Hírarchívum - 2026 augusztus 14.

2026. augusztus 14. péntek

aug. 14
11:21
Így védd meg a router működését a rosszindulatú támadóktól (BitcoinBázis)
2026 júliusában az NSA, a CISA, az FBI és 12 másik ország partnerügynökségei közzétettek egy figyelmeztető tájékoztatót, miszerint az orosz FSB Center 16 csoport rosszul konfigurált hálózati eszközöket támad meg az energia-, az egészségügyi-, a pénzügyi szolgáltatások-, a kommunikációs és más szektorokban. A figyelmeztetés számos szigorító intézked
aug. 14
11:21
Érden jobban megérte lakásba fektetni, mint Budapesten: itt a számítás (Haszon.hu)
Aki 2021 második felében egy 60 négyzetméteres budapesti lakás helyett Érden vásárolt, a Bankmonitor számítása szerint öt év alatt több pénzt kereshetett úgy, hogy közel 20 százalékkal, azaz mintegy 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.
aug. 14
11:21
Bradley Beal új szerződést kötött a Los Angeles Clippersszel (nbanews.hu)
Bradley Beal szabadügynökként végül oda tér vissza, ahol az előző idényt elkezdte: a háromszoros All-Star újabb két évre megállapodott a Los Angeles Clippersszel. A 33 éves hátvéd első szezonját szinte teljes egészében tönkretette egy súlyos csípősérülés, így az új szerződés egyben lehetőséget ad arra is, hogy másodszor fusson neki annak, ami taval
aug. 14
11:27
Lecserélték a Magyar Posta első emberét (Piac és Profit)
Távozik Láng Géza a Magyar Posta éléről.
aug. 14
11:27
A lengyel gazdaság rákapcsolt, keleti szomszédunktól viszont aggasztó hírek érkeztek (Portfolio)
A lengyel gazdaság a közel-keleti konfliktus okozta energiaár-sokk ellenére is erősödött a második negyedévben, a GDP-növekedés 3,8 százalékra gyorsult. Románia gazdasága eközben elkerülte ugyan a visszaesést, de érdemi növekedést sem tudott felmutatni – derül ki a friss gyorsbecslésből. Az ING Bank elemzése szerint az idei évben továbbra is 0,5 sz
aug. 14
11:27
Gyógynövények a kertben: melyiket mire érdemes használni? (Agrofórum)
Sok kertben ott nőnek, mégis legfeljebb akkor jutnak eszünkbe, amikor egy csésze teát készítünk belőlük. Pedig a menta, a citromfű, a csalán vagy a kakukkfű jóval sokoldalúbb növény annál, mint hogy csak alkalomszerűen használjuk őket.
aug. 14
11:27
Erdőtűz miatt egy teljes falut evakuáltak Németországban, 1800 embert érint az extrém veszély (Telex)
Franciaországban 525 embert telepítettek ki.
aug. 14
11:33
Egy egész falut evakuálni kellett egy erdőtűz miatt (Infostart)
Az észak-rajna-vesztfáliai Gey mind az ezernyolcszáz lakosát ki kellett telepíteni a közelben tomboló tűzvész miatt.
aug. 14
11:33
Németországban egy erdőtűz miatt egy teljes falut evakuáltak (Magyar Hírlap)
A rendőrség szóvivője az éjszaka folyamán közölte, hogy a lángok mintegy 500 méterre vannak a településtől.
aug. 14
11:33
Kapitány István talált magának egy újabb kirúgható vezetőt (Demokrata)
A tárcavezető arról egyelőre nem közölt információkat, hogy ki lesz Láng Géza utódja.
aug. 14
11:33
Taxishiénák használják ki a káoszt Szicíliában (Növekedés)
Az illegális taxisok, vagyis a "taxishiénák" szisztematikusan kihasználják az infrastrukturális káoszt Szicíliában, hogy csillagászati összegekkel károsítsák meg a gyanútlan turistákat. Az olasz hatósági jelentések és helyi beszámolók szerint a probléma különösen a cataniai és palermói repülőtereken, valamint a főbb vasútállomásokon vált kritikussá
aug. 14
11:33
Tovább nő a bika és zuhan a sertés ára, bajban az export (Agrárágazat)
A mezőgazdaság húspiacán nagy fordulat történt: a sertés olcsóbb, a fiatal bika jóval drágább lett.
