Hasonlóan a repülőjegyekhez, a szállások ára is folyamatosan felfelé kúszik. Egy új felmérésben most arra voltak kíváncsiak, hogy Európa mely országaiban kínálják a legkedvezőbb és a legdrágább áron a rövid távra kiadott nyaralókat. A költségek tekintetében nagy a szórás: míg a legolcsóbb országban negyven euró sem kell egy éjszakáért, addig van, a
A szolgálat tagjai nemcsak a vízparton előforduló kisebb balesetek, sebek ellátásában vesznek részt, hanem súlyosabb sérülések esetén is gyors és szakszerű segítséget biztosítanak. Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: sok önkéntesük később ápolóként vagy orvosként helyezkedett el, vagyis jó alap
Miközben a szurkolók izgatottan várják, hogy a pályán láthassák Lionel Messi, Jude Bellingham, Kylian Mbappé és Vinícius Jr. varázslatos játékát, a háttérben egy legalább ilyen intenzív verseny zajlik: harc a legjobb szállodákért. A 2026-os labdarúgó-világbajnokságon a válogatottak jóval többet tettek annál, mint hogy egyszerűen szobákat foglaltak
Hónapokig tartó bizonytalanság és komoly aggodalom után végre pont került a hazai autósok millióit érintő kérdés végére: kiderült, hogy pontosan mi lesz a sorsa a tíz évnél idősebb gépjárművek műszaki vizsgáztatásának. [Banners]
Pablo Picasso nevét ma többnyire automatikusan a kubizmussal és a 20. századi művészet radikális megújításával kapcsoljuk össze. Korai munkái azonban egészen más arcát mutatják: egy gyereket, aki már nyolcévesen olajképet festett, kamaszként pedig olyan technikai biztonsággal dolgozott, amit sok felnőtt művész is megirigyelhetett volna.
Szúr, ég, nehezen nyílik a szemünk reggel? Bár hajlamosak vagyunk egyszerű kellemetlenségként tekinteni rá, a visszatérő reggeli szemszárazsággal érdemes foglalkozni, mert a háttérben akár meglepő ok is állhat.
Dalnoki Bence (Stand25 Bisztró) végzett az első helyen azon a rendhagyó megmérettetésen, amelyen a hazai gasztronómia tizenkét ismert séfje mérte össze tudását. A verseny rendkívül szoros küzdelmet hozott: a résztvevőknek
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormányváltás egyik első kézzelfogható eredménye lehet, hogy az önkormányzatok ismét jogosítványokat kapnak településeik arculatának védelmére, valamint a gyűlöletkeltő propaganda és a túlzott reklámterhelés visszaszorítására.
Napos időre lehet számítani napközben, ám az észak-keleti megyékben záporok, zivatarok zavarhatják meg a napsütést. A legmagasabb hőmérséklet a 28 fokot is elérheti. Zivatarok miatt négy megyére figyelmeztetés van érvényben.
A megkötött, 16,4 milliárd eurós uniós megállapodás eredményeként végre arra is képes lesz Magyarország, hogy sok év után újra teljesen új motorvonatokat vásároljon: a megállapodás értelmében EU-s forrásokból legalább 35 új InterCity-motorvonatot tudnak beszerezni, ami országosan érezhető InterCity flottacserét jelent - közölte a közlekedési és ber
A kultúráért felelős miniszter szerint az előző kormány politikusai úgy álltak a magyar nemzeti műtárgyakhoz, mintha plázában válogatnának a számukra tetsző dekorációs tárgyak között.
A franciaországi Saint-Pierre-Quiberonban, Bretagne-ban rendezték a vitorlás-világbajnokságot az olimpiai 49er, a 49erFx, és a Nacra 17 hajóosztályok számára. Az öt napig tartó 49er, a 49erFx és Nacra 17-világbajnokságon három fiatal magyar csapat indult, elsősorban a tapasztalatszerzés volt a fő céljuk. 49er-ben a Kis-Szögyémi Soma, De Jonghe Arth
Nemrég egy kívülről érkező versenyző nagy szenzációt okozott azzal, hogy megnyerte első futamát a NASCAR-ban. Vajon hogyan sikerül Kevin Magnussen debütálása?
Köllő Babett szerint 2026 élete egyik legjobb éve: úgy érzi, végre minden a helyére került körülötte, miközben az X-Faktor és a színházi munka mellett is megtalálta az egyensúlyt. A műsorvezető arról is őszintén mesélt, hogyan jutott el a teljes kimerültségig, miért van szüksége időnként az egyedüllétre, és milyen különleges barátság született közt
A magyar gazdaság kitörési pontjainál kiemelten fontos vizsgálni a helyi hozzáadott értéket, mely a valódi versenyképesség alapja. Kiegyensúlyozottak az infokommunikáció, az oktatás és a kultúra adatai, hasonló a helyzet az építőiparban, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban. Meglepően előnytelenek azonban a járműipar és az élelmiszeripar mutatói.
