Sean Penn két korábbi Oscar után idén is megkapta a díjat az Egyik csata a másik után című filmért, a ceremóniára azonban nem ment el. Mint bevallotta, fura szabályt hozott az életében, amihez a legrangosabb gálák esetében is ragaszkodik.
Még sok falat le kell döntenünk ahhoz, hogy valódi egyenlőség legyen a családokban, ám a felvilágosult gondolkodásnak leggyakrabban mi magunk vagyunk az akadályai. Legalábbis ez derült ki számomra két szociológus, Sztáray Kézdy Éva és Drjenovszky Zsófia könyvéből. Az Apákra bízva azokról a férfiakról szól, akik vállalták, hogy huzamosabb időre ők m
Nyolc év után idén hivatalosan is visszatért a színpadra a 2010-es évek egyik legfontosabb indie pop zenekara. Megnéztük őket a barcelonai Primavera Soundon, és ez alapján nem jöhetnek elég hamar Magyarországra.
Tőkesúly volt, ahogy ma is az, kimozdíthatatlan, biztos pont a művészeti élet karneváli világában, támogató és inspiráló jelenléte nélkül elképzelhetetlen nagyszabású irodalmi esemény, kiadvány, melynek bármiféle köze lehet a nemzetközi porondhoz. – A ma 80 éves Karádi Évát Nagy Gabriella köszönti.
A magyar Lettre Karádi Éva egyéni teljesítménye, ahogy a Tanú Németh Lászlóé, ahogy a Munkások Újsága Táncsics Mihályé. De talán mindkettőnél fontosabb. – A ma 80 éves Karádi Évát Csordás Gábor köszönti.
Mennyi minden fér el egy nyári emlékben? Fel lehet szabadulni az öregedés és egyre fogyó idő súlyától? Kovács Dominik és Kovács Viktor Vendégségben férfiaknál címen ír tárcasorozatot a Könyves Magazinra. Ez a negyedik rész.
Mihez kezdünk, ha sem a családunk, sem a vallás, de még az egyetem sem adott egy irányt, amiben hinni tudunk? Felnőni természetes, de hogyan kell csinálni? És miért ilyen magányos az egész? Adorjáni Panna első regénye, a Körbe ezekre a kérdésekre keresi a választ.
Mondanád-e a királynőnek, mielőtt a mellkasodra tűzi a kitüntetést, hogy kapja be? A Miket nem beszélek humorral és mellébeszélés nélkül mutatja meg egy Tourette-szindrómával élő mindennapjait.
A mi kis falunk 10. évadának 13. epizódjának forgatásán ezúttal sem volt hiány vidám pillanatokból: Udvaros Dorottya elrontotta a szöveget, Csuja Imre megszorongatta Szabó Győző mutatóujját, Bánki Gergelynek pedig meggyűlt a baja a nyulakkal. Garantált a jókedv: kattints a videóra, és nevess egy nagyot!
A Liszt Piknik nevű eseményen a Zeneakadémia a nyitottság jegyében költözött ki a főépülete elé, hogy bemutassa őszi évadát. A programot a rektor nyitotta meg, aki egy nyitottabb intézményt ígért.
Öt esztendővel ezelőtt, amikor mindenki őt ünnepelte, és a közönség felállva tapsolt, meghatottan mondta: ha a jóisten engedi, a 90. születésnapján visszatér a színpadra. Lehoczky Zsuzsa, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő szerencsére azóta is köztünk van. A 85. születésnapja a Budapesti Operettszínház színpadán élete és gyönyörűsé
Kilencvenhárom éves korában elhunyt Patrick Godfrey brit színész, akit leginkább az 1998-as Örökkön-örökké című filmben nyújtott alakításáról ismerhetett a közönség, ahol Leonardo da Vincit formálta meg. Halálhírét június 5-én erősítette meg az ügynöksége, a Markham Froggatt & Irwin, amely közleményében méltatta Godfrey tehetségét és személyisé
Ahogyan a britek emlegetik a pótolhatatlanul eredeti, kitartó és kiemelkedő teljesítményük okán a kultúrához elválaszthatatlanul hozzánőtt héroszaikat és heroináikat, „national treasure”. Nemzeti kincs. – A hetvenéves Saly Noémit Szécsi Noémi köszönti.
Rodrigo volt a barcelonai Primavera Sound idei meglepetése, és ha már ott volt, felhívta az előző nap fellépő Cure frontemberét is a színpadra, hogy bemutassa a közös számukat.
Amikor kiderült, hogy Pajkaszeg ezermestere, Sváb (Sarkadi Kiss János) korábban cirkuszban dolgozott, a közmunkásoknak, Szifonnak (Debreczeny Csaba) és Bakinak (Kerekes József) egyből felcsillant a szeme, és elvetemült baltadobálásba lendültek, ráadásul nem más, mint Pali bácsi (Dióssi Gábor) volt a célpont. Vajon túlélte a támadást? Nézd meg a tel