aug. 14
11:33
Mekkora betéti kamatok érhetők el 2026 augusztusában? (Üzletem)
A Bank360 összegyűjtötte, milyen betéti lehetőségek állnak rendelkezésre 2026 augusztusában azok számára, akik biztonságos megtakarítási formában helyeznék el a pénzüket.
aug. 14
11:33
Az Élet és Irodalom 2026/33. számából (Litera)
Az ÉS idei 33. számában interjú Tóth Krisztinával. Senthuran Varatharajah esszéje Visky András Kitelepítés című regényéről és német fordításáról. Kritika Kovács Edward kötetéről. Cselényi Béla verse, Ady Edina prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
aug. 14
11:39
Augusztus 20-án ismét megnyit a magyarok kedvenc barlangfürdője (Blikk)
Augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a Miskolctapolca Barlangfürdő, amely a 2024 szeptemberében történt tűzeset után csaknem két évvel fogadhat ismét vendégeket. A nagy visszatérést Miskolc négynapos programsorozattal ünnepli meg, így az augusztus 20-i hosszú hétvégén számos program várja a városba érkezőket.
aug. 14
11:39
A férfi nemi szervek fejlődési rendellenességei (WebBeteg)
A húgycső, a hímvessző és a herék fejlődési rendellenességeinek vannak enyhébb, orvosi beavatkozást nem igénylő formái, ám olyanok is, melyeknek súlyos következményei lehetnek, mint a közösülési képtelenség, a sterilitás, a vizeletürítés akadályozottsága, vagy a daganat kialakulásának megnövekedett kockázata.
aug. 14
11:39
Tari Annamária: A valódi világ lassú, csendes, kivárást és fókuszt kér - 15-20 év múlva látszik, ha ezt nem adjuk át a gyereknek (Pénzcentrum)
15-20 év múlva jelentkezik annak a gyereknek az életében a hiány, amit ma egy rohanó, lelassulni nem képes szülő ad neki - figyelmeztetett Tari Annamária pszichoanalitikus a Lidl és a WWF Magyarország közös rendezvényén, ahol a megújult Lutra albumot mutatták be. A bemutatón a két szervezet képviselője a vállalati fenntarthatóság és a hazai termész
aug. 14
11:39
Ritka pillanat: Amal és George Clooney először jelentek meg nyilvánosan ikreikkel (Femcafe)
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
aug. 14
11:39
A világ legnagyobb vízesése 3,5 kilométer magas, szabad szemmel mégsem látható (Hamu és Gyémánt)
A venezuelai Angel-vízesést 979 méteres magasságával a világ legmagasabb szárazföldi vízeséseként tartják számon. Az óceán mélyén azonban létezik egy ennél jóval nagyobb zuhatag. A Grönland és Izland közötti Dánia-szoros alatt a víz mintegy 3,5 kilométert süllyed, mégsem láthatunk belőle semmit a felszínen.
aug. 14
11:39
Kormányzati tájékoztatót tart Magyar Péter és Vitézy Dávid (Magyar Hírlap)
Ma 15 órakor a kabinet legújabb döntéseiről számolnak be.
aug. 14
11:39
Itt a nyári szünet, jövő héten nem lesz parlamenti ülés (Telex)
A kormány nem kezdeményezett rendkívüli ülést, kaptak egy kis pihenőt a képviselők.
aug. 14
11:39
Trump fokozza a nyomást Kínán: 100 százalékos vámot vet ki a drónok importjára (Telex)
A Fehér Ház nem nevesíti Kínát, de leginkább a kínai importra hat az intézkedés.
aug. 14
11:39
10 könyv, ami sokkal szexibb, mint a Szürke ötven árnyalata (InStyle)
Christian Grey óta nagyot fordult a spicy könyvek világa: mutatunk 10 regényt, ami mellett a Szürke ötven árnyalata szinte ártatlannak tűnik.
aug. 14
11:42
Kapitány István kirúgta a Magyar Posta vezérét is (Menedzsment Fórum)
Nem tudni, hogy ki lesz az utódja.
aug. 14
11:45
Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is (Privátbankár)
Láng Géza utódját még keresik.
aug. 14
11:45
Vége a kínai kereskedelem orbáni pátyolgatásának (Piac és Profit)
A magyar e-kereskedelmi piac forgalmának egyre nagyobb része külföldi piactereken csapódik le, ezért ezeknek a platformoknak a vizsgálatára a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiemelt figyelmet fordít – hangsúlyozza a versenyhatóságközleményében.
aug. 14
11:45
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő (Infostart)
Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.
aug. 14
11:45
Nem is annyira üres az a "fészek", mint gondolnád – ha nem veszteségként éled meg a gyerekek kirepülését (Éva Magazin)
Ha képes vagy átkeretezni, és nem csak a „rosszat” meglátni abban, amikor a gyerekek végleg elköltöznek otthonról, újra megtöltheted élettel az üresnek tűnő mindennapokat. Visszatalálhatsz egy régi hobbidhoz, de felfedezhetsz valami újat is: bármilyen értelmes elfoglaltság segíthet, hogy meg tudj birkózni az átmeneti időszak kihívásaival. Miért ne
aug. 14
11:45
Teljes lett az uniós feladatlista, ezermilliárdokat és komoly reformokat hajt végre a kormány (Portfolio)
A kormány a Magyar Közlönyben megjelent végrehajtási döntésekkel részletesen felbontotta a helyreállítási forrásokhoz kapcsolódó, közel 2200 milliárd forintos augusztusi előfinanszírozás tartalmát, amely alaposan megterhelheti majd a pénzforgalmi hiányt. A feszes határidő miatt a csomag lényege, hogy korábban hazai költségvetésből vagy más uniós pr
aug. 14
11:45
Máris felmérték Baka András népszerűségét: ennyien támogatják az új államfőt (ATV)
A 21 Kutatóközpont felmérést készített a Telex megbízásából, ami azt vizsgálta, hogy milyen népszerű a kedden megválasztott köztársasági elnök, Baka András.
aug. 14
11:45
Külföldi webáruházak a GVH célkeresztjében, majdnem egymilliárdnyi kompenzációt kaptak vissza a magyarok a Temutól (Növekedés)
A magyar e-kereskedelmi piac forgalmának egyre nagyobb része külföldi piactereken csapódik le, ezért ezeknek a platformoknak a vizsgálatára a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiemelt figyelmet fordít. A fogyasztókra helyezett pszichés nyomást is vizsgálják.
aug. 14
11:45
Saját szórakoztató kvízjátékában bakizott a Forma–1? (Racing)
Az F1 közzétette az idei Grill The Grid harmadik fordulóját, melynek során a versenyzők ismét izgalmas kihívással szembesültek.
aug. 14
11:45
Dumpling lasagne: a lusta konyhai csalás, amiért megőrül a közösségi média (Hóvége)
A közösségi médiában mostanában újabb furcsa, de meglepően logikus étel hódít: a dumpling lasagne. A név kicsit túlzásnak tűnhet, valójában azonban egy pofonegyszerű rétegezett fogásról van szó, amelyben a klasszikus lasagne tésztalapjait wonton vagy gyoza lapokra cseréljük. Ezek a kínai tésztabatyuk a világon mindenhol népszerűek – előételként ázs
aug. 14
11:45
Figyelmeztetik a fürdőzőket: sokan nem is sejtik, mi úszkál a Balatonban (Agrárszektor)
Annak ellenére, hogy jelenleg nem tapasztalható a Balatonban szemmel látható algatömeg kialakulása, a Keszthelyi-medencében fürdőzőknek javasolt a fürdés utáni zuhanyzás - írta ki a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Blki) a BalatonScience nevű közösségi oldalára csütörtökön. Kifejtették, a július második felében megindult algabiomassza-nö
aug. 14
11:51
Védik az ivóvízellátást: búvároknak és daruknak kellett beavatkozniuk (Agroinform)
Szolnokon tesztelték az ideiglenes szivattyúrendszert, hogy a Tisza további apadásakor is biztosított legyen az ivóvízellátás.
aug. 14
11:51
Ez volt a Fradi leggyengébb mérkőzése? (Magyar Hírlap)
Díbusz Dénes kemény kritikát fogalmazott meg.
aug. 14
11:51
A Fidesz nem tesz eleget Magyar Péter paksi meghívásának (Demokrata)
"Paks nem kampányszínpad, a pártelnökök nem Magyar Péter politikai biodíszletei."
aug. 14
11:51
6 szarvasmarha hullott el előzmény nélkül: újra megjelent a halálos lépfene Magyarországon (Magro)
A Nébih laboratóriuma igazolta a lépfene jelenlétét egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szarvasmarha-állományban, ahol hat állat hullott el hirtelen. A fertőzés forrása valószínűleg a talajban évtizedekig életképes spórákkal szennyezett legelő volt. A hatóság zárlatot rendelt el és megkezdte a védőoltások beadását.
aug. 14
11:51
Orbán Anita: az elhanyagolt Bem téri székház önmagában szimbolizálja a magyar diplomácia állapotát (Kontroll.hu)
A külügyminisztériumban jelenleg is zajló átvilágítás nemcsak a korábbi visszaélések feltárását, hanem a magyar külpolitika működésének újraszabását is szolgálja: ennek egyik fontos állomása lesz az augusztus 24-i nagyköveti hét – nyilatkozta Orbán Anita a 24.hu-nak. Az új szabályokkal a diplomáciai költekezéstől a nagyköveti mandátumokig számos te
aug. 14
11:57
Későbbre marad a Fradi–Honvéd (Infostart)
Elhalasztották a Ferencváros és a Kispest–Honvéd mérkőzését a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából.
aug. 14
11:57
Feketedik a dió burka? Kártevő és betegség is állhat mögötte (Agroinform)
Felütötte a fejét a dióburok-feketedés? Ne csüggedj! Mutatjuk, milyen tünetek segítenek elkülöníteni a gyakori betegségeket a rettegett dióburok-fúrólégy támadásától. Egy kis odafigyeléssel megmentheted a termésed!
aug. 14
11:57
Jövő héten nem lesz parlamenti ülés (444.hu)
Pihenőt kapnak az országgyűlési képviselők.
aug. 14
11:57
Magyar tudással erősítené nyíregyházi beruházását a Sunwoda (autopro)
Oktatási és kutatási együttműködésről tárgyalt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a kínai Sunwoda magyarországi leányvállalatával.
aug. 14
11:57
Magyar Péter: Orbán Győző, Tiborcz István és Schmidt Mária eddig egy kavicsot sem ajánlott fel (SzMo)
A miniszterelnök név szerint bírálta a NER-közeli üzletembereket a paksi mentőmunkálatokban való részvétel hiánya miatt. A felhívás azután hangzott el, hogy a Duna rekordalacsony vízállása miatt a kormány rendkívüli beavatkozást rendelt el az atomerőműnél.
aug. 14
12:03
Gruber Zsombor távozott a Ferencvárostól (Magyar Hírlap)
A fiatal tehetség a belga élvonalban szerepelő RAAL La Louviére együtteséhez igazolt.
aug. 14
12:09
Kürtszóval ébresztett fel egy jegesmedvét, keményen megbüntették érte (Infostart)
A Spitzbergáknál hajózó turisták közül az egyik úgy gondolta, jó hecc lenne a hajó ködkürtjével megijeszteni a parton szunyókáló jegesmedvét. A norvég hatóságnak már egészen más volt erről a véleménye.
aug. 14
12:09
A kedvező amerikai inflációs adatok hatására csökkentek a fejlett piaci kötvényhozamok (ProfitLine)
A kedvező amerikai inflációs adatok hatására mérséklődtek a fejlett piaci kötvényhozamok.
aug. 14
12:09
Lerántották a leplet nagy energiaterveikről Kapitány Istvánék: alapjaiban szabják át a magyar rendszert (Portfolio)
A szélerőművek építésétől a háztartási napelemeken és akkumulátorokon át az okosmérőkig a magyar villamosenergia-rendszer számos fontos szabályát egyszerre írná át a Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium két, csütörtökön társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete. A csomag kifejezetten a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervben
aug. 14
12:09
Az Alkotmánybíróság visszadobta a Fidesz–Kdnp indítványát (SzMo)
Az Alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva utasította el 52 ellenzéki képviselő beadványát a KEKVA-rendszer felszámolásáról. Polt Péter elnök és Handó Tünde is különvéleményt csatolt a csütörtökön meghozott végzéshez.
aug. 14
12:09
Picassót is megihlette a likőr, amit most a világ újra felfedez magának (Hamu és Gyémánt)
Sokadvirágzását éli a Suze francia likőr, manapság egyre gyakrabban bukkan fel koktélok izgalmas alapanyagaként.

Keresés