Mara Wilson az 1990-es évek egyik legkeresettebb és leginkább imádott gyerekszínésze volt, ám a csillogó karrier hirtelen véget ért. A sztár most őszintén vallott arról, miért nem kér többet a filmvilágból.
Talán nem én vagyok az egyetlen, aki a választások után úgy érezte, szüksége van egy kis levegőre. Néhány napra, amikor kicsit lekapcsolódik a napi hírekről, lehalkítja a politikai influenszereket, kilép a social media bűvköréből. Ahol másfajta ingerek érik és ezeket az ingereket hozzá közel álló emberekkel élheti meg. Nekem, nekünk ezt most Puglia
Finomállítási opciót és új számlapot kapott a Chopard integrált szíjas sportórája. A Chopard Alpine Eagle sokszor elveszik az integrált szíjas sportórák kínálatában, pedig egy figyelemreméltó versenyző. Alapjait a 80-as évekbeli
A magyar szamócapiac idén kedvező terméskilátások mellett indult, ugyanakkor a hazai termelőknek továbbra is komoly versenyt jelent az olcsó importáru. A Budapesti Nagybani Piac adatai szerint a magyar szamóca kilogrammonkénti
Minden napnak megvan a maga különleges numerológiai rezgése, ami finoman terelget minket. Ezt hozza 2026. június 1. a numerológia szerint – a teremtő erő és a bőség napja.
Az Anthropic 65 milliárd dollárnyi friss tőke bevonását jelentette be. Ezzel a cég értéke a tranzakció lezárása után elérte a 965 milliárd dollárt, és az Anthropic lett a világ legértékesebb AI-startupja.
Az Eu és a Mercosur között kötött szabadkereskedelmi megállapodást sokan arra egyszerűsítik le, hogy az európai országok majd több autót tudnak eladni pl. Brazíliában, onnan pedig több agrártermék, pl. marha- és csirkehús fog érkezni kontinensünkre. Valójában azonban sokkal több mindenről van szó, így az előnyök és hátrányok kérdését sem lehet elin
Az elmúlt esztendő felhívta a kertbarátok figyelmét a hazánkban is egyre gyakrabban előforduló súlyosabb aszályos időszakokra és a csökkenő csapadékmennyiségre. Ennek fő oka a globális klímaváltozás.
A HUN-REN kutatói is közreműködtek abban a nagyszabású nemzetközi kutatásban, ami azt vizsgálta, hogyan befolyásolja a víz sótartalma és az oldott ionok összetétele a tavak baktériumközösségét.
A francia kereskedelmi miniszter egy interjúban arról beszélt, hogy Franciaország hajlandó együttműködni Nagy-Britanniával az EU által tervezett Industrial Accelerator Act kapcsán.
A választási vereség és a kormányváltás után bizonytalanná vált az Orbán Viktor által alapított felcsúti futballbirodalom finanszírozása. Miközben a milliárdokból felépített Pancho Aréna működtetése hosszú távon veszélybe kerülhet, a volt miniszterelnök kijelentette, a stadion így is megmarad.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap késő esti közleményben követelte, hogy azonnali hatállyal távozzon posztjáról Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója.
A rehabilitációs, illetve rokkantsági ellátások nem minősülnek saját jogú nyugdíjnak, összegük az érintett megváltozott munkaképességű személy egészségi állapotától, valamint a havi átlagjövedelmének összegétől függ, az előzetes biztosítási idő kizárólag az ellátásra való jogosultság szempontjából számít.
Míg Nagy-Britanniában már több mint egymillió fiatal nem dolgozik, nem tanul és nem vesz részt képzésben, addig a hollandok Európa egyik legalacsonyabb NEET-arányát tudhatják magukénak. Szakértők szerint a siker kulcsa a munkaerőpiaccal szorosan összekapcsolt szakképzésben, a személyre szabott szociális támogatásokban és a fiatalokat alkalmazó cége
Jól érzi a Toyota, mely trendek mentén érdemes autókat gyártani,. Jó példa erre a Corolla Cross is. Azonban kár lenne tagadni, korántsem volt tökéletes a japán márka SUV-ja, a hibákat pedig igyekeztek a ráncfelvarrással korrigálni. Vajon sikerült? Mutatjuk a választ!
Nyáron kézenfekvő megoldás levenni a boltok polcairól egy kész jegeskávét, vagy beugrani valahová egy frissítőért, pedig otthon is könnyen készíthetünk olyan verziókat, amelyek ízben sokszor felülmúlják ezeket. Összeszedtünk három egyszerű receptet, melyekkel a saját konyhánkban is megidézhetjük a nyár kedvenc kávés italait.
Jelentős ftalátszennyezést talált Európai Unión kívülről érkező műanyag termékekben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) együttműködésével lezajlott célzott ellenőrzési kampány során. A közös program célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az EU-n kívülről – jellemzően kelet-ázsiai online
Heves zivatarokkal, helyenként jégesővel és felhőszakadással veszi kezdetét a meteorológiai nyár hétfőn. Az ország nagy részén alapvetően felhős időre, több hullámban érkező csapadékra és feltámadó szélre kell számítani, miközben a legmagasabb nappali hőmérséklet 20–26 fok között alakul. A fülledt, viharos kezdés után ráadásul nem lélegezhetünk fel
Továbbra is várat magára Josip Broz Tito egykori jugoszláv államfő legendás hajója, a Galeb múzeummá alakítása, miután a legutóbbi sérülések helyreállítására kiírt tender eredménytelenül zárult. A rijekai kikötőben horgonyzó műemlékhajó még februárban szenvedett orrsérüléseket, amikor egy meghibásodott török teherhajó, a Deniz Akay a kikötőből való
A francia csapat egy táblán hagyott egy rövid, kézzel írt üzenetet az öltözőben. A gesztusra a drámai, tizenegyesekkel végződő Arsenal elleni finálé után lettek figyelmesek a szervezők.
