A jó gazdi igyekszik mindent megtenni azért, hogy kedvence egészséges és vidám legyen, így van ezzel Emma Hayward is, aki eddig csaknem 3,6 millió forintnak megfelelő összeget költött macskájára, Gizmóra.
A legnagyobb nagy-britanniai börtönben a rabok a becsempészett mobiltelefonok révén rendelnek kábítószereket, folytatják bűnöző tevékenységüket és tervelik ki a szökéseket - állapította meg egy jelentés.
Élete végéig eltiltottak hivatása gyakorlásától egy brit tanárt, aki egy osztálykiránduláson marihuánát szívott - még 2003-ban, mostanáig azonban sikerült eltussolni az ügyet.
Henri Pault figyelmeztették, hogy ne vigye el Diana hercegnőt és Dodi Al-Fayedet 1997. augusztus 31-én, de ő nem hallgatott a tanácsra - hangzott el a néhai walesi hercegnő halálát vizsgáló esküdtszék előtt zajló meghallgatásán.
Hivatalosan is gyanúsítottként kezeli az ügyészség Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot, aki november 23-án egy hajnali igazoltatáskor összeszólalkozott és dulakodott a rendőrökkel. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint mindketten tettek vallomást, ám bűnösségüket nem ismerték be.
Az egészségbiztosítás új rendszere is a társadalombiztosításról szól, mindenki kötelezően biztosítva lesz, mindenkinek ugyanazok az ellátások járnak és ugyanannyiért - mondta az egészségügyi miniszter az egészségbiztosítási törvény részletes vitájának zárszavában hétfőn, az Országgyűlésben.
Peter Falk, mindenki Columbo hadnagya úgy választotta ki otthonát második feleségével, hogy a villához az úszómedencén és a kerti tavakon kívül nagy zöldterület is tartozzon
Tovább vizsgálják Nagy-Britanniában, hogy valóban kísérleteztek-e az elvetélt, de világra hozott gyermekek és balesetek halottjai szerveivel az ország atomlétesítményeivel.
Elalvás előtt egy kiskanál méz csillapítja a köhögést és nyugodt alvást biztosít a felső légúti megbetegedéssel küzdő kisgyerekeknek - erről tájékoztatott egy amerikai tanulmány, amelyet a szülők véleménye alapján készített egy pennsylvaniai orvoscsoport.
A fekete, vagy láthatóan szegény amerikaiakat nem kezelik a kórházban olyan korszerűen, mint a jómódú fehéreket – állapította meg egy most közölt vizsgálat az American Heart Journal című szaklapban.
A gázártámogatást csak az veheti 2008. január 1-jétől igénybe, aki a hivatalos igénylőlapot 2007. december 31-ig beküldi a területileg illetékes államkincstári irodának, s ott megállapítják a jogosultságát – tudtuk meg a Magyar Államkincstárnál. Akik idén is részesültek támogatásban, valószínűleg már meg is kapták postán a szükséges adatlapot, az új igénylők pedig letölthetik azt az internetről,…
A rohamszerűen jelentkező, féloldali fejfájásos roham, a migrén egyik ritka, ám súlyos formájától szenvedő embereken segíthet a genetikai tesztelés. A migrén SHM rövidítésű altípusa az agy motoros központjának zavarából adódó féloldali gyengeséggel jár együtt.
Halálos fenyegetéseket kapott, ezért bujdokolni kényszerül a világ leggazdagabb kutyája. Trouble 12 millió dollárt örökölt a gazdájától, a hoteltulajdonos Leona Helmsley-től.
A pályázatban szereplő pénzügyi feltételek teljesítése esetén akár az egri önkormányzat is átveheti a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórház üzemeltetését – jelentette ki kedden Gyöngyösön a Heves Megyei Önkormányzat szocialista frakciójának vezetője.
Hazaérkezett Angliába az a tanárnő, akit eredetileg tizenöt napos börtönbüntetésre és nyilvános korbácsolásra ítéltek Szudánban istenkáromlás miatt, megengedte ugyanis, hogy tanítványai Mohamed próféta után nevezzenek el egy játék mackót.
Kis híján halálra marta gondozóját egy tigris Tippi Hedren állatmenhelyén. Az egykori filmsztár, Melanie Griffith édesanyja 1972-ben alapította a menhelyet nagymacskák számára.
Normális életet élhet az a nigériai származású egyéves sziámi ikerpár, akiket november 21-én választottak szét egymástól egy müncheni kórházban. A hírt a négy és félórás műtétet végrehajtó orvosok kedden jelentették be.
