Több százmillió forint, több száz károsult – egyelőre ez a mérlege egy utazási iroda tevékenységének, amelynek a működését néhány hete tiltotta be a kormányhivatal. Zsuzsáék 800 ezer forintot veszítettek: befizettek egy görögországi útra augusztusra, amire már biztosan keresztet vethetnek.
Egy kutatás szerint a kosok 8 százaléka csak más hímekhez vonzódik. Ez a legtöbbüknek egyenes utat jelent a vágóhídra – de egy német farm próbál menedéket nyújtani nekik.
Az előttünk álló napokban országos, áztató csapadék nem várható, csak elszórtan alakulnak majd ki záporok, zivatarok, ezekből pedig csak kisebb foltokban ázik majd meg a talaj, másfelé fokozódik a mezőgazdasági aszály.
Budapesten kívül csak Zala és Komárom-Esztergom megyében haladja meg a két százalékot a külföldi munkavállalók aránya, és az adatok alapján nem látszik, hogy tömegesen elvennék a magyarok munkáját.
A pesti fonódó villamosprojekt előkészítésének részeként elkészülhetnek a Nyugati téri aluljáró teljes körű felújításának tervei is - írta Karácsony Gergely csütörtökön Facebook-bejegyzésében.
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) június 3-án, az Event Touch rendezvényszakmai konferenciát követően rendezte meg a Flash Award by MaReSz díjátadó gálát a HUNGEXPO Kongresszusi Központban. Az egész napos szakmai program méltó lezárásaként a hazai rendezvényszakma legjobbjait ünnepelték: összesen 13 kategóriag
Az amerikai elnök táblán mutogatta, hogy a Lincoln Memorial medence nagyobb, mint az Empire State Building, aztán azt is mondta, hogy többen voltak rá kíváncsiak, mint Martin Luther Kingre.
Az NKFIH elnöke tett feljelentést a Telex készülő cikke miatt, amelyben Kolossváry Márton elmondta, hogyan írta felül Hankó Balázs minisztériuma a szakértők rangsorát a pályázati pénzek kiosztásakor.
A június 5-i Környezetvédelmi világnap alkalmából készült Kärcher-kutatás szerint a magyarok igyekeznek egyre tudatosabban takarítani, de a döntéseikben továbbra is a praktikusság dominál. Míg a válaszadók közel fele az ár-érték arányt tartja a legfontosabb szempontnak takarítóeszköz-vásárláskor, addig a fenntarthatóság csupán a megkérdezettek 3 sz
Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium volt igazgatója nyílt levélben reagált Lannert Judit oktatási miniszter bejelentésére, amely szerint a jövőben ismét véleményezhetik a tantestületek az igazgatói pályázatokat. A Tanítanék Mozgalom egykori vezetője szerint a pedagógusok véleménye fontos, de önmagában nem alkalmas a vezetők kiválasztására.
Visszatér a jellemzően napos idő a nyár első hétvégéjére. Pénteken még előfordulhatnak vastagabb felhők, de szombaton és vasárnap már sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, amelyekből záporok, zivatarok előfordulhatnak. A hőmérséklet csúcsértéke 25 és 30 Celsius-fok között alakul – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Az időskori magány és a társadalmi elszigeteltség nem ugyanaz: a magány valójában a mély, tartalmas emberi kapcsolatok, valamint a méltóság és a hasznosság érzésének hiánya.
Miközben az amerikai részvénypiac újabb és újabb történelmi csúcsokat dönt, a kriptovaluta-piac egészen más képet mutat. A bitcoin árfolyama az elmúlt napokban jelentős nyomás alá került, a befektetői hangulat pedig olyan mélypontra süllyedt, amilyenre hónapok óta nem volt példa. Egyes elemzők szerint azonban éppen ez a szélsőséges pesszimizmus és
A 2025 őszén megnyitott debreceni gyár a BMW Group globális gyártási hálózatának legújabb és legmodernebb tagja, egyszersmind a régió fejlődésének egyik meghatározó motorja, amely a gyártáson túl hozzájárul egy tudásalapú, innovációvezérelt regionális gazdasági ökoszisztéma kiépítéséhez is. A vállalat által szervezett gyárlátogatáson megbizonyosod
Időjárás Magyarországon – 2026. június 5., péntek: a nap kellemesen, csendesen indul, de délutánra hidegfronti hatás hoz sötét felhőket és erős szelet.
Mielőtt tovább olvasna, nézze meg a telefonján, az elmúlt néhány órában hányszor oldotta fel a képernyőt. Ha volt olyan bátor, hogy megnézte, vajon belegondolt abba is, mit jelent ez a szám?