Szoboszlai Dominik és felesége, Buzsik Borka az első gyermekük születése óta igyekeznek óvni a magánéletüket, de időnként így is engednek egy-egy apró bepillantást a mindennapjaikba. Borka legfrissebb fotóin feltűnően jó formában van, sportos és magabiztos megjelenésével nehéz lenne nem felfigyelni rá.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kedvezményezettek között van fideszes önkormányzati képviselő által vezetett szervezet, és olyan is, aminek élén korábban fideszes országgyűlési képviselő állt.
Hamarosan elérkezik a cseresznye szezonja. Sokan szeretik, de kevesen ismerik igazán minden titkát. Most eláruljuk, mire érdemes figyelni a cseresznyefa ültetésekor, gondozásakor, és bemutatjuk a cseresznye tíz legizgalmasabb érdekességét is.
Vannak jelképek, amelyek nemcsak díszítőelemként vannak jelen a mindennapjainkban, hanem mélyebb, kulturális és spirituális jelentést is hordoznak. Ezek a szimbólumok gyakran évszázadokon átívelve maradnak velünk, miközben új jelentésrétegekkel gazdagodnak. Fatima keze is ilyen jelkép: sokan úgy tartják, hogy otthonunkba vagy személyes tárgyaink kö
Képzeljen el egy gyárat, ahol a gépek nem csupán előre beprogramozott mozdulatokat ismételnek, hanem a környezetüket érzékelve, tapasztalataik alapján hozzák meg döntéseiket a gyártósor mellett. Ez a jövőkép válik kézzelfoghatóvá
A június beköszöntével különleges energia járja át a mindennapjainkat, frissességet és könnyedséget hozva. Ez az időszak ideális arra, hogy tudatosabban kapcsolódjunk másokhoz és felfedezzük, mi tesz minket boldoggá.
Dióssy Klári, a népszerű televíziós műsorvezető a mellrákkal vívott küzdelme után újra a képernyőn ragyog, de most először osztotta meg a nyilvánossággal azokat a lelki harcokat, amelyeken a gyógyulás során keresztülment. Egy friss videóban őszintén vallott arról, hogy a betegség nemcsak fizikai, hanem mély lelki próbatétel is volt számára, amely s
A Paris SG és a Tippmix is történelmet írt a BL-döntőn. A francia csapat a címvédéssel írta be magát a történelemkönyvekbe. A Tippmixen pedig a sportfogadók minden eddiginél több tétet tettek fel a szombati napon.
Semmilyen jogszerű ok nincs a köztársasági elnök elmozdítására – írta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője vasárnap este Facebook-oldalán.
Kovács Ákos Fehér Sólyom Bt.-jének árbevétele közel 8 százalékkal csökkent 2025-ben, a profit viszont ennél jóval drasztikusabban, felére esett vissza: a 282 millió forintos tavalyi eredményből 136 millió forint lett. Az énekes idén nem vett ki osztalékot a cégéből, a teljes nyereség az eredménytartalékba került.
"Tudta, mit kell tennie: riszálnia magát. És azt is tudta, mit érhet el ezzel" – nyilatkozta egykori barátnője Monroe-ról, aki több szempontból is megelőzte a korát: már 1952-ben cikket írt a hollywoodi ragadozó férfiakról, és azt is tudta – már a Kardashian-klán előtt –, hogy fel kell építeni egy imidzset, amiért nemcsak a hajszínét, hanem a törté
A WinterNet Hirdető Kft. tulajdonában működő TanfolyamGuru.hu – korábbi nevén TanfolyamOkj.hu – 2026. április 30-án felvásárolta az egyik legismertebb hazai tanfolyamkereső és képzésközvetítő oldalt, a Melyiksuli.hu-t.
A múlt héten tartotta meg idei éves közgyűlését az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége, amelyen a több mint 250 szervezetből álló tagság képviselői elfogadták a beszámolókat, és a szövetség elnökének újraválasztották dr. Vinnai Balázst. Rajta kívül Pikéthy Árpádot, az IBM Magyarország ügyvezető igazgatóját az informatikai tagozat vezetőjét, i
Akár már a nyaralást tervezed, akár csak álmodozol a következő strandnapról, egy biztos, a tökéletes fürdőruha idén is a nyári gardrób egyik legfontosabb darabja lesz. A 2026-os trendek a nőiességet, a kényelmet és a karakteres megjelenést helyezik fókuszba, miközben a klasszikus fazonok is izgalmas új köntöst kapnak. Mutatjuk azt az 5+1 bikini- és
A hét eleje változékony, helyenként kifejezetten mozgalmas időjárást hoz: hétfőn több hullámban érkezhetnek záporok és zivatarok, néhol hevesebb gócokkal. Aki útnak indul, annak nemcsak az esernyőre, hanem az erős, zivatarok környezetében akár viharossá fokozódó szélre is érdemes készülni.
Hétfőn csak néhány órára süt ki a nap, záporok, zivatarok áztatják el az országot, a keleti országrészben felhőszakadásra is számítani kell. A keddi nyugodtabb időjárás után szerdán újabb front érkezik, ami ismét viharos széllökéseket és nagy hőmérsékleti különbségeket okoz.