2026. augusztus 27. csütörtök

aug. 27
4:18
Eltűnt 2 magyar zarándok is a nepáli árvízben (Kárpátmedence)
Imádkozik a világ a nepáli árvíz 157 halálos áldozatáért, eltűnt 2 magyar zarándok is, a Külügyminisztérium is keresi őt. Eltűnt 2 magyar turista a nepáli árvízben, legalább 157-en meghaltak, 384-en pedig nyomtalanul eltűntek. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint 2 magyar zarándok is ott tartózkodott. Az ő azonosításuk és tartózkodásának tisz
aug. 27
4:24
Így szűrődik be a sport a mindennapjainkba a dizájnon keresztül (Roadster)
Versengés, identitás, fegyelem, hatalom.
aug. 27
4:24
Mennyi víz folyik el úgy, hogy senki sem veszi észre? (ESGsummit)
Egy csöpögő csapot otthon hamar észreveszünk. Egy több hektáros üzemben már jóval nehezebb megmondani, hol tűnik el a víz. A számla megérkezik, a főmérő mutat egy számot, közben szivárgások, hibás szelepek vagy rosszul működő technológiai folyamatok hónapokon át rejtve maradhatnak. Magyarország változó vízhelyzetében ez már üzleti kérdés is, hogy m
aug. 27
4:27
Belga sörgyártók ellenzik az alkohol káros hatásait jelző felirat kötelező bevezetését (Vital)
A Belga Sörfőzők nevű érdekvédelmi ernyőszervezet szerdán nyílt levélben fordult a belga szövetségi kormányhoz, hogy vonja vissza az alkoholreklámokra vonatkozó szabályozás tervezett szigorítását, amely szerint a reklámfelületeken és kampányok során kötelezően szerepeltetni kell az alkohol egészségkárosító hatását jelző feliratot.
aug. 27
4:30
Így teszi környezetbaráttá a plug-in hibrideket a Volvo (autopro)
A svéd OEM igyekszik kiküszöbölni a plug-in hibridek legfontosabb hibáját.
aug. 27
4:30
A ChatGPT lehet a cégek következő nagy értékesítési csatornája (FinTechRadar)
A ChatGPT új értékesítési csatornává válhat: appok, AI-ajánlások és hirdetések alakítják át, hogyan találkoznak a cégek ügyfeleikkel és hogyan vásárolnak.
aug. 27
4:30
Oroszország titokban katonai műholdat lőtt az űrbe (Magyar Hírlap)
Moszkva hallgat a küldetéséről.
aug. 27
4:30
Imádkozik a világ a nepáli árvíz 157 áldozatáért, eltűnt 2 magyar is (naphire.hu)
Imádkozik a világ a nepáli árvíz áldozataiért, eltűnt egy magyar zarándok is.
aug. 27
4:30
Oké, hogy rengeteg nyugdíjas megkapja, de mire használható a Szép-kártya? Itt van minden, amire költheti (Hóvége)
Élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre és pihenésre lesz fordítható a tervek szerint.
aug. 27
4:30
Felrobbant a fatároló Mohácson, 2 ember meghalt (Kárpátmedence)
Öt emelet magas lángokkal égett a felrobbant fatároló Mohácson, 2 dolgozónak esély sem volt a túlélésre, a társukért még küzdenek. Felrobbant Mohácson az üzemanyag-ellátó rendszer melletti fatároló, két ember szörnyethalt. A tragédia kedden délután történt. Akkora volt a detonáció, hogy 5 emelet magasra csaptak fel a lángok, a dolgozóknak esélyük s
aug. 27
4:36
10 tó Európában, ami megér egy nyárutói kirándulást (Éva Magazin)
Nem kell feltétlenül a tengerpartig utazni ahhoz, hogy kristálytiszta víz, vadregényes partok és lélegzetelállító panoráma fogadjon. Európában számos olyan tó található, mely nyár végén talán még szebb arcát mutatja, és amelyekhez még augusztus végén vagy szeptember elején is érdemes betervezni egy hétvégi kiruccanást. Ma ünnepeljük a tavak a világ
aug. 27
4:42
Megtorpant a magyar gazdaság: kiderült, miért lett hirtelen borús mindenki hangulata! (Pénzcentrum)
Fél évnyi javuló hangulat után megbicsaklott az optimizmus a magyar gazdaságban: a GKI Gazdaságkutató Zrt. - az Európai Bizottság módszertana szerint - augusztusban készült felmérése azt mutatja, hogy a fogyasztók és a vállalkozások egyaránt borúlátóbbá váltak. A GKI konjunktúraindexe, amely az üzleti és a lakossági várakozásokat súlyozva összegzi,
aug. 27
4:42
Katalin hercegné bugyivillantása inspirálta az alábbi hasznos divatkiegészítőt az övéhez hasonló bakik ellen (Joy)
Mekkora találmány!
aug. 27
4:42
Tíz év börtönre ítéltek egy pécsi ámokfutót (Magyar Hírlap)
Egy szóváltás után autóba szállt, majd a járdára felhajtva elütötte két haragosát.
aug. 27
4:42
„Pokolra juttok!” – a személyzet sem tudta leállítani a repülőn prédikáló lelkészeket (Drive)
Fejenként egymillió vonos bírságot szabtak ki két dél-koreai lelkészre, miután egy repülőjáraton hangosan prédikáltak, és azt kiabálták az utasoknak, hogy pokolra jutnak, ha nem hisznek Jézusban. A személyzet többször is felszólította őket, hogy hagyják abba, a két férfi azonban ennek ellenére folytatta a prédikálást.
aug. 27
4:48
Súlyos adatok érkeztek: évek óta nem látott mélyrepülésben a beruházások (ATV)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai közlése szerint az első negyedévi 0,5 százalék után a második negyedévben 9,1 százalékos visszaesést mutatott a beruházások volumene.
aug. 27
4:48
Megcáfolták a bálnadalok legendáját, Einstein sokkal erősebb az óceánok óriásainál (Promotions)
Egy különös bálnadal-fenomén miatt úgy tűnt, mintha a hang gyorsabban terjedne a világegyetem megengedett határainál, a valóság azonban még ennél is izgalmasabb.
aug. 27
4:48
Az utolsó interglaciális korszakig, 125 ezer évvel ezelőttig nem volt az óceán ennyire meleg (Rakéta)
A jelenség következményei már most érezhetők a viharoktól az extrém csapadékig.
aug. 27
4:48
Egy hónapra a lábához varrták egy férfi levágott kezét (Hamu és Gyémánt)
Elsőre bizarrnak tűnhet, pedig komoly sebészeti logika áll mögötte: egy kínai férfi levágott kezét ideiglenesen a lábához rögzítették, hogy megfelelő vérellátást kapjon, amíg az eredeti sérülés annyira meg nem gyógyul, hogy vissza lehessen varrni a karjára. Meglepő, de az elképesztő módszer nem példa nélküli.
aug. 27
4:48
Napi horoszkóp 2026. augusztus 27.: Érzékenyebb lehetsz a szokásosnál (Bien)
Megérkezett a 2026. augusztus 27-i napi horoszkóp! Nézd meg, mit hoz a csütörtök a szerelemben, a munkában és a hétköznapokban a csillagjegyed számára.
aug. 27
4:54
Honnan lehet tudni, hogy a sárgadinnye megérett a szedésre? (Agrofórum)
Honnan tudhatjuk, hogy a sárgadinnye megérett a szedésre? Sajnos a görögdinnyéket nem sikerült időben szednem, ezt nem szeretném elrontani.
aug. 27
4:54
A Fidesz hozzáférhetett a Gondosóra-program felhasználóinak adataihoz? (Magyar Hírlap)
Teljes körű audit tárja fel, pontosan kik és milyen célból kezelhették a Gondosóra adatait.
aug. 27
4:54
Mozgalmas nyár után kiszámíthatatlan ősz – nem egyszerű feladat most befektetési portfóliót összerakni (Telex)
Az előző pár hónap se volt semmi a pénzpiacokon, de ezután még nagyobb kilengések jöhetnek. Nagy kérdés, mi lesz az amerikai államkötvényekkel, a jennel, az MI-részvényekkel, és még az európai földgázkészletekre is figyelni kell.
aug. 27
4:54
Az ausztrál vihar, ami pontosabb, mint a magyar tömegközlekedés (Telex)
Hector az esős évszakban majdnem mindennap pontosan 3-kor érkezik és estig marad. Annyira megbízható, hogy a második világháború idején a pilóták navigációs pontként használták.
aug. 27
4:54
Utolsó hétvége a suli előtt: ezekkel a programokkal búcsúztasd a nyarat (Szakmát Szerzek)
Augusztus 28–30. az utolsó nyári hétvége suli kezdés előtt. Fesztiválok, koncertek, bulik, kulturális programok és kirándulási lehetőségek várnak Budapesten és Szentendrén.  Nézd meg, hová érdemes elmenni, mielőtt újra becsengetnek! Augusztus utolsó hétvégéje mindig egy kicsit különleges. Még tart a nyár, de már ott van a levegőben a szeptemberi be
aug. 27
4:54
A 20 leginkább szárazságtűrő gyümölcstermő növény (Haszon.hu)
Badics László, a Datolyaszilva oldal kertésze 10 év saját és más gazdák tapasztalatai alapján állította össze top 20-as listáját, amelyben a tiszta aszálytűrést és a terméshozási képességet helyezte a középpontba.
