Idegösszeroppanással kezelik azt az édesanyát, aki szombaton délelőtt egy győri gyermekjóléti intézményben szemközt lőtt egy gázpisztollyal egy gondozónőt, akit viszont a vizsgálat után már ki is engedték a kórházból - közölte Kovács Katalin, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház sajtószóvivője.
Amerikai fogyasztóvédők szerint tizenhat ember, köztük négy fiatal halálát okozták a kozmetikai iparban használt botoxinjekciók. A civilek azt szeretnék, ha erőteljesebben figyelmeztetnék az ügyfeleket a szer veszélyeire.
Az egészségügyi szakdolgozók bérhelyzetének rendezésére, szakmában tartásának fontosságára, szakmai előmenetelük megfelelő támogatására hívta fel a döntéshozók figyelmét a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöksége szombaton, a szervezet Budapesten tartott nagygyűlésén.
Két ausztrál lány csak vihorászott, miközben a bíróság előtt részletesen elmesélték, hogyan haldoklott az a 16 éves fiatal, akit megvertek és megfojtottak.
Szombaton kora este narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, mert északról, viharos erősségű széllel, markáns hidegfront éri el Magyarországot éjfél körül - közölte az ügyeletes meteorológus.
Hét éve nem temethették azt a mumifikálódott holttestet, amely megtalálása idején szenzációt keltett, mert azt gondolták, hogy az ókori Perzsiából származik, kiderült azonban, hogy hamisítványról van szó.
Mozgalmat indítottak Skóciában, hogy szobrot állítsanak egy medvének, amely élete nagy részét Edinburgh-ban töltötte - miután részt vett a második világháborúban.
Hat év után vették vissza állásába azt a rendőrt, akit még 2001-ben korrupció gyanúja miatt felfüggesztettek. A férfi "szabadsága" több mint 200 ezer fontjába (több mint 69 millió forint) került a brit adófizetőknek.
Komoly gondot jelent, hogy az egyházi intézmények által fenntartott kórházak nem kapnak az államtól kiegészítő normatívát költségvetésükhöz – mondta Trombitás Zoltán, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója az MTI-nek.
Súlyos büntetés fenyegeti az ABC amerikai televíziós csatornát, amiért a NYPD Blue című krimisorozatban egy meztelen női testet mutattak. A csatorna büntetése elérheti az 1,4 millió dollárt (246 millió forintot).
A címbeli állítás különösen igaz, ha a saját nemzeti 11 játszik.A szív- és érrendszeri betegek ezért jobban teszik, ha figyelembe veszik a fokozott rizikót – javasolják német szívgyógyászok.
Egy izgalmas focimeccs megduplázza a szívroham kockázatát, különösen, ha a saját nemzeti 11 játszik. A szív- és érrendszeri betegek ezért jobban teszik, ha figyelembe veszik a fokozott rizikót - javasolják azok a német szívgyógyászok, akik a New England of Medicine című folyóiratban értékelték a 2006-ban rendezett labdarúgó-világbajnokság szívrohamtörténeteit.
Egy személyautó balesete okoz fennakadást Budapesten, a Kőbányai úton, a 28-as villamos vonalán, a szerelvények megosztva szállítják az utasokat a végállomások között, az érintett szakaszon a 9-es autóbuszra szállhatnak át az utasok - közölte a BKV fődiszpécsere.
Kijelölt gyalogátkelőhelyen ütöttek el egy férfit a X. kerületben vasárnap; a gázoló autós segítségnyújtás nélkül hajtott tovább, az áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba - közölte Bartha László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Lelepleződött a "nagy szerelem": a Spice Girls énekesnője, Mel B mindössze háromszor feküdt le Eddie Murphyvel, ez azonban bőven elegendő volt ahhoz, hogy teherbe essen tőle.
A brit oktatási minisztérium körlevelet küldött az óvodáknak, amelyben arra biztatják a nevelőket: engedélyezzék a kicsik számára a játékfegyverek használatát, mivel az akciós játékok elűzik az unalmat, javítják a szellemi teljesítményt és növelik az érdeklődést a tanulás iránt.
A hajó fedélzetén csapott le az egyik figyelmetlen halászra a zsákmánnyal együtt kiemelt cápa. A ragadozó olyan erősen harapta a férfi lábát, hogy egyetlen módszerrel tudták csak kiszabadítani az állkapcsok közül: le kellett vágniuk a cápa fejét.
India északi részében, Asszám államban az állatvilág szakértői a vadon élő elefántok invázió ellen keresnek hatásos eszközöket. Falvak, művelt területek megóvására erős növényi rostokból font kerítéseket állítanak fel, amelyeket átitatnak gépkocsi-olajjal és a naga jolokia nevű chilifajta olajával.
Elektromos kábellel próbálta orgazmusra ösztökélni a feleségét egy amerikai férfi, de a bizarr szexuális játék tragikus véget ért: az asszony belehalt az áramütésbe.
Velence önkormányzata az éjszakai szórakozóhelyek munkatársainak indít képzést, amelynek során a hallgatók többek között a konfliktusok elsimítását tanulják.
Négy gyerek is van a Botox 16 áldozata között; valamennyiük halála összefüggésbe hozható az izomlazító méreganyaggal, amelynek szépészeti alkalmazása egyre terjed a 18 éven aluliak között is.
Lopás kísérlete miatt őrizetbe vették azt a férfit, akit a bucsuszentlászlói templomban fogtak el a rendőrök - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Szaúd-Arábiai gyűjtőnek fájt a foga a Sao Pauló-i Szépművészeti Múzeumban őrzött Picasso- és Portinari-festményre, amelyeket tavaly decemberben loptak el, de január elején már meg is találtak.
"A locsolás tönkreteszi a nemi életünket!" - hangoztatják parasztok dühödten Malawiban, miután megtapasztalták a kézipumpás öntözőberendezéseket, amelyeket segélyként kaptak az államtól.
Kaliforniában ki lehet rúgnia az alkalmazottakat, ha gyógyászati célból használnak marihuánát - akkor is, ha ezt legálisan teszik, a szert pedig patikában váltják ki.
Egy évtizednyi háborúskodás után hétfőtől a nemzetközi zeneipar megadja a rajongóknak azt, amire mindig is vágytak: ingyenesen elérhető, meghallgatható és letölthető lesz mintegy 25 millió dal. A szolgáltatást ugyanazok a nagy kiadók - többek között az EMI, a Universal Music és a Warner Music - jegyzik, melyek az elmúlt években elszántan vadásztak a fájlmegosztó oldalakra.
Elképzelhető, hogy mégsem kábítószer-túladagolás, hanem természetes okok miatt hunyt el Heath Ledger ausztrál színész múlt héten kedden. A sztár halálát a legfrissebb hírek szerint szívelégtelenség okozta.
Az Egészégbiztosítási Felügyelet minden bizonnyal márciustól teszi közzé az egészségügyi intézmények mutatóit, a hatóság honlapján egy-egy intézményről több száz adat lesz olvasható – írta hétfői számában a Napi gazdaság.
Egy újabb nő állítja, hogy viszonya volt Ashley Cole-lal, az angol sztárfutballistával. Közben kiderült, hogy a Chelsea játékosának legutóbbi félrelépése sokba kerülhet, hiszen az egy éjszakás kapcsolatból gyermek születhet. Ashley Cole és képviselője pénzt ajánlott arra az esetre, ha Aimee Walton elveteti a magzatot.