Európa egyik legnagyobb civil dróngyártó központját alapozza meg az ABZ Innovation Kft. Szentendrén mintegy 2,7 milliárd forintos beruházással - mondta az ABZ Drone Kft. ügyvezetője csütörtökön a helyszínen tartott gyárbejáráson.
Sajnos nem létezik általános kezelés az interstitialis cystitis (hólyagfájdalom szindróma vagy fájdalmas hólyag szindróma) panaszainak megszüntetésére. Ráadásul a kezelések minden betegnél másképp hatnak, így előfordulhat, hogy számos terápiás módszert kell kipróbálni, mire orvosával megtalálják a megfelelő kombinációt.
Újabb listát tett közzé Németh Martin büki önkormányzati képviselő Facebook-oldalán, melyből kiderül: a korábban ismert, több mint 250 település mellett még több magyar régió lehet érintett az azbesztbotrányban.
Már jó előre lefoglaltátok a repülős nyaralást, közben pedig kiderült, hogy babát vársz?Érthető, hogyha várandósan sem maradnál ki a nyári családi élményekből vagy még egy utolsó közös vakációt terveztek a pároddal kettesben, mielőtt a baba megérkezik. Ugyanakkor természetes, hogy aggódsz, biztonságos-e így az utazás.
Mindannyian ismerjük azt a nehéz kora délutáni időszakot, amikor az energiaszintünk hirtelen a mélybe zuhan, a koncentrációnk cserben hagy, miközben indokolatlan farkaséhség tör ránk. Ilyenkor a legtöbben automatikusan egy újabb kávé, egy dobozos kóla vagy egy szelet csoki után nyúlunk – ám a gyors kalórialökettel valójában csak azt érjük el, hogy
Johann Wolfgang von Goethe Az ifjú Werther szenvedései című regénye 1774-ben jelent meg, és szinte azonnal irodalmi szenzáció lett, ám közben egy egészen különös jelenség is felütötte a fejét: sokan meggyőződéssel hittek abban, hogy több olvasó azért vetett véget saját életének, mert a főhős tragikus sorsát akarta utánozni.
A nyár első hónapja nemcsak a gardróbunkat, hanem a manikűrünket is felfrissíti. Júniusban a gyümölcsös minták, a tengerpart ihlette árnyalatok, a romantikus virágok és a finom csillogás hódítanak, miközben a klasszikus körömtrendek is modern csavart kapnak. Ha inspirációt keresel a következő szalonlátogatás előtt, mutatunk néhány mesés körömdizájn
A kriptovaluták világa a mai napig tele van elfeledett csodákkal, amik egyszer-egyszer felbukkannak és egy szerencsés, kitartó befektetőt milliomossá tesznek. Az elvesztett, majd megtalált privát kulcsokon túl ott vannak azok a korai felhasználók, akiknek a vagyona zárolásra, majd feloldásra került, ugyanakkor egy kevésbé ismert szegmense a Bitcoin
Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az Európai Unióban, az átlagos árszint 4,9 százalékkal haladta meg egy évvel korábbit.
Sandra, azaz a "német Madonna" néven is ismert énekesnő a nyolcvanas évek európai popzenei színterének egyik legfényesebb csillaga volt, akinek legnagyobb sikert a mára legendássá vált "Maria Magdalena" hozta meg; kíváncsi vagy, hogyan néz ki napjainkban a jelenleg 64 esztendős híresség?
A fitneszedző édesanyja súlyos lábműtét után lábadozik, a lassú gyógyulás miatt hetekig tartó rehabilitáció vár rá. Ezzel egy időben felesége, Rubint Réka is kezelésekre jár, ami hatalmas terhet ró a családfőre.
A korábbi országgyűlési képviselő a korrupciós letartóztatásokra reagált, melyek szerinte Magyar Péter szükségességét igazolják. Jámbor úgy látja, a régi ellenzéket is áthatotta a korrupcióra épülő szívességpolitika.
Szerencsére nem egy nagy állatsűrűségű régióban ütötte fel a fejét az afrikai sertéspestis, így van esély arra, hogy egy érintett teleppel megússzuk az első, házisertésben tapasztalt hazai ASP-kitörést.
