Közeleg az augusztus 12-i napfogyatkozás, amelynek idején Budapestről a Nap felszínének mintegy 60 százalékát takarja majd el a Hold. Mivel a jelenség közvetlenül napnyugta előtt kezdődik, a jó kilátás legalább annyira fontos lesz, mint a derült ég, ezért összegyűjtöttük a főváros legjobb pontjait a megfigyeléshez.
Kevés magyar író akad, akinek életművében olyan természetesen fonódik össze az irodalom és a bor szeretete, mint Márai Sándoréban. Augusztus 18-án a VIRTU Étterem különleges irodalmi borkóstolója az író életének és műveinek nyomába ered, Kassától egészen Kaliforniáig.
A Sziget fesztiválon találkozott a Blikk stábja Charlie-val, aki a Bródy Dalok Napján lépett színpadra. A 79 éves énekes nemcsak a legendás pályafutásáról mesélt, hanem arról is, mit gondolna ma, ha a pályája elején állna, illetve hogy milyen érzés hamarosan nyolcvanévesnek lenni.
Piros figyelmeztetést adtak ki három megyére a keddre várható brutális hőség miatt. Az Alföldön 37–38 fok körüli csúcshőmérséklet is jöhet, miközben helyenként zivatarok is kialakulhatnak.
A Velencei-tavon továbbra is tilos és életveszélyes átkelni, a látszólag száraz meder gyilkos csapdákat rejt. A rekordalacsony vízállás mellett néhányan már a szigorú, a parton táblákkal is jelzett tiltás ellenére is megpróbáltak átgázolni a medren, kockáztatva a mély iszapba való elmerülés és a fulladás veszélyét. Ha valaki magára marad az iszapba
A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt, és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
Robbanótestnek látszó, rozsdás tárgyat talált egy férfi Nagytéténynél, a Duna alacsony vízállása miatt szabaddá vált iszapban. Mire a rendőrök kiértek, a tárgynak már csak a hűlt helyét találták.
Radomir "Taki" Marinković, egy szerb valóságshow-szereplő, tett közzé egy közös képet a volt miniszterelnökkel. Orbán Viktor napok óta Szerbiában nyaral, a múlt héten a gučai trombitafesztiválon is látták.
Nyáron ösztönösen a könnyedebb, frissebb kaják felé húzunk: jöhetnek a szezonális zöldségek, a gyümölcsös levesek, a gyors halas fogások vagy az air fryerben összedobott kedvencek.
Afrikai sertéspestis-megbetegedést igazolt a Nébih Somogy megyében, egy mintegy 1850 sertést számláló lakócsai gazdaságban. A hatóság azonnal elrendelte a telep lezárását, az állomány felszámolása pedig már folyamatban van.
Az augusztus 14-21. között megrendezésre kerülő Szarajevói Filmfesztiválon mutatkozik be Pinczés Réka Unwellness című ELTE MA diplomafilmje, mely egy menopauza küszöbén álló könyvelő történetét meséli el Pelsőczy Réka főszereplésével. Pinczés Rékával beszélgettünk többek között arról, hogy miért egy változókorú nőről készített filmet, hogyan zajlot
Rendszeres szakmai egyeztetést indít a kormány az óvodai nevelés legfontosabb kérdéseiről, a rugalmas tankötelezettségtől a digitális adminisztráción át az extrém időjárási helyzetek kezeléséig.
A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel, amelyek még kifinomultabbá teszik a márka hibrid SUV-kínálatát.
A múlt csütörtökön tetőzött forró időszakot lezáró hidegfronthoz kötődően csak helyenként fordult elő csapadék az országban, számottevő mennyiség pedig csak kisebb foltokban hullott. A hőség enyhült egy kissé, de a kánikula folytatódik. Érdemi változás, ami a sínylődő vegetáción segített volna, nem történt időjárásunkban, és erre sajnos a következő
Néhány hónapon belül végleg lehúzza a rolót a korábban MinDig TV Extraként ismert, előfizetéses tévészolgáltatás, a One Földfelszíni TV. A One Magyarország Zrt. üzleti megfontolásból november 30-tól teljesen kivezeti a piacról a fizetős csatornákat tartalmazó csomagot. Ám a döntés a 10 szabadon hozzáférhető csatornát a hírek szerint nem érinti.
1895 késő őszén Wilhelm Roentgen, a Würzburgi Egyetem fizikaprofesszora egy teljesen megszokott kísérlet közepén járt. Azt vizsgálta, vajon a katódsugarak képesek-e áthatolni az üvegen. November 8-án este azonban valami egészen szokatlanra lett figyelmes: a laboratórium túlsó sarkában lévő képernyő derengeni kezdett. A távolság túl nagy volt ahhoz,
A világ legnagyobb pénzügyi csoportjai az Nvidiával közösen egy 500 milliárd dolláros finanszírozási csomagot állítanak össze mesterségesintelligencia-infrastruktúra fejlesztésére, ami a Wall Street egyik legambiciózusabb hitelezési kezdeményezése lehet - közölte a Financial Times.
Mi lenne, ha nem egyetlen hosszú nyugdíjas időszakra tartogatnánk a pihenést és azokat az élményeket, amelyekre mindig vágytunk? A nyugdíjtrendként emlegetett mikronyugdíj éppen ezt a gondolatot helyezi a középpontba: kisebb adagokban iktatni be a szabadságot a munkával töltött évekbe. A hagyományos elképzelés szerint fiatalon dolgozunk, félreteszü
Az albérletkeresés önmagában is stresszes, és a legtöbben fel vannak rá készülve, hogy anyagi lehetőségeiket is figyelembe véve valószínűleg kell majd.
Aleksandar Vučić azt állítja, hogy Volodimir Zelenszkij belgrádi látogatásán nem esett szó katonai együttműködésről, Saša Dragojlo oknyomozó újságíró szerint azonban éppen ez a legkevésbé hihető része a hivatalos narratívának. Szerbia évek óta fontos lőszergyártója az Ukrajnát közvetve ellátó fegyverpiacnak, miközben Izraellel is egyre szorosabb ha
A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
A nyári hőség és a szárazság könnyen megtizedeli a pázsitot, de a legtöbb kiégett gyep még helyrehozható. Mutatjuk, milyen lépésekkel indíthatod el a regenerálódást.
Hosszú évek visszaesése után újra több babaváró hitelt vesznek fel a gyermeket tervező párok. Ebben szerepe lehet az Otthon Start szárnyalásának is, ugyanis önrészként jól használható ahhoz. A bankokon nem múlik, hogy fennmaradjon a babaváró hitel növekedése, hiszen a BiztosDöntés.hu összesítése szerint százezrekkel csalogatják magukhoz a
A következő évek során 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulhatnak az ivóvízhálózatok, hogy csökkenjen a vízveszteség – jelentette be a közösségi oldalán hétfőn Gajdos László.
Összesen 51 milliárd forintos fejlesztési programot hirdetett meg a kormány az ivóvízhálózatok rekonstrukciójára és a hálózati vízveszteség csökkentésére – közölte hétfőn Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter. A program keretében többek között hálózatfelújításra, távleolvasási rendszerekre, automatizált üzemeltetésre és nyomásmenedzs
A békéscsabai Velkey Gábor egy váltócsapat tagjaként indult, amikor rosszul lett. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de az életét már nem tudták megmenteni.
Sokan azt gondolják, hogy a nyár végével a kertészkedési szezonnak is vége, pedig erről szó sincs. Bizonyos növényeknél kifejezetten kifizetődő a későbbi vetés. Mutatjuk, mi ültethető augusztusban, mert egy kis odafigyeléssel a fagyokig még friss, ropogós zöldségekkel töltheted meg a családi asztalt, amivel a pénztárcádat is megkíméled.
Még mindig a hatóságoknál vannak a Fidesz július végén lefoglalt elektronikai eszközei, mivel az ügyészség továbbra is az adathordozók elemzését végzi. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem ad bővebb felvilágosítást az eljárás jelenlegi állásáról.
25 év a korkülönbség kettőjük között, mégis rácáfoltak a szkeptikusokra: máig ők Hollywood egyik legirigyeltebb sztárpárja. Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas két közös gyermeket neveltek fel, és annak ellenére, hogy voltak kapcsolatukban hullámvölgyek, a mai napig nagyon boldogok egymás mellett. Nem titkolják, a szeretet, a tisztelet, na és a
A politikus a 40. születésnapján egy Facebook-posztban értékelte a tavaszi kormányváltást. Szerinte a 16 évig tartó Orbán-rendszer után most történelmi lehetőség nyílt a demokrácia újraalkotására.
Újabb jelentős lépést tesz a Toyota a hidrogéntechnológia fejlesztésében. A japán vállalat megállapodást írt alá arról, hogy tulajdonosként csatlakozik a cellcentrichez, amelyet 2021-ben hozott létre a Daimler Truck és a Volvo Group. A tranzakció lezárása után mindhárom társaság egyharmados részesedéssel rendelkezik majd a cellcentricben, vagyis a
Csak forintban olcsóbb a bárány, valójában töretlen iránta az európai kereslet. Ez az ágazat még nagyon sok fejlődési potenciált rejteget, amit érdemes kihasználnunk.
A mezőgazdaság jövőjét nem különálló ágazatokban, hanem egységes termékpályákban kell szemlélni – szól a hajdúböszörményi Kelet-magyarországi Agrárfórum "Szántóföldtől az asztalig" című kerekasztal-beszélgetésének esszenciája.
A ragadós padló szinte mindig ugyanabból a néhány apró, de makacs hibából fakad, amit generációk óta adunk tovább egymásnak, anélkül hogy megkérdőjeleznénk.
Tanács Zoltán közölte azt is, hogy hétfőn felmenti a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetőjét, illetve a vezetőség tagjai közül többet, és átmeneti vezetést nevez ki.
Korláttal védett, kétirányú kerékpársávot alakítanak ki az útpályán a Szent Gellért rakparton a Budapest Közút beruházásában – tájékoztatta a társaság az MTI-t hétfőn.
Benyó Rita a múlt héten még nem árulta el, hová megy a Partizán és a Válasz Online után, most viszont a Válasz Online búcsúzásából ez is kiderült, ahogy az is, hogy ugyancsak távozik a stábtól Sashegy Zsófia.
Ha létezik gyümölcs, ami a nyár abszolút megtestesítője, az egyértelműen a görögdinnye! Ez a piros, lédús szupergyümölcs nemcsak igazi frissítő a nyári kánikulában, hanem valódi energiabomba is – tele vitaminnal és értékes antioxidánssal. Magas víztartalmának köszönhetően kalória szinte alig van benne, ezért bármikor előkaphatod a hűtőből, és bűntu
Törvényt módosítana a kormány, szigorítva azoknak a kormányzati és nem kormányzati személyeknek és szerveknek a körét, akik megkülönböztető jelzésként kék lámpát és szirénát használhatnak.
A korábban olyan népszerű tujasövények egyre problémásabbak a kertekben. A barnuló hajtások, a felkopaszodó alsó ágak és a tartós vízhiány sok növénynél azt jelzik, hogy egyre nehezebben viselik a megváltozott időjárási körülményeket. A forró, száraz nyarak megviselik a tujákat, amelyek a hosszabb aszályos időszakokban rendszeres és bőséges öntözés