2026. június 2. kedd

jún. 2
6:45
Vége a hosszú várakozásnak: hat perc alatt feltölthető az új EV-akkumulátor (newtechnology.hu)
Sok autós számára még mindig az akkumulátorok lassú töltése jelenti a legnagyobb visszatartó erőt az elektromos járművekre való átállás során. Míg egy benzines vagy dízel autó tankolása alig néhány percet
jún. 2
6:45
Megdöbbentő, hogyan csökken a kimondott szavak száma – a fiataloknál a legnagyobb a visszaesés (Kölöknet)
Mikor volt utoljára, hogy csak úgy csevegtünk volna valakivel? A villamoson, a zöldségesnél, vagy a pult mögött álló baristával? Ez a szokás kezd kikopni a köztudatból, és igazán kár érte. Egy nagyszabású nemzetközi kutatás szerint napi több ezer szó „tűnt el" az életünkből az elmúlt másfél évtizedben. A kutatók azt találták, hogy az emberek m
jún. 2
6:45
Te is bedugva hagyod a kenyérpirítót? A legtöbben nem tudják, mit kockáztatnak ezzel (Bien)
Sok háztartásban a kenyérpirító mindig a konnektorba bedugva marad, ami komoly kockázatot jelenthet. Az alábbiakban bemutatjuk, miért érdemes ezt a szokást megváltoztatni.
jún. 2
6:47
A bitcoin alatt már inog a talaj, de néhány altcoin még meglódulhat (Kripto Akadémia)
A kriptopiacon ritkán számít jó jelnek, ha a bitcoin látványosan gyengélkedik. Egy ismert kereskedő szerint azonban most mégis kialakulhat egy olyan rövidebb időszak, amikor néhány altcoin a bitcoin gyengeségének ellenére is erős maradhat. A néhány héttel ezelőtti, merész Zcash-jóslata után ismét megszólalt Ansem, az ágazat egyik ismert kereskedője
jún. 2
6:51
Megvadult kutya támadott meg és harapdált össze egy postást Budapesten (Blikk)
Egy ház udvaráról, vélhetően a nyitott kapun keresztül jutott ki az utcára az a kutya, amely többször is megharapott egy postást Óbudán. A kézbesítő rosszul lett, ezért mentőt hívtak hozzá a helyiek. A rendőrség vizsgálódik az ügyben.
jún. 2
6:51
Fizetési problémák merültek fel Balásy Gyula cégénél, elmaradnak a májusi bérek (ATV)
A Lounge Group dolgozói és alvállalkozói egyelőre nem kapják meg a májusi fizetésüket, miután Balásy Gyula cégcsoportjának számláit zárolták.
jún. 2
6:51
3 világhírű látványosság, amiben jó eséllyel hatalmasat fogsz csalódni (Player)
Van valami különösen kiábrándító abban, amikor egy régóta kinézett úti cél végül nem a vágyott  élményt adja. Egy friss elemzés épp ezt próbálta számszerűsíteni.
jún. 2
6:51
Kinevezték az új országos tisztifőorvost, aki korábban bírálta a kormányt (SzMo)
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Oroszi Beatrix epidemiológust nevezte ki az új országos tisztifőorvosi posztra. Oroszi korábban a kormány járványmatematikai tanácsadó testületének tagjaként többször bírálta a járványkezelést.
jún. 2
6:51
Beverly Sills: Amerika legnépszerűbb operaénekesnője, akinek a gyerekei soha nem hallhatták a hangját (WMN)
Beverly Sills soha nem roskadt össze a nehézségek súlya alatt, inkább erőt merített a fájdalomból.
jún. 2
6:51
Már az Otthon Start sem tudja igazán megmozgatni a lakáspiacot (MMonline)
2026 májusában országosan 8 892 lakóingatlan-adásvétel köttetett, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 253 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint. A májusi adatok alapján az Otthon Start Program sem képes már érdemben élénkíteni a lakáspiacot, mivel a tartósan maga
jún. 2
6:51
Napos, enyhén szeles időnk lesz (Magyar Hírlap)
Eleinte még lehetnek felhős tájak.
jún. 2
6:51
A Dyson Beauty visszatért a Cannes-i Filmfesztiválra (X) (Life&Body)
A Cannes-i Filmfesztivál, a világ egyik legrangosabb kulturális eseménye, idén májusban immár 79. alkalommal tért vissza, tökéletes színpadot biztosítva a Dyson Beauty számára, hogy elegáns könnyedséggel ötvözze a luxus hajformázást, a magasszintű szépségápolást és a csúcstechnológiát. A Carlton Cannes (a Regent Hotel) épületében helyet kapó Dyson
jún. 2
6:51
A BGE fejlesztésében készült az első magyar felsőoktatás-pedagógiai módszertani tudástár (Helló Sajtó!)
