Dan Stevens kapta Alex Murphy, vagyis Robotzsaru szerepét az Amazon élőszereplős sorozatában. A Downton Abbey sztárja egy legendás sci-fi hős bőrébe bújik, miközben a nyolcrészes széria új fejezetet nyithat a kultikus franchise történetében.
Sokan attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia tömegesen tünteti el az irodai munkahelyeket, és különösen a fiatal diplomások jövője került veszélybe. Egy friss elemzés szerint azonban a technológiai fejlődés nem feltétlenül kevesebb, hanem átalakuló és új munkaköröket hozhat – ahogy korábban az ATM-ek és a mobilbankolás is.
Az amerikai állampapírpiacon tegnap tovább folytatódott a hozamok csökkenése. A 10 éves államkötvény hozama több mint 6 bázisponttal 4,64%-ra, míg a kamatvárakozásokra érzékeny 2 éves kötvény hozama 4,2%-ra mérséklődött.
A globális félvezetőgyártók bevétele csaknem megduplázódhat, 92 százalékkal nőhet az idén, és elérheti 1560 milliárd dollárt - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapján közzétett friss előrejelzésben.
Kylie Jenner egy valóságshow-ban, a kamerák előtt vallott arról, szeretné-e bővíteni a családját a közeljövőben. Timothée Chalamet barátnőjének már van két gyermeke, egy 8 éves lánya és egy 4 éves fia.
A Mobility Global, globális közlekedési és autóipari szektorra szakosodott elemzőcég adatai szerint a támogatások és kedvezmények nélküli, értékesítési volumen alapján súlyozott globális átlagár az új elektromos autók esetében 37 ezer dollárra csökkent, míg a hibridek átlagára 39 ezer dollárra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az elektromos autók át
Az emlő ultrahang vizsgálata mellett számos érv szól, ugyanis biztonságos, sugárterheléssel és fájdalommal nem járó, fontos képalkotó vizsgálat, amely mind a szűrésben, mind a diagnosztizálásban alapvető szerepű.
Ocean Vuong 2025-ben megjelent regénye, Az öröm császára egy bonyolult anya-fiú kapcsolat mentén mutatja be a választott család és a barátság erejét. Ősszel már magyarul is olvashatjuk.
Az amerikai bankok összesített nettó nyeresége 90,1 milliárd dollár volt az idei második negyedévben, 28,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.
A szeptember 6-i nevezési határidő után is lehet indulni a versenyen, novemberben új nevezési kört nyitnak a szeptember eleje és november vége között megjelent klipeknek.
„Számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy azok a jelenségek, amelyeket a Budai Termálkarszton azonosítottunk, a világ számos más területén is hasonlók, és a mi felismeréseinket követve összefüggéseikben nyomozhatók” – mondta el Mádlné Szőnyi Judit hidrogeológus, az ELTE általános ügyekért felelős rektorhelyettese. Az interjú eredetileg az
A second-hand vásárlás izgalmas, pénztárcabarát és fenntartható módja annak, hogy különleges darabokat találj, de a lelkesedés könnyen elhomályosíthatja a józan mérlegelést.
Lewis Hamilton elismerte, nem a legszebb arcát mutatta a Forma–1-es Holland Nagydíj során. A hétszeres világbajnok sztár a futam során a rádióban gúnyos megjegyzést tett a Ferrari stratégiájára, majd a leintés után is élesen bírálta csapatát. Az egyéni pontversenyben második helyen álló brit a közösségi oldalán kért elnézést.
Hatalmas felháborodást váltott ki a hazai zenei életben Kepes Juli Alexander-tanár bejegyzése, amelyben bántalmazónak nevezte a néhai zongoraművészt, Kocsis Zoltánt. Kepes állítása szerint egyszer diákjaival közösen le is vették a művész egy falon függő fényképét, mert az feszélyezte őket, ám a hallgatók és a neves zenésztársak határozottan cáfoljá
A nyár második felében gyakran egyszerre érik be annyi paradicsom, amennyit már nehéz frissen elfogyasztani. Ilyenkor a befőzés és a paradicsomlé mellett olyan feldolgozási módok is szóba jöhetnek, amelyekhez kisebb mennyiségű termés is elegendő.
Újabb videóval segíti az adóhivatal a vállalkozások felkészülését a szeptember 1-jén induló nyugtaadat-szolgáltatásra. A kisfilmben a NAV a belépéstől kezdve bemutatja, hová kell kattintani, milyen adatokat kell megadni, és hogyan lehet azokat rögzíteni és beküldeni. A türelmi vagy szankciómentes időszak az év végéig tart, addig nem bünteti a hivat
A tankönyvek, a taneszközök, a ruházat és a felszerelés ára minden évben komoly terhet ró a családi kasszára. Az OTP Egészségpénztár friss adatai szerint azonban idén a tagok tudatosabban és már jóval korábban felkészülnek az iskolai kiadásokra: 2026 első hét hónapjában több mint kétszer annyi (összesen közel 70 millió forint) beiskolázási támogatá
Elindult a nevezés a legjobb promóciós megoldásokat, márkamegjelenéseket, aktivációkat és eseményeket díjazó BTL reklámversenyünkre. Az első nevezési határidő október 19, de legkésőbb október 29-ig küldhetitek kedvenc projektjeiteket.
