2026. június 5. péntek

jún. 5
7:45
Balszerencsét hoznak a hálószobában ezek a tárgyak, azonnal tüntesd el őket! (Glamour)
Akár babonásak vagyunk, akár nem, néhány szabályra érdemes odafigyelni otthonunk berendezésekor. Jobb nem kísérteni a sorsot és a balszerencsét hozó tárgyakat mellőzni. Nézzük, mi az, amit a feng shui szerint soha nem lenne szabad a hálószobánkba tenni!
jún. 5
7:45
Elérzékenyült a walesi hercegné (Magyar Hírlap)
Katalin szemtanúja volt annak, amikor egy másik édesanya elmondhatta: egészséges.
jún. 5
7:45
Vb-címet ünnepelhetett az informatikus hallgató (Helló Sajtó!)
A Debreceni Egyetem Informatikai Karának végzős hallgatója, S M Sadman Sakib Sayor világbajnoki címet szerzett IT-biztonság kategóriában a Digital Skills Cup globális online versenyen. A bangladesi származású informatikus a nemzetközi mezőnyben bizonyította tudását, amelyhez a Debreceni Egyetem korszerű képzései és ipari tanúsítványai is hozzájárul
jún. 5
7:45
Roham indult a nyári szállásokért Magyarországon – Tarol a főváros (Bien)
Az előfoglalási adatok alapján Budapest kiemelkedően erős lendületet vett, és gyakorlatilag a teljes országos növekedés motorjává vált.
jún. 5
7:45
Több száz utast vert át, már a következő utazási irodát szervezi (Kárpátmedence)
Több száz millió forinttal károsította meg a nyaralni vágyókat az utazási iroda, melynek tulajdonosa újabb irodát akar. Több száz millió forintja után futnak a nyaralni vágyó családok, az utazási iroda, mert a Travel Teachers utazási iroda csődbe ment. Zsuzsáék 800 ezer forintot veszítettek: befizettek egy görögországi útra augusztusra, amire már b
jún. 5
7:45
Elhúzódik a döntés a vendégmunkások ügyében, továbbra sincs határozat a korlátozásról (Kontroll.hu)
Bár a kormány korábban gyors intézkedést helyezett kilátásba az Unión kívülről érkező vendégmunkások foglalkoztatásának korlátozásáról, június elejéig nem született nyilvános döntés.
jún. 5
7:51
A túlélésért küzdenek a bitcoint felhalmozó cégek (Portfolio)
Az elmúlt hónapok kriptopiaci esése nemcsak a kriptoeszközöket ütötte meg, hanem azokat a vállalatokat is, amelyek üzleti modelljüket gyakorlatilag a bitcoin felhalmozására építették. Ezeknek a cégeknek az összesített piaci értéke csúcsához képest már 62 milliárd dollárral csökkent, írja a Bloomberg.
jún. 5
7:51
Sertéspestis: vágóhídra is juthattak fertőzött sertések (Agroinform)
A vásárlókat azonban nem fenyegeti semmilyen veszély a hatóság szerint. Felszámolják az érintett állományt, az agrárminiszter pedig egyeztetést hívott össze.
jún. 5
7:51
Republikánus rásegítéssel átment az orosz szankciós csomag a képviselőházon, de Trump még simán kigáncsolhatja (444.hu)
Bankokat, olajvállalatokat és bányákat szankcionálna az USA, miközben Ukrajna milliárdos hiteleket vehetne fel.
jún. 5
7:51
Peszkov: Ha Zelenszkij találkozni akar Putyinnal, eljöhet Moszkvába (Demokrata)
A Kreml szóvivője Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyílt levelére reagált.
jún. 5
7:51
Paradox helyzet: aki feltörné a Bitcoint, valójában saját magát fosztaná meg a nyereségtől (BitcoinBázis)
A kvantumszámítógépek fejlődése évek óta visszatérő témája a kriptovaluták jövőjéről szóló vitáknak. A leggyakoribb forgatókönyv szerint egy kellően fejlett kvantumgép egyszer képes lehet feltörni a Bitcoin kriptográfiai védelmét, és ezzel veszélybe sodorni az egész hálózatot. A Taurus által publikált friss kutatás azonban arra mutat rá, hogy a val
jún. 5
7:57
Afrikai hírek Szabics Imréről (Infostart)
Szabics Imre 2025 októbere óta dolgozott az al-Ahli labdarúgócsapatánál.
