A Viktória tündérrózsa virágzása ebben az évben utoljára látható a Füvészkertben. A csodálatos látványt nyújtó vízinövény 20-25 cm átmérőjű virága éjjel nyílik, az első éjszaka hófehér, a második éjjel pedig már nyílás után rózsaszínre színeződik. Idén azonban csak egynaposak a virágzások.
Fiatalkora óta éktelenkedett az indonéz Dedén az elszarusodott szövet. Áprilisban operálták meg első alkalommal, összesen hat kilogrammnyi szövettől szabadult meg így a férfi, aki most visszatért szülőfalujába. Egy műtét még hátra van.
Túlsúly, szív- és érrendszeri betegségek, legyengült immunrendszer... A mozgáshiány életmód ezen negatív következményeit csaknem mindenki ismeri. Most összegyűjtöttük a rendszeres sportolás kevésbé ismert hasznait is.
Belázasodott, és légzési nehézségek miatt meghalt Bangladesben a két fejjel született csecsemő. Korábban rendőri védelmet kellett biztosítani számára, hogy távol tartsák a kíváncsiskodók tömegét. A kórház azért kérte a hatóság segítségét, mert a környékről közel 150 ezren érkeztek, hogy lássák a különleges csecsemőt.
Aki netán már ráunna az olimpiai közvetítésekre – így az utolsó napon –, és inkább maga mérettetne meg egy erőpróbán, az vágjon neki a Bika Maratonnak, vagy Félmaratonnak.
A szakácskönyvben előírt, vagy álmunkban megjelent finomságokat a piacon megtalálni, minőségellenőrizni és megvásárolni kell, ezekhez következnek a továbbiakban hasznos és alapvető fontosságú tanácsok.
Az embereknek nagyon zavaros fogalmaik vannak arról, hogy mi okozhat rákot, és hogyan lehet a rák ellen védekezni, derül ki a Nemzetközi Rákellenes Szövetség most megjelent tanulmányából.
A bőr Paget-kórja az obligát rákelőző állapot közé tartozik, amely azt jelenti, hogy olyan rosszindulatú állapotról van szó, amely spontán visszafejlődési hajlamot nem mutat, azaz kezelés nélkül belőle minden esetben rákos megbetegedés alakul ki.
Meghalt az a bangladesi kisfiú, aki egy testtel és két fejjel született hétfőn Banglades délnyugati részén. Az újszülöttet szülei hazavitték a kórházból, ahol a nem megfelelő ellátás miatt szerda éjjel életét vesztette - közölte csütörtökön KS Alam, a keshobpuri kórház gyermekorvosa.
A voyeurizmus az exhibicionizmus ellentéte. Nem megmutatni, hanem meglesni szeret. Míg az előbbi színre lép, az utóbbi elbújik, les, szemlélődik, megfigyel, kívül marad. Közösülő párokat, vetkőző nőket figyel rejtekhelyéről, ebben leli kizárólagos szexuális kielégülését.
Egy ötnapos buli során több mint 40 korsó sört és 30 üveg alcopopot, vagyis alacsony alkoholtartalmú üdítőt fogyasztott el egy angol futballista, aki ennek hatására életét vesztette - hangzott el a tavaly májusban történt eset körülményit vizsgáló bírósági tárgyaláson.
Eltűnt egy brit milliomos és családja, miután szinte porig égett luxusvillájuk kedden. A rendőrség vizsgálja, hogy Christopher Foster, felesége és lánya életben vannak-e még, vagy megölték őket. A hatóság azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a férfi maga gyilkolta meg családját, és ezt követően gyújtotta fel a házat.
Fellép Tel Avivban Paul McCartney; a zenész 43 évvel az után áll színpadra Izraelben, hogy az ország vezetői lefújták a Beatles ottani koncertjét. Attól tartottak, hogy a gombafejűek dalai erkölcsi romlásba döntik az ifjúságot.
Egérembriókon alkalmazott génterápiával kutatóknak sikerült újranöveszteniük elpusztult hallószőrsejteket. Ez elvben lehetővé teszi felnőtt állatok károsodott hallásának helyreállítását. Sőt, a módszer idővel elvezethet az emberi idegi alapú süketség gyógyításához is.
Lewis Hamilton Forma-1-es pilóta és Nicole Scherzinger, a Pussycat Dolls együttes tagjának kapcsolata egyre komolyabbá válik, ezt mutatja, hogy az énekesnő szerelmes dalt írt kedvesének.
Egy brit informatikai szakértő szerint keresztnevünk kezdőbetűje jelentősen befolyásolja, hogy mennyi kéretlen levél önti el elektronikus postaládánkat.
