszik néhány lágytojást vagy egy nagy adag rántottát, az nagyobb valószínűséggel lesz cukorbeteg, mint az, aki ritkán eszik tojásételt, bár lehet, hogy csak azért, mert a sok tojást fogyasztók általában egészségtelenebbül élnek, mint a többiek.
A balatoni borok kapták a legtöbb elismerést - 2008-hoz hasonlóan idén is - a magyar díjazottak közül a világ egyik legszigorúbbnak tartott nemzetközi borversenyén, a veronai Vinitalyn.
A szakmai előmenetel káros lehet az egészségre, mert a „boldog kiválasztottaknak” rendszerint nincsen idejük arra, hogy orvoshoz menjenek – állítják brit tudósok.
Általában 25 százalékra tehető azoknak a dolgozó embereknek - férfiaknak és nőknek - az aránya, akik szívesen beszélnek a munkahelyen szexről. Ugyanakkor általában ők azok, akik a legtöbbet hiányoznak a munkából, ezen felül önértékelési zavaraik vannak és hajlamosak a depresszióra.
Budapest immár végérvényesen belépett a nemzetközi tuningvilágba. A húsvéti ünnepek alatt a Nemzetközi Vásárváros területén összesen 24.000 négyzetméter fedett és ugyanennyi kültéri területen megrendezett fesztivál igazi nemzetközi parádét hozott. A háromnapos rendezvényen Magyarországon még soha nem látott külföldi autócsodák és műszaki bemutatók adták a show alaphangulatát.
Milyen hatással lehetnek a zsír és vörös húsok, a könnyen felszívódó szénhidrátok, a zöldségek és gyümölcsök a bélrendszeri daganatok kialakulására? Táplálkozási szokásaink, hogyan befolyásolják a bél daganatainak rizikóját?
Beadta a válópert Mel Gibson felesége. A 28 éves házasságból hét gyermek született, a válást pedig Mel Gibson 952 millió dolláros vagyonának a fele bánhatja.
A szakmai előmenetel káros lehet az egészségre, mert a munkahelyükön kiemelkedően jól teljesítőknek rendszerint nincsen idejük arra, hogy orvoshoz menjenek – állítják brit tudósok.
A hagyományos módszereknél eredményesebben és olcsóbban használható a lárvaterápia, amely során a Lucilia sericata nevű légyfaj fiatal lárváit alkalmazzák az orvosok a krónikus sebek gyógyítására – közölte Szabad Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának orvosa.
Különleges inhalátort fejlesztettek ki a csokoládéfüggőknek a Harvard Egyetem professzora; ennek segítségével élvezhetik a tökéletes csokoládé ízt, de nem visznek be a szervezetükbe egyetlen kilokalóriát sem.
A tél végén, a madáretetési időszak befejeztével új lehetőségek nyílnak a körülöttünk élő állatok megfigyelésére, segítésére. Az alábbiakban felsorolunk néhány lehetőséget, amivel megkönnyíthetjük a költési időszakot.
A kezelés és a kivizsgálás szempontjából is fontos, hogy felderítsük a magasvérnyomás-betegség okát. Ez alapján a hipertóniát két nagy csoportra osztjuk, primer és szekunder eredetűre.
A baktérium termelte mérgező fehérje évente sok millió hölgy és úr homlokát teszi kisimulttá, de az ideggyógyászok egyelőre sok országban még nem kaptak engedélyt gyógyító célú használatára.
A hagyományos módszereknél eredményesebben használható a lárvaterápia, amely során a Lucilia sericata nevű légyfaj fiatal lárváit alkalmazzák a krónikus sebek gyógyítására – számolt be Szabad Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának orvosa.
Korábbi tanulmányokkal ellentétben egy új áttekintő vizsgálat nem igazolta a kávé potenciális védőhatását vastagbél- és végbélrák ellen - közölték bostoni kutatók az International Journal of Cancer című szaklap áprilisi számában.
Körülbelül minden ötödik, dopamin agonista (a dopamin termelődését segítő) szert szedő Parkinson-kóros páciensnél jelent meg játékszenvedély vagy hiperszexualitás - állapították meg a rochesteri Mayo Klinika kutatói.
Kedden a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, szerdán pedig a szintén budapesti Szent János Kórházban nyílik neuropáthia centrum. A két új központban Észak-Pest, Nógrád- és Komárom-Esztergom megye valamint a budai oldal lakosságát lehet megszűrni a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődményére, a neuropáthiára, amely évente 2-3 ezer lábamputációért felelős.
A reumatikus panaszokkal küszködő páciensek tüneteit gyakran fogínyproblémák kísérik. Egy nemrégiben végzett kutatás eredményei szerint a reumatiod ízületi gyulladás független markerei a fogínypanaszok lehetnek - hangzott el az Amerikai Reumatológiai Társaság San Francisco-i gyűlésén.
Igencsak mozgolódnak mostanában a bérlők az irodapiacon, keresik a jobb lehetőséget, a kedvezőbb árú ajánlatot. Tehetik is, hiszen az üresedési mutató emelkedik, újabb fejlesztéseket adnak át, miközben a kereslet ez idő tájt nemigen növekszik.
A nemzeti fejlesztési és gazdasági tárca szakállamtitkára szerint az engedélyeztetések terén érzékelhető a javulás, lényegesen kisebb a teher az építési hatóságokon, jobban és gördülékenyebben halad a munka.
A 21 éves fia halála felett szomorkodó Missy Evans nem adta fel a reményt, hogy unokája lehet: béranyát keres, aki fia spermájának felhasználásával világra hozná az unokát. A 42 éves asszony azzal magyarázza ötletét, hogy fia amúgy is szeretett volna gyermekeket.
Kylie Minogue több millió forintnak megfelelő összeget fizetett ki néhány napos spanyolországi kényeztetésért egy gyógyfürdőben. Bár régebben kipróbálta a Botoxot is, az ausztrál énekesnő ma már a természetes kozmetikumokban hisz.
Ötcentis fenyődarabot távolítottak el a 28 éves Artyom Szidorkin tüdejéből az oroszországi Izsovszkban, miután a férfi erős mellkasi fájdalmakra panaszkodott és vért köpött.