A kormány szerdai ülésén több mint negyven napirendi pontot tárgyal, köztük az uniós források lehívását, a költségvetést, valamint az aszályhelyzetet, miközben a paksi atomerőmű a tervezettnél korábban, már szerda este teljes kapacitással működhet – derült ki Magyar Péter miniszterelnök Facebook-videójából.
Három új szekció debütál a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon: a Fantazma a sci-fi és a horror, a Hidden Gems az elfeledett kultfilmek kedvelőit, a CineKids pedig a gyerekeket célozza. A fesztivált szeptember 4. és 12. között rendezik meg. A Fantazma nevű versenyprogram meglepő, zavarba ejtő, formailag vagy gondolatiságában merész, mi
80 éves korában meghalt Dolly Parton. A countryzene legendája már évekkel korábban elmondta családjának, milyen különleges kívánsága van a temetésével kapcsolatban.
A globális félvezetőgyártók bevétele csaknem megduplázódhat, 92 százalékkal nőhet az idén, és elérheti 1560 milliárd dollárt – áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapján közzétett friss előrejelzésben.
Nem támogatta az Országgyűlés művelődési bizottsága a Független Közmédia Testület ellenzéki képviselőcsoportok által javasolt tagjainak jelölését szerdán. A KDNP jelezte: fenntartják jelölésüket.
Hadházy Ákos új, eddig nem ismert részleteket hozott nyilvánosságra az idei augusztus 20-i állami rendezvénysorozat közbeszerzésével kapcsolatban. A politikus birtokába került egy teljes levelezés az ünnepségre kiírt tenderekkel kapcsolatban, ami alapján azt állítja, hogy Radnai Márknak, a Tisza Párt alelnökének gyakorlatilag minden egyeztetésről t
Fésűs Nelly lánya a Best magazinnak adott interjút kislánya, Yana születéséről. A modell elmondta, természetes szülésre készült, de végül a műtőben kötött ki.
A svéd húsgolyó világszerte ismert fogás, amelyet sokan leginkább az Ikea éttermeiből ismernek, de néhány apró technikával egészen más szintre emelhetjük: a receptet egy két Michelin-csillagos skandináv étterem fogásai inspirálták, így a húsgolyó kívül pirult, belül pedig szinte krémesen puha lesz.
A digitális bankolás mára a mindennapok természetes részévé vált. Számlát vezetünk, utalunk, ellenőrizzük az egyenlegünket vagy akár hitelt is igénylünk néhány érintéssel. A megtakarítások kezelése ugyanilyen tudatosságot érdemel, hiszen a félretett pénz hosszú távú célokat szolgálhat. A Cofidis Bank is jól tudja, hogy a modern pénzügyi szolgáltatá
Az egymást követő aszályos évek, az állatállomány pusztulása, a megdrágult üzemanyag és műtrágya, a régóta tartó fegyveres konfliktus és mindennek tetejében a nemzetközi segélyezés erőteljes csökkentése együttesen a katasztrófa szélére sodorta Szomáliát. A régóta súlyos problémákkal küzdő országban a hagyományosan a pásztorkodásból élő népesség már
A gyerekek hajlamosak az érzelmi túlfűtöttségre, emiatt könnyen lehet, hogy az első szerelmi élményeiket is jóval intenzívebbnek élik meg, mint amilyenek azok valójában. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a szülőknek alá kellene becsülnie őket. Cikkünkből kiderül, miért meghatározó, hogyan reagálunk ezekre az első megélésekre.
Csak olyan jogi személy kaphat támogatást, amely átláthatónak minősül, ennek a cégnek azonban magántőkealapok a tulajdonosai, így a tényleges tulajdonos személye nem megismerhető, írja cikkében a hvg.hu.
Ritkán látni olyat, hogy valaki a csúcsról önként lépjen vissza a startvonalra. Cseh László hat olimpiai éremmel a háta mögött döntött úgy, hogy a medencét vésőgépre és vezetékekre cseréli. A Billog kézműves burgerbár egy váratlan áramkimaradás kapcsán számolt be arról, hogyan találhatja meg valaki a valódi boldogságot és szakmai alázatot egy telje
Az autópályán felbukkanó nagyvad gyors döntést követel a vezetőtől — de a hirtelen kormánymozdulat gyakran súlyosbítja a helyzetet. Mit tehetünk? És egyáltalán, hogy kerül a vaddisznó a sztrádára?
Magyarországon rendelkezésre áll a gazdaságosan hasznosítható szélenergia, ám egy szélerőműpark megvalósításához a kedvező szélviszonyok önmagukban nem elegendők. A hálózati csatlakozás, a földterületek megszerzése, a természetvédelmi vizsgálatok és az engedélyezés együtt többéves folyamat. Ritter Antal, a Green Energy Investhor Zrt. vezérigazgatój