aug. 27
4:57
Óraátállítás – Európa nagyon kiszúrt önmagával, ide vezetett a vitatkozás (Infostart)
Megszűnt, ám mégis velünk marad. Újabb fejezet az óraátállítási szélmalomharcban.
aug. 27
5:00
Kirúgták a hatvani kórházigazgatót, belebukott a botrányba (naphire.hu)
Kirúgták a hatvani kórházigazgatót, belebukott a példátlan botrányba
aug. 27
5:00
Tízezreket spórolhatnak a szülők a tanévkezdésen a gyerek bankszámlájával és egészségpénztárral (Biztos Döntés)
A napokban az iskolás gyerekek szüleire záporoznak a kiadások. Miközben a tanszerek és a tanévkezdési feladatok listáját pipálgatják, ezekre olyan forrásból is szerezhetnek pénzt, amiről sokan nem is tudnak. Az iskolakezdésre felhasználhatják az egészségpénztári megtakarításukat, a gyermeküknek nyitott bankszámlával pedig további tízezreket zsebelh
aug. 27
5:00
MNB-botrány: eltőzsdézték az egyetemre szánt 127 és fél milliárdot (Kárpátmedence)
Hol a pénz? – Ez az MNB-botrány kapcsán a több száz milliárdos visszaélést feltáró vizsgálóbizottság a fő kérdése.  Az MNB-botrány egyik szála Kecskemétre vezet, ahol a Neumann János Egyetem és a Tudásváros felépítésére kapott 144 milliárd forintból 127,5 milliárdot eltőzsdéztek – írta a hvg.hu. „2016 március elsején Bánik Erik és Kósa Lajos közös
aug. 27
5:03
Puffadt az arca, fáradt és magas a vérnyomása? Ezt mindenképpen meg kell tennie (Blikk)
Ha stresszesnek érzi magát, és azt veszi észre, hogy az arca kerekebbnek, puffadtabbnak vagy duzzadtabbnak tűnik a szokásosnál, valószínűleg megemelkedett kortizolszinttel küzd. Ez a stresszel összefüggő arcpuffadás akkor jelentkezik, amikor a kortizol – a szervezet fő stresszhormonja – túl sokáig marad magas szinten. Még az enyhe, mindennapos stre
aug. 27
5:06
Károly évek óta kétségbeesetten vágyik erre a dologra: egyetlen kívánsága van, szívszorító, mit szeretne az uralkodó (Femcafe)
Harry és Meghan hosszabb időre visszatérnek az Egyesült Királyságba, döntésük pedig a királyi családon belüli, évek óta húzódó konfliktusokra is hatással lehet, sőt mi több, akár Károly kívánsága is teljesülhet végre.
aug. 27
5:06
Véglegessé vált a buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés (Magyar Hírlap)
A letartóztatás egy hónapra szól.
aug. 27
5:06
Új szemléletet már hozott a kormány az oktatásba, de pénzt még keveset, pedig arra is nagy szükség lesz (Telex)
A százezer forintos iskolakezdési támogatást leszámítva a legtöbb eddigi oktatási átalakítás inkább csak szemléletváltást jelent. Erre szükség van, de a pedagógusok és az iskolák anyagi támogatása is fontos lenne. A nevelést-oktatást közvetlenül segítők béremelése nélkül például előbb-utóbb nem lesz, aki alapvető feladatokat elvégezzen az iskolákba
aug. 27
5:06
A céges autók juttatása a jelenlegi formában óriási közpénzpazarlás (Telex)
Minél drágább a céges autó, annál nagyobb az utána járó adókedvezmény, amely összesítve nagyságrendileg összevethető a teljes hazai helyközi közlekedés állami támogatásával.
aug. 27
5:06
Újra a maximális teljesítménnyel működik a Paksi Atomerőmű 4 reaktora (Kárpátmedence)
A Paksi Atomerőmű mostanra elérte a maximális teljesítményét, mind a 4 reaktor és mind a 8 turbina kifogástalanul működik. A Paksi Atomerőmű mostanra elérte a maximális teljesítményét. Mind a négy reaktor és mind a nyolc turbina kifogástalanul működik – közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán. A kormányfő már szerda délelőtt jelezte,
aug. 27
5:09
A klímaváltozásról szóló pályázatot írt ki fiataloknak (Vital)
Fiatalok számára írt ki pályázatot a főváros a klímaváltozás hatásainak mérséklését szolgáló ötletek megvalósítására
aug. 27
5:12
Itt az őszi, 'Boldogság' tematikájú ÉVA magazin, címlapon Pokorny Liával! (Éva Magazin)
Olvasd el főszerkesztőnk, Birta Brigi ajánlóját a lapszámhoz:
aug. 27
5:12
Egyes országrészekben már ismét kánikula várható (Infostart)
A HungaroMet tájékoztatása szerint csütörtökön sem fogunk fázni, az ország egyes részein ismét kánikulai meleg várható.
aug. 27
5:12
Az ukrán elnök kitüntette Elon Muskot (Magyar Hírlap)
Az emberek életének és szabadságának védelmében szerzett kiemelkedő személyes érdemeiért.
aug. 27
5:18
Fotón, hogy milyen különösen veszélyes mérget terített drogként egy testvérpár Magyarországon: 7,5 kiló "kristály", 50 milliós bevétel (ATV)
Másfél éven keresztül nagy tételben kereskedhetett a "kristály" fantázianevű új pszichoaktív anyaggal egy kecskeméti testvérpár és ceglédi beszállítójuk. A vád szerint összesen legalább 7,5 kilogramm szer cserélt gazdát, a kecskeméti testvérek pedig közel 50 millió forintot kereshettek az üzleten. A rendőrség arra figyelmeztet: a kristály súlyos és
aug. 27
5:18
3 napos előrejelzés: Forróság és szaharai por után érkezik a fordulat (Agroinform)
Sok lesz a napsütés, por szűri majd a sugarakat, de lassan a lehűlés is megérkezik. Mutatjuk, mi várható.
aug. 27
5:18
Negyven éve nem cserélt klímák, trópusi meleg a műtőkben, élősködők: drámai a kórházi légkondihelyzet (WMN)
A klímák elavultak, gyakran elromlanak, a kórházaknak napokat kell várniuk a szerelőkre, közben a betegek szenvednek a hőségtől.
aug. 27
5:18
Fordulat, a hidegfront mégsem igazi lehűlést, ma még záporok áztatják Magyarországot - Időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ma még előfordulhatnak szórványos esőzések záporok formájában, de belobban az újabb hőhullám.
aug. 27
5:18
Soha nem látott szinten a Mol részvénye – mit hozhat a jövő? (Növekedés)
A Mol kurzusa idén új csúcsot döntött, miközben a második negyedéves eredmények minden várakozást felülmúltak. Az elemzők véleménye megosztott a jövőt illetően.
aug. 27
5:18
Szeptember elsején indul a szélenergia pályázat – kiderültek a részletek (Villanyautósok)
Legalább 700 MW kapacitás kiépítése a cél.
aug. 27
5:18
Mi hiányzik a digitális fizetésből? Egy magyar fejlesztés újragondolná, hogyan fizetünk (Fintech)
Kártyával, telefonnal vagy QR-kóddal fizetni ma már annyira természetes, hogy ritkán gondolunk bele, mi történik valójában a háttérben. Szabolcsi András kriptográfus és pénzügyi IT-szakértő tizenkét részes cikksorozatában éppen ezt a megszokott rendszert bontja elemeire. Sorozatának első harmadában azt vizsgálja, mit veszítettünk el a készpénz digi
aug. 27
5:18
Ilyen az érzelmes Rák csillagjegy a szerelemben és a munkában (Bien)
Ez a jegy nem véletlenül viseli a legérzékenyebb csillagjegy hírnevét: a Hold uralja, és ez az egész lényét áthatja, a hangulatingadozásaitól kezdve a mélyen gyökerező családszeretetéig.
aug. 27
5:18
Önvezető taxikat tesztel Münchenben a Waymo (ICT Global)
Robottaxi-szolgáltatást indítana Münchenben a Waymo. A társaság nem ma kezdte az ipart: már 11 városban működik ilyen autonóm szolgáltatása.
aug. 27
5:18
Túlfizetése van a Nav-nál? Csak így kerülhet vissza a pénz a számlájára – lépésről lépésre mutatjuk, hogyan intézze (Hóvége)
A legtöbben csak akkor szembesülnek azzal, hogy túlfizetésük van a NAV-nál, amikor ránéznek az adószámlájukra.

Keresés