Az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei házisertés-állományban.
Magyar Péter közölte Sulyok Tamással, hogy mivel nem mond le magától, tájékoztatja a Tisza-frakciót, és megteszik a szükséges lépéseket az elmozdítása érdekében. A kormányfő kiemelte, hogy nem a meglévő törvényi lehetőségeket, vagyis a megfosztási eljárást veszik igénybe, hanem módosítani fogják az alkotmányt. A teljes folyamat a tervek szerint kör
Születésének 100. évfordulóján Marilyn Monroe öt legemlékezetesebb szerepét idézzük fel, mely a hollywoodi aranykor ikonikus pillanatai mellett azt is megmutatja, milyen sokoldalú színésznő rejtőzött a legendás sztár személye mögött.
Az első negyedévben a kiskereskedelem forgalmának volumene 5,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Naptárhatástól megtisztítva az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 2,0, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 6,1, az üzemanyag-kiskereskedelemben 11,2 százalékkal nőtt az értékesítés volumene.
Az afrikai sertéspestis (Asp) vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei házisertés-állományban. Az országos főállatorvos azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el a betegség további terjedésének megakadályozása érdekében. Az eset kiemelt jelentőségű, mivel Magy
Az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei házisertés-állományban. Az országos főállatorvos azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el a betegség további terjedésének megakadályozása érdekében.
Hosszabb kihagyás után új epizóddal tért vissza a Magyar Tudományos Akadémia podcastja, a Biztos hang. Az adás középpontjában a Nyugat-Magyarországot és Ausztriát érintő azbesztügy áll, amely szakértők szerint akár több mint 250 magyarországi települést érinthet.
A vagyonadó kevés bevételt hozna, miközben a leggazdagabbak könnyen elkerülhetnék, a vendégmunkások tömeges alkalmazása pedig fékezheti a béremelkedést – erről beszélt Zsiday Viktor befektetési szakember, a Citadella Alap korábbi portfóliókezelője a Totem Show podcast adásában. A közgazdász az euró bevezetéséről, a költségvetésről és a munkaerőpiac
Lassan, fokozatosan jött. Befészkelte magát az agyamba, átvette az irányítást. Egyszerűen képtelen voltam nem gondolni rá… Úgy hangzik, mint egy új szerelem kezdete, igaz? Pedig nem erről van szó, hanem a bakteriális vaginózisról…
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség, az Európai Bíróság vádemelés után meghozott ítéletére tekintettel, az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésének vétsége miatti ügyben ejtette a vádat a főpolgármesterrel szemben – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Akár meg is büntethetik a közmédiát Petrás János kijelentése miatt. Ugyanis a Kárpátia zenekar frontembere még a választás előtt durva jelzővel illette az azóta kormánypárttá avanzsált Tisza támogatóit.
A forint szerdán mérsékelten gyengült a vezető devizákkal szemben, amit elsősorban nem hazai tényezők, hanem az iráni–amerikai konfliktus kiéleződése miatti globális kockázatkerülés okozott. Csütörtök reggel az euró 355,9, a dollár 306,6 forint körül állt, ami minimális forinterősödést jelent a szerda esti szintekhez képest. A nap folyamán a befekt
A magyar munkavállalók egyre tudatosabban használják a mesterséges intelligenciát, de az AI-használatból származó előnyök nem minden csoportnál jelennek meg azonos mértékben – derül ki Török Balázs AI-szakértő és digitális marketing tanácsadó 2026-os AI-használati kutatásából.
A modern nő egyszerre dolgozó, anya, társ, szervező, érzelmi támasz és sokszor a család egészségügyi menedzsere is. Ő az, aki észreveszi, ha a gyerek fáradtabb, ha a párja kimerült, ha a nagyszülőnek támogatásra van szüksége. Miközben mindenki másról gondoskodik, saját magát gyakran a lista végére sorolja. Pedig a női szervezet nem végtelen erőforr
"Milyen érdekes, hogy a rendszerváltás után nem sokkal azonnal elkezdhetett dolgozni a rendőrség és az ügyészség is egy tíz éve húzódó, majd kétmilliárdos korrupciós ügyben" – írta a kormányfő egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben.
A 80 éves színművész otthonában kapott sztrókot, ami miatt átmenetileg lebénult a bal oldala. A gyors orvosi ellátásnak hála már a felépülés útjára lépett, és őszre tervezi a visszatérést.
Az Uber elindította a Hangrögzítés funkciót az utasok számára országszerte, ezzel egy újabb alkalmazáson belüli biztonsági eszközt biztosítva a felhasználóknak, hogy még nagyobb biztonságban és támogatásban érezzék magukat az utazások alatt.
A vállalati fizetésképtelenségek száma globálisan 2025-ben és 2026-ban is tovább emelkedhet, miközben Magyarországon a felszámolási eljárások száma fokozatosan mérséklődhet a korábbi rekordértékekhez képest. A kockázati környezetet elsősorban a gyenge kereslet, a magas finanszírozási költségek, a technológiai átalakulás és a geopolitikai bizonytala
Pontosan ötven éve, 1976. június 4-én gázolta halálra egy gyorsvonat az egyik legnépszerűbb magyar színészt Balatonszemesnél. Máig nem tudni, hogy véletlen baleset áldozata lett, vagy véget akart vetni az életének.
A városi erkélyek képe első pillantásra távolinak tűnhet a természet nagy rendszereitől, mégis meglepően fontos szerepet tölthet be a beporzók életében.
A kriptovaluta-piacról tegnap több mint százmilliárd dollár tűnt el, a bitcoin árfolyama pedig egyetlen nap alatt közel tízezer dollárral csökkent, köszönhetően többek között Michael Saylor és a Strategy értékesítésének is. Azonban, miközben a tágabb értelemben vett piac gyengélkedik, akadnak olyan narratívák, amelyek képesek fundamentálisan kiemel
A ma 51 éves Angelina Jolie-t már egészen fiatalon szokatlan érdeklődés és erős egyéniség jellemezte: nemcsak temetkezési vállalkozó szeretett volna lenni, hanem tinédzserként a modellvilágban is próbálkozott, ahol markáns megjelenése miatt kilógott a kor szépségideáljai közül. Tarts velünk, és tudj meg minél több érdekességet a világsztárról!
A burrata az én szeretetnyelvem. Krémes, lágy és végtelenül sokoldalú, tényleg minden nap tudnám enni, és sosem unnám meg. Ezúttal valami édeset, valami csípőset és egy kis ropogós kísérőt párosítottam hozzá. Az eredmény? Egy olyan pirítósfeltét, ami elegáns, meglepő és teljesen addiktív.
Nem a kórházakban dől el az egészségügy jövője: az ellátás egyre inkább az emberek mindennapi életébe költözik. A PwC Global Health Report kutatásában a válaszadók 70 százaléka havonta használ valamilyen egészségügyi technológiát – viselhető eszközt, alkalmazást vagy virtuális szolgáltatást.
Szerda délután átadták a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjait a Puskin Moziban. A fesztiválra jellemző nagyszabású, mégis bensőséges hangulatú eseményen alkotók, zsűritagok és nézők együtt ünnepelték a magyar és nemzetközi rövidfilmes szcéna legizgalmasabb új alkotásait. Az idei fődíjasok között szerepel egy panelházban időnként
Ötven éve, 1976. június 4-én egy balatonszemesi vonat gázolása vetett véget a huszadik század legnagyobb magyar színészlegendája, Latinovits Zoltán életének. A Színészkirály megalkuvást nem ismerő, izzó tehetségétől és dühödt igazságérzetétől rettegett a színházi elit, miközben a közönség rajongásig imádta. A magánéletben azonban folyamatosan a saj
A kormányfő szerint a politikai változás hatására tudott eljutni a gyanúsításig és a letartoztatások kezdeményezéséig a rendőrség és az ügyészség a politikai oldalakon átívelő óbudai korrupciós ügyben. Már legalább hat politikus letartóztatását kezdeményezte a vádhatóság, köztük van a korábbi és a mostani polgármester is.
A ma 51 éves Angelina Jolie-t már egészen fiatalon szokatlan érdeklődés és erős egyéniség jellemezte: nemcsak temetkezési vállalkozó szeretett volna lenni, hanem tinédzserként a modellvilágban is próbálkozott, ahol markáns megjelenése miatt kilógott a kor szépségideáljai közül. Tarts velünk, és tudj meg minél több érdekességet a világsztárról!
Jogsértés történhetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa szerint a Kossuth Rádióban és az RTL-en, ezért a testület eljárást indított a médiaszolgáltatások üzemeltetői ellen. A Médiatanács a héten ezenkívül megbírságolta a Rádió 1 hálózat egyik üzemeltetőjét.
A Bitcoin árfolyamának gyors visszaesése a 60 000 dolláros szint közelébe több mint 600 millió dollárnyi long pozíció kényszerlikvidálását eredményezte június 4-én. A piac ezt követően részben korrigált, azonban továbbra is kérdéses, hogy tartós fordulat vagy csupán átmeneti felpattanás alakult ki. A Bitcoin csütörtökön mintegy 61 300 dollárig eset
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség, az Európai Bíróság vádemelés után meghozott ítéletére tekintettel, az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésének vétsége miatti ügyben ejtette a vádat a főpolgármesterrel szemben - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A szőlőkabóca és a lisztharmat okozta járványveszély miatt kiemelten fontos a megfelelő növényvédelem. Dr. Füzi István szerint a következő hetek meghatározzák a 2024-es szőlőtermést.