Mély érzelmek járták át a közösségi médiát, amikor a hollywoodi sztár kamerák előtt mutatta meg sebezhető oldalát egy olyan családi esemény kapcsán, amely minden szülőt mélyen megérint.
A Honda csak jóval később veti majd be az első komolyabb fejlesztési csomagját, ám ezzel együtt is talált több területet, amelyek finomhangolásával előrelépést érhet el.
A vasárnapra tervezett tüntetés szervezői szerint a Tisza Párt olyan lépésre készül, amely példátlan a magyar politikában. Orbán Viktor a bejegyzésében hangsúlyozta, hogy kiáll a közjogi méltóságok és állami vezetők függetlensége mellett.
A Lidl Magyarország június 4-től három üzletében kísérleti jelleggel bevezeti a Scan & Go funkciót, amely a Lidl Plus alkalmazáson keresztül lehetővé teszi a vásárlóknak, hogy okostelefonjukkal maguk olvassák be a termékek vonalkódját, majd az önkiszolgáló pénztárnál QR-kóddal fizessenek. A szolgáltatást a budapesti Huszti úti, a budaörsi Károly ki
Ahogy elindul a lakóautószezon, az első hosszabb út előtt a legtöbben hasonló dolgokra készülnek: legyen elég ruha, működjön a hűtő, kerüljenek be a kempingszékek és a hosszabbítók. Az igazán hasznos felszerelések azonban sokszor azok, amelyekre elsőre nem is gondolnánk. Mutatunk öt praktikus eszközt és kütyüt, amelyek sokkal kényelmesebbé tehetik
A Lounge Group közlése szerint a cél nem a munkavállalók tömeges elbocsátása, hanem a megváltozott környezethez igazodó, fenntartható működési modell kialakítása.
A Debreceni Egyetem kísérletéből kiderül, melyik talajművelési technológia és tápanyagszint képes leginkább megőrizni a talajnedvességet a kritikus időszakokban.
A Magyar Diáksport Szövetséget és a hazai öttusasportot vezető Balogh Gábor szerint évente már csaknem félmillió gyerek vesz részt valamilyen diáksport-programban Magyarországon, miközben az öttusában is új korszak kezdődhet az olimpiai bajnok Gulyás Michelle aranyérme és az akadálysport bevezetése után. A sydney-i olimpián ezüstérmes egykori öttus
A Magyar Reklámszövetség közterületi tagozata sürgős egyeztetést kezdeményez Vitézy Dávid miniszterrel egy olyan új törvényjavaslat miatt, amely szeptember végéig előírná az óriásplakátok lebontását, és betiltaná a gyűlöletkeltő politikai reklámokat. A szakmai szervezetek megkerülésével benyújtott tervezet az érintettek szerint teljesen tönkretenné
Katalin hercegné hivatalos közösségimédia-fiókjain keresztül ismét közleményben szólt követőihez és a brit alattvalókhoz, méghozzá a kedd hajnali devoni helikopter-baleset miatt. Vilmos herceg felesége együttérez az áldozatok családtagjaival.
A kvízguruk kihívása nem azoknak szól, akik megelégszenek az átlagos eredménnyel. Itt minden kérdés újabb lehetőség arra, hogy megmutasd, mennyire széles körű a tudásod, és képes vagy-e igazán magas pontszámot elérni. Ha szereted a komolyabb kihívásokat, ez a feladatsor neked készült. Tudod például, mit jelent a pragmatikus szó, vagy hogy ki volt D
Az Aurora Energy Research elemzése szerint Dél-Európa kulcspiacain jelentősen visszaeshetnek az akkumulátoros energiatárolók bevételei 2030-ra, mivel a gyorsan bővülő kapacitások felerősítik a piaci versenyt.