jún. 5
7:57
A Fitch Ratings vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot (Adózóna)
Péntekre tűzte ki a magyar államadós-osztályzat idei első felülvizsgálatát a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően várhatóan késő éjjel jelenti be döntését Londonban – közölte az MTI.
jún. 5
7:57
Világbajnok lett egy debreceni informatikushallgató (Mínuszos)
IT-biztonsági világbajnoki címet szerzett a Debreceni Egyetem hallgatója egy nemzetközi digitális készségversenyen, 64 ország mezőnyében
jún. 5
7:57
Az iráni konfliktus miatt növekedtek az amerikai haderő költségei (Magyar Hírlap)
Ez a készenléti szintet is befolyásolhatja.
jún. 5
7:57
Málta gyerekkel, így lesz tökéletes a családi nyaralás (Utazási Élmények)
Málta neve sokak számára egyet jelent a történelemmel, a napsütötte tengerpartokkal és a lélegzetelállító tájakkal. Azonban az elmúlt években a szigetek igazi családbarát úti céllá nőtték ki magukat.
jún. 5
7:57
Németországot nem választották be az ENSZ Biztonsági Tanácsába, politikai össztűz zúdult Friedrich Merzre (Telex)
Ausztria és Portugália is beelőzte őket, a német külügy az orosz ellenlobbit sejti a háttérben.
jún. 5
7:57
Várja a nyaralókat a könyv, a bor és a jazz ünnepe Balatonfüreden (Kárpátmedence)
A jövő hét közepén Balatonfüreden a Könyv-Bor-Jazz Fesztiválon az irodalom, a zene és a balatoni borkultúra találkozik. Június 11. és 13. között ismét megrendezik Balatonfüreden a Könyv-Bor-Jazz Fesztivált, ahol az irodalom, a zene és a balatoni borkultúra találkozik egymással. A város több helyszínén könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, koncerte
jún. 5
8:03
Se munka, se iskola, se képzés: egyre több fiatal kerülhet veszélyes lejtőre (Blikk)
Friss európai adatok szerint továbbra is sok 15 és 29 év közötti fiatal van, aki nem dolgozik, és nem vesz részt oktatásban vagy képzésben sem. Ez elsőre távoli statisztikának tűnhet, pedig nagyon is családi ügy: szülők, nagyszülők és pályakezdők mind érintettek lehetnek.
jún. 5
8:03
Kiszórták a túl nagy tőkeáttételt a kriptopiacról, csökkent az újabb lavina veszélye (Kripto Akadémia)
Négy nap alatt látványosan visszaesett a bitcoin és az ethereum határidős piacain nyitva lévő pozíciók összértéke, miután a május végi és június eleji árfolyamesés tömeges likvidálásokat indított el. A folyamat rövid távon tovább gyorsította az esést, de közben a piac egyik legfontosabb kockázati tényezőjét is mérsékelte, a túlzott tőkeáttételt. A
jún. 5
8:03
Gyűrűvel a kezében könyörgött a hűtlen férj, de a feleség reakciója örökre elnémította (Promotions)
Egyetlen mondattal tette tönkre volt férje önérzetét a harminckét év után elhagyott feleség.
jún. 5
8:03
Putyin: A konfliktus hamar véget ér, ha Kijev beleegyezik a kompromisszumokba (Demokrata)
Oroszország kész békés úton megegyezni Ukrajnával, erről beszélt Putyin.
jún. 5
8:09
Szinte mindenhol gyorsult az infláció (Privátbankár)
Fölgyorsult az infláció a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, vagyis az OECD országaiban áprilisban. Nem meglepő módon az energiaárak jelentős növekedése miatt következett ez be, de drágultak az élelmiszerek is.
jún. 5
8:09
Migránsok elleni tüntetők lezárták az ENSZ menekültügyi hivatalát Líbiában (Infostart)
A demonstrálók folyamatos megmozdulásokat és ülősztrájkokat hirdettek arra az esetre, ha az összes illegális migráns nem hagyja el Líbia területét.
jún. 5
8:09
A CÖF ott folytatná, ahol abbahagyta, békemenetek is lesznek még (444.hu)
Az új irány a régi megszokott, a zsidó-keresztény kultúrának nem kell félnie!
