A jelenleg országos turnén száguldó Ákos a tőle megszokott szarkazmussal, humorral, de kellő komolysággal beszél politikáról, a hazai popzenéről, a magyar borról, sportról és az élhető élet titkairól.tovább
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat vezetése próbál meg egyeztetni abban a vitában, amely a szolnoki Hetényi kórházban alakult ki a dolgozók egy része és az intézmény főigazgatója között a központi műtőben bevezetett több műszakos munkarend miatt.
Nemzetközi táplálkozástudományi Konferenciát tartanak május 25-26-án a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szervezésében Budapesten az Olasz Kultúrintézetben.
Pénzhamisítókat vett őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság - mondta Kormos Endre sajtóügyeletes. Az elkövetők 10.000 forintos bankjegyeket nyomtattak.
Leselkedő fegyveresnek néztek a rendőrök egy életnagyságú Lara Croft bábut. A tulajdonos maga hívta ki a rendőröket, mert valaki telefonon zaklatta, de arra nem gondolt, hogy ő végzi a rendőrök karmában.
Állandó fejfájása miatt ment orvoshoz egy 77 éves kínai asszony. Emlékezett rá, hogy 13 éves korában meglőtték, amikor élelmet vitt a japánok ellen harcoló apjának, de azt nem tudta, hogy a töltényazóta is a fejében van. Most távolították el.
Lehet, hogy nem túl tehetséges, az ambíciói azonban határtalanok a Hilton-család nőtagjának. A bulijai ugyanolyan őrületesek, mint a dühkitörései, és semmi sem érdekli, csak az, hogy beszéljenek róla. Nem Paris Hiltonról van szó, hanem az anyjáról, aki még elsőszülöttje bírósági tárgyalását is egy kis ingyen reklámra használta fel.
Meztelenül reklámozta saját cége új bőrápoló termékét egy ügyvezető igazgató Nagy-Britanniában. Sőt, az egész stáb levetkőzött, hogy a 37 éves, három gyermekes családanya ne legyen annyira zavarban.
Kínában a rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki egy alagutat épített ki a háza és egy közelben lévő elhagyott szénbánya között, és azon keresztül termelte ki illegálisan a szenet.
Két újabb rádiós műsorvezető vesztette el az állását a CBS-nél: művésznevükön JV és Elvis egy kínai származású étteremtulajdonost sértegetett egy élő adásban közvetített telefonhívás során. A csatorna korábban rasszista kijelentései miatt rúgta ki egyik legnagyobb sztárját, Don Imust.
Egy német szexshop hálózatnak 50 ezer eurós (több mint 12 millió forintos) kártérítést kell fizetnie két neves focistának: Michael Ballacknak és Oliver Kahn-nak. A cég ugyanis engedélyük nélkül nevezett el róluk vibrátorokat.
Nagy-Britannia lakosai közül a skótok isszák a legtöbb alkoholt. Van olyan város, ahol minden kétszázadik munkavállaló kér rokkantnyugdíjat alkoholizmusa miatt - derült ki egy felmérésből.
Felejtse el a divatos szuperkajákat; a fekete áfonya, a gránátalma-lé, a hínár és a tarackbúza semmivel sem egészségesebb, mint napi egy alma - állítják táplálkozási szakértők. Ahelyett, hogy egy vagyont költünk az egzotikus és divatos élelmiszerekre, jobban járunk, ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk.
A fél világ irigyelte Keira Knightley-t, mert a filmvásznon Johnny Depp-pel és Orlando Bloommal csókolózik - a másik fele legszívesebben megfojtaná emiatt egy kanál vízben. A Karib-tenger kalózai trilógia sztárja szívesen mesél a forgatásról, a szexjelenetekről, és még arról is, hogy egyesek kimondottan csúnyának tartják.
Közlekedésbiztonsági szakértők sürgetik a brit kormányt, hogy tiltsa meg a dohányzást vezetés közben. Szerintük ugyanis az, aki az autóban dohányzik, nemcsak a tűzzel, de a saját és utasai életével is játszik.
A brit csokoládégyárak jelentős etikai dilemma elé állították a vegetáriánusokat. Kiderült ugyanis, hogy termékeikben állati eredetű alapanyagok is vannak.
