Egy háromtagú brit csapat elérte a Déli-sarkot. Az expedíció célja egyben tisztelgés is volt Sir Ernest Shackleton bő száz évvel ezelőtti expedíciójának sikere előtt.
A hüvelyi vérzés a terhesség bármely szakában talán az egyik legrémisztőbb jelenség minden terhes nő számára. Gyakran egyszerű dolog van a háttérben, de sohasem szabad elhanyagolni, vagy figyelmen kívül hagyni, mert komoly probléma is okozhat vérzést, vagy barnás pecsételést.
Nemsokárszakban a új gyógyszer kerül a patikákba, amely az időskori emlékezetet erősíti. A tabletta ugyanakkor a vizsgázóknak is segíthet koncentrálni a készülés közben. Persze a memóriaserkentő szerek szedése a vizsgaidőszakban nem újdonság a briteknél, annak ellenére, hogy vannak hátrányai is.
Hányféleképpen tud odabújni egy gyerek a szüleihez? Hányféle érzést képes kiváltani egyetlen odasimulással? Milán és Bence, azaz Gebegyerek és Hasipasi nagymesterei voltak az apára tapadásnak.
Vidám családi hancúrozás közben a 17 hónapos Liza jól beleharapott a papája arcába. Mintha ebben lelné örömét. A papának pedig fájt. Játék, agresszió? Bárdos Katalin pszichológussal beszélgettünk a témáról.
Ha mama-papa és a közös gyerek él egy fedél alatt, akkor is akadnak bőven konfliktusok az életükben. Kényesebb a helyzet, ha a gyereknek a szülő új partnerét kell elfogadnia. A szép arcú, negyvenes, háromgyerekes Erika is hónapok óta próbál megoldást találni a problémára.
Ha olyan kérdés támad fel benned, amire szeretnéd, hogy pszichológus adjon választ, Te is írd meg nekünk mi az a gondolat, amire szeretnéd tudni a választ.
"Építkezünk, és erre az időre hazaköltöztünk a férjem szüleihez. Az övék mellett van a szobánk, ráadásul a négyéves lányunk is velünk alszik. Ez a helyzet teljesen lenullázta a szexuális vágyaimat. Zavar a gyerek, zavar, hogy a fal mögött mindent hallhatnak az anyósomék. A férjem azt mondja, hiszen úgyis tudják, mit szoktunk csinálni, ne izgassam magam. De én így nem tudom elengedni magam. Kezd a…
"Fájdalommal szüld gyermeked!" - így bünteti Isten haragjában Évát a Paradicsomból való kiűzéskor. Szerencsére az nem szerepelt a büntetésben, hogy mindenkinek a saját akaraterejéből kelljen szülnie. Mert ki tudja, ha lenne választás, nem mondanám-e a kitolási szakban, hogy köszönöm, ezt mégse kérem, inkább visszateszem a polcra.
A fájdalmas közösülések hátterében legtöbbször pszichés, vagyis lelki eredetű problémák állhatnak. Az okok igen szerteágazók lehetnek úgy, mint egy előző, nem túl szerencsés kapcsolat, vagy az elégtelen petting, esetleg a partner nem tud teljesen kikapcsolni, amit fájdalommal jelez, és még számtalan egyéb ok lehet a háttérben.
Előrejelzések szerint idén a világ összes szívizombetegségének 60 százaléka jut majd Indiára. Mindezért egy olyan, öröklődő gén mutációja a felelős, mely hatására hibás szívizomfehérje képződik. Ezt a fiatal szervezet még le tudja bontani, ám felnőttkorban már problémát okoz.
Pszichológus, író és tanár. Kanadában, Vancouverben él és dolgozik, de gyakran hazalátogat Budapestre. Itt is tanít és konzultál, részt vesz a Feldmár Intézet sokszínű munkájában. Felnőtt fia és lánya az Egyesült Államokban él.
A szív nem csak a szimbolikában kapcsolódik szorosan a szerelemhez, szenvedélyhez, szexuális együttléthez, hanem a valóságban is. A szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) megbetegedések a boldog együttlét örömét tehetik tönkre. Mindenki számára fontos információ, hogy a korán észlelt esetek 90 százalékában a probléma kezelhető, vagy a tünetek jelentős mértékben csökkenthetők.
A nagy év végi költekezés sokakat meglepett. A kereskedők maguk is arra számítottak, hogy a válság miatt gyenge lesz a karácsonyi forgalom. Tévedtek. Megrohantuk a boltjaikat...
A hideg időjárás hatására idősebbeknél hirtelen vérnyomásemelkedés tapasztalható - derül ki egy francia kutatásból, mely 65 év felettieknél vizsgálta az időjárás és vérnyomás közötti összefüggést.
Ne csak a szemed csillogjon! Az ápolt ajak legalább annyit elmond tulajdonosáról, mint a szép kéz. A hideg és a szél ugyan ellened dolgozik, de az ajaknak is jár a mindennapos gondoskodás.
A kis balerinák még a nagy esemény helyszínén is lázas készülődésben vannak: hol az egyik tütüt veszik fel, hol a másik balettcipőt le. Öcsikéjük és édesanyjuk is roppant elegáns: utóbbinak csinos szövetnadrág-kollekciója lehet otthon.
Hol vannak ma már nagyszüleink tukmáló szavai: "olyan sovány ez a gyerek, nem adtok neki enni?" Modellek tanítják nekünk, hogy az igazi nő valószínűtlenül karcsú, így a boldogság záloga a fogyás. Könnyen ráébredhetünk, hogy túlsúlyosak vagyunk, az ágyban alulteljesítünk, a mellünk kicsi és formátlan, ezenkívül a testünket beborító szőr visszataszító. A divatfotókból és a hozzájuk tartozó…
Azoknak ajánlott a lézeres szemkezelés, akik csak szemüveggel vagy kontaktlencsével látnak távolra. Sok foglalkozásnál előfeltétel, hogy szemüveg vagy kontkaktlencse nélkül is élesen lássunk, ilyenkor is hasznos lehet.
Magazinunk februári számában Havadtői Sámuel Hommage á André Kertész című kiállítását is figyelmedbe ajánlottuk. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet a cím módosulására!
Majdnem négy évtizedig volt egy indiai férfiben ikertestvére. A 36 éves férfi óriásira duzzadt hasától már levegőt is alig kapott. A tumorra gyanakvó orvosok döbbenetére a műtét során a férfi félig kifejlett ikertestvérét távolították el, mely parazitaként élt benne tovább. Az orvosi szakirodalom mindössze 90 magzat a magzatban esetet ismer.
A gazdag férfiak társaságában a nők többször élnek át orgazmust - állítják brit kutatók. A valószínűleg dühös reakciókat kiváltó tanulmány szerint az mindez példa az emberi fejlődés adaptációs technikáira: a nők gyerekeik számára a legjobb apát keresik - és próbálják megtartani.
Majdnem négy évtizedig volt egy indiai férfiben ikertestvére. A 36 éves férfi óriásira duzzadt hasától már levegőt is alig kapott. A tumorra gyanakvó orvosok döbbenetére a műtét során a férfi félig kifejlett ikertestvérét távolították el, mely parazitaként élt benne tovább. Az orvosi szakirodalom mindössze 90 magzat a magzatban esetet ismer.
70 éves nagymamámnál a napokban magasvérnyomás-betegségetállapítottak meg (220/110-zel került az orvoshoz) és a kivizsgálás során bal Tawara-szárblokkot. Mi ez? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
Az emberiség körülbelül 4 százaléka különböző mértékben összecseréli a színeket. Magyarországon mintegy 400.000, az egész világon körülbelül 200 millió színtévesztő él.
A sikeres londoni üzletember évtizedek óta arra vágyott, hogy női testben élhessen. Több évig tartó hormonkezelés és hét műtét után a tizenegyszeres nagypapa Michelle néven kezd új életet - és már a szerelem is rátalált.
Egy angol parlamenti képviselő szerint az önkéntes munka 17 százalékkal javítja a fiatalok szexuális életét. Civil szervezetek szerint az ilyen kijelentések nevetségessé teszik a munkájukat, az önkénteseket inkább a segítő szándék motiválja, nem a szex.
Egy angol nő túszul ejtette a szerelőt, mert már belebetegedett abba, hogy folyamatosan elromlik a mosógépe. A túszdráma szerencsésen végződött, a szerelő sértetlenül megúszta az esetet.
Egy pofátlanul bátor szörfös "lestoppolt" egy fehér cápát, és a ragadozóval húzatta magát. A "cápaszörföt" a bámészkodók elképedve nézték a partról, egyiküknek sikerült videóra venni az elképesztő mutatványt.
Egy internetes felmérés szerint a gyerekek csak 22 évesen kezdik igazán becsülni a szüleiket, akiknek akkor már a tanácsát is jobban elfogadják az élet fontos kérdéseiben. Ehhez azonban az kell, hogy az egykor lázongó gyerek önálló életet kezdjen.
Kemény teleken akár 50 cm mélyen is befagynak a kisméretű kerti tavak, elzárva így a külvilágtól és az oxigéntől az alatta lakó élőlényeket. Mit tehetünk?
Édesanyámnak évek óta fekete a nyelve, szó szerint koromfekete. Van hogy kicsit halványul, de el nem múlik soha. Mi lehet az oka? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
XVI. Benedek pápa forradalmi újításra készül: jövő héten elindítja saját oldalát a Youtube-on. Nem ez az első eset, hogy a Szentszék a modern technikát alkalmazza hívei informálására.
A szociálisan aktív embereknél, akik könnyen veszik a stresszt is, 50 százalékkal kisebb valószínűséggel fejlődik ki szellemi leépülés, mint elszigetelten, stressz alatt élő embertársaiknál - állítják a svéd Karolinska Intézet kutatói.
Az amerikai Bioetikai Elnöki Tanács javaslata szerint az agykérgi funkciók megszűnése után halottá lehetne nyilvánítani az embereket. Ez megkönnyítené a szervátültetéseket és gyógyszerkísérleteket.
A WHO szerint a gazdasági világválságnak negatív következményei lesznek egészségi állapotunkra. Válságban többen fordulnak alkoholhoz, dohányhoz, kábítószerhez, az emberek ilyenkor hajlamosak elhanyagolni egészségüket, elmarad a megelőzés, ráadásul az egészségügy így is túlterhelt és alulfinanszírozott.