Gazdasági hírek - TOP 24 óra

tegnap
17:45
Már látni, mikor kaphatunk nagy esőt: itt a friss előrejelzés (Agrárszektor)
Kedden egy hidegfront vonult át az ország felett, amely mögött több fokkal visszaesett a hőmérséklet, csapadékot azonban alig hozott magával. A száraz időjárás a jövő hét elejéig kitart, miközben fokozatosan ismét emelkedik a hőmérséklet. Hétfőn újabb frontrendszer érkezhet, amelyhez kapcsolódóan elsősorban az északi országrészben van némi esély cs
tegnap
18:03
Nemet mondott Forsthoffer Ágnes: nem írta alá a Knbsz főigazgató-helyettesének tábornoki kinevezését (Portfolio)
Jogi aggályok miatt nem írta alá Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfő hivatala Szuvák Attilának, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (Knbsz) főigazgató-helyettesének tábornoki kinevezését. A korábban nyugdíjazott, majd a közelmúltban visszatért tiszt előléptetése eljárásjogi akadályokba ütközött, miközben személye komoly belső feszültséget kelt a
tegnap
5:45
Kibertámadások fenyegethetik a magyar kritikus infrastruktúrát: a közműhálózat is célpontja lehet a hackereknek (Pénzcentrum)
A kiberbiztonság terén folyamatos versenyfutás zajlik, ahol a szinte korlátlan erőforrásokkal rendelkező, mesterséges intelligenciát is bevető támadók egyre inkább lépéselőnybe kerülnek, főleg a hazai kis- és középvállalkozásokkal szemben. A fokozódó fenyegetettségre válaszul a jogszabályi környezet is szigorodik: a NIS2 irányelv bevezetésével több
tegnap
17:51
Újabb fejlemény a DJ Oti-buli ügyében: felvételeket foglalt le a rendőrség (Médiapiac)
Újabb részleteket közölt a rendőrség az augusztus 8-i DJ Oti-buli után indult nyomozásról. Tanúkat hallgattak ki, mintavételre intézkedtek és felvételeket foglaltak le, a minták vizsgálatába pedig igazságügyi toxikológus szakértőt is bevontak.
tegnap
15:47
Megjött a bejelentés: így alakul a benzin és a dízel ára (Portfolio)
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás - írja a holtankoljak.hu
tegnap
21:57
Maratoni ülésen van túl az Alkotmánybíróság, nyilatkozott a testület főtitkára (Portfolio)
Kilencórás tanácskozás után egyelőre nem hozott döntést az Alkotmánybíróság arról a négy, Fidesz–KDNP által benyújtott indítványról, amelyek többek között Sulyok Tamás államfő elmozdításának, az alkotmánybírák korhatárának, valamint egy uniós forrásokhoz kapcsolódó kulcstörvénynek a megsemmisítését kérik. A várható határozatok tétje óriási, hiszen
tegnap
20:45
Veszély a Balatonnál: aggasztó változások kezdődtek a tóban, óvatosságra intik a fürdőzőket a szakemberek (Portfolio)
Tovább növekedett az algák mennyisége a Balatonban. A legmagasabb koncentrációt a Keszthelyi-medencében mérték, ahol a fonalas cianobaktériumok dominanciája miatt a szakemberek elővigyázatosságból zuhanyzást javasolnak a fürdőzőknek – derül ki a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BalatonScience) Facebook-bejegyzéséből.
tegnap
17:45
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” (Privátbankár)
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.
tegnap
20:15
Szédületes aranyérem: győzött a magyar 4x100-as váltó az Eb-n, két arany is összejött csütörtök este (Pénzcentrum)
200 méter után csak hatodik volt a magyar váltó, Németh Nándor és Milák Kristóf viszont ritkán látható hajrát produkáltak, és egyetlen karcsapás döntött a magyar váltó javára.
tegnap
7:21
Végzetes hiba a kertben: ilyen fát soha ne ültess, csak kárt okoz (Agrárszektor)
A klímaváltozás és az egyre súlyosbodó aszályok miatt a magyar kertekből sorra pusztulnak ki a tuják. Bár sokan a rendkívül szárazságtűrő keskenylevelű ezüstfát tartják a tökéletes utódnak, a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ez a növény egy agresszíven terjedő inváziós faj, amely komoly természetvédelmi károkat okozhat. A fenntartható megoldá
tegnap
2:09
Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat (ProfitLine)
A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
tegnap
1:09
Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára (ProfitLine)
A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
tegnap
21:21
A Hatoslottó nyerőszámai a 33. héten, csütörtökön (Pénzcentrum)
940 millió forint volt a várható főnyeremény a Hatoslottó csütörtöki sorsolásán, 2026-ban, a 33. játékhéten. Lássuk, elvitte-e valaki a főnyereményt.
tegnap
7:51
Házkutatásokat tartottak az OMSZ-nél, kiderült, milyen ügyben indult nyomozás a mentőszolgálatnál: Hegedűs Zsolt is reagált (Forbes)
Az eljárás az OMSZ saját feljelentése alapján indult.
tegnap
20:45
Törvényjavaslat az önkényes lakásfoglalókkal szembeni fellépésről (Adózóna)
Az önkényes lakásfoglalókkal szembeni fellépésről szóló törvényjavaslatot nyújtott be Novák Előd az Országgyűlés elé.
tegnap
13:27
A növény, ami megmentheti a magyar földeket a kiszáradástól: műtrágya nélkül is rekordhozamot hoz (Magro)
A szélsőséges nyári aszályok és az emelkedő inputanyag-árak korában a fák és a szántóföldi kultúrák kombinálása jelentheti a túlélést. Az agroerdészet nemcsak a talaj nedvességét őrzi meg, de ingyen tápanyagot biztosít és véd a kártevők ellen.
tegnap
17:51
Magyarország határainál kopogtat a mindent letaroló kártevő – Rendkívüli figyelmeztetést tett közzé a hatóság (Portfolio)
A magyar határtól mindössze mintegy 500 méterre fogtak egy japán cserebogarat (Popillia japonica) a szlovéniai Pince település autópálya melletti pihenőhelyén. A kártevő észlelése miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi szakemberek haladéktalanul megkezdték a szükséges növényegészségügyi intézkedéseket, többek között
tegnap
14:21
Mi legyen a roncsautókkal? Mától új szabályokat kell betartanunk! (Haszon.hu)
Mától új uniós szabályozás rendezi az életciklusuk végét elérő autók sorsát. A cél nem pusztán az, hogy kevesebb autó kerüljön hulladékként a környezetbe, hanem az is, hogy az Európai Unió minél több értékes nyersanyagot tartson házon belül.
tegnap
5:45
Fontos figyelmeztetést adott ki Magyarország egyik legnagyobb bankja – Már a cégeket is célba vették az online csalók (Médiapiac)
Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forint
tegnap
0:45
Hatalmas kokainszállítmányt foglaltak le Ukrajnában (Növekedés)
Felszámoltak az ukrán hatóságok egy nemzetközi bűnözői csoportot, amely kemény drogokat csempészett Dél-Európából Ukrajnába - közölte szerdán az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), kiemelve, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen 4 és fél éve indított háború alatt az eddigi legnagyobb kokainszállítmányt foglalták le.
tegnap
20:27
Garancsi István cége reagált Magyar Péter felszólítására - Követ, szállítást és mást is felajánlott (Portfolio)
Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki kritikáját követően – amelyben a korábbi kormányzathoz köthető nagyvállalkozók felajánlásait hiányolta a paksi fenékküszöb emeléséhez –, a Garancsi István érdekeltségébe is tartozó Market Építő Zrt. még aznap este bejelentette, hogy 10 ezer tonna követ és annak kiszállítását biztosítja a munkálatokhoz - derült
tegnap
19:21
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót (Privátbankár)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
tegnap
7:45
Megbízott a felvásárlóban, 4 millió forintja bánja (Agroinform)
Több gazdálkodó is érintett lehet abban az ügyben, amelyben egy szarvasmarha-felvásárló az állatok elszállítása után nem fizette ki azok ellenértékét.
tegnap
4:51
Medvegyev megszólalt a háború lezárásáról (Növekedés)
Csak Oroszország feltételei szerint lehet lezárni vagy felfüggeszteni a háborút - mondta Dmitrij Medvegyev.
tegnap
17:15
Összeálltak a csillagok: itt az idő lépni az aranyban (Portfolio)
Sokan úgy tekintenek az aranyra, mint az infláció elleni védelemre, a pénzügyi elnyomás alóli menekülés eszközére, esetleg egy geopolitikai sokk elleni biztosítékra. Az idei év első fele jól megmutatta, hogy az arany viselkedése nem ilyen egyszerű. Az intézményi befektetők nem azt kérdezik, hogy vegyünk-e aranyat, hanem az első kérdésük az, hogy mi
tegnap
15:35
Kigyulladt egy turistahajó, több mint százan ugrottak a tengerbe (Portfolio)
Tűz ütött ki egy turistahajón a délnyugat-törökországi Fethiye városánál csütörtökön, a lángok nyomán 115, mentőmellénnyel ellátott ember, köztük gyerekek és a legénység tagjai az Égei-tengerbe ugrottak - közölte a török sajtó.
tegnap
9:15
Figyelmeztet az Államkincstár: több tízezer magyarnak kell fizetnie (Agrárszektor)
A kárenyhítési hozzájárulás-fizetési kötelezettség összegéről a Magyar Államkincstár (Kincstár) határozatban döntött és megkezdte a határozatok kiküldését a kockázatközösségi tagságra kötelezett, illetve a kockázatkezelési tagságot önkéntesen választó mintegy 72,4 ezer mezőgazdasági termelő részére. A fizetési kötelezettségről szóló határozatokat a
tegnap
7:57
Tisza-kormány: Ismét apad a Duna, jönnek a paksi intézkedések részletei (Portfolio)
A Duna átmeneti emelkedés után ismét apadni kezdett Paksnál, ezért a kormány felgyorsítja az atomerőmű vízellátását biztosító beavatkozásokat. Magyar Péter a csütörtök délutáni tájékoztatón ismertetheti a fenékküszöb építésének és a bárkák esetleges elsüllyesztésének részleteit, az eseményről élőben tudósítunk.
tegnap
21:45
Ezt tedd most a fűvel és jövőre elképesztően szép lesz! (Agroinform)
Ha a nyári hőség megviselte a gyepedet, ősszel sokat tehetsz érte. A megfelelő nyírás, gyepszellőztetés, tápanyagpótlás és felülvetés segít, hogy jövőre szebb legyen a fű.
tegnap
20:45
Xiaomi-telefonja van? Ezt a beállítást érdemes azonnal kikapcsolni (Médiapiac)
Adathalász oldalra vezető értesítések jelentek meg két Xiaomi okostelefon gyárilag telepített böngészőjében egy nagyszabású nemzetközi vizsgálat során. A szakértők azt tanácsolják a Redmi Note 15 és Redmi 15 tulajdonosainak, hogy kapcsolják ki a Mi Browser értesítéseit.
tegnap
17:51
Kormánydöntés: azonnali segítség jön az elemi károk enyhítésére (Magyar Mezőgazdaság)
Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt: az előleg előre hozása mellett az uniós alapból is lehívnak hatmilliárd forintot. A gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására.