Medvetámadásban sérült meg egy erdei munkás csütörtökön a szlovákiai Szentanna közelében. A férfit vállsérüléssel szállították kórházba, a támadó barnamedvét a nemzeti park szakemberei egyelőre nem találták meg.
2026. július 31-én lezárul a Platán Gourmet jelenlegi, állandó fine dining éttermi működése. Ez volt az első és máig egyetlen vidéki étterem Magyarországon, amely két Michelin-csillaggal rendelkezett. A Platán Gourmet
Az Európai Bizottság szerdán közzétett országjelentése hosszan írja a magyar nyugdíjrendszer problémáit. Nem írnak elő kötelező nyugdíjreformot, de hosszan beszélnek a súlyos kiadási nyomásról, amely elviselhetetlenül megterheli az országkasszát.
Az Unesco világörökségi listáján szereplő európai fürdővárosok az ötödik évforduló alkalmából egész nyáron kiállításokkal, városi sétákkal, koncertekkel és fényfesztiválokkal várják a látogatókat.
A Transtelex, az Átlátszó Erdély és a Miközöd közös felhívásban kéri a Bethlen Gábor Alapkezelőt, hogy vonja vissza az Erdélyi Médiatér Egyesületnek megítélt legutóbbi, 2 milliárd forintos támogatást, és kötelezze az egyesületet az összeg visszafizetésére.
A közlekedésben egyre nagyobb szerepet kaphat a mesterséges intelligencia, amely a hagyományos, fix sebességkorlátozásokat dinamikus rendszerrel válthatja fel. Ennek persze megvannak a feltételei és bökkenői egyaránt.
A Lidl Magyarország új szintre emeli digitális szolgáltatásait: június 4-től három üzletében teszt jelleggel bevezeti a Scan & Go funkciót. A vállalat közvetlenül a népszerű Lidl Plus applikációba integrálja a legújabb, önkiszolgáló fizetési módját, melynek köszönhetően még gyorsabbá és kényelmesebbé válhat a bevásárlás.
Van egy szoknya, amely csendben, minden különösebb felhajtás nélkül hódította meg a divatvilágot, mostanra pedig a legstílusosabb nők egyik kedvenc nyári alapdarabjává vált. Könnyed, nőies és rendkívül sokoldalú, ráadásul szinte bármilyen stílushoz alkalmazkodik: viselhető sportosan, elegánsan vagy akár romantikus hangulatban is.
Luxemburg 106 milliárd dollár külföldi befektetést vonzott 2024-ben, többet, mint Franciaország, Spanyolország és Olaszország együttvéve. Franciaország (33,7 milliárd dollár) és Spanyolország (30,5 milliárd dollár) voltak Európa legfontosabb célpontjai a külföldi tőke számára.
A Tisza-kormány 2027-től visszaállítja a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) széles körű elérhetőségét. A GKI elemzése szerint a várható visszatérők száma 250-270 ezer lehet majd. A 2022-es sokknak ugyanis maradandó hatásai is vannak, ráadásul több kulcskérdés is nyitott még.
Már márciusban csapadékhiánnyal indult a 2026-os agrárszezon, miközben a meteorológiai előrejelzések forró és száraz nyári hőhullámokat valószínűsítenek egész Közép-Európában. Az elmúlt fél évtized tapasztalatai alapján ma már az aszály nem egy egyszeri rendkívüli esemény Magyarországon sem, hanem a hazai mezőgazdaság egyik legsúlyosabb tartós kihí
A hulladékok ártalmatlanításának költségei folyamatosan emelkednek, a környezetvédelmi előírások egyre szigorúbbak, és sok vállalat tűz ki magának fenntarthatósági célokat. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy mind több ipari üzem és
Miközben a lakásárak sok helyen rekordmagasságba emelkedtek, egyre több fiatal, egyetemista és munkavállaló számára válik nehézzé a megfelelő lakhatás megtalálása. Erre a problémára kínálhat részleges megoldást a bérlakásszektor fejlesztése:
Nem minden gyerek lelkesedik azért, hogy kilométereken át tekerjen egy bicikliúton. Más a helyzet viszont akkor, ha útközben bölényeket lehet látni, arborétumban sétálni, ökocentrumban halakat nézni vagy éppen egy vár tövében megállni fagyizni. A kerékpározás világnapja alkalmából a Csodás Magyarország összegyűjtött öt olyan hazai bringás útvonalat
Sok kertben ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik minden évben. Tavasszal még üde zöld a gyep, nyár közepére azonban foltosodni kezd, megsárgul, majd egyes részek teljesen kiégnek. Ilyenkor gyakran az időjárást hibáztatják, pedig a probléma sokszor nem önmagában a hőség, hanem az, ahogyan a gyepet kezeljük.