Az emlőrák kezelésének legfrissebb tudományos eredményei mellett a szűrés, a diagnózis és a prevenció aktuális kérdéseiről tanácskoztak a Nemzetközi Emlőrákkutató Munkacsoport (IBCSG) szakértői, valamint az Országos Onkológiai Intézet klinikusai Budapesten.
Kiskorú lányok szexuális zaklatása miatt három és fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a világhírű Bambini di Praga gyermekkórus karnagyát. Bohumil Kulinsky az öt évre felfüggesztett börtönbüntetés mellett 10 évig nem dolgozhat 18 éven aluliakkal. Az ügyészség 8,5 év börtönt javasolt, a védelem felmentést kért.
Korosodó embereknél sokkal ritkábban következik be érszűkület, ha rendszeresen kevés alkoholt, leginkább bort fogyasztanak. Az amerikai kutatók azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a túlzás éppen ellenkező hatású.
Ismétlődő és monoton feladatok végrehajtása közben az agyunk mintegy 30 másodperccel azelőtt, hogy hibát követ el, pihenő üzemmódba kapcsol - mutatták ki norvég kutatók, akik így képesek voltak előre jelezni a bekövetkező hibákat.
Óriási lyuk tátong egy kínai férfi mellkasán, amelyen keresztül a szíve is látható. Zsao Csia-cang tíz évvel ezelőtt életmentő műtéten esett át, ám miután elfogyott a pénze, elfertőződött sebét már nem tudta kezeltetni.
Egész sorozat undorító videót tett fel az internetre egy férfi, aki azt állítja magáról, hogy szándékosan fertőzött meg másfél ezer lányt a halálos kórral. A magát Trashmannek (Szemetesnek) nevező férfi amerikai akcentussal beszél, és maszkot visel a felvételeken.
Egy autó alá robbanószerkezetet dobtak, egy másikat felgyújtottak éjjel Budapest XIII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Évtizedekig csak édességeken és kávén élt az a brit pszichológus professzor, aki a minap veszítette el az anorexia elleni harcot, és 49 évesen váratlanul elhunyt. A halottkémi vizsgálatból kiderült, hogy Rosemary Pope szíve az éhezéstől akkorára zsugorodott, mint egy gyermeké.
Japánban értékelik a tavaszt: a cseresznye virágzását egyhetes ünnepség övezi. Ilyenkor az emberek csak ülnek a fa alatt és gyönyörködnek. Megmutatjuk, pontosan miben!
Nyolc ember megsérült, amikor kora reggel egy román kisbusz belehajtott egy magyar kamionba az M7-es autópályán, Zamárdi közelében. A rendőrség közlése szerint a sérülteket a siófoki kórházba vitték; az érintett útszakaszon zavartalan a forgalom.
Mint ahogy a bugyi vagy a melltartó mérete is szinte a végtelenségig csökkenthető, úgy a csípőfarmerek tervezői sem ismernek tréfát. Legújabb modelljük egy olyan farmer, amely alig-alig fedi a feneket, épp ezért farmerbugyi is jár hozzá.
Az élelmiszerválság bekígyózott a hazai termesztésű zöldségek közé is. A primőr spárgatök a tavalyi 200 Ft helyett most 500 Ft-ról indít. Piaci árles április végén.
Carole Malloy színésznő és író fél évvel korábbi szerelme, Norman Mailer halála után elérkezettnek látta az időt, hogy áruba bocsássa a világhírű íróval kapcsolatos személyes írásait.
Yoko Ono a bíróságon próbálja megszerezni annak a dokumentumfilmnek a tulajdonjogát, amelyben állítólag egykori férjéről, John Lennonról provokatív jelenetek láthatók.
Egy koporsóban semmi vicces nincs. Egészen addig, míg ki nem dekorálják színes képekkel, amitől az egész úgy néz ki, mint egy szelet csoki vagy egy karneváli karaván. A könnyedség, a tréfa sokaknak segíthet feloldani azt a fájdalmat, amit egy hozzátartozó halálakor éreznek.
A különböző állat- és növényfajok kihalása az ember számára fontos gyógyszerek és gyógymódok eleveszítését is jelenti. A véleményt egy most megjelent könyvben fogalmazta meg 100 kutató.
Rappelve hencegett barátainak az általa elkövetett gyilkosságról egy 18 éves brit fiatal. Nathan Dixon tavaly, újév napján ölt meg egy 32 éves férfit Bath városában.
George Clooney amerikai színész, a mai mozi egyik szex-szimbóluma bevallotta, hogy szeret női ruhákba öltözni, nem érdekli a divat és fél attól, hogy megkopaszodik.
A lengyel belügyminisztérium gdanski kórháza 214 ezer zlotyra (kb. 16 millió forint) perli Lech Kaczynski államfőt, és a vitában a kormány is az egészségügyi intézmény mellé állt.
Először Floridában vásárolhatnak maguknak keresztény rendszámot a hívő amerikaiak, ha elfogadja a déli szövetségi állam törvényhozása az erről szóló javaslatot.