jún. 5
8:09
Igaz, hogy egy rozsdás szög tetanuszt okozhat? (Magyar Hírlap)
Akár egy karcolás is egészen nagy bajt okozhat ha kezeletlenül marad.
jún. 5
8:09
Idén is megrendezik Szombathelyen a Dunántúli Speciális Filmszemlét (MMonline)
Ötödik alkalommal rendezik meg a Dunántúli Speciális Filmszemlét Szombathelyen, ahol fogyatékossággal élő és neurodivergens alkotók rövidfilmjeit mutatják be június 9-én az Agora Savaria Filmszínházban. A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület, a Special Film Hungary Kft. és az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségé
jún. 5
8:09
Stílusában be nem határolható zenekar érkezik Budapestre (Demokrata)
Zeneileg a teljes pontosításhoz több oldal sem lenne elegendő.
jún. 5
8:09
Nem csak a zsebpénzről szólt: 16 ezer diák mérte össze pénzügyi tudását (rtl.hu)
Több mint 16 ezer általános iskolás vett részt idén a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőjén. A regionális fordulók után nyolc csapat jutott a döntőbe, ahol pénzügyi ismereteikről, kreativitásukról és problémamegoldó képességükről is számot kellett adniuk.
jún. 5
8:09
Az Orbán-kormány üzleti köreit is alaposan megszórták diplomata-útlevelekkel (Telex)
Kaptak az okmányból annak a Mega Logistic Zrt.-nek a felső vezetői is, amely nagyon közel állt a Szijjártó Péter vezette külügyminisztériumhoz.
jún. 5
8:09
Alonso aggódik, falnak rohanhat az Aston Martin Monacóban (Kárpátmedence)
A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso szerint, ha nem javítják meg a váltót Monacóban, a falban köthet ki az autóval. Aggódik Fernando Alonso, mert küszködnek az Aston Martin sebességváltójával, ami Monaco szűk, kanyargós utcáin rendkívül balesetveszélyes. A kétszeres világbajnok szerint a visszaváltásokkal kapcsolatos problémák hátrá
jún. 5
8:15
Eljött a magyar-finn napja – sport a tévében (Infostart)
A válogatott meccsét a monacói rongyrázós F1-futam felvezetése előzi meg, de mutatjuk a teljes pénteki tévés sportkínálatot is!
jún. 5
8:15
Elmaradt a Bitcoin rali (Kripto Akadémia)
A Bitcoin hirtelen árfolyamesése pánikot indított el a piacon, és a legfrissebb on-chain adatok szerint a befektetők komoly veszteségeket szenvednek el. Vajon ez a drámai összeomlás egy tartós medvepiac előszele, vagy látunk még feltámadást idén?  A Bitcoin-piac ismét megmutatta a kiszámíthatatlan arcát. Bár sokan egy újabb történelmi csúcsot megcé
jún. 5
8:15
Éjszakáig tartott a kormányülés, hamarosan jönnek a kormány bejelentései (Portfolio)
Csütörtökön éjszakáig tartott a kormányülés, amiről péntek délelőtt kormányszóvivői tájékoztatón számolnak be.
jún. 5
8:15
Lukács Tamás két versenyfutamon is rajthoz áll a hétvégi MotoGp Magyar Nagydíján (Autószektor)
A hétvége programja csütörtökön indult, amit a pénteki szabadedzések és kvalifikáció követ. A versenyeken 14 kört teljesítenek a pilóták, akik mind ugyanazzal a motorral egy Honda NSF250R-vel teljesítik a versenytávot. Tamást szombaton 16:10, vasárnap 8:45 kor láthatjuk versenyezni a Balaton Park Circuit-en. Lukács Tamás: " Nagyon izgatott vagyok a
jún. 5
8:15
Lefoglalt egy nagy BMW-t a NAV, majd átpasszolta a rendőrségnek (Telex)
A törvény megengedi, hogy a bűncselekmény miatt lefoglalt autókat átadják a rendvédelmi szerveknek.
jún. 5
8:15
Egyre nagyobb vita övezi Christopher Nolan Odüsszeiáját – a Szép Helénát alakító Lupita Nyong’o is reagált (Bien)
Christopher Nolan új filmje, az Odüsszeia, már a premier előtt heves vitákat váltott ki. A film szereposztása és modern megközelítése különösen nagy figyelmet kapott.
jún. 5
8:15
Clint Eastwood fia bejelentést tett apjáról (Librarius)
Clint Eastwood karrierje különleges helyet foglal el Hollywood történetében. Kevés olyan alkotó akad, aki kilencvenéves korán túl is aktív.
jún. 5
8:15
Ezt a kétperces műveltségi kvízünket sem érdemes kihagynod, jöjjön 8 izgalmas kérdés! (Kvízguru)
Nincs sok időd, de szívesen megmozgatnád az agyadat? Ez a kétperces műveltségi kvíz gyors kikapcsolódást kínál, miközben változatos kérdésekkel teszi próbára az általános tudásodat. Néhány perc alatt kiderülhet, mennyi érdekesség és hasznos ismeret lapul még az emlékeid között. Tudod például, melyik véralkotó szállítja az oxigént a szervezetben, va
jún. 5
8:21
Visszatért Kincses Gyula, új pozíciót kapott a magyar egészségügyben (Menedzsment Fórum)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) korábbi elnöke vezeti a MOK újonnan felálló Szakmai Hivatalát.
jún. 5
8:21
Új elektromos Suv-ok érkeznek Magyarországra: berobbant a Geely (Alternatív Energia)
A Schiller Autó Család Geely márkakereskedéssel bővíti budapesti telephelyét.
jún. 5
8:21
Második tulajdonostól, csarnokból: Kiváló állapotban maradt meg a kiskunfélegyházi gép (Agroinform)
A hét hirdetése az Agroinform Piacterén: megkímélt New Holland TX65 Plus vár új gazdára.
jún. 5
8:21
"Hamis és irredenta tónusok"- Kiverte a biztosítékot Magyar Péter Trianon-évfordulós beszéde a szlovák külügynél (SzMo)
A szlovák külügyminiszter, Juraj Blanár visszautasította a magyar miniszterelnök kijelentését, miszerint Magyarország saját magával szomszédos. A szlovák tárcavezető szerint a határokat a békeszerződés világosan kijelölte, és a baráti viszonyhoz elengedhetetlen a történelem tisztelete.
jún. 5
8:21
Száraz a bőre nyáron? Szokatlan alapanyagból készül házi testbalzsam (Agrofórum)
A nyári hónapokban nemcsak a növények, hanem a bőrünk is fokozott terhelésnek van kitéve. Az erős napsütés, a meleg, a gyakori zuhanyzás és a klóros vagy sós víz együttesen könnyen kiszáríthatják a bőrfelszínt, ami feszülő, érdes érzetet hagy maga után. Ilyenkor sokan nyúlnak intenzív hidratálókhoz, pedig néhány egyszerű alapanyagból otthon is kész
jún. 5
8:21
Hogyan maradhat nyereséges a mezőgazdaság a klímasemlegesség korában? (Mezőhír)
A mezőgazdaság számára a klímasemlegesség nem távoli cél, hanem üzemi kérdés: ki tud hatékonyan termelni?
jún. 5
8:21
A legelőtől a keverőkocsiig (Agrárágazat)
A mezőgazdaságban a takarmányozás módját a legelő, a telepi technológia és a keverőkocsi együtt alakítja.
jún. 5
8:21
Nyomon követés egy érintéssel: látható termékút (Transpack)
A csomagolás mögötti út most láthatóbb: az Amway eszköze az eredettől a tesztekig és a csomagolásig vezet a döntésig is.
jún. 5
8:21
Átszervezési eljárás a Dammann cégnél (GépMax)
A Dammann németországi átszervezési eljárása mellett a hazai gép-, alkatrész- és szervizháttér továbbra is biztosított.
jún. 5
8:21
Megfelelő tömegtakarmány: évente két fővetés, egymenetes megoldással (Magyar Mezőgazdaság)
A kettős termesztés erős szakmai és műszaki feltételeket követel meg. Ennek a gyakorlati megvalósítására mutattak be példát a Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft.-ben.
jún. 5
8:21
Biztonságos csobbanás: mutatjuk, melyik 10 balatoni strandon lesznek ott idén is a vöröskeresztes elsősegélynyújtók (EgészségKalauz)
Indul a szezon: a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat ezen a nyáron is a fürdőzők biztonságáért dolgozik

Keresés