A sokak által csodált szupermodellek sem tökéletesek, rajtuk is meglátszik az idő múlásának nyoma. Legalábbis Cindy Crawfordon biztosan. A 41 éves modell tökéletes teste ugyanis mostanában a legkevésbé sem az.
Ismét meglehetősen kritikusan nyilatkozott csapatáról, az angol Chelsea-ről a francia válogatott Florence Malouda. A labdarúgó szerint csapattársai "agyatlanul" játszanak, ráadásul mindenki azt eszik és iszik, amit akar. A középpályás azonban később a Chelsea TV-nek adott interjúban cáfolta, hogy ilyen kijelentéseket tett volna.
Az ausztrál Russell Crowe veszi át az eredetileg Brad Pittnek szánt szerepet a State of Play (Államérdek) című készülő amerikai filmben. Az amerikai színész azért adta vissza a szerepet, mert nagyon zavarta, hogy folyamatosan átírják a forgatókönyvet.
Alaposan felrúgta a hagyományokat Katherine Heigl, a Grace klinika sztárja, aki nem akarta kivárni, amíg barátja, Josh Kelley énekes elszánja magát, inkább ő kérte meg a férfi kezét.
A rajongók mindig is kíváncsiak voltak kedvenc sztárjaik magánéletére és a koncerten kívüli eseményekre, így arra is, hogy milyen kívánságokkal állnak elő a zenészek egy-egy fellépés előtt. Egy most megjelent könyv összegyűjtötte a sztárok kívánságait, ezekből válogattunk.
Nyilvánosan bocsánatot kell kérnie volt menedzserétől Robbie Williamsnek, mert egyik dalában azzal vádolta meg, hogy ellopta a pénzét. Az énekesnek korábban megváltoztatott szöveggel újra fel kellett énekelni az érintett számot.
Két rekordot is megdöntött a világ legrégebbi, még működőképes Rolls Royce-a: az autó 3,5 millió fontért kelt el a londoni árverésen, márpedig ennyit sem ezért a típusért, sem 1905 előtt készült autóért soha senki nem fizetett.
Lassan már hagyomány, hogy az Entertainment Weekly magazin időről időre megválasztja a legokosabb hollywoodi hírességeket. A New York Daily News amerikai napilap innen vette az ötletet, hogy megválassza a legbutább hírességeket.
A rajongók mindig is kíváncsiak voltak kedvenc sztárjaik magánéletére és a koncerten kívüli eseményekre, így arra is, hogy milyen kívánságokkal állnak elő a zenészek egy-egy fellépés előtt. Egy most megjelent könyv összegyűjtötte a sztárok kívánságait, ezekből válogattunk. Második rész.
Tagadja, hogy rasszista megjegyzéseket tett volna az énekes Morrissey. A Smiths egykori frontembere az NME zenei szaklap legutóbbi számában nyilatkozott félreérthetően. A sztár szerint az újságírók ferdítették el a szavait.
A The Hollywood Reporter szokásos éves listája szerint idén Reese Witherspoon volt a legjobban kereső színésznő Hollywoodban - legalábbis ami a filmekért kifizetett gázsikat illeti. A legjobb tíz listáján új név nincsen, azaz tovább tart a korábbi évek sztárjainak uralma.
Az éj leple alatt indult gyilkolni a fűrészes nyugdíjas. A férfi fákat vágott ki vagy sértett meg olyan súlyosan, hogy elpusztuljanak, zavarta ugyanis, hogy az ágak eltakarják előle a kilátást.
Négy évig várt hiába vesére, hogy életben maradjon, és láthassa felnőni a gyerekeit. A 43 éves brit férfi végül elveszítette a türelmét, és elutazott a Fülöp-szigetekre, hogy az összes megtakarított pénzéből vásároljon magának vesét.
Kikelt egy internetes honlap ellen a francia jogászok szövetsége. Az oldal üzemeltetője ugyanis azt ígéri, hogy alig kétezer euróért teljesíti a válni szándékozók legnagyobb kívánságát: gyorsan végezni a jogi hercehurcával.
A miami vádesküdtszék közölte, hogy a négy betörő közül a 17 éves Eric Rivera gyilkolta meg november 25-én Sean Taylort, az észak-amerikai profi ligában szereplő Washington Redskins amerikaifutballistáját.
Kigyulladt egy panelház szerda délelőtt Budapesten, a XVIII. kerületben. A Havanna lakótelepi tűz miatt egy embert füstmérgezéssel kórházba kellett szállítani.
Gyomorfájással vittek be a mátészalkai kórházba az egyik helyi középiskolából egy tizenegyedikes tanulót; a lány olyan szendvicsből evett, melybe két osztálytársnője valamilyen port szórt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.