Nemzetközi adatok szerint az 5-14 éves korosztály több mint 7%-a (Magyarországon közel 90 ezer gyermek) szenved éjszakai ágybavizeléstől (enuresis nocturna). A betegség az 5 évesnél idősebb gyermek éjszaka, alvás közben bekövetkező akarattalan bevizelését jelenti.== Ezeken a gyermeken kíván segíteni a Száraz Éjszakák, Derűs Nappalok Alapítvány.tovább
Engedett az aktuális divatdiéta csábításának Madonna férje, Guy Ritchie. A filmrendező kipróbálta az úgynevezett sütikúrát, felesége pedig azt állítja: emiatt ment el a férfi kedve a szextől. Mindez kiverte a biztosítékot a diéta kitalálójánál.
A YouTube internetes videomegosztó olyan szinten van hatással a mindennapjainkra, hogy egy New York-i hölgy úgy döntött: a válását is itt intézi. A válóperes ügyvédek nem tudják, hová vezet mindez.
David Beckhamet egyre többször lehet látni a Los Angeles Lakers kosárlabda-csapat mérkőzésein, ám kiderült, hogy miért látogatja előszeretettel az NBA-találkozókat.
Majdnem nyolc centiméter mélyen belefúródott egy kínai munkás koponyájába egy fémrúd, de a férfi csodával határos módon túlélte a balesetet, sőt, úgy tűnik, maradandó károsodást sem szenvedett.
Mellrákkal kezelték, de erről senkinek nem beszélt Cynthia Nixon, a Szex és New York Mirandája. A színésznő még a műtétet is úgy időzítette, hogy az ne zavarja a munkáját.
Sztár lett az interneten Oscar, a tollatlan kakadu. A floridai jószág betegsége miatt klinikán él, ahol hamar a gondozók kedvence lett - többek között félelmetes tánctudása miatt.
A két legelterjedtebb mustárnövény egyikét, az úgynevezett szareptai mustárt (Brassica juncea) vetik be a moszkvai ökológusok a gépolajokkal és nehézfémekkel szennyezett talajok tisztítására.
Sokaknak a Szex és New York a barátság és a szexuális szabadság jele, másoknak viszont az orgia általánossá tétele és egy evidenciagyűjtemény az életről. Sokak szerint a feministáknak vagy a feministákról készült a sorozat, amelynek hamarosan az egész estés filmváltozata kerül a moziba. De vajon mit gondolnak a műről a feministák?
Evolúciós változást idéz elő a tengeri halaknál a túlhalászat. Az élőlényeknek ugyanis alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy már a fiatal, kistermetű halakat is kifogják a tengerből.
Ebben az évben is, az EU szabályozásával összhangban, a már megszokott és jól bevált növényvédő szerek közül számosat kivonnak a forgalomból. Melyek ezek?
Zagyvaságnak nevezte a Harry Potter-regényeket az az amerikai bíró, aki arról hivatott ítéletet hozni, hogy plagizált-e regényekről lexikont készítő szerző.
Gyerekkönyvet írt a plasztikai műtétekről egy floridai sebész. A „Gyönyörű anyu” című, illusztrált album célja, hogy megértesse a picikkel: édesanyjuk nem azért feküdt a kés alá, mert beteg, hanem mert szebb akart lenni.
Nyolcvanhét úgynevezett "lottócsalót" vett őrizetbe a spanyol rendőrség. A nigériai állampolgárokat azzal gyanúsítják, hogy jelentős nyereményekről szóló e-mailekkel csalták lépre gyanútlan áldozataikat, akik személyes adataikat adták meg, és fejenként több ezer eurónyi pénzt fizettek ki a remélt nyeremények fejében.
A tűzoltók közel 300 helyen küzdenek a lángokkal az argentin főváros közelében, miután számos helyen kigyulladt a szántóföld. Az átláthatatlan füst megbénította a légi, vasúti, közúti közlekedést és akadályozza a hajók forgalmát.
Vihet-e magával valódi gumibotot, aki jelmezbálba készül? Ebben a furcsa kérdésben három bíró ítélkezik majd. Az ügy egy chippendale fiú letartóztatása nyomán pattant ki.
Legalább ötször annyi tigris él fogságban, mint szabadon. Az előbbiek között sok a fajtiszta, és ezek az állatok jelenthetik a még vadon is élő fajok fennmaradásának zálogát.
Az a szülő, aki azt szeretné, hogy gyermekének ne legyenek alvásproblémái, jól teszi, ha megfogad néhány tanácsot – például nem alszik együtt a gyermekkel, valamint a csecsemőkoron túl éjszaka nem ad neki enni illetve inni. Praktikák, tudnivalók.
Rendőrnek álcázott bűnözőket tettek ártalmatlanná civil ruhás osztrák rendőrök szombat hajnalban a schwechati repülőtér közelében, az S1 gyorsforgalmi úton. A lövöldözésben az egyik bűnöző halálosan megsebesült.
"A német disznók bűzét szagolja Anglia" - legalábbis a brit bulvársajtó szerint, amely nem habozott a kontinentális Európára kenni a Dél-Angliát valóban ellepő, meglehetősen szúrós trágyaszagot.
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a négy férfit, aki a gyanú szerint megölt egy fiatal nőt; a holttestet a Duna-parton találták meg még szeptemberben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton.