Egri János jégkorongozni tévesen kezdett, és 1953-ban már a bronzérmes ificsapat tagja volt. 2023 májusa óta ráadásul minden idők legidősebb jégkorongozójaként tartják számon, mivel újra pályára lépett a a magyar–szlovén hokimeccsen. A tévés 1972-től szerepelt a képernyőn, elmondása szerint civilként kezdte a pályáját. Kiderült, mit tartott a legna
A 2026-os National Board of Review gála ismét bebizonyította, hogy a díjátadó szezon nemcsak a filmekről, hanem a divatról és a sztárok ragyogásáról is szól. A New York-i eseményen a legnagyobb nevek vonultak fel, köztük Emily Blunt, aki egy álomszép meztelenruhában lopta el a show-t.
A mezőgazdasági termelői árak 2026 elején a legtöbb agrártermék esetében meghaladják az egy évvel korábbi szinteket, ugyanakkor több területen is számottevő eltérések figyelhetők meg.
Népszerű táplálkozási divatokat kever a tudománnyal az új amerikai ajánlás. Sok valós problémára mutat rá, de nehezen kivitelezhető és értelmezhető a megfordított piramis modellje.
Leopold Tausch 1886-ban leírt késő kréta korú csigáit 130 év után fedezték fel a Bécsi Tudományegyetem gyűjteményében. A magyar kutatói részvétellel feldolgozott anyag két új csigafajt és két új nemzetséget is tartalmaz. A gyűjtemény jelentősége a ritka késő kréta időszaki szárazföldi csigák miatt kiemelkedő.
Nem olcsó manapság a hitel a világpiacon. A korábbi tőkebőség korszaka véget ért. Szomorú, hogy éppen ebben az időszakban jutott oda Magyarország, miszerint nagy mennyiségű hitel felvételére kényszerül.
Január végéig kapják meg a lakossági ügyfelek bankszámlájuk éves díjkimutatását hitelintézetüktől. A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére idén először a bankok ebben a küldeményben hívják fel a figyelmet a fogyasztók konkrét bankolási szokásai alapján ajánlott kedvezőbb árazású számlacsomagra is, amelyre átszerződve évi akár több tízezer forint spó
Az IDEA Intézet felmérése szerint 2026 legelején a TISZA Párt a teljes népesség körében 8, a biztos szavazó, pártot választani tudó felnőttek körében pedig 10 százalékpontos előnyben volt a Fidesz-KDNP-vel szemben.
A magyar idősek jelentős részének választania kell, hogy a nyugdíját gyógyszerre, élelmiszerre, vagy fűtésre költse – írja a nemzetközi emberi jogi szervezet. Mi történt? Magyarországon az idősek jelentős részének választania kell, hogy a nyugdíjukat gyógyszerre, élelmiszerre, vagy fűtésre költsék – olvasható a New York-i székhelyű Human Rigths Wat
Ez a vegyes kvíz azoknak szól, akik szeretik, ha egy játék több témakörben mozgatja meg az agytekervényeiket. Nyolc kérdés vár, amelyek között nyelvi, természettudományos és logikai feladványok is szerepelnek. Itt valóban csak a legjobbak jutnak el a végéig hiba nélkül. Felbukkan például a „bazíroz” szó jelentése, ahol egy apró árnyalat dönt a hely
A gyümölcsök és zöldségek mosása sokak számára csak egy gyors öblítés a csap alatt, mielőtt az élelmiszerek a tányérra kerülnének. De vajon tényleg elég ennyi? A válasz nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Bár a friss termények tisztának tűnhetnek, valójában számos nemkívánatos "utas" érkezhet velük a konyhánkba: növényvédőszer-maradványok, bakt
Détári Lajos nagy port kavart hétfő esti kijelentésével, miszerint nem érti, mire fel a nagy felhajtás a Liverpool magyar középpályása, Szoboszlai Dominik körül, aki szerinte nincs akkora tehetség, hogy el kellene ájulni tőle.
