Amputálni kellett a 20 éves Mariana Bridi da Costa kezét és lábát egy súlyos fertőzés miatt. A fiatal nő - aki döntős volt, így eséllyel indult azért, hogy Brazíliát képviselje a Miss World versenyen - talán túl sem éli a súlyos betegséget.
A rákbetegséggel diagnosztizált dohányosok több mint fele nem szokik le - derült ki egy friss kutatásból. S bár a dohányzás egy sor különböző rákbetegséget okozhat, az orvosok sem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy pácienseik eldobják a cigarettát.
Azt mondják, hogy aki szilveszterkor nem eszik lencsét, annak egész évben nem lesz szerencséje - vagy legalábbis pénze. Ámde lencsét enni nem csak az év első napján ajánlott: ennek a növénynek annyi élettani előnye van, amely nem maradhat el a hétköznapi kedvencek közül. Főként ha változatosan tudod elkészíteni.
A szendvicssütő az időhiányos háztartás egyik legfontosabb eszköze. Ráadásul a melegszendvics elkészítésébe nyugodtan bevonhatod a kölyköket is: kitalálhatják saját kedvenc tölteléküket, felhasználhatják a hűtőben fellelhető összes maradékot, és szinte csak a sütőnél igényelnek felügyeletet - mert az bizony forró!
Az amarillisz olyan szép, dekoratív virág, hogy az ember azt hinné: bonyolult a nevelése. Pedig nem. Biztos sikerélmény, és mindenkinek tetszeni fog, aki belép hozzánk.
Alfred Hitchcock világhírű filmjéhez kísértetiesen hasonló dolgok történtek egy brit kisvárosban, amelyet madarak ezrei leptek el. A galambok inváziójára egyelőre nincs hiteles magyarázat.
A herpes genitalis nemi úton is terjedő vírusos betegség, mely lágyéki nyirokcsomó duzzanattal, lázzal, rossz közérzettel jár. Mivel a vírus nem tűnik el a szervezetből, az immunrendszer gyengülésekor bármikor kiújulhat.
Holland paradicsomtól és marokkói paprikától roskadoznak a téli zöldségesstandok, miközben hazai terményeket is fogyaszthatnánk. Piaci árles 2009. január közepén.
Sok dohányos vélekedik úgy, hogy ha akarná, bármikor abba tudná hagyni a cigarettázást. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez nem így van, a többség időről-időre visszaesik, okot ugyanis mindig lehet találni arra, hogy valakinek miért "muszáj rágyújtania." Pedig van ok elég a füstölés abbahagyására.
A rossz vese nagyobb kockázatot jelent a szívbetegségek kialakulására az időseknél - derítette ki a Glasgow-i Egyetem kutatása. Így akinek a veséje nem működik rendesen, annak jobban oda kell figyelnie a vérnyomására és a koleszterinszintjére.
A labrador retriever 18 év óta Amerika kedvenc kutyafajtája. Több mint százezer példány él belőlük az országban; a második helyen a yorkshire terrier áll.
Egy fiatal angol rendőr annyira el akarta kapni karrierje első bűnözőjét, hogy még a szemébe fúródó fadarabot sem "vette észre". Igyekezete miatt majdnem maradandó agykárosodást szenvedett.
Egy német tinédzser úgy próbálta meg átvágni az ügyében nyomozó rendőrt, hogy hamis lakcímet adott meg neki. Azonban elég könnyen lebukott, hiszen azon a címen maga a rendőr lakik.
Átlagosan öt hónappal tovább élnek az emberek azokban az amerikai városokban, ahol az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a légszennyezettség. Vannak azonban olyan települések is, ahol akár 10 hónapot is jelenthet a tisztább levegő - derült ki egy felmérésből.
Hogyan? A titok nyitja a legújabb hollywoodi őrület, az 5 faktoros diéta. Egyszerű, egészséges, hatásos, finom és bárki számára könnyen betartható. Próbáld ki te is!
Adolf Hitlerre keresztelte fiát egy amerikai pár, akiktől most a hatóságok elvették gyermekeiket. A szülők szerint a név miatt, az illetékesek azonban azt állítják: az anya és az apa rosszul bánt a kicsikkel.
Az amerikai katolikus egyház legnagyobb sikkasztásaként emlegetik annak a két tiszteletesnek az esetét, akik állítólag a hívők adományait Las Vegas-i túrákra, szép házakra és nőkre költötték.
Egy új mosógép drága. Hogyan kerüljük el a felesleges kiadást, s mit tegyünk, hogy a mosás gazdaságos legyen? Bóbis Ildikó, az Ökoszolgálat szakértőjének segítségével ehhez állítottunk össze egy hatékony „mosóprogramot”.
A babaúszás hasznosságáról élesen megoszlik a gyermekorvosok, védőnők, gyógytornászok és a szülők véleménye. Vannak, akik egyértelműen ellenzik, mások dicshimnuszokat zengedeznek róla.
