Rendhagyó divatbemutató keretében mutatták be az MBT lábbeli 2009-es tavaszi-nyári kollekcióját a Millenárison. A megújult formavilággal rendelkező egészséges lábbeliket a kifutón többek között Katus Attila, a Rippel fivérek, Geszler Dorottya és Zalatnai Brigitta lábain szemlélhette meg a közönség. Afrikától a Central Parkig számos helyszín bukkant fel a fiatalos és dinamikus bemutató során, hogy…
Az akupunktúra nem enyhíti a változó korban lévő nők hőhullámait - állapították meg száznál több idevágó tanulmány elemzésével brit és dél-koreai kutatók.
A felnőtt magyar lakosság több mint fele nem tud olyan intézkedést említeni, amely Horváth Ágnes - volt egészségügyi miniszter - nevéhez köthető – derül ki a Szinapszis Kft. legújabb, a WEBBeteg kérésére készített felméréséből.
A jó idő hatására jelenleg több mint egy fél tucat fa egyszerre virágzik, tehát egyre nő a pollenkoncentráció, így az allergiára hajlamosoknak is jobban kell vigyázniuk.
A tiniknek öregek, az igazán idősek szerint még előttük az élet - milyen igényeik vannak az 50 felettieknek, mit olvasnak, mit vásárolnának szívesen - és milyen a képük a reklámok világában?
Gyakran a társadalmi környezet normáinak megfelelően fejeződik ki az önpusztítás: ölt nyílt formát öngyilkosságban vagy annak kísérletében, illetve jelenik meg másként – közölte Temesváry Beáta szakvezető főorvos szerdán Szegeden.
A mentális funkciók leépülése idős korban sok problémát okoz, egyes esetekben azonban a baj már a fiatal felnőttkorban elkezdődik. Vannak olyan panaszok, amelyek néhány embernél már a húszas, harmincas éveikben megjelennek.
Jamie Waylettet kábítószerbirtoklásért és -termesztésért tartóztatták le Londonban. A 19 éves sztár állítólag saját hálószobájában termesztette a marihuánát.
Mindannyiunk ismeri az érzést: tavasz közeledtével szellemünk alig várja a felfrissülést és a természet éledését, testünk mégsem képes a környezettel együtt megújulni és üdén, frissen belépni a tavasz körforgásába.
"Van egy párom, 2 éve vagyunk együtt. Tökéletes a szexuális életünk, de sajnos mostanában nem kívánom az együttléteket! Mi lehet az oka ennek?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Magától kezdett lélegezni szerdán egy két hónapos kislány az egyik torontói kórházban, ahol olyan agyi rendellenességgel született, amely miatt nem tudott magától levegőt venni. A gyereket eddig lélegeztető gép tartotta életben.
Helikopteres alakulat indult el Németország egyik erdejébe, hogy kimentsenek valakit, ám csak egy férfit találtak a megjelölt helyszínen, aki a könyvébe temetkezve hahotázott.
A zsír egyike szervezetünk fontos tápanyagainak, amelynek azonban túlzott bevitele könnyen egészségügyi problémák forrásává válhat, de megfelelő módon és mennyiségben fogyasztva kifejezetten előnyös szervezetünk számára.
Portugál kutatók felfedezték azt az alkotóelemet, amely lényegében kiváltja az olívaolaj szív- és érvédő hatását. Eszerint a 3,4-DHPEA-EDA antioxidáns védi a vörösvérsejteket a szabad gyökök káros oxidatív hatásától.
Két árván maradt kiskutyát fogadott örökbe egy Kínában élő macska. De nemcsak gondoskodik róluk, hanem arra is megtanítja őket, hogyan fogjanak egeret.
A kezelőorvos számára lényeges a páciens tünetei súlyosságának a megítélése a kezelés tervezésének és kivitelezésének szempontjából, ezért fontos a beteg kórtörténetének megismerése.
"Szeretném kikérni a tanácsát affelől, hogy ha van elszántság és gyógyulásra való igény, akkor lehet e a pánikbetegséget saját magunk erejéből meggyógyítani? Húsz éves vagyok, és gyógyszereket nem szeretnék szedni!" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A vásárlási mánia egyátalán nem újkeletű betegség. Már a 19. század elején is írtak róla, a huszadik század elején pedig mint pszichológiai rendellenességet definiálták.
Estéről estére együtt dúdoljátok a mondókákat, később órákig betűzi A kismalac és a farkasokat. Iskolakezdéskor tele vagy bizakodással: szereti a meséket, gazdag a szókincse, és kitűnő lesz a helyesírása.
Önellentmondásnak tűnhet a kalóriaégető zsír, ám a felnőttek szervezetében található, anyagcserét szabályozó barna zsírcseppek éppen ezt teszik, közölték amerikai kutatók csütörtökön.