A voyeurizmus az exhibicionizmus ellentéte. Nem megmutatni, hanem meglesni szeret. Míg az előbbi színre lép, az utóbbi elbújik, les, szemlélődik, megfigyel, kívül marad. Közösülő párokat, vetkőző nőket figyel rejtekhelyéről, ebben leli kizárólagos szexuális kielégülését.
Lenyelt egy, a főtt tésztában megbúvó szöget, ezért minden bizonnyal kénytelen elhalasztani az esküvőjét egy brit menyasszony. A fiatal nő Tesco gazdaságos makarónit vacsorázott, amikor a baleset történt.
A borjú húsa több vizet és fehérjét, de kevesebb zsiradékot tartalmaz, ezért íze finomabb, egészségesebb, mint a felnőtt marháé. Friss zöldségekkel és fűszernövényekkel ideálisan párosítható.
Miközben a Demokrata Párt küldöttei Denverben gyűltek össze, hogy hivatalosan is elnökjelöltté válasszák Barack Obamát, az amerikai közvélemény megszavazta, hogy milyen kutyája legyen a politikus családjának.
A betegség jelentősége abban áll, hogy kórlefolyása nem jósolható meg. A sarcoidosis esetek egy részét gyakran véletlenül fedezik fel, vagy spontán meggyógyul, de felléphet több szervi elégtelenség és akár halál is.
A kanadai egészségügyi hatóságok csütörtöki bejelentése szerint eddig legalább 65-en betegedtek meg súlyosan azoktól a húsoktól, amiket a liszteriózist nevű betegséget okozó baktérium fertőzött meg. A kanadai szakemberek közlése szerint a járvány terjed.
A betegnek nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak! Alapelv, hogy a beteg köteles hozzájárulni saját kezelésének sikeréhez, és tekintettel kell lennie mások jogaira, egészségére is. Kevesen tudják, hogy meghatározott esetekben az orvosnak is joga van megtagadni a beteg ellátását.
Kitartottság bűntettének alapos gyanúja miatt 12 elkövetőt vettek őrizetbe csütörtökön; a házkutatások során nagy értékű személygépkocsikat, kábítószernek minősülő tablettákat és kényszerítő eszközöket foglaltak a rendőrök. A két éve tartó nyomozásról pénteken számoltak be Kecskeméten.
Sokat elárul az egyén személyiségéről vagy lelkiállapotáról az, hogy milyen gyorsan válaszol az e-mailekre. A stresszes és a hajszolt e-mailezők között sokkal több volt az alacsony önbecsüléssel rendelkező, mint a pihent kategóriába tartozóknál.
Parlagfű up-date: az országban megjelent íva életerősebb, szaporább és veszélyesebb allergén növény, mint rokona, a parlagfű. Lássuk az első jelentéseket!
Személyautóval ütközött a tűzoltóság egyik vízszállító járműve. Az autóban ülő hölgy ráadásul éppen a kórházba igyekezett, mert péntekre írták ki szülni.
A betegnek nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak! Alapelv, hogy a beteg köteles hozzájárulni saját kezelésének sikeréhez, és tekintettel kell lennie mások jogaira, egészségére is. Kevesen tudják, hogy meghatározott esetekben az orvosnak is joga van megtagadni a beteg ellátását.
Az autók füthető ülése negatívan befolyásolhatja a férfiak nemzőképességét. Erre német kutatók figyeltek fel, akik szerint a túl magas hőmérséklet veszélyeztetheti az ondósejtek aktivitását.
Furcsa módját választotta a repülőre szállásnak egy idős svéd hölgy: ahelyett, hogy beállt volna az indulásra várakozók sorába, inkább a csomagja után mászott.
Fogfájós gorillán segített egy magyar származású fogorvos Nagy-Britanniában. Kertész Péter két órán át dolgozott, mire sikerült kihúznia a hatalmas főemlős kettétört szemfogát.
A botulinum toxin, ismert nevén botox, a Clostridium botulinum baktérium által termelt méreg, mely akár halált is okozhat. Mintegy 20 éve kezdte az orvostudomány gyógyszerként alkalmazni, kezdetben a kancsalság kezelésében.
Még keresik a színészeket a John Lennon zaklatott gyermekkoráról szóló filmhez, amelyet a tragikus sorsú zenész szülővárosában, Liverpoolban forgatnak majd.
Autóval hajtott be egy férfi egy nagy-britanniai élelmiszerboltba. Az üzletvezető az egyik pillanatban még azon gondolkodott a polcok között sétálva, hogy több csipszet kellene rendelnie, a másikban már egy autót talált maga előtt.
Hiába kérte XVI. Benedek pápa, hogy távolítsanak el egy, a Vatikán által istenkáromlónak ítélt szobrot az egyik olasz múzeumból: a keresztre feszített béka maradhat.