Álmodozott valaha arról, bárcsak olyan szexi lenne, mint Carmen Electra? Ne erőlködjön, most magától az érintettől tudhatja meg, hogyan kell ezt csinálni: az egykori playmate ugyanis könyvben foglalta össze a tudnivalókat.
Most már biztosnak tűnik, hogy taktikát váltott a börtönnel fenyegett Paris Hilton. A Hilton-lánc örökösnője ugyanis - kihasználva a bulvársajtó érdeklődését - az elmúlt napokban rendszeresen a szende kislány szerepét alakította.
Tiltott növekedési hormon csempészetében találta bűnösnek egy ausztrál bíróság Sylvester Stallonét. A 60 éves filmsztár februárban bukott le a repülőtéren, amikor Rocky Balboa című filmjét népszerűsíteni érkezett az országba. Stallone nem volt ott az ítélethirdetésen, és a büntetést is megússza 22.000 ausztrál dollárral (3,3 millió forinttal).
Súlyos szívbetegséget okozhat az embereknél, ha úgy érzik, hogy összeesküdött ellenük a világ. Londoni orvosok kiderítették, hogy az igazságtalanság érzete olyan biokémiai folyamatokat indít el a szervezetben, amelyek a másfélszeresére növelik a szívbetegség kockázatát.
Ökológiai és gazdasági szempontból is káros, hogy évről évre növekszik a műanyagpalackban árusított ásványvizek forgalma - írja a National Geographic egy washingtoni kutatóintézet felmérésére hivatkozva.
A salgótarjáni megyei kórházban szakszerűen ellátták azt a férfit, aki Balassagyarmatról érkezett szemsérüléssel, ezt az ambuláns lap bizonyítja - közölte az intézmény szemészeti osztályának vezetője egy korábbi információra reagálva kedden az MTI-vel.
Mintegy fél óra hosszat állt a forgalom a 62-es főúton, Dunaújváros határában, mert egy elhullott szárnyasokat szállító teherautó "elhagyta" rakománya egy részét - közölte a rendőrség.
Statisztikai adatok bizonyítják, hogy sok betegség esetében életmódváltással jelentősebb javulást lehet elérni, mint gyógyszerekkel - mondta el az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója.
Jelentősen csökkenthető a tüdőbetegségek kialakulásának veszélye a déligyümölcsök fogyasztásával. Egy kutatás kimutatta, hogy a hörghurut vagy a tüdőtágulás megelőzhető a citrusfélék vagy a kivi fogyasztásával.
Nem lehet többé kísértethistóriákat és horror történeteket vásárolni a pekingi könyvesboltokban; a hatóságok a tiltással a fiatalok "fizikai és lelki egészségét" akarják megvédeni. A hatóságok ellenőrzik az összes olyan könyvesboltot, újságosbódét és boltot, amely iskolák közelében működik.
Mulasztott a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház, a mentőautóban elhunyt mindszenti férfi nem kapta meg a megfelelő ellátást az intézményben; a kórháznak hárommillió forint bírságot kell fizetnie - mondta az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálatáról a szervezet elnöke kedden Budapesten. A kórház főigazgatója jogszabálysértőnek és igazságtalannak tartja a döntést.
Jogszabálysértőnek és igazságtalannak tartja az Egészségbiztosítási Felügyelet a hódmezővásárhelyi kórházat elmarasztaló döntését Kallai Árpád főigazgató, ezért az intézmény bírósághoz fordul.
Mulasztott a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház, a mentőautóban elhunyt mindszenti férfi nem kapta meg a megfelelő ellátást az intézményben; a kórháznak hárommillió forint bírságot kell fizetnie - mondta az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálatáról a szervezet elnöke kedden Budapesten.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet a kormány mentegetése érdekében politikai döntést hozott - közölte Havasi Katalin (Fidesz), a hódmezővásárhelyi önkormányzat egészségügyi tanácsnoka kedden.
A lisztérzékenység problémájára kívánják irányítani a közvélemény figyelmét az Európa legtöbb országában a május 19-én rendezendő "Lisztérzékeny Világnap"-on - adta hírül közleményében a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete.