Baleset történt az M3-as autópályán a 187-es km-nél a főváros felé vezető oldalon. Emiatt megváltozott a forgalmi rend az érintett szakaszon, a járműveket az M35-ös autópályára terelik.
Az elektromos autó forradalma után könnyű volt azt hinni, hogy a repülőgépeknél is csak idő kérdése az akkumulátorra való átállás. Ám itt nem lesz Tesla-pillanat és a fizika makacs dolog.
Kibertámadás érte négy meghatározó iráni bank rendszereit, átmeneti fennakadásokat okozva a szolgáltatásokban, de az ügyféladatok a hivatalos tájékoztatás szerint mindvégig biztonságban maradtak.
Bár a finanszírozási környezet és az inputanyag-árak továbbra is óvatosságra intik a piaci szereplőket, a megújuló támogatási programok és a célzott hitelkonstrukciók megadták a kezdőlökést a beruházásoknak.
A jelen vázlat az 2026. első negyedévben érzékelhető folyamatokból kiindulva tárgyalja a világgazdaság és Magyarország 2026-ban és az azt követő, belátható években várható gazdasági pozícióját.
Magyarországon a rendszerváltás után azért építettek erős közjogi fékeket a hatalom köré, hogy senki ne foglalhassa el egyedül az államot. Harmincöt évvel később mégis az látszik: a kétharmad, a hosszú intézményi mandátumok és a függetlennek szánt intézmények egy része nemcsak korlátozni, hanem bebetonozni is képes a politikai hatalmat. A Fidesz 20
Magyar Péter miniszterelnök a Fidesz magyarázatára válaszul - miszerint a vitnyédi migráns befogadó állomást igazából csak trükközésből kezdték el építeni 2024-ben - újra bemutatta szombaton publikált bizonyítékait egy Facebook-videóbanTovábbra is azt állítja: a kormányzati dokumentumok egyértelműen igazolják, hogy a kabinet 2024 nyarán egy 500 fő
2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
A rododendron azok közé a díszcserjék közé tartozik, amelyekről időről időre kiderül valami, amitől sok kerttulajdonos elbizonytalanodik. Hiába az egyik leglátványosabb tavaszi virágzó növény, rendszeresen felmerül vele kapcsolatban, hogy mérgező.
Kármán András pénzügyminiszter a vagyonadóról beszélt, míg Magyar Péter miniszterelnök a korábbi kormányzat tervezett táboráról osztott meg további részleteket egy Facebook-videóban.
Magyar idő szerint június 13-án, szombat éjjel Brazília is megkezdte szereplését a labdarúgó-világbajnokságon, méghozzá Marokkó ellen. A találkozó már az első perctől igazolta, miért tartják mindkét válogatottat a továbbjutás egyik esélyesének. A nagy iramú, látványos mérkőzésen előbb Marokkó szerzett vezetést Saibari góljával, ám Vinícius Júnior n
Ukrán drónok tömeges támadása nyomán üzemanyagtárolók gyulladtak ki Jaroszlavl megyében - közölte Mihail Jevrajev, az oroszországi régió kormányzója vasárnap a Max-csatornáján.
A feljegyzések kezdete, 1940 óta a második legmelegebb májust élte át a világ, mivel az éghajlatváltozás és a kialakulóban lévő El Nino időjárási jelenség együttesen hozzájárult a szárazföldi és tengeri átlaghőmérséklet emelkedéséhez - közölte az Európai Unió Copernicus éghajlatmegfigyelő szolgálata (C3S).
Egy felettünk húzódó hullámzó front miatt ma késő estig intenzív, gyorsan kialakuló zivatarokra és szupercellákra kell készülni, elsősorban az ország déli területein. A viharokat orkánerejű szél, nagyméretű jégeső és felhőszakadás kísérheti, a délutáni órákban pedig akár a legmagasabb, piros riasztást is elrendelhetik - jelezte előre a HungaroMet.
A kormány a vagyonadó részleteiről egyeztet, és legújabb döntései értelmében meghosszabbítják a babaváró támogatás, a diákhitel és a lakossági jelzáloghitelek kamatstopját, valamint haladékot adnak Budapestnek a szolidaritási hozzájárulás befizetésére. Emellett felülvizsgálják az idei költségvetést, egyeztetéseket kezdeményeznek egy új vagyonadó be
Az USDA szerint jó olajmagtermés elé néz a világ. A szója, a napraforgó és a repce piacán is nyomás alá kerülhetnek az árak. Így fest most a jövedelmezőségük.