A francia lányok ötöde a brit pasikra bukik, míg a britet 40 százaléka a legendásan jó szerető francia férfiakra kíváncsi - derül ki egy friss felmérésből.
Megölte különélő feleségét egy brit férfi, ugyanis felháborította, hogy az asszony a Facebook közösségi portálon családi állapotát egyedülállóra változtatta.
Egy újonnan felfedezett, nagyrészt a szájban megtalálható baktérium lehet a felelős a koraszülések 80 százalékáért - állítják amerikai kutatők. A baktérium egy sérülés vagy lyukas fog segítségével bejut a véráramba, onnan a méhbe, ahol gyulladást okozva felelős a koraszülésekért.
Egyre több orchideafélével találkozhatunk az üzletekben. Ezek tartása és ápolása némileg eltér egymástól, ezért most egy újabb faj nevelésének rejtelmeibe vezetjük olvasóinkat.
A kisállatok óriási üzletet jelentenek világszerte. Csak Amerikában évente 41 milliárd dollárt költenek a kutyusokra, cicákra és halakra, de úgy tűnik, hogy a gazdasági válságot a házi kedvencek is megszenvedik.
Két halálos áldozatot követelő lövöldözés volt péntek reggel az észak-norvégiai Tromso város egyik iskolaépülete előtti parkolóban - közölte a rendőrség.
Megúszta a büntetést az a brit nő, akinek hároméves fia úgy dohányzott, mint ha évek óta ezt csinálta volna. A gyermeket a nő egy barátnője filmezte le, amint szájába vesz egy cigarettát, öngyújtóval meggyújtja azt, majd le is tüdőzi a füstöt.
Kötött gyapjúpulóvert adtak rá arra az árva, újszülött bárányra, akivel nem törődött az anyja. Jack imádja a ruháját, amit csak olyankor nem visel, amikor az mosásban van.
Egyik fiát szeretkezésre kényszerítette, a másik öt gyermekét pedig rettenetes körülmények között, hidegben, tetvesen, éheztetve tartotta egy ír nő. Ő az első nő Írországban, akit vérfertőzés miatt ítéltek el.
Hepatitis oltás utolsó adagját kéne beadatnom, ám lehet, hogy terhes vagyok, ezért aggódom, okozhat-e gondot? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Szegény családban nőtt fel, apjának túlórát kellett vállalnia, hogy el tudja tartani a családját. Először nem tetszett neki Obama, az első randimeghívásra nemet is mondott. Előbb szociológiát tanult, utána szerzett jogi diplomát. Két gyermeke van, és nem is akar többet. Huszonöt érdekesség Michelle Obamáról.
Rituális gyilkosságként nyomoz a rendőrség egy brit férfi halála ügyében. A zenetanárt a saját házában gyilkolták meg brutálisan Thaiföldön. Egy animista hegyi törzs tagjai között keresik a tettest.
Meghalt az a katona, aki lelőtte a korábbi amerikai elnökjelölt, John McCain repülőgépét. Az eset még 1967-ben, a vietnami háborúban történt: McCain súlyosan megsebesült, és öt évet töltött fogságban.
Hat kiló 20 dekás, 64 centis kislány született Miskolcon. A baba édesanyjának harmadik gyermeke, akinek korábbi terhességeiből is nagy súlyú gyerekek születtek. Az orvosok közleménye szerint mindketten jól vannak.
Bernie Ecclestone azt az ügyvédnőt kérte fel válóperéhez, aki Madonna ex-férjének is segített, de a sportvezető felesége is sztárügyvéddel készül. A tét nem kicsi: 730 milliárd forintos vagyonról kell megegyezniük.
Sokakat érdekel, mi is derült ki és mi történt Berényi Miklóssal. Egy baleset után készített mellkasröntgen felvételen derült ki egy árnyék a tüdejében. Az elvégzett vizsgálatok alapján a tüdő daganatos betegsége igazolódott.
Fantasztikus bejelentést tett két észak-amerikai biológus, miszerint előállították az első olyan paradicsomot, amelyet akár sós vízzel is öntözhetnek a gazdák, vagy nagyobb sótartalmú földbe is vethetnek, mégis ugyanúgy fejlődik, mint hagyományos paradicsomtársai.
Sokakat érdekel, mi is derült ki és mi történt Berényi Miklóssal. Egy baleset után készített mellkasröntgen felvételen derült ki: egy árnyék van a tüdejében. Az elvégzett vizsgálatok alapján a tüdő daganatos betegsége igazolódott.
Engedélyezték az Egyesült Államokban az első embrióőssejtes humán terápiás kísérletet. Az eljárás során a gerincsérülés miatti bénulást szeretnék önkénteseken gyógyítani. Noha az eljárás forradalmi áttörést hozhat a gyógyításban, számos vallási csoport etikátlannak minősíti és tiltakozik ellene.
A Barátok közt Berényi Miklósáról egy baleset után készített mellkasröntgen felvételen derült ki: egy árnyék van a tüdejében. Az elvégzett vizsgálatok alapján a tüdő daganatos betegsége igazolódott.