Támogatja a német kormány a felügyelet melletti alkoholfogyasztás gyakorlatának megszüntetését, amely lehetővé teszi a 14-15 évesek alkoholfogyasztását.
Ligarekordot jelentő 12 milliárd dollárért (átszámítva: csaknem 4400 milliárd forint) kelt el az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers.
Négy portugál fiatalnak nyoma veszett szerdán az Adriai-tengeren a horvát partok közelében, a Velebit-csatornában, kettejüket sikerült kimenteni, két társuk után folyik a kutatás.
36 órára a romok alatt rekedt egy 32 éves édesanya, akit egy emberfeletti, hosszú órákig tartó mentési akció során élve sikerült kiszabadítani a brutális kolumbiai földrengés után. A tűzoltók egy, négy nehéz betonlap alá vájt alagúton keresztül küzdötték le magukat a túlélőhöz, miközben folyamatosan oxigént juttattak le hozzá a mélybe. Daniela Larg
A korrupcióval vádolt Marcin Romanowski egy bírósághoz benyújtott iraton árulta el, hogy az oroszokbarát erők irányította Transznisztriában, Tiraszpolban tartózkodik. A volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes korábban az Orbán-kormánytól kapott menedékjogot, amit a kormányváltás után visszavontak.
A német kormány szerdán átfogó reformot indított a német hírszerző szolgálatok jogköreinek bővítésére az Oroszország felől növekvő fenyegetésre, valamint a kémkedés, a szabotázs és a hibrid támadások veszélyére hivatkozva.
Az orosz elnök arra reagált, hogy az Európai Unió engedélyezte a tagállamok számára az orosz árnyékflotta tartályhajóiról lefoglalt kőolaj és kőolajtermékek értékesítését.
Lengyel sajtóértesülések szerint a korábbi PiS-es igazságügyminiszter-helyettes, Marcin Romanowski Transznyisztriában, Moldova orosz megszállás alatt álló szakadár régiójában van.
Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.
Oroszország tükörképszerűen fog reagálni a kereskedelmi hajóinak elfogására irányuló bármilyen nyugati kísérletre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor megtekintette az orosz Csendes-óceáni Flotta hadgyakorlatának zárószakaszát.