Elindult az EduMod, az első magyar felsőoktatás-pedagógiai módszertani tudástár, amelyet a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem fejlesztett. Az online platform országos szinten támogatja az oktatókat és szakembereket, megkönnyítve az innovatív pedagógiai megoldások elterjedését és alkalmazását.
jún. 2
6:51
"Én csak magamnak akartam bort csinálni" – interjú Török Csabával, a 2Ha Szőlőbirtok tulajdonosával (Vince)
A 2Ha a Szent György-hegy egyik legkarakteresebb birtoka: kicsiben, organikusan és kompromisszumok nélkül dolgoznak, nem a piac elvárásaihoz, hanem a termőhelyhez és a saját mércéjükhöz igazodva. Török Csabához a Vince
jún. 2
6:51
Letartóztatás és részvényelkobzás után államosítják az orosz mezőgazdasági óriást (Magro)
Gyorsított eljárásban kobozta el a Rusagro részvénycsomagokat az orosz bíróság.
jún. 2
6:57
Új elnök és új célok a budapesti Fidesznél (Infostart)
Szentkirályi Alexandra parlamenti képviselő lett, ezért kellett új elnököt választani. Megtartották az első elnökségi ülést.
jún. 2
6:57
Donald Trump döntése nyomán Donald Trumpról fog szólni az Egyesült Államok 250. szülinapja (444.hu)
Lesz itt minden: a világ legnagyobb tűzijátéka, aranyfóliával bevont lószobrok, Trump emlékérme, és lehet, hogy még 250 dolláros bankjegyekre is sikerül Trumpot rányomtatni.
jún. 2
6:57
Hét drón maradványaira bukkantak a megtámadott sztarobilszki középiskola romjai között (Magyar Hírlap)
Az orosz Nyomozó Bizottság vezetője jelentette be.
jún. 2
6:57
Kedden Budapestre érkezik az EU jogállami biztosa (Telex)
Ahogy tavaly, úgy idén is több magyar miniszterrel egyeztet Magyarországon Michael McGrath, mielőtt az Európai Bizottság kiadná az éves jogállamisági jelentését.
jún. 2
7:03
Gram néven fut tovább a Toncoin, tovább erősödik a Telegram szerepe (Kripto Akadémia)
Pavel Durov, a Telegram alapítója szerint a Toncoin hamarosan új nevet kap, és visszaveszi az eredeti nevét, vagyis Gramként fut tovább.  A Gram volt az a név, amelyet a Telegram eredetileg a saját kriptovalutájának szánt. A projektet korábban az amerikai tőzsdefelügyelet kaszálta el, ezért a Telegram 2020-ban kénytelen volt feladni az eredeti terv
jún. 2
7:03
Felejtsd el a koplalást: Ha ezt a 4 dolgot eszed reggeli helyett, júliusra észrevétlenül olvad le rólad a felesleg (Femcafe)
Unod a koplalást? Cseréld le a hagyományos, nehéz napindító fogásokat ezekre a szuperételekre, és élvezd, ahogy a makacs zsírpárnák észrevétlenül eltűnnek a testedről a nyári szezonra. [Banners]
jún. 2
7:03
Hét drón maradványaira bukkantak a megtámadott sztarobilszki középiskola romjai között (Magyar Hírlap)
Az orosz Nyomozó Bizottság vezetője jelentette be.
jún. 2
7:03
Havi 34 ezer forint kontra milliók: a magyarok a kiszolgáltatottságot utálják, nem a gazdagokat (Hóvége)
Valóban segíthet-e a vagyonadó bevezetése a mélyszegénységben élőkön?
jún. 2
7:09
Csótány a krumpliban: fellázadtak a szülők a Xxii. kerületi gyerekmenza ellen (SzMo)
A budafok–tétényi óvodákban és iskolákban talált rovarok miatt a helyi szülők petíciót indítottak a közétkeztető ellen. Azt állítják, a probléma a központi főzőkonyhán lehet.
jún. 2
7:09
Roland Garros: A legjobb nyolc közé jutott a világelső (Magyar Hírlap)
A japán Oszaka Naomi két játszmában kapott ki.
jún. 2
7:09
Hat nap alatt készült el a Coca-Cola díjnyertes reklámja (Médiapiac)
Mindössze hat munkanap alatt született meg a Coca-Cola 2025-ös karácsonyi kampányának kreatív koncepciója, amely végül az év egyik legsikeresebb videós hirdetése lett az In-stream kategóriában. A kampányt a VML Hungary és az Editing Room készítette, a médiavásárlást pedig a WPP Media végezte.
jún. 2
7:15
Lépett Hegedűs Zsolt, fontos kinevezést jelentett be (Menedzsment Fórum)
"Új szemlélet, új irány" jön a miniszter szerint.
jún. 2
7:15
Medve miatt figyelmezteti a kirándulókat a magyar nemzeti park (Infostart)
Két helyen is medvét láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban, melynek igazgatósága közölt fontos információkat.
jún. 2
7:15
Új ezérkari főnök Honvédségünk élén - a főparancsnok nevezte ki (Gondola)
A honvédelmi miniszter előterjesztésére, június 1-jei hatállyal a Honvéd Vezérkar főnökévé nevezte ki, valamint vezérezredes rendfokozatba léptette elő Sándor Zsolt altábornagyot Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn.
jún. 2
7:15
Elképesztő lépés a milliárdostól, a rövid hét ellenére is dőltek a rekordok (Kripto Akadémia)
Mindenki a Strive elképesztő rekordjáról beszél. A SATA négy nap alatt letarolta a Wall Streetet, miközben Michael Saylorék váratlan lépésre szánták el magukat.  A Strive preferált részvénye, a SATA történetének legimpozánsabb elmúlt hetét produkálta. Az alap elegendő tőkét gyűjtött össze ahhoz, hogy az elmúlt kereskedési héten, mindössze négy kere
jún. 2
7:15
Orbán Anita: mindenki tudja, hogy ez a pénz jár a magyaroknak (Portfolio)
Az első hetek tapasztalatai alapján úgy tűnik, senki sem fog annak az útjába állni, hogy Magyarország hozzájusson a pénteken bejelentett 16,4 milliárd eurós összeghez, sőt, rövidesen a szinte ugyanekkora SAFE-hitel is rövid időn belől beérkezhet. Orbán Anita külügyminiszter a Brüsszelből hazafelé tartó repülőjáraton nyilatkozott a Portfolio-nak, ah
jún. 2
7:15
Részleges tűzszünetet kötött Libanon Izraellel, de van, ahol még támadják egymást (444.hu)
Közvetve a Hezbollah is részt vett az erről szóló tárgyalásokban, pedig példa nélküli, hogy amerikai elnök általa terroristaként számon tartott csoporttal tárgyaljon.
jún. 2
7:15
Napi horoszkóp: A Mérleg ossza be az idejét, a Rák vitázni fog június 2-án (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
jún. 2
7:15
50 éves a Patek Philippe Nautilus! (Kronometer)
Négy limitált kiadással ünnepli legismertebb órájának születésnapját a Patek Philippe. 1976-ban jelent meg először a Patek Philippe Nautilus, ami azóta nem csupán a márka húzóneve lett, de az óraipar jelentős
jún. 2
7:15
Miről árulkodik az Alpina első újkori modellje? (Autószektor)
Minden évben nagy ünnepély a Comói-tó partján tartott Concorso d’Eleganza, idén azonban gyári fronton elvitte a showt az új fejezetet nyitó Alpina első modellje. Még tavaly döntött úgy a BMW, hogy felvásárolja az addig független Alpina tuning műhelyt és saját almárkát csinál belőle. Ugyanakkor ezidáig nem volt világos, hogy mit terveznek kezdeni ve
jún. 2
7:15
Luxushajó, autók és több tucat bankszámla is előkerült magyar büntetőügyek nyomán az Europol akciójában (Helló Magyar)
Több százmillió forint értékű, magyar büntetőügyekhez köthető vagyont azonosítottak abban a nemzetközi akcióban, amelyet az Europol koordinált május végén. A 31 ország részvételével zajló művelet során Európa-szerte bankszámlákat, vállalkozásokat, ingatlanokat, járműveket és egyéb vagyonelemeket kutattak fel a hatóságok.
jún. 2
7:15
Lázadás a Google ellen: alternatív megoldások felé vándorolnak a felhasználók (BitcoinBázis)
Különös átrendeződések figyelhetők meg a keresőmotorok és a böngészők piacán, miután a tech-óriások egyre agresszívebben kényszerítik rá a saját elképzeléseiket a felhasználókra. Egy friss elemzés szerint az adatvédelemről ismert DuckDuckGo látványos felhasználószám-növekedést könyvelhetett el. Ez a hirtelen jött növekedési hullám közvetlen válasz
jún. 2
7:15
Zöld pénzügyi jelentés: dinamikus fenntartható hitelezés, felemás kép a zöld tőkepiacon (Helló Sajtó!)
