Alice Ball mindössze 23 éves volt, amikor olyan módszert dolgozott ki, amely évtizedekre megváltoztatta a lepra kezelését. A fiatal kémikus azonban már nem érhette meg felfedezése sikerét. Egy évvel később, 24 évesen meghalt, munkáját pedig más próbálta saját eredményeként feltüntetni.
Van az a pont nyáron, amikor már nem tudjuk, mit kezdjünk a rengeteg barackkal, meggyel, szilvával vagy bogyós gyümölccsel. Szerintünk ilyenkor csak egyetlen helyes megoldás létezik: belesütni őket egy jó nagy adag pitébe!
Az extrém hőség és a tartós csapadékhiány miatt megdőlt a valaha mért legalacsonyabb vízállás rekordja a Tiszán Tivadarnál, valamint a Szamoson Tunyogmatolcsnál. A Felső-Tisza-vidéken hónapok óta súlyos aszály pusztít, a csatornák és tározók vízszintje kritikusan lecsökkent, érdemi csapadék pedig az előrejelzések szerint a közeljövőben sem várható.
Gáspár Laci és Valkusz Milán akadt horogra legelsőként a Most Wanted – A hajsza második évadában. A műsor augusztus 12-i indulásakor a nyomozók (Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci) szinte azonnal sikeres elkapást jelentettek be egy videóban. Majka viszont elárulta, hogy ellopta Balázsék kocsiját, Milánt és Lacit pedig kibilincselték a Szi
A külügyminiszter egy interjúban beszélt a korábban Szijjártó Péter által vezetett tárca átvilágításáról, ahol súlyos pazarlásra utaló jeleket találtak. Orbán Anita szerint a vizsgálat célja a visszaélések feltárása és a felelősségre vonás, de a munkát a dokumentumok hiánya nehezíti.
Nagyon körültekintő, lassú folyamat a Külügyminisztérium átvilágítása. Sok minden nincs digitalizálva, és nagy mennyiségű iratot kell feldolgozni, amelyeknek egy részét ledarálták, de azért maradtak információk – mondta Orbán Anita külügyminiszter a 24.hu-nak adott, pénteken közzétett interjúban.
Rossz hír érkezett Böde Dánielről, aggódhatnak a szurkolók. A Ferencváros korábbi, a Paks jelenlegi csatára megsérült, mégpedig súlyosan. Attól kell tartani, hogy akár hónapokig is eltarthat az egykori válogatott labdarúgó felépülése, ami azt is jelenti, hogy az őszi szezont akár el is felejtheti. Böde októberben lesz negyvenéves, ilyen idős játéko
Megérkezett friss pályázati körképünk, amelyben hazai és nemzetközi lehetőségeket gyűjtöttünk össze a filmszakma képviselői számára. A felhívások között mozisok találkozója, producereknek és dokumentumfilmeseknek szóló workshopok, valamint filmes képzések is szerepelnek, sőt, a Nemzeti Filmintézet új vezérigazgatót is keres.
Tucatnyinál is több jogszabálytervezetet tett közzé a kormány a honlapján társadalmi egyeztetésre. Ezekben egyebek mellett a vagyonvisszaszerzésről és a rezsifizetés átalakításáról is szó esik. Az uniós források miatt van rájuk szükség.
Kína legnagyobb szénből vegyipari alapanyagokat előállító vállalata rekordnyereségről számolt be az első félévben. A Ningxia Baofeng Energy Group eredménye 70 százalékkal bővült, a profit mintegy 1,4 milliárd dollárnak megfelelő összegű volt, miközben a nemzetközi olajárak emelkedése tovább javította a szénalapú vegyipari termelés versenyképességét
Az egyben sült tarja a grillparti csendes főszereplője. Amíg a társaság beszélget, a hús lassan, indirekt hőn puhul, magába szívja a fűszerkéreg aromáját, és a végére olyan szaftos lesz, hogy vágni is öröm. Az új kenyér ünnepének hosszú hétvégéjén, amikor sokan ülnek az asztal köré, ez a tétel megoldja a fő fogást egyetlen szép darab húsból. Nem ke
Egy közel húszezer, 6 és 16 év közötti gyereket vizsgáló kínai kutatás szerint a vidéken élőknél gyakoribbak lehetnek a szorongásos és depresszív tünetek, a társas visszahúzódás, valamint a testi panaszok. Ezzel szemben a városi gyerekeknél inkább beilleszkedési, kommunikációs és viselkedési problémák jelentkezhetnek. A felmérés alapján a különbség
Magyarországra új, nagy vízigényű ipari és digitális beruházások érkeznek. A Paks mellé bejelentett AI-kampusz jól mutatja a döntés tétjét: minden telephely kaphat saját kutat és saját vezetéket, vagy a fizetőképes ipari keresletre regionális, többfelhasználós vízrendszereket építhetünk. Az adatközpont vízigénye csak a kiindulópont. A valódi kérdés
Fesztiválszezon, az év legjobban várt koncertje, a kedvenc előadód a színpadon. Lehet, azért szeretnél mégis kijutni a tömegből, mert mondjuk a mosdóba kell menned, lehetséges, hogy haza indulnál, de az is, hogy jön egy olyan pont, ami már nem komfortos számodra. Ekkor minél gyorsabban ki szeretnél jutni a tömegből, de nem mindenki tudja, hogyan. R
Még pörög a dél-európai turizmus, de már megérzi a klímaváltozás következményeit. Ezek közül rövid távon az erdőtüzek a legsúlyosabbak, amit most Horvátországban nyaraló magyarok is elszenvedtek.
Több mint a kétszeresére ugrott a Capricor Therapeutics árfolyama a pénteki nyitás előtti kereskedésben, miután kiderült, hogy az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) hajlandó áttekinteni a vállalat Duchenne-féle izomdisztrofia elleni kísérleti készítményének új adatait. A fordulat azért meglepő, mert egy hónapja a hatóság szakértői bizottsága még a gyó
Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakci
A rakparti kiállítás egy nemzetközi Erasmus+ projekt keretében jött létre, amelynek célja, hogy a hajléktalanságot átélt nők saját fotóikon és személyes történeteiken keresztül mutassák meg, mit jelent számukra a biztonság, az otthon és az újrakezdés.
A padlizsán a grillen mutatja meg az igazi arcát. A héja a parázs fölött megég, a belseje pedig krémesre puhul, és felvesz egy mély, füstös aromát, amit a sütőben sosem érnél el. Ez a mártogatós a kerti parti egyik legjobb nyitánya: kevés hozzávalóból készül, hidegen is remek, és a friss grillkenyérrel az új kenyér ünnepének hetében különösen a hel
Júniusban összesen 156,5 milliárd forintnyi személyi kölcsönt helyeztek ki, amivel új csúcs született. A rohamot a csökkenő kamatok és az online igénylés terjedése fűti, az átlagos hitelösszeg már 3,6 millió forint felett jár.
A Honda tovább erősíti a Civic e:HEV modellcsalád vonzerejét az innovatív Honda S+ Shift technológia bevezetésével, amely először a nemrég bemutatott Prelude sportkupéban jelent meg. Emellett a megújult Sport kivitel is, amely új felszereltségi elemekkel és egyedi belső részletekkel gazdagodva érkezik a japán gyártó márkakereskedéseibe. A frissítet
A nagy hazai fesztiválok jóval több pénzt termelnek az országnak, mint amennyi támogatást kapnak. A GKI legújabb elemzése azt mutatta ki, hogy egy erős nemzetközi vonzerővel rendelkező rendezvény évente több milliárd forintos nettó többletet termelhet az államháztartásnak. A Sziget Fesztivál például évente közel 10 milliárd forinttal járulhat hozzá
Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten. A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk