Több mint tízmilliárd forintos állami támogatásból és jelentős saját forrásból kezdett kapacitásbővítő és a technológiai szintet emelő fejlesztésekbe a kaposvári Kometa 99 Zrt. – mondta interjújában Hollósy Tibor, a cég agrárfejlesztési igazgatója
Idén ismét új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata. Hét évvel ezelőtt az ATV élesztette újra és vállalta a szavazás és a díjátadó teljeskörű lebonyolítását.
Az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszékének kutatói a Digitális Örökség Nemzeti Laboratóriummal együttműködésben először tanítottak magyarra nagy érvelő nyelvi modellt.
A Michael Saylor által vezetett Strategy 2026. május 26. és május 31. között 32 Bitcoint értékesített mintegy 2,5 millió dollárért. A tranzakcióról az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott 8-K dokumentumban számolt be a társaság. A Bitcoin 71 482 dolláron kereskedett, ami 24 órás összevetésben közel 3%-os visszaesést
Az Anthropic hozzáférést biztosít az Európai Unió számára a legfejlettebb mesterségesintelligencia-modelljéhez, a Mythoshoz. A lépés azután történt, hogy a blokk kiberbiztonsági aggályokra hivatkozva hónapokon át próbált hozzáférni a technológiához - közölte a Cnbc.
Frissült június 1-jén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) térképes interaktív felülete (Timea), a legfontosabb újdonság, hogy a teljes munkaidőben alkalmazásban állók 2019 és 2025 közötti, éves bruttó és nettó átlagkeresete már a munkavállalók lakcíme szerinti települési szintű bontásban is elérhető - közölte a KSH hétfőn az MTI-vel.
A New York-i Federal Reserve friss kutatása szerint a távmunka elterjedése jelentős mértékben hozzájárul a fiatal diplomások munkanélküliségének növekedéséhez. Az elemzők úgy látják, hogy ez a jelenség még a mesterséges intelligencia térnyerésénél is nagyobb hatással van a pályakezdő állásokra - írta meg a Cnbc.
A McDonald's hétfőn mutatta be legújabb globális növekedési stratégiáját: a gyorsétterem-óriás célja, hogy az erősödő verseny és a szűkülő kereslet közepette is a fogyasztók első számú választása maradjon, közölte a Cnbc.
A kultúráért felelős miniszter felszólította a 24.hu cikkében említett fideszes politikusokat, hogy számoljanak el a hozzájuk köthető szervezeteknek juttatott NKA-támogatásokkal. A minisztérium megyei bontásban bekérte az összes pályázati dokumentumot, miután kiderült, hogy csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe legalább 400 millió forint jutott.
Sok kerttulajdonos álma a dús, egészséges gyep, azonban a gyomosodás gyakran keresztülhúzza a számításokat. Szerencsére erre is vannak hatékony módszerek!
A belga kormány hétfőn közölte, hogy megszigorítja az Európai Unión kívülről érkező hallgatók tanulmányi és tartózkodási feltételeit annak érdekében, hogy megakadályozza a rendszerrel való visszaéléseket.
A legtöbben csak akkor kezdenek el foglalkozni a csontjaik állapotával, amikor már fáj valami, vagy egy orvosi vizsgálaton kiderül, hogy csökkent a csontsűrűségük. Pedig az, hogy mennyire maradnak erősek a csontjaink az évek múlásával, nagyrészt azon is múlik, mi kerül nap mint nap a tányérunkra.
A győri Széchenyi István Egyetem oktatója, Őri Péter 2018 óta készíti fel a magyar autószerelő-versenyzőket a szakmák Európa-bajnokságára (EuroSkills) és világbajnokságára (WorldSkills). Idei mentoráltja, Albrecht Martin a közelmúltban nemzetközi erőpróbán vett részt Kanadában, ahol a teljes mezőnyt maga mögé utasította. Teljesítménye jó előjel a s
Izrael és a Hezbollah a harci cselekmények leállítására tett ígéretet - közölte Donald Trump hétfőn a két féllel folytatott telefonbeszélgetésére hivatkozva.
A kutyák ösztönösen igyekeznek leplezni a fájdalmukat, ezért sok gazdi csak akkor veszi észre a problémát, amikor az már előrehaladott állapotban van. Az ízületi fájdalom különösen alattomos, mert kezdetben csupán apró változásokat okoz a kutya viselkedésében.
Úgy tűnik, tovább mélyül a szakadék Vilmos herceg és öccse, Harry között. A brit sajtóban megjelent értesülések szerint a trónörökös egy olyan kérdésben húzta meg a határt, amely szerinte alapvetően meghatározza a jövőbeli kapcsolatukat.
Lemondott a felvidéki magyar pártban betöltött minden tisztségéről Őry Péter, a Magyar Szövetség országos alelnöke - erről a közösségi médiaprofilján hétfőn közzétett rövid bejelentésében tájékoztatott a politikus.
A Wizz Air több mint 20 éves történetének egyik legjelentősebb üzemelési kihívását zárta le sikeresen a budapesti Uefa Bajnokok Ligája döntőjének hétvégéjén, a légitársaság a három nap alatt csaknem 80 extra járatot repült Budapest és London, valamint Párizs között, amelyeket a légitársaság több mint 400 pilótája és légiutas-kísérője szolgált ki -
Három évad után játszotta utoljára az Isten, haza, család című előadást Mezei Kitty gyerekszínész fia, Chater Áron. A fiatal művész meghatottan köszönt el a Katona Kamara társulatától, ahol nemcsak színpadi tapasztalatokat, hanem életre szóló barátságokat is szerzett.
Az egyik piacvezető tech-vállalat, az Nvidia számos bejelentést tett a Tajvanon megrendezett Computex konferencián, ezek közül volt az egyik egy megállapodás, ami a jövőben akár "dobozban készen kapható" humanoid robotokat hozhat a felhasználóknak.
Az ágynemű cseréje sok otthonban hétvégi rutin, máshol viszont könnyen két-három hétre is elcsúszik. Pedig a huzat nemcsak illat és komfort kérdése: éjszakánként izzadság, elhalt hámsejtek, hajápoló-maradványok és por is kerülhet bele.
Ukrajna és Litvánia cseppfolyósított földgáz (LNG) hosszú távú szállításáról állapodott meg – jelentette be Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn, Litvániában tett hivatalos látogatása során.
Toroczkai László hétfői, napirend előtti felszólalására reagálva, amelyben kifogásolta az Országgyűlésben, hogy nem lehet ő a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottság elnöke, Magyar Péter miniszterelnök válaszában kijelentette: a Mi Hazánk elnöke fogja vezetni a testületet.
Elképesztő tempóval, 287 km/órás sebességgel mértek be a francia hatóságok egy Audi RS3-ast az A40-es autópályán. A sofőr a megengedett sebesség több mint kétszeresével repesztett, amiért Franciaországban már nem csupán bírság, hanem börtönbüntetés is járhat.
Nagy napja volt Hunyadi Donatellának a közelmúltban: életében először a Zeneakadémia nagytermében énekelt. A csinos és tehetséges énekesnőt szintén először kísérte nagyzenekar, méghozzá a MÁV Szimfonikus Zenekara, amely külön rangot adott az eseménynek, ami nem egy szokványos koncert volt, hanem áriavizsga.
Szabó Vilmos, a budapesti labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő projektvezetője csak pozitív visszajelzéseket kapott az európai szövetségtől, valamint a fináléban érintett két csapattól, a Paris Saint-Germaintől és az Arsenaltól.
A labdarúgó-NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző távozik a csapattól. A rutinos szakember 7 évet töltött a felcsútiak kispadján. A klubnál további változások is lehetnek.
A Havas új, egységesebb működési modellre vált 2026. augusztus 1-től Magyarországon: a kreatív és média területek még szorosabb integrációban, közös vezetés alatt működnek tovább. A változással összhangban Csurgó Balázs, a Havas Creative vezetője úgy döntött, hogy 23 év után távozik a vállalattól.
Sulyok Tamás a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Magyar Péter miniszterelnökkel és Görög Márta igazságügyi miniszterrel egyeztetett a Sándor-palotában hétfőn.
A Binance a mai naptól új szolgáltatással bővíti a kínálatát: a felhasználók a platformon keresztül már részvényekhez és ETF-ekhez is hozzáférhetnek. A Binance Stock Trading néven elérhető új funkciót nem közvetlenül a Binance, hanem a Nest Trading Limited biztosítja, egy külső brókercéggel együttműködésben. A szolgáltatás lényege, hogy a jogosult
Elindult az EduMod, az első magyar felsőoktatás-pedagógiai módszertani tudástár. Az online platform országos szinten támogatja a felsőoktatási oktatókat és oktatásfejlesztési szakembereket, valamint az innovatív pedagógiai megoldások elterjedését.
A spanyol adatvédelmi hatóság cikksorozatban vizsgálja a mesterséges intelligencián alapuló beszédjegyzetelő rendszerek adatvédelmi kockázatait. Mivel magyar nyelven nem áll rendelkezésre hatósági szakirodalom, így ezt az alábbiakban mutatjuk be.
Egy felmérés szerint a 45 év feletti aktív álláskeresők közel 75 százalékát a cégek automatikusa elutasítják. Az adminisztratív körökön túljutott szakemberek 57 százalékát pedig egyszerűen túlképzettnek vagy túl tapasztaltnak minősítik. Az ezzel a területtel foglalkozó tanácsadó szerint a kordiszkrimináció Magyarországon makrogazdasági probléma.
Diana hercegné iskolás éveiből származó, eddig nem látott fotók kerültek nyilvánosságra. Az érdeklődők pedig egy aukció keretén belül meg is vásárolhatják a különleges felvételeket Károly király első felségéről.
A Gengsztervilág (MobLand) című sorozat főszereplőjét, Tom Hardyt botrányos és tiszteletlen viselkedése miatt állítólag kirúgták a második évad forgatása után.
A Meta az egyre növekvő mesterségesintelligencia-kiadások ellensúlyozására és a reklámbevételeken túli bevételek kiterjesztésére globálisan is bevezeti a közösségi platformjait érintő prémium előfizetési csomagjait.
Egy kongói természetvédelmi területen új gorillabébi születését ünneplik, ám ezúttal az anya története teszi igazán rendkívülivé az eseményt. Lengui, a nyugati síkvidéki gorilla élete során kétszer is a halál közelébe került, egyik karját pedig egy orvvadászcsapda miatt veszítette el. Most, harmincéves kora felett, újabb kölyke született a vadonban