Az MNB friss Zöld pénzügyi jelentése szerint jelentősen nőtt a hazai zöld hitelállomány és az ESG befektetések volumene, miközben a bankrendszer klímakockázati kitettsége stabil maradt. A jegybank célzott programokkal és szabályozási eszközökkel támogatja a pénzügyi rendszert a fenntartható átállásban.
jún. 2
7:15
3 csillagjegy, akik sosem örülnek őszintén a sikereidnek (Bien)
Bizonyos csillagjegyek hajlamosak arra, hogy úgy tegyenek, mintha örülnének a sikereidnek és az elért eredményeidnek, de mégsem képesek ezt teljes szívből megtenni.
jún. 2
7:15
Van, ahol már így locsolják a földeket a legnagyobb szárazságban: ez a trükk aranyat ér (Agrárszektor)
A klímaváltozás okozta aszályok és a fokozódó vízhiány egyre sürgetőbbé teszik a fenntartható vízgazdálkodási megoldások alkalmazását a mezőgazdaságban. Egy máltai uniós találkozón bemutatott innovatív szennyvíz-újrahasznosítási technológiák és körforgásos agráripari gyakorlatok fontos tanulságokkal szolgálnak Magyarország számára is. Hazánkban ugy
jún. 2
7:17
Medve miatt figyelmeztet egy sokak által látogatott magyar nemzeti park (Infostart)
Két helyen is medvét láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban, melynek igazgatósága közölt fontos információkat.
jún. 2
7:21
Ezt jó, ha tudják, akik Horvátországba készülnek nyaralni (Infostart)
A horvát meteorológiai szolgálat (DHMZ) legfrissebb szezonális előrejelzése szerint Horvátországban az idei nyár is az átlagosnál melegebb lesz. A hőmérséklet várhatóan
jún. 2
7:21
Szlovéniában továbbra sincs rossz minősítésű természetes fürdővíz (Alternatív Energia)
Nincs rossz minősítésű fürdővíz Szlovéniában.
jún. 2
7:21
Nagy a káosz az iráni béke körül, újabb részvény árfolyama robbant fel (Portfolio)
Tegnap ismét az iráni események vetettek nagyobb hullámokat a piacokon, végül azonban történelmi csúcsokat láthattunk Amerikában. A zárást követően tette közzé jelentését a Hewlett Packerd Enterprise, az erős AI-kereslet hatására pedig több mint 30 százalékot ugrottak a cég részvényei a zárás utáni kereskedésben. Ezt követően ma reggel Ázsiában tö
jún. 2
7:21
Bejelentés: ő lesz az új országos tisztifőorvos (ATV)
Oroszi Beatrix lesz az új országos tisztifőorvos - derül ki az egészségügyi miniszter hétfő késő esti Facebook-posztjából, amelyben arról számol be, hogy megkezdődött az átadás-átvétel a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban (NNGYK).
jún. 2
7:21
Robert De Niro lerántotta a leplet a kedvenc filmjeiről (Igényesférfi.hu)
Robert De Niro a Criterion Closetben tett látogatása során felidézte kedvenc olasz és francia filmklasszikusait.
jún. 2
7:21
A rollerest lerúgó nyúl után itt az újabb rémség, ami rettegésben tartja a magyar utakat (Promotions)
Úgy tűnik, a magyar vidék nyugodt mindennapjai végleg a múlté.
jún. 2
7:21
A szomorú fűzfa szomorúságának egyik oka (Agrofórum)
A szomorú fűzfa (Salix babylonica) egy ténylegesen rendkívül dekoratív dísznövényünk. Nagy termete és jellegzetes, lehajló ágrendszere miatt főképp a nagyobb parkok, kertek kiemelkedő szoliter, azaz önmagában is igen dekoratív hatással rendelkező dísznövény.
jún. 2
7:21
Donald Trump: A megállapodás Iránnal "egy katonai győzelemnél is jobb" (Magyar Hírlap)
Az amerikai elnök szerint a következő héten létrejöhet a megállapodás.
jún. 2
7:21
Egy pohár grapefruitlé lehet a koffein titkos szövetségese (Magyar Mezőgazdaság)
Sokan keresik a módját annak, hogyan tarthatna tovább a reggeli kávé élénkítő hatása. Egy érdekes elmélet szerint a grapefruitlé segíthet abban, hogy a koffein hosszabb ideig maradjon a szervezetben. De van tudományos alapja ennek az állításnak?

Keresés