A medve hangja okosabb, de a bika keres pénzt. Ben Cowen szerint az igazi Bitcoin-kapituláció még hátra van. Készen állsz a 40 000 dolláros szintre? A kriptovaluta-piac jelenleg egyfajta döntésképtelen medvepiac képét mutatja, ahol a befektetők feszülten figyelik a következő nagy mozgást. Adja magát a kérdés: vajon a Bitcoin jelenlegi ciklusa alapj
A karácsonyi kaktusz az egyik legkedveltebb szobanövény, amely hálás, ha megfelelően gondoskodunk róla. Összegyűjtöttük, mire van szüksége ahhoz, hogy bőségesen virágozzon.
Az amerikai közvetítéssel létrejött megállapodás feltétele, hogy a Hezbollah beszüntesse támadásait és kivonuljon az Izrael által ellenőrzött dél-libanoni térségből.
Régóta küzdesz fáradtsággal, ingerlékenységgel és koncentrációs nehézségekkel? Lehet, hogy egy olyan vitaminból szenvedsz hiányt, amelyre talán nem is gondolnál. Nézzük, hogyan vihetsz be belőle többet a szervezetedbe!
A CATL és leányvállalata, a CAES, valamint a logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozó DST hivatalosan is elindították Kína első, könnyű haszongépjárművekre tervezett akkumulátorcsere-hálózatát. A Choco-Swap nevű rendszerrel a járművek akkumulátorcseréje mindössze 2
A szülők többsége nem tudja, mi az a looksmaxxing, alpha male, red pill vagy mogging. Viszont nagyon is érzi, hogy valami történik a kamaszokkal: egyre többet hasonlítgatják magukat másokhoz, egyre többet foglalkoznak a külsejükkel, a státuszukkal, azzal, hogy mennyire népszerűek vagy vonzóak. Hol van azonban a határ az ártalmatlan trendkövetés és
A növények terméshozama nagymértékben függ a meiózis folyamatától, amely létfontosságú az életképes ivarsejtek kialakulásához. A klímaváltozás okozta környezeti stresszek, mint a hőhullámok és hideg, megzavarhatják ezt a folyamatot, csökkentve a termést. A meiózis megértése kulcsfontosságú a klímatűrő gabonafélék nemesítésében.
A balerina cipők idén újra divatba jöttek, sportos és elegáns változataik hódítanak. Az adidas modelljei különösen népszerűek, és mindenki megtalálhatja köztük a kedvencét.
Június 7-én zárul a Strategy alapszabály-módosító szavazása, amelyen ahhoz kérik a részvényesek támogatását, hogy az STRC nevű elsőbbségi részvénye után az osztalékot a jelenlegi havi rendszer helyett havonta kétszer fizethessék ki. A vállalat valószínűleg ezzel próbálná vonzóbbá tenni azt az értékpapírt, amelyen keresztül friss tőkét tud bevonni,
Szűcs Judith énekesnő élete legnagyobb harcát vívja, miután a hosszú évekig tartó, mérgező párkapcsolata súlyos lelki és fizikai megpróbáltatások elé állította. Az énekesnő ma már nyíltan beszél arról, hogy az őt ért fájdalmak és csalódások milyen mély nyomot hagytak benne, és hogyan vezettek oda, hogy szembe kellett néznie egy komoly betegséggel.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti
"De mégis mit tett értünk a kamara?" Az utóbbi időszakban egyre több egészségügyi szakdolgozó fogalmaz meg kritikát a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) működésével kapcsolatban. A visszajelzések alapján egy olyan bizalmi és legitimációs válságról van szó, amelynek jelei már évek óta érzékelhetők.
Látványos átalakuláson megy keresztül a hazai televíziópiac: a vásárlók egyre nagyobb képernyőméretet választanak, miközben a prémium képtechnológiák és az okosfunkciók iránti igény is folyamatosan erősödik. A MediaMarkt tapasztalatai szerint ráadásul ez a folyamat most új lendületet kap, hiszen az OLED és Mini LED modellek térnyerése, valamint a m
Markánsan csökkent az idén az orosz fegyveres erők által újonnan elfoglalt ukrajnai területek kiterjedése, és Oroszország ezekért a minimális területi nyereségekért is rendkívüli árat fizet emberéletekben – mondta helyzetértékelésében az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) brit delegációjának vezető katonai szaktanácsadója.
Oroszország készen áll arra, hogy pragmatikus kapcsolatokat építsen ki Magyarország új kormányával – jelentette ki Marjia Zaharova orosz külügyi szóvivő a RIA Novosztyi hírügynökség által csütörtök hajnalban kiadott nyilatkozatában.
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, miután egyszerre több kockázati tényező is nyomás alá helyezte a részvénypiacokat. Az elmúlt hónapok sztárjainak számító technológiai és chipgyártó vállalatok részvényeiben profitrealizálás indult meg, ami az AI-hoz kapcsolódó papírok széles körében eladási hullámot indított el. A befektetői hangulatot tovább
Csorba Dániel ingatlanszakértő részletezte, hogy a hatvanpusztai birtok bekerülési költsége elérhette a 16-18 milliárd forintot. A befektetői megtérülést figyelembe véve azonban a komplexum piaci értéke csupán a töredéke, 2-3 milliárd forint lehet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.