A Mohu kilónként maximum 65 forintot adna a sérült Octavia TDI-ért, a gyári alkatrészek méregdrágák, de van még néhány lehetőség, amit érdemes megfontolni egy ilyen helyzetben. Ezeket gyűjtöttük össze.
Az új Steam Controller (2026) mostantól natívan, a Steam kliens nélkül is teljes értékűen használható az SDL-t használó játékokban és alkalmazásokban. Az éjszaka beolvasztott mapping révén minden gomb és vezérlőelem megfelelő hozzárendelést kapott, figyelembe véve az eredeti Steam Controllerhez képest meglévő különbségeket is. Ez a frissítés fontos
A középkorúak átlagosan 18 százalékos éves inflációt érzékeltek, ami számottevő javulást jelent a korábbi évekhez képest. A medián érték a 15–19 százalékos sávba került, miközben egy évvel korábban még a 20–24 százalékos tartományban volt - derült ki a K&H biztos jövő kutatásából, amely az első negyedévben vizsgálta azt, hogy a 30-59 évesek milyen
Magyarország területére 2026. május 16-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 4156 fő lépett be – írja az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye A beléptetettek
Az Elon Musk tulajdonában álló SpaceX a tervezettnél korábban, már június közepén tőzsdére léphet. A vállalat a Nasdaqot választotta kereskedési helyszínként, és az eredetileg június végére tervezett bevezetést jelentősen előrehozta.
Éreztem Ádám leheletét a nyakam jobb oldalán, és mintha egy pillanatra óvatosan megérintette volna az ajkával a bőrömet, de csak mintha meg sem történt volna.
A negyvenéves John Lennon 1980-as, tragikus halála máig megrendítő, de Steven Soderbergh dokumentumfilmjében, amely az ex-Beatle utolsó interjúját dolgozza fel, megrázóbb a mesterséges intelligencia értelmetlen, ízléstelen használata.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, május 17-én időközi választást tartanak Jászberényben az 5-ös számú egyéni önkormányzati képviselői helyért. A választást azért kell megtartani, mert Balogh Béla, Jászberény alpolgármestere lemondott tisztségéről és mandátumát is visszaadta. Az 5-ös választókerület lakói két jelölt közül választhatnak. Az egyik je
Körülbelül egy teljes évnyi csapadékmennyiség hiányzik a hazai rendszerből 2022 óta, és úgy fogunk ráfordulni az idei nyárra, hogy a talaj felső száz centiméteres rétegében alig van víz – mondta az InfoRádióban Budapest főtájépítésze. Bardóczi Sándor egyetért a leendő élő környezetért felelős miniszterrel abban, hogy ha nem kaszáljuk le tövig a gye
A Kiskunmajsa-Marispusztai Önkéntes Vízőrzők vezetője szerda reggel kapott egy telefont, hogy meglátogatnák őket az új kormány tagjai, hogy meghallgassák a tapasztalataikat arról, hogy civilként milyen eredményeket értek el a vízmegtartásban. A Telexnek most elmondta, mi történt a találkozón, és mit vár a civilektől a kormány.
Szerda délelőtt a Győr-Pér Repülőtéren landolt a Red Bull flottájának különleges Douglas DC–6B típusú repülőgépe. Az 1958-ban gyártott, egykor Josip Broz Tito jugoszláv államfő szolgálatában álló gép egy televíziós produkció forgatása miatt érkezett a térségbe.
Rendkívüli hideget mértek a Bükkben, -10,9 Celsius-fokos minimumhőmérsékletet rögzített a Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézetének meteorológiai állomása a Bükk-fennsíkon található Mohos-töbörben.