Jövő nyárra kész lehet a híd: ősszel megkezdődhet a Hajógyári-szigetre vezető óbudai K-híd felújítása, miután a Budapest Közút Zrt. elindította a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást.
Aki az elmúlt években figyelte a közösségi médiát és a közéletet, pontosan látja, valami megváltozott abban, hogyan beszélünk egymással. A hangos viták, az egymásnak feszülő vélemények és a "megmondóemberek" kora mellé felnőtt egy másik nyelv is. Olyan szereplők jelentek meg, akik erőszakos érvek helyett érzelmekkel és empatikus jelenléttel hatnak
Június 2-án az Önszabályozó Reklám Testület (Ört) szervezésében, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézetének szakmai partnerségével és az Nmhh támogatásával valósult meg az Ört idei Minikonferenciája, amely a felelős reklámozás aktuális kihívásait állította a középpontba. A szakmai eseményen hazai és nemzetközi előadók, vala
Vannak napok, amikor a főzéshez egy csomag leveles tészta és némi kreativitás elegendő. Ma pont egy ilyen menüt hoztunk, hiszen a leveles tészta tényleg az egyik legjobb konyhai mentőöv.
Június 5-én, a környezetvédelmi világnapon érdemes feltenni a kérdést: mi forog kockán, ha tovább romlik a természeti környezet állapota? Az erdők, vizes élőhelyek, talajok és más ökoszisztémák olyan alapvető szolgáltatásokat nyújtanak, mint a tiszta ivóvíz, a termékeny talaj vagy a klíma szabályozása. Koncz Péter, a Hun-Ren Ökológiai Kutatóközpont
Vitézy Dávid vélhetően megszokásból az Orbán-kormányok alatti nevén nevezte a Facebookon a kormányzati sajtótájékoztatót, amelyet 10 órától élőben közvetítünk az InfoRádióban és az Infostarton, tartson velünk akkor is! A közlekedési és beruházásügyi miniszter az uniós pénzek hazahozataláról tart majd részletesebb beszámolót, és természetesen közlek
2026 áprilisában az ipari termelés volumene 0,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,1 százalékkal kisebb volt a 2026. márciusinál.
Az Országgyűlés ismét tárgyalni fogja a devizahitelesek ügyét, így végül az érvénytelenség jogkövetkezményéről is a jogalkotó fog dönteni. Az érintettek szemében csalódást keltő lehet, hogy a helyzetet rendező jogszabály nem most fog megszületni, az minden bizonnyal további időt fog igénybe venni az uniós jognak való megfelelés biztosítása miatt is
Áprilisban az ipari termelés volumene 1,1%-kal elmaradt az előző havitól. Bár a visszaesés mindig rossz hír, az előző havi jelentős, 3,1%-os növekedés után egyáltalán nem kell trendszerű fordulatról beszélni.
A 13 okom volt című sorozat évekkel ezelőtt világszerte hatalmas népszerűségre tett szert, és nézők millióit érintette meg megrázó történetével. A produkció egyik legemlékezetesebb alakítását Katherine Langford nyújtotta, aki Hannah Baker szerepével rövid idő alatt nemzetközi sztárrá vált. Mutatjuk, hogyan alakult a karrierje, és milyen gyönyörű nő
Az idei Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a Legjobb Magyar Animációs Film díját Kreif Zsuzsanna ADGWA-ATA című filmje kapta. A Nemzeti Filmintézet támogatásával, francia-magyar koprodukcióban készült ADGWA-ATA májusban a 79. Cannes-i Filmfesztivál Kritikusok Hete versenyprogramjában mutatkozott be. Szerda délután átadták a Friss Hú
A SEAT & CUPRA martorelli gyárában megkezdődött a CUPRA Raval és a Volkswagen ID. Polo sorozatgyártása. Ezzel új fejezet nyílik a közlekedés történetében: Spanyolország készen áll az európai elektromobilitás élére állni. A Volkswagen Csoport Core márkacsoportja megbízásából, a SEAT & CUPRA vezetésével induló elektromos városi modellcsalád érkezése
Fésűs Nelly és Vajtó Lajos közös gyermeke is érdeklődik a színészet iránt. A 11 éves Elza tavaly ősz óta Pintér Tibor színházában tanul, ahol most sikeres vizsgát tett. Az ifjú tehetség nemcsak profin lovagol, de remekül énekel, akárcsak híres édesanyja és nővére.
A vagyonos magánbefektetőknek értékesített magánhitelalapokra a második negyedévben is komoly nyomás nehezedik. Az első adatok szerint ugyanis továbbgyűrűzik az a tőkekivonási hullám, amelyet a szoftverágazati kitettség, a portfóliók értékelése, valamint az eszközosztály korlátozott átláthatósága miatti aggodalmak fűtenek.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy áruszállítással foglalkozó cég ügyvezetője és társai ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy valótlan adatokkal szereztek 300 millió forint támogatást egy versenyképesség növelését célzó pályázaton - közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.
A hosszútávú kedvező hatásokon túl azonnali gazdaságélénkítő következményekkel is kell számolni, noha nem nyílnak meg azonnal az uniós források és a politikai megállapodás szellemében felgyorsul a magyar jogalkotási és uniós egyeztető munka.
Sokan hajlamosak a munkahelyi jóllétre elérhetetlen extraként tekinteni. Pedig a tudatos önismeret, a stabil bizalmi kapcsolatok és a feladataink átkeretezése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ne kényszerként, hanem sikerként éljük meg a mindennapokat. Szvetelszky Zsuzsanna szociológus az Event Touch konferencián rávilágított: a munka-magánélet szétvá
Európa gazdasági súlya drámaian csökkent az Egyesült Államokhoz képest: az európai GDP ma már csak az amerikai gazdaság mintegy 70 százalékát teszi ki a korábbi 90 százalék helyett – figyelmeztetett Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója. A bankvezér szerint sürgősen végre kellene hajtani a Mario Draghi-féle versenyképességi jelentés reformjait,
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei házisertés-állományban. Ez az első eset Magyarországon, amely házi sertésekben mutatta ki a vírust, és azonnali hatósági intézkedések indultak a járvány terjedésének megakadályozására.
Az elmúlt időszakban a Tihanyi-félsziget ikonikus krátertava aggasztó képet mutatott az arra járóknak. A tó vízszintje látványosan visszahúzódott. Olyan korábbi mederrészek kerültek felszínre, amelyeket eddig víz borított, hatalmas, fehéres-szürkés iszapmezőket hagyva maguk után. Múlt hétvégén tömeges halpusztulást észleltek a tihanyi Belső-tóban,
A XII. Friss Pitch fórumon a legígéretesebb rövidfilmtervek versenyeztek egymással. A pitchfórum fődíját, a Lovas Nándor-díjat Chilton Flóra Toldi lányok című animációs dokumentumfilmterve nyerte el, amely mélyszegénységben élő nők és lányok életét dolgozza fel.
Alaposan elromlott a hangulat az ázsiai tőzsdéken pénteken. A befektetők elsősorban a mesterséges intelligenciával kapcsolt és a csipgyártáshoz kapcsolódó részvényeket adták. A legnagyobb esés a dél-koreai piacon volt, ahol az elmúlt hónapokban hatalmasat ralizó papírokat adták leginkább a befektetők, de a japán tőzsde is lefordult. A kedvezőtlen á
A Cambridge-i Egyetem kutatói világelsőként fejlesztettek ki egy olyan, alapvetően új típusú oltóanyagot, amelynek kulcsfontosságú összetevőjét teljes egészében mesterséges intelligencia (MI) tervezte, és már az emberi teszteléseken is túl van.
Modern és nem mellesleg környezetbarát, amennyire csak egy gyár az lehet. Debrecenben már készül az iX3-as, mi is megnéztük közelről a lenyűgöző folyamatot!
A mulcstakarás csak akkor jelent segítséget a kultúrnövényeinknek és a talajunknak, ha megfelelő időben alkalmazzuk. Ellenkező esetben katasztrófát okozhatunk vele.
A decentralizált predikciós piacok egyik vezető szereplője, a Polymarket súlyos üzleti kémkedéssel vádolja riválisát, a Kalshi-t. A New York Post beszámolója szerint a Polymarket csapata legalább egy tucat gyanús incidenst dokumentált, amelyek alapján felmerült, hogy a rivális hozzáférhetett belső terméktervekhez és marketingstratégiákhoz. A Kalshi
Az első becslés alapján a KSH annyit közölt, hogy a feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés volumene az előző év azonos hónapjához képest.
Újabb változás jöhet a kormánypárti médiavilágban: a hírek szerint Deák Dániel távozik a XXI. Század Intézettől. Az elemző neve már eltűnt az intézet munkatársai közül, a hivatalos bejelentés pedig szombaton várható.
Az RTL műtárgy-felfedező show-ja új évaddal jelentkezik, amelyben ismét különleges tárgyak, egyedi alkotások és izgalmas emberi történetek kerülnek a középpontba.
Ma már a Tisza Párt alelnökeként ismert Radnai Márk, ám évekkel ezelőtt még reklámrendezőként dolgozott. Egy korábbi előadásában részletesen felidézte, hogyan született meg a Kasszás Erzsi-kampány, amelyből végül az egyik legismertebb magyar reklámjelenség lett.
Egyben azt írják, "elvi éllel" támogatják, hogy a hatóságok "részrehajlás nélkül" vizsgáljanak ki minden korrupciógyanús ügyet, "függetlenül az érintettek pártállásától".
Mintegy 300-350 ezer vállalkozót érinthet a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) 2027-re tervezett kibővítése, a GKI Gazdaságkutató Zrt. azzal számol, hogy 250-270 ezer kisadózó térhet át az adózási formára.
Több miniszter is belebukott már, a nyomozás újabb szakaszában tizenhárom gyanúsítottat vettek őrizetbe Görögországban az uniós agrártámogatásokat érintő, több millió eurós csalási ügyben – közölték szerdán a görög hatóságok. A múlt héten 39 embert vettek őrizetbe.
A kutatók szerint a mesterséges intelligencia segítségével egy "alapvetően új" vakcinatípust fejlesztettek ki, amely a vírusok széles köre ellen nyújthat védelmet, és akár a jövőbeli világjárványok megelőzésében is szerepet játszhat, írja a BBC.