Kétségtelen, hogy a novemberre tervezett Grand Theft Auto VI (GTA VI) című videojáték a szórakoztatóipar egyik, ha nem a legnagyobb megjelenése lesz. Bár még fél évet várni kell rá, a marketingkampánya pedig nyáron startol, és a hivatalos előrendelések sem indultak még el, a rajongók már most rápörögtek. Az Árukereső és anyavállalata, a Heureka Gro
Ha már néztél farkasszemet a sütő alján megégett sajttal vagy süteménymaradékkal, esetleg az üvegre ráégett zsiradékkal, akkor tudod, hogy a sütőtisztítás nem tartozik a legnépszerűbb konyhai feladatok közé. Pedig minél tovább halogatjuk, annál nehezebb dolgunk lesz, és annál nagyobb eséllyel kezd kellemetlen szagokat árasztani a sütő minden egyes
Alapításától a magyar üzleti élet meghatározó szakmai közössége a Joint Venture Szövetség (Jvsz), melynek tagvállalatai a cégcsoportokon keresztül a hazai GDP több mint egyharmadát adják. A jubileumi évben megtartott közgyűlésen a pályáját gazdaságfejlesztési államtitkárként folytató dr. Fábián Ágnest dr. Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai és op
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Európai Unió és Mexikó 2026. május 22-én Mexikóvárosban írta alá annak az agrárkereskedelmi egyezménynek a megújított változatát, amely az eredeti, 2000 óta érvényben lévő megállapodást váltja fel. Az ünnepélyes aláíráson Claudia Sheinbaum mexikói elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint António Costa, az Európai Tanács
A hazai sport- és divatpiac egyik legmeghatározóbb szereplője, a Dorko hivatalosan is bejelentette, hogy hosszú távú stratégiai partnerségre lép Pálinkás Szilveszterrel. A különleges együttműködés fókuszában a közös értékrend, a hazaszeretet és a legmagasabb szintű technikai ruházatok fejlesztése áll. A cél nem kevesebb, mint egy olyan prémium funk
Az első terápiás alkalom előtt sokan szorongunk, de a terápia nem a világvége, hanem inkább egy tiszta tükör. A lelki karbantartás nem luxus, hanem szükséges lépés az önismeret útján.
Az International Workplace Group (IWG) „300 Years of Office Innovation” kutatása szerint a mesterséges intelligencia a modern iroda történetének legnagyobb hatású innovációja a megkérdezett vállalatvezetők szerint. Az MI-t a laptop és a videóhívás követi a rangsorban, mint azok a technológiai újítások, amelyek alapjaiban formálták át az irodai munk
Az év első négy hónapja soha nem látott, bőven ezer milliárd forint feletti új szerződést hozott a lakáshiteleknél – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A száguldás változatlanul az Otthon Start hitel iránti keresletnek köszönhető. A személyi kölcsönöknél sem csillapodik az étvágy: ezekből egy év alatt negyedével nőtt a megkötött szerződések ös
Már nincs tömeges halpusztulás Tihanyban, ennek ellenére a nemzeti park újabb fontos figyelmeztetést adott ki a látogatóknak. Bár a bomló haltetemektől már megtisztították a tihanyi Belső-tó területét, továbbra sem szabad letérni a kijelölt útvonalról. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szerint a múlt hét végén észlelt halpusztulás megállt, a terület
Murányi András, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztője, aki most a politikai kommunikációból az újságírásba több év után visszatérve az Index felelős szerkesztőjeként folytatja karrierjét, 2020-ban még nagyon kemény szavakkal beszélt azokról, akik szerinte szerepet játszottak az Index „kivégzésében”. A kiadó igazgatóságát sem kímélte akkoriban
A politikus a közösségi oldalán bírálta a szívhangrendeletet, amelyet a politikai felelőtlenség csúcsának nevezett. Minősített kegyetlenségnek tartja a jogszabályt, amely szerinte a nőket nyomorítja tovább.
Sulyok Tamás államfő három nagykövet felmentéséről határozott a legfrissebb hivatalos adatok szerint. Az érintettek között van olyan diplomata, aki a jövőben államtitkári pozícióban folytatja a munkáját, míg két másik külképviseleti vezető esetében Orbán Anita kezdeményezte a visszahívást.