Budapesten tartja soron következő (tizedik) kongresszusát a gyógyíthatatlan betegek életminőségének megtartását, az élet méltó módon való befejezésének megismertetését célul maga elő tűző szervezet, az Európai Palliatív Ellátási Szövetség (EAPC) - adta hírül a Magyar Hospice Alapítvány közleménye.
Három órával a bűncselekmény elkövetése után elfogták azt a 21 éves bodajki fiatalembert, aki a gyanú szerint kedden kirabolta Móron az egyik műszaki áruházat - értesült az MTI. Az üzlet abban az épületben működik, ahol 2002-ben nyolc embert gyilkoltak meg bankrablók. A rablót a rendőrök elfogták.
Az ókori egyiptomiak, nem pedig a görögök voltak a modern orvostudomány megalapítói - állítják újabban a Manchesteri Egyetem kutatói, megfosztva ezzel "trónjától" Hippokratészt, az eddig alapítónak tartott ógörög tudóst.
Egyre gyakrabban kapunk híreket arról, hogy egyes országok, élelmiszer- és vendéglátóipari vállalatok szabályozni kívánják bizonyos élelmiszerek - elsősorban az ún. gyorséttermi ételek - egészségre káros transz-zsírsav tartalmát.
Évente mintegy 7-12 százalékkal több az allergiás beteg. A virágporok azért válnak egyre agresszívabbá, mert hordozzák a környezetükben található szennyező anyagokat, ami főként a városokban okoz egyre nagyobb gondot - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Allergológiai Társaság elnöke.
Hétvégén a tesómékkal és a szüleinkkel átruccantunk a szomszédos Etyekre, a pincefesztiválra. Még előző nap kinyomtattuk és bekarikáztuk azokat a programokat, amelyeket érdekesnek találtunk, de mivel a rendezvény egyszerre több helyszínen is folyt, voltak átfedések.
A kecskeméti kórházba szombaton került 15 beteg közül nyolc szenved tüdőgyulladásban, öt torokgyulladásban, kettő mandulagyulladásban; a klinikai tünetek alapján az valószínűsíthető, hogy a megbetegedéseket baktérium okozhatta; ketten időközben meghaltak - tájékoztatta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kedden az MTI-t.
Egyre sötétebb titkokra derül fény az élelmiszeriparban. A fogyasztóknak fogalmuk sincs arról, hogy az, amit esznek, milyen anyagokat tartalmaz. Tóth Gábor élelmiszermérnök az InfoRádiónak elmondta: a veszteség csökkentése alapelv, vagyis egy állat feldolgozásakor annak minden részét fel kell használni annak érdekében, hogy a profitot minél nagyobb legyen.
Fegyverrel fenyegette meg a tanárát egy 12 éves diák egy sydneyi iskolában; csak később derült ki, hogy a pisztoly nem volt igazi. A gyereket az dühítette fel, hogy a tanára megdorgálta, mert megsértette a házirendet.
Nem ismerte fel Nicole Kidman férjét a légiutas-kísérő, ezért ajándékozta meg egy üveg borral az alkoholelvonó-kúráról éppen kiengedett Keith Urbant. A country-énekes azonban nem csábult el, változatlanul tiszta - sietett leszögezni Urban menedzsere.
Letiltja a tanulmányírásra szakosodott vállalkozások hirdetéseit a Google, miután az egyetemek arra panaszkodtak: a plágium veszélyezteti a diplomák feddhetetlenségét.
Összefoglalta a sikertelen csúcstámadás történéseit Klein Dávid, a kétfős Everest Expedíció egyik tagja. A hegymászó Várkonyi Lászlóval együtt oxigénmaszk és magashegyi teherhordók segítsége nélkül akart feljutni a világ legmagasabb hegycsúcsára.
Egy televíziós sorozatban sikerült megszöknie a börtönből, a valóságban azonban könnyen újra rács mögé kerülhet a gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt Lane Garrison.
Az egyesült államokbeli hatóságok várhatóan még ezen a héten zöld jelzést adnak annak az új típusú fogamzásgátló tablettának, amelynek szedése mellett nem menstruálnak a nők. A Lybrel Nagy-Britanniában a tervek szerint jövőre lesz kapható.
Tízszer annyi alkohol volt egy tolószékes német férfi vérében, mint az autósok számára megengedett. A rendőrség bajban van, mert bár a fiatalembert az út közepén kapcsolták le, mégse tudják, hogyan büntessék meg.
A hagyaték, vagyis az a vagyon, ami az elhunyt után marad, törvényes vagy végrendeleti intézkedés útján örökölhető. A törvényes öröklés szabályait dr. Kamarás Péter ügyvéd, a Blikk jogi szakértőjének segítségével ismerhetjük meg.
Habár a tejről sokáig kizárólag jókat hallottunk - gondoljunk csak gyerekkorunk szlogenjeire -, mára nyilvánvalóvá vált, hogy rengeteg embert érint a tejallergia és a laktóz érzékenység. Sokan nem is tudják, miért érzik rosszul magukat egy jókora pohár fehér ital elfogyasztása után, pedig már az ókori görögök is foglalkoztak a tehéntej okozta gyomorpanaszokkal.
Az utcák feketelistáját állította össze egy állatmenhely Nagy-Britanniában. Aki az indexre tett környéken lakik, ne is álmodjon arról, hogy macskát fogadhat örökbe.
Nem engednék fellépni Rómában Barbra Streisandot olasz fogyasztóvédelmi csoportok. A szervezetek szerint a szervező csillagászati összeget kér a jegyekért.
Az amerikai demokrata elnökjelöltségért harcoló John Edwards szívesen és sokat beszél a szegénység elleni harcról. A többi között amerikai egyetemeken is. Persze nem ingyen: előadásonként 27 ezer fontért, azaz közel 10 millió forintért.