Kórház a gyerekekért - így hirdeti magát egy bostoni gyerekkórház, ahol most már azokat a transzszexuális gyerekeket is fogadják, akik át akarják operáltatni magukat. Sokan barbárnak tekintik az intézet módszerét.
Az orális szex bevett szokás azoknál a fiatal lányoknál, akik nem akarják elveszíteni szüzességüket - vélték eddig sokan. Egy amerikai felmérés bebizonyította, hogy ez egyáltalán nem így van.
Birmingham közelében éhen halt egy 7 éves kislány, 5 testvére pedig súlyos állapotban van - közölte az angol rendőrség. A szomszédok figyeltek fel arra, hogy a kisgyerekek a madaraknak szánt kenyeret eszik.
Bemutatunk két olyan parkot, amelyekre múltjuk miatt senki nem gondol úgy, mint sétára vagy sportra alkalmas zöld felület, pedig sok minden megváltozott.
A történelem során először van több túlsúlyos ember a világon, mint alultáplált - hangzott el az osztrák sebésztársaság innsbrucki kongresszusán, amelyen egyebek között az új sebészeti technikák alkalmazása és továbbfejlesztése az egyik fő téma.
A sóska az a növény, amelyre csak kis mértékben hatott az élelmiszerárak emelkedése. Táplálkozási értékét nagy C-vitamin- és kiemelkedő vastartalma adja, ezért ideális a vérszegények számára. Piaci árles május 3. hetében.
Egy fiatal anyukát arra kötelez egy angol bíróság, hogy közel 90 ezer forintnak megfelelő összeget fizessen ki büntetésként, mert a szállítás előtt egy nappal rakta kis kukáit az utcára.
Teljesült minden tanuló álma Nagy-Britanniában: tökéletes puskával ellátott vizsgateszteket kaptak kézhez, a lapok egyik oldalán voltak a kérdések, a másikon meg a válaszok.
Hidegvérrel és lassan kínozta halálra kétéves áldozatát a 7 és 9 éves argentin fiú. A testvérpár részletesen beszámolt az egész országot sokkoló gyilkosságról a pszichiátereknek, a szakértők pedig arról vitatkoznak, nem kellene-e módosítani a törvényt, hogy a brutális gyerekgyilkosok is büntethetőek legyenek.
Elvesztette a kártérítési pert az a kanadai férfi, aki azt állította, hogy másfél döglött légy miatt tönkrement a szexuális élete, az üzlete, és még a zuhanyzás is rémálommá vált a számára.
Húsz év börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai nőt, aki ketrecben tartotta 17 éves, örökbe fogadott fiát. Az asszony férjét is letartóztatták gyermekbántalmazás vádjával, ő azonban nem érte meg az ítélethirdetést.
Egy ember meghalt, egy pedig életveszélyes sérülést szenvedett a 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán pénteken reggel történt balesetben, amikor két gépkocsi frontálisan összeütközött.
Megtalálták a megoldást a kutatók arra, hogyan lehet elkerülni a bioritmusnak az időzónák gyors átrepülésekor tapasztalható felborulását (jet lag): nem szabad enni a gépen kínált ételből.
Egy mozgáskorlátozott férfit raboltak ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, az elkövetőket elfogták, a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte őket.
Gyönyörű neve van ennek a kártékony gombabetegségnek. A lisztharmat megtámadja legszebb virágaink, legfontosabb gyümölcseink leveleit, hajtásait. Mit tehetünk ellene?
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet súlyosan mérgező vegyi anyagokat mutatott ki a három legnépszerűbb videojáték-konzolban; a szakemberek berilliumot, brómot és ftalátokat találtak az eszközökben. A Levegő Munkacsoport témavezetője az InfoRádióban azt mondja: a Greenpeace eredménye csak a jéghegy csúcsa, ilyen vagy hasonló veszélyes anyagokat más használati tárgyban is lehet találni.
A főváros több helyszínén rendeznek hétvégén gyermeknapi programokat. A Kossuth téren lesz katonai álca-arcfestés, tömlőgurító verseny, valamint viharszimulációs gyakorlat. A programot színesíti továbbá mentőkutyás bemutató, tűzoltó-, mentő-, veterán és mai rendőrautók szemléje.
A vizitdíj megszüntetésére szólították fel pénteken a német orvosok a parlamentet. Ulmban tartott éves kongresszusukon a német orvostársadalom képviselői sürgették a Bundestagot a vizitdíj több évvel ezelőtti bevezetéséről rendelkező törvény hatályon kívül helyezésére, illetve a vizitdíj haladéktalan eltörlésére.
Kaposváron egy tóban találták meg annak a 17 éves fiúnak a holttestét, akit a szülők bejelentésére a nagyatádi és a kaposvári rendőrség is keresett. Bűncselekmény gyanúja miatt nyomozás indult.
Hasznos-e vagy káros, ha a gyereket beengedjük a szülői ágyba? Egy híres olasz onkológus szerint e kérdésben az apáknak és anyáknak a természetes ösztöneikre kell hallgatniuk.
Halálra kínzott egy 16 éves fiatalt egy ausztrál férfi, mert úgy tudta, a fiú szexuálisan zaklatta az öccsét. A tettes 18 évet biztosan a börtönben tölt.
Vizsgálatot követelnek civil szervezetek és politikusok Khyra Ishaq halála ügyében. A hétéves kislány kedden hunyt el: annyira alultáplált volt, hogy életét az orvosok sem tudták megmenteni.
Tizennégy ember holttestét találták meg Mexikó északi részén, a hatóságok feltételezése szerint az áldozatok kábítószercsempészek közötti leszámolásokban veszíthették életüket.
Nyílt napokat tart hétvégén a Magyar Nemzeti Bank, a látogatók a műemlék épület olyan részeit is megtekinthetik, amelyek máskor el vannak zárva a külvilágtól.
Tiszafürednél megtalálták annak a 15 éves lánynak a holttestét, aki csaknem egy héttel korábban, vasárnap tűnt el Tiszában Egyeknél - közölte a rendőrség.