Tavasszal beindulnak a zöldségek, fűszernövények, a szürke tél után ismét színesebben és ízesebben főzhetünk. Kaldeneker György médiaszakácsunk legizgalmasabb receptjei között válogattunk.
Önellentmondásnak tűnhet a kalóriaégető zsír, ám a felnőttek szervezetében található, anyagcserét szabályozó barna zsírcseppek éppen ezt teszik, közölték amerikai kutatók csütörtökön.
A rendőrség nem zárja ki, hogy a tulajdonosnak érdekében állhatott az április 7-ei tatárszentgyörgyi tűzeset, mint ahogy nem zárható ki a bosszú, illetve a rasszista motívum sem - mondta csütörtökön Papp Péter, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. A szakember szerint az első verzió létjogosultságát több érdekes körülmény is alátámasztani látszik.
"Gyermekkoromban kivették az orrmandulámat, mert nagyon szuszogtam. Akkor a probléma megoldódott, viszont serdülőkoromban ismét előjött a szuszogás. Nem vagyok se náthás, se allergiás. Lehet, hogy orrsövényferdülésem van?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Ma már egyáltalán nem luxus vagy különleges elvárás, hogy kedvencüket magunkkal vihessük a nyaralásra. Egyre több szálloda, apartman hirdeti meg így a szálláslehetőségeket, hiszen a családtagnak számító négylábúakat senki sem hagyja szívesen otthon.
Gondolta volna, hogy az olaszoké a leggyorsabb rendőrautó a világon? De nem sokáig, mert a németek már készülnek egy még gyorsabb modellel. Úgy tűnik, az osztrákoknak és a briteknek sem kell azon aggódniuk, hogy nem érik utol a száguldozó motorosokat. A skótoknak viszont a takarékosság a fontosabb. Nézegessen rendőrautókat!
Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani a rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike, őt azzal is gyanúsítja az ügyészség, hogy lövést adott le 2007 decemberében Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára - tájékoztatta az MTI-t a nyomozó főügyészség csütörtökön.
Down-szindróma - a legtöbb embernek összeszorul a gyomra a szó hallatán. Magyarországon minden 600. születésre jut egy Down-szindrómás kisbaba. Hazánkban sajnos minden harmadik gyermeket a kórházban hagyják a szülei.
A Lyme kór tünetei általában nem jellegzetesek, így gyakran nem gondolunk időben a kórképre, rég feledésbe merül a hónapokkal esetleg évekkel megelőző kullancscsípés. A késlekedés miatt viszont későn kezdjük el az antibiotikum kezelést, amikor már esetleg maradandó károsodások is kialakulhatnak.
Húszezer fontot nyert egy angol család, miután esélytelennek tartott jelöltjük nyerte meg a lóversenyt. A fogadásra a nem sokkal később elhunyt, rákos családfő beszélte rá az asszonyt. Ő pedig csak azért tett eleget a kérésnek, hogy férje kedvében járjon.
Egy férfi több mint 1500 kilométert repült egy lopott repülővel Kanadából az Egyesült Államokba. Mint utóbb kiderült, öngyilkos akart lenni és azt remélte, hogy az amerikai F16-os gépek lelövik.
Húsz éve nem láttak az ausztráliai Perth környékén olyan állatot, amelyet most egy nyúlcsapdába esve találtak meg. Az erszényes ragadozót el kellett altatni.
Bár Luzern svájci kanton lakói végre táncolhatnak nagypénteken, a németajkú Svájc hat másik kantonjában és legalább egy franciaajkú járásban továbbra is tilos az ünnepi vigadozás e formája - jelentette az ünnep alkalmából a svájci ATS hírügynökség.
"Tisztelt Doktor Úr! Nemi életi problémámmal fordulok Önhöz, elkeseredett 57 éves nő vagyok, 3 éve kezdődött az, hogy a nemi közösülés irtózatos fájdalommal jár!" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A gerincferdülés (scoliosis) a gerincoszlop kóros oldalirányú elgörbülése, melyet a csigolyák egymáson való elmozdulása, elcsavarodása okoz. A gerincferdülés kiváltó oka az esetek 85 százalékában ismeretlen.
A csodával határos módon menekült meg egy kínai kamionsofőr, miután egy balesetben lecsúszott egy felüljáróról a kamionja, de végül nem esett le a hídról, mert beakadt valamibe, és így lógott a levegőben Csengdu városában.
Rosszabbodott az állapota Charlie egykori egyik angyalának, a 62 éves Farrah Fawcettnek. Orvosai szerint a hajdani szexszimbólum rákbetegsége a végbeléről átterjedt a májára is.
Az orvoslásban alapszabály, hogy a legnagyobb kárt a betegnek a szenvedés okozza, ezért a fájdalomcsillapítás mértékét alapvetően egyetlen dolog határozza meg: a fájdalom nagysága.