tegnap
12:59
Átvágtak két sarkantyút a Dunán, kisebb ideiglenes szigetek is létrejöttek Budapest felett (Portfolio)
Befejeződött két dunai sarkantyú átvágása Sződliget térségében egy európai uniós kutatási program részeként, amely azt vizsgálja, hogyan lehet a hajózás érdekében erősen szabályozott Dunán természetesebb élőhelyeket visszaállítani. A beavatkozás során a kőből épített sarkantyúk part felőli végét nyitották meg, így a főmedernél nyugodtabb, de folyam
tegnap
12:57
Egy módszer, amellyel 1,5 millió dolláros adósságból és a csődből hozták vissza a családi gazdaságot (Magro)
Négy egymást követő év elemi csapása és a fenyegető csőd kényszerítette ki azt a technológiai váltást, amely bebizonyította: a talajbiológia tudatos építésével a leromlott földek humuszszintje és vízbefogadó képessége többszörösére növelhető.
tegnap
8:03
Nyilvános feketelistára teszik a bűncselekményt elkövető cégeket, nagy tisztogatás kezdődik a közbeszerzéseken Magyarországon (Portfolio)
Az Integritás Hatóság nyilvántartást indít azon gazdasági szereplőkről, amelyeket bizonyos bűncselekmények elkövetése miatt kizártak a közbeszerzésekből. A nyilvános adatbázis célja a visszaélések megelőzése, ugyanakkor a cégeknek lehetőségük van az úgynevezett öntisztázásra is, amellyel elkerülhetik a listára kerülést, vagy töröltethetik magukat a
tegnap
7:45
Ritka napfogyatkozás varázsolta el Európát, Spanyolország sötétbe borult (Növekedés)
Szerdán Európa-szerte milliók figyelték az eget, amikor a Hold elhaladt a Nap előtt, és a kontinens egyes részeit sötétségbe borította.
tegnap
5:39
Mely országok jelentik a legnagyobb fenyegetést a világbékére? (Piac és Profit)
A geopolitikai fenyegetések megítélése országonként élesen eltér, különösen Európa és Észak-Amerika között. A vizsgált négy európai ország mindegyikében Oroszországot tartják a világbékére leselkedő legnagyobb fenyegetésnek; az aggodalom Lengyelországban a legmagasabb szintű.
tegnap
20:57
"Szuperelőleggel" is segíti a kormány az elemi károkat szenvedő gazdákat (Üzletem)
Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt; a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására – tájékoztatott a kormány.
tegnap
17:45
Hatalmas méretet öltöttek a kárbejelentések: 106 milliárdot oszt szét a kormány a gazdák között (Portfolio)
Rendkívüli intézkedéscsomaggal, többek között korábban érkező és megemelt összegű előlegkifizetésekkel segíti a kormány a súlyos aszálykárral küzdő hazai gazdákat. Az azonnali pénzügyi beavatkozás célja a mezőgazdaság fizetőképességének megőrzése, amit az uniós válságalapból lehívott források is kiegészítenek - olvasható a kormany.hu oldalán.
tegnap
17:21
Nem éri meg katasztrófaturistáskodni, nem fedezi a biztosító: ráfaraghat, aki mégis most utazna ide (Pénzcentrum)
Bánhatják, akik utasbiztosítás nélkül ragadtak külföldön, erre a helyzetre ugyanis onnan már egyetlen biztosítóval sem tudnak szerződni. Az egyik biztosítási alkusz arra figyelmeztet: a katasztrófaturizmust a biztosítók nem támogatják, ezért most senki ne gondolja, hogy egy jó biztosítással a zsebében megközelítheti a jelenleg nagy kockázatot jelen
tegnap
16:21
Ragaszkodsz a vezetékes telefonhoz? Vajon meddig működik még a szolgáltatás? (Haszon.hu)
A vezetékes telefon gyorsan veszít jelentőségéből, hiszen a telefonálási szokások egyértelműen a mobil- és digitális megoldások felé tolódnak. De meddig maradhat még fent ez a szolgáltatás?