Január 27-re halasztotta az eredetileg január 15-re tervezett ülését az amerikai szenátus mezőgazdasági bizottsága. Az ezen megvitatásra váró kriptós jogszabály szövegét január 21-én fogják nyilvánosságra hozni, hogy a törvényhozóknak legyen idejük annak áttekintésére és a módosító javaslataik előkészítésére. A bizottság elnöke szerint az új menetr
A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
Sokan úgy lépnek be az egyetem kapuján, hogy azt gondolják, a tanulás lényege nem változik, csak a tananyag lesz nehezebb. Az első hetekben azonban gyorsan kiderül, hogy itt nem pusztán több információról van szó. Az egyetemi tanulás ritmusa, elvárásrendszere és felelősségi szintje alapjaiban más, mint amit a középiskola megszokott keretei adtak. E
Nyolc éve könyörög a kanadai egészségügynek Jolene Van Alstine, hogy operálják meg ritka, rendkívüli szenvedéssel járó betegsége miatt. A 45 éves, Kanadában élő nő közel egy évtizede küzd normokalcémiás primer hiperparatireózissal (PHPT), amely elviselhetetlen fájdalmat, mindennapos hányingert és hányást, túlmelegedő testhőmérsékletet, valamint dra
Az extrém hideg és a tartósan télies időjárás miatt ismét ülésezett az Operatív Törzs, amely az ország több pontján kialakult helyzetet, valamint a folyamatban lévő intézkedéseket értékelte.
Az amerikai pénzügyminisztérium jelentése szerint decemberben 27,89 milliárd dollár vámbevétel folyt be az államkasszába. 2025-ben a teljes bevétel 264 milliárd dollárra rúg. Ez történelmi csúcsot jelent.
A hóhelyzet idején, csúszós útviszonyok mellett 60 km/h helyett 125 km/órával hasított a Tesla Csongrád-Csanád vármegyében, ráadásul egy híd közelében,
A pár tavaly nyáron, közel tíz év után jelentette be a válását, de békés elválást ígértek. Most úgy tűnik, mindketten sikeresen léptek tovább, és megtalálták a boldogsághoz vezető új utat.
A múlt évben 10,7 százalékos piaci részesedést ért el az új autók szegmensben a Ford Magyarországon, ezzel a 2. legkelendőbb márkának bizonyult – hangzott el a Ford Magyarország évnyitó sajtótájékoztatóján. A márka eredményei a megelőző, 2024-es év bronzérmes pozíciójához képest jelentős javulást mutattak, mintegy 17.6% éves volumen növekedést real
További lassulás jellemzi a lakáspiacon a bérleti díjakat, átlagosan 3 százalékkal kell többet fizetni a kiadó lakásokért most, mint egy éve ilyenkor. A legkevésbé az új építésű és újszerű lakások díjait tudták emelni a tulajdonosok - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A VI. kerületben az airbnb-tiltás egylőre nem csökkentette a b
Házasok, közös és nem közös gyereket nevelő élettársak, valamint egyedülálló szülők is igényelhetik a családi adókedvezményt. Mutatjuk, kinek, mire kell figyelnie!
Molnár Viktornak négy gyermeke született két különböző nőtől, így három fia és egy lánya van. A legidősebb fia, Félix 13 éves kora óta az édesapjával él, és már kiveszi a részét a családi galériával kapcsolatos munkákból is. A műtárgykereskedő elárulta, ki veheti át tőle az üzlet vezetését.
Miközben egyesek bilincsekről, feljelentésekről és politikai pánikról posztolnak, van egy kérdés, ami valójában eldönti Magyarország és Európa következő évtizedeit: honnan lesz áram? - vetette fel szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
A 2025-ös év komoly kihívások elé állította az ukrán zöldségtermesztőket: az időjárási események, a háború következtében akadozó logisztika és a rendkívül egyenetlen jövedelmezőség egyaránt nehezítették a gazdálkodást. Tarasz Bastannyik, az Ukrán Gyümölcs- és Zöldségtermelők Szövetségének elnöke szerint a különböző kultúrák teljesítménye között jel