Borbély Szilárd magyar nyelvű recepcióját összefoglaló adatbázis épül az ELTE Irodalomtudományi Intézetében. A felület elsőként foglalja össze áttekinthető és egyszerűen hozzáférhető formában a szerző életművének recepciótörténetét. – Az adatbázis felépítéséről, kanonizációról és az életmű kutatásának nehézségeiről kérdeztük a projektet vezető Dob
Ahmed Vanessa és Hranek Dévid szerelme épp olyan viharos volt, mint a szétválásuk. Az Exek csatája új párosa most őszintén beszélt a megismerkedésükről, a megcsalásokról és arról, mi vezetett a szakításukhoz.
A Gardedám nélkül-sorozat főszereplői új kalandra indulnak az első világháborúban: barátnőjük, az első magyar pilótanő, Steinschneider Lilly segítségére sietnek. Olvass bele Madarász Éva legújabb regényébe!
A gyerekek már egészen apró korban éreznek bűntudatot (mégpedig igen sokszor „halálos” bűntudatot), és természetesen nekik is van fogalmuk a jóról és a rosszról. Hogyan élik át mindezt? – Három kérdésünkre a hét írója, Bánki Éva válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.
David Byrne, a Talking Heads egykori frontembere tizenhárom év után megint Budapestre jön. Nem először, bejárt már itt korábban olyan helyeket, amik a hetvenes évek New Yorkjára emlékeztették, bár az a korszak sem volt szerinte olyan dicső, mint ahogy sokan állítják. Interjú.
Rendkívüli érdeklődés övezte a marosvásárhelyi kultúrpalotában megrendezett irodalmi estet, ahol a 2025-ben Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László találkozott az olvasóival. A Marosvásárhelyi Művészeti és Kulturális Központ és az EMKE Maros Megyei Szervezete által szervezett beszélgetésen az írót egy régi szerkesztője és alkotótársa, Szegő J
2026. június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathelyen a Bloomsday kortárs művészeti fesztivált. A fesztivál James Joyce és világhírű műve, az Ulysses előtt tiszteleg.
Augusztus 14. és 16. között rendezik meg a Kurultáj hagyományőrző rendezvényt a Bács-Kiskun vármegyei Bugacon – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.
Ismét a földönkívüli élettel foglalkozik, mégsem tartja sci-finek A leleleplezés napja című, hamarosan a mozikba kerülő új filmjét Steven Spielberg; az Oscar-díjas rendező erről a film amerikai premierje előtt beszélt egy interjúban.
Hihetetlenül erős tempó, kelet-európai bizonyítási vágy és rengeteg testi tapasztalat – elolvastuk David Szalay Booker-díjas regényét. A Test a hét könyve.