tegnap
13:45
Egyre több ilyen élelmiszer lehet a polcokon: ezt nem árt tudni (Agrárszektor)
A cukortartalom csökkentése egyre fontosabb termékfejlesztési irány az élelmiszeriparban, a gyártók számára azonban mind nehezebb feladatot jelent ugyanazt az ízélményt és technológiai tulajdonságot biztosítani kevesebb cukor mellett. Ezért az édesítőszerek fejlesztése egyre inkább az önálló összetevők helyett komplex édesítőszer-rendszerek felé mo
tegnap
13:45
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás (Piac és Profit)
A paksi atomerőmű hűtővízellátásának biztosítására tervezett fenékküszöb gyors megoldást jelenthet az alacsony vízállás problémájára, ugyanakkor a részletes tervek ismerete nélkül nem lehet megítélni, hogy ez hogyan oldja meg a Duna medrének évtizedek óta tartó mélyülését – mondta Gruber Tamás, a WWF Magyarország szakértője.
tegnap
13:09
Kiszáradnak a folyók: több mint 1400 vízerőmű kényszerült leállásra Csehországban (Piac és Profit)
A kis vízerőművek több mint 90 százaléka leállt.
tegnap
5:15
Német jogvédők feljelentést tettek a Meta AI-szemüvegei miatt (ICT Global)
Egy német jogvédő szervezet büntetőfeljelentést tett a Meta, valamint a tech-óriás AI-szemüvegeit Németországban forgalmazó cégek ellen. Állításuk szerint az eszközök sértik az adatvédelmi jogszabályokat.
tegnap
0:45
Soha ennyi pénzt nem fizettek még amerikai sportcsapatért, Donald Trumphoz köthető üzletember veszi meg az NBA egyik legismertebb csapatát (Forbes)
A vételár meghaladja a 12 milliárd dollárt. Mi történt? Josh Kushner milliárdos befektető és Bob Iger, a Disney korábbi vezérigazgatója megállapodott a Los Angeles Lakers megvásárlásáról – írja az ESPN több, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva. Részletek. A vételár a lap információi szerint meghaladja a 12 milliárd dollárt (nagyjából 3,792 billió f
tegnap
22:21
Közös bejelentésre készül Magyar Péter és Vitézy Dávid: hatalmas összegek sorsa a tét (Portfolio)
Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a kormány döntéseiről tart sajtótájékoztatót pénteken 15 órakor.
tegnap
21:21
Bejelentette Vidnyászky Attila: behívták a minisztériumba, leválthatják a Nemzeti Színház éléről (Portfolio)
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, pénteken szerződést bontanak vele.
tegnap
21:15
Díszpintyek a hobbiállattartásban (Magyar Mezőgazdaság)
A díszmadártartás lenyűgöző világában a papagájok mellett a díszpintyfélék (Estrildidae) képviselik a legnépszerűbb és legelterjedtebb kategóriát. Nem véletlenül, hiszen látványosak, könnyen tarthatóak és ideálisak lehetnek mindenki számára.
tegnap
18:21
Egyre több a 40 fokos nyár, közben apad a Duna – meddig bírja Magyarország? (Agroinform)
Bardóczi Sándor szerint a mostani szélsőséges időjárás már nem tekinthető egyszerűen egy rendkívül forró nyárnak: a klímaváltozás hatásai gyorsabban jelentkeznek, mint korábban várták.
tegnap
18:09
Olyan alacsony az infláció, hogy ezzel most a nyugdíjasok nyerik a legnagyobbat (Biztos Döntés)
Az idén szinte már biztosan nem kapnak novemberben nyugdíjkorrekciót az idősek, ez azonban nagyon jó hír nekik. Alacsonyabb lesz az infláció, mint amennyivel az év elején megemelték a nyugdíjakat, és a kettő közötti különbség náluk marad, ennyivel nő a nyugdíjak vasárálóértéke – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.

Kereső

Keresés a weben, katalógusban, hírkereső, játékkereső: