Képzeljük csak el a helyzetet: jórészt zárt ajtók mögött zajló brüsszeli folyamat dönthet arról, hogy a holland ideiglenes típusjóváhagyás nyomán uniós szinten is utat kaphat-e a Tesla FSD (Supervised) néven ismert, vezetői felügyelet mellett működő, kéz nélküli vezetést támogató rendszere. Az engedélyezés egyetlen tagállam döntésén alapulna, és ci
Fotó: Mercedes A 19 éves versenyző mögött a hazai kedvenc Charles Leclerc végzett a második helyen a Ferrarival, míg az olasz istálló másik autóját vezető, hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton a harmadikon. Antonelli csapattársa, a brit George Russell negyedik lett, de több mint hét tizedmásodperc volt a hátránya Antonelli idejéhez képest. A né
Fotó: BKV A tárlat számos tárgyi emlék, közlekedéstörténeti relikvia, utastájékoztatási anyag, fotó, plakát, dokumentum segítségével mutatja be a főváros múltját és közösségi közlekedésének történetét. A tíz tematikus egységben tíz történet elevenedik meg. Budapest több mint 150 éves múltjának "meséi" a fővárosi közlekedéstörténet ismert és kevésbé
A Geely Auto teljes világszintű értékesítése májusban elérte a 237.637 darabot, ami a harmadik egymást követő hónapban jelent növekedést éves és havi összevetésben egyaránt. Ezen belül az újenergiás járművek (NEV), azaz a plug-in hibrid (PHEV) és tisztán elektromos (BEV) autók értékesítése 133.355 darabra emelkedett, ami az összes eladás 56 %-át te
Az M7-es autópálya határ felé vezető oldalán, Érd térségében korábban baleset történt. A 18-as km-nél megszűnt a sávzárás, de torlódás lassan oszlik fel – írta az Útinfom. Csakhogy nem sokkal ezután újabb baleset történt az M7-es autópályán a Balaton felé vezető oldalon, Pákozd térségében. Az 54-es km-nél a belső sávot lezárták. A torlódás 5 km-t m
Lesz elektromos, kisméretű szabadidő-autó 10 millió forint körüli összegért a cseh márka kínálatában. A Škoda Epiq ötletes, aranyos és arányos autó magyar villanymotorral, cseh akkumulátorral - Spanyolországból. A svájci hokivébére időzítette a Škoda az Epiq bemutatóját, így a jégkorongot szerető közönség a helyszínen és a közvetítésben is láthatta
Fotó: BKK A BKK tájékoztatása szerint a TaxiTrack alkalmazás valós idejű adatokkal támogatja az utasok átlátható és biztonságos taxizását, segíti a közlekedésszervezést, az ellenőrzéseket, és a szabályosan működő szolgáltatók érdekeinek érvényesülését. Használata nem új kötelezettség, hanem egy, a személytaxi-szolgáltatást szabályozó, önkormányzati
Fotó: Ferrari A Leclerc, aki a héten szerződést hosszabbított az olasz istállóval, a mezőnyből egyedüliként tudta 1:14 perc alatti idővel teljesíteni az utcai pályát. A monacói versenyző mögött csapattársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton végzett másodikként, míg a négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) harmadikként. Az
A Ford új különkiadással bővíti a Bronco kínálatát. A 2027-es Bronco Filson a legendás amerikai outdoor ruházati márkával, a Filsonnal együttműködésben készült. Az újdonság célja nem a luxus, hanem a prémium minőségű, tartós és kalandokra hangolt használhatóság, miközben a Bronco terepképességei változatlanul megmaradnak.
Június elsejével véget értek a szezonális lezárások a Tátrai Nemzeti Parkban, így a nyári időszakban már a magashegyi túraútvonalak is elérhetők. Jeges, havas szakaszokat ugyanakkor a főszezonban is találhatunk, de korlátozásokra a karbantartási munkák miatt is lehet számítani.