A vállalat megerősítette, hogy egyeztetnek az ügyészséggel. Részvényeik a délutáni órákra több mint tíz százalékot estek. Mi történt? Pénzmosás-ellenőrzésekkel kapcsolatos aggályok miatt vizsgálódik a belga ügyészség a Wise-nál, írja a Guardian. A portál szerint a belga hatóságok azt vizsgálják, Wise-számlákat használtak-e bűnözők csalásból, korrup
A Bajnokok Ligája döntője után sem csendesedett el azonnal Budapest. A PSG és az Arsenal szurkolói még vasárnap is ellepték a belvárost és a repülőteret, miközben a BL-finálé hétvégéje minden korábbinál nagyobb légiforgalmat hozott a magyar fővárosnak.
Egy apró postai változtatás könnyen megdrágíthatja azok dolgát, akik külföldre adnának fel kisebb árut. A különbség ráadásul nem pár száz forint: egyes küldeményeknél a postaköltség akár a duplájára is ugorhat.
A 45 év feletti, 20-30 éves tapasztalattal rendelkező vezetők és szakemberek munkaerőpiaci kiszorítása nem csupán HR-kihívás vagy egyéni probléma, hanem súlyos makrogazdasági és vállalati veszteség. A The Seniors számításai alapján a kordiszkrimináció Magyarországon évente 1400-2200 milliárd forintos GDP-kiesést okoz, ami a teljes nemzeti össztermé
Idén februárban alakították át a cég tulajdonosi szerkezetét, májusban 100 millió forint osztalék kifizetéséről döntöttek. Mi történt? Tavaly 433,1 millió forintos árbevételt és 83,2 millió forintos nyereséget ért el a Rawfilter Media Kft., mely a Jólvanezígy és a Fókuszcsoport csatornákat foglalja magába, írja a hvg.hu. A cég Nagy Ádám, a Forbes i
Budapestre figyelt a világ a Bajnokok Ligája döntőjének estéjén. A Puskás Aréna lelátóin futballlegendák, világsztárok és üzletemberek sora tűnt fel, miközben a mérkőzés híre több százmillió emberhez jutott el világszerte. A főváros egy estére a nemzetközi sportélet központjává vált.
A nyelv, az ajkak és a szájnyálkahártya tehát olykor fontos üzenetet közvetítenek a szervezet állapotáról. Ha ezek a jelek tartósan fennállnak vagy visszatérnek, érdemes odafigyelni rájuk, mert akár egy könnyen kezelhető, de hosszú távon komoly következményekkel járó vitaminhiányra is figyelmeztethetnek.
Sokunk bele sem gondol, mekkora ajándék, hogy csak megnyitjuk a csapot, és máris iható vízhez jutunk. A mindennapi kényelem mögött azonban egyre súlyosabb környezeti kérdések húzódnak. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) legújabb jelentéséből az derül ki, hogy míg a kontinens ivóvízellátása sok helyen stabil, a felszín alatti vízkészletek á
A miniszterelnök még egy látogatást beiktatott, ha már hétfőn találkozott a Magyar Nemzeti Bank elnökével, Varga Mihállyal. Mi történt? "Többek között ezekre az "aranyozott" mosdókra ment el 105 milliárd forint közpénz a Magyar Nemzeti Bank felújításakor" – írta hétfői Facebook-videójához Magyar Péter, melyen a jegybank egyik vécéjét mutatja be. A
Zámbó Jimmy halála óta eltelt 25 év, a testvére, Zámbó Árpy pedig most egy kötetben döntött úgy, hogy tiszta vizet önt a pohárba a legendás énekes életével kapcsolatban. Árpy nemcsak a múltbeli igazságtalanságokról és A Király című sorozatról beszélt, hanem elárulta azt is, mit örököltek a testvérek Jimmy után.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete sürgető kérdéssel fordult az Agrárminisztériumhoz. A szervezet szerint haladéktalanul hatályon kívül kellene helyezni a köznyelvben „dísznövényadóként" emlegetett szabályozást, mivel jelenleg nehezen értelmezhető jogi helyzet állt elő miatta.
Ha az immunrendszerünk támogatásáról vagy a megfázás megelőzéséről van szó, szinte mindenkinek azonnal a narancs jut eszébe, mint első számú vitaminforrás. Bár ez a népszerű citrusféle valóban értékes tápanyagokat tartalmaz – a köztudatban élő képpel ellentétben –korántsem ez a leggazdagabb C-vitamin-forrásunk. A természet rengeteg olyan gyümölcsöt
Kiegyensúlyozott kereskedési aktivitás mellett zárta a májust a Budapesti Értéktőzsde, a BUX index 134 616,81 ponton állt a hónap végén. Az azonnali részvénypiaci forgalom összesen 511,6 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 26,9 milliárd forintos kereskedési volument jelentett. A befektetői aktivitás továbbra is az OTP Bank, a MOL és a Magy
Galla Miklós a közösségi oldalán osztotta meg a gondolatait Eszenyi Enikő ügyével kapcsolatban, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb vihart kavaró színházi botránya volt. Galla a saját rendezői tapasztalatait hozta fel példaként, hogy bemutassa, miként lehet konfliktusmentesen és támogató légkörben dolgozni a színház világában.
Sokan azt gondolják, hogy ha egyszer megállapították az özvegyi nyugdíjat, akkor az automatikusan, változatlanul jár tovább. A valóság ennél jóval árnyaltabb: a nyugdíjtörvény pontosan meghatározza, milyen esetekben szűnhet meg az özvegyi nyugdíjra való jogosultság.
A Spar Magyarország márkaforgalma 2025-ben 1185,5 milliárd forintot ért el, ami 5,9 százalékos növekedést jelentett a megelőző évhez képest. A vállalat a kihívásokkal teli piaci környezet ellenére is folytatta fejlesztési programját: 27,7 milliárd forintot fordított meglévő áruházai korszerűsítésére és új üzletek létesítésére. Miközben három új egy
Három év telt el azóta, hogy szerb tüntetők és szélsőségesek súlyos sérüléseket okoztak a KFOR katonáinak Zvečanban, de a felelősök többsége továbbra sem került bíróság elé. A pristinai Koha szerint nemcsak Belgrádot, hanem a NATO-t is felelősség terheli azért, hogy a katonái elleni támadások ügyében mindmáig nem történt elszámoltatás
A szülők egyik legnagyobb félelmét élte át Lilu, amikor egy bevásárlás során a kisfia, Dávid hirtelen eltűnt mellőle. Az ismert műsorvezető a Heti Hetesben mesélte el az esetet, amely során pillanatok alatt úrrá lett rajta a pánik.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a hétfői nap folyamán a Facebook-oldalán közölte, hogy július 1-től megváltozik az agglomerációs éjszakai közlekedés. A tervek szerint összehangoltabb, sűrűbb járatok és közvetlenebb kapcsolat jön létre a belváros, a külső kerületek és a környező települések között.
A Halakban nagyra nő a feszültség, a Bika gondolja át múltbeli hibáit, hogy ne kövesse el őket újra! Karrier horoszkóp: 2026.06.02. Kos Vigyázz, nehogy túl agresszívan próbálj érvényesülni másokkal szemben. A következő napokban a munkahelyi helyzetek sokkal gördülékenyebben fognak menni, ha a mai napot arra használod, hogy lazíts, és önreflexióval
Automatizált gyártási megoldásokkal, új generációs eszterga-maró központokkal és digitális gyártási koncepciókkal készül júniusi házi kiállítására a DMG MORI bergamói központja. Az „Excellence Made in Italy” mottóval megrendezett eseményen a vállalat a jövőorientált esztergálás és az integrált, automatizált gyártás legújabb fejlesztéseit mutatja be
Felfoghatatlan családi tragédiák után végre csodás hír érkezett: újra gyermeket vár Kelsey Parker, a The Wanted egykori énekesének özvegye, aki szerint a picit elhunyt szerettei küldték a mennyből.
Fülöp Botond, a Vidéki Prókátor néven elhíresült ügyvéd is reagált arra, hogy a Tisza-kormány alkotmánymódosítással szeretné elérni, hogy Sulyok Tamás távozzon a köztársasági elnöki tisztségből.
Gyógyszer-túladagolás bekövetkezhet véletlen gyógyszerbevétel, vagy véletlen másik gyógyszer bevétele, vagy akaratlanul túl sok gyógyszer bevétele következtében.