A miniszterelnök szerint a trianoni katasztrófa után jött még a második világháború, Don, a kitelepítések és a kommunista terror, de 1989-ben a nemzet új esélyt kapott arra, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, de az ország vezetői sokáig visszaéltek ezzel. Kossuth téri beszédében úgy vélekedett: olyan közjogi méltóságok kell, hogy képviseljék a nemzet
2026. november 4. és 8. között, 34. alkalommal rendezik meg az ALTER-NATIVE Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált Marosvásárhelyen, ami az elmúlt évek alatt a térség egyik legjelentősebb független rövidfilmes fesztiváljává vált. Az eseményre már várják a rövidfilmeket, az alkotók augusztus 31-ig nevezhetnek, legfeljebb 30 perces alkotásokkal, műfaji megk
Az Európai Unió megkezdte az első tárgyalási klaszter hivatalos megnyitásának előkészítését Ukrajna és Moldova csatlakozási folyamatában, miután valamennyi tagállam támogatását adta a lépéshez - közölte a ciprusi EU-elnökség, valamint az ukrán kormány csütörtökre virradóra.
A TV2 műsorvezetője a csütörtök reggeli adásban jelentette be, hogy szünetet tart a munkában. A távozásának oka a második várandóssága, a következő időszakot a családjának szenteli.
A magyar válogatott csapatkapitánya egy friss interjúban beszélt a divathoz fűződő viszonyáról. Azt is elmondta, körülbelül négy éve kezdett el komolyabban foglalkozni a megjelenésével.
Nem a kórházakban dől el az egészségügy jövője: az ellátás egyre inkább az emberek mindennapi életébe költözik. A PwC Global Health Report kutatásában a válaszadók 70 százaléka havonta használ valamilyen egészségügyi technológiát – viselhető eszközt, alkalmazást vagy virtuális szolgáltatást. Az elemzés szerint az egészségügyi rendszerek alapvető át
Az egekben van a lakáshitelezés Magyarországon 2026 áprilisában is 262 milliárd forint lakáshitel kérelmet fogadtak be a bankok Magyarországon, ami tökéletesen illeszkedik a megelőző hat hónap 263 milliárd forintos átlagába.
Magyar Péter június 4-ei beszédében a budapesti Kossuth téren megemlékezett a trianoni katasztrófáról, majd a határon túl élő nemzeti közösségekről is beszélt. A miniszterelnök szerint óriási sikert ért el Magyarország azzal, hogy az ukrán felet rá tudta venni a kárpátaljai magyarok jogainak helyreállítására. A kormányfő emellett az erős közép-euró
A TV2 műsorvezetője a csütörtök reggeli adásban jelentette be, hogy szünetet tart a munkában. A távozásának oka a második várandóssága, a következő időszakot a családjának szenteli.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) bejelentette, hogy csatlakozik a BBC-t, a Guardiant és más nagy nemzetközi médiacégek kiadóit is tömörítő SPUR-koalícióhoz, amely az AI-platformok (például a ChatGPT vagy a Claude) médiatartalom-használatának átláthatóbbá és méltányosabbá tételéért dolgozik.
A júniusi meleggel együtt országszerte újabb strandok és termálfürdők nyitják meg kapuikat. A szezon indulásával pedig választ kapunk a mindenkit érdeklő kérdésre is: mennyit kell fizetnünk idén egy strandolásért?
A nyers adat szerint 1,7 százalékos volt a kiskereskedelem forgalmának éves növekedése áprilisban. Naptárhatástól megtisztítva 3,6 százalékkal nőtt a forgalom áprilisban az egy évvel korábbihoz képest, de 1,2 százalékkal kisebb volt a márciusinál.
Terjedelmes cikket közölt a brit The Sun arról, hogy milyen ételeket fogyasztanak majd az angol labdarúgó-válogatott tagjai az amerikai, kanadai és mexikói közös rendezésű világbajnokságon. Kiderült, hogy a háromoroszlánosok a hazai ízekre, és persze az egészséges fogásokra esküsznek. Luxusételek és drága borok nem lesznek az étlapjukon.
Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene 2026. áprilisban, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta (a "húsvéthatástól" megtisztított adatok szerint) 3,6 százalékkal – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az RMDSZ is támogatta a törvényt, amely alapján ismét előkerült Wass és Nyirő neve. Wassnak már eddig is legfeljebb csellel lehetett szobrot állítani Romániában, Nyirő nevét viszont utca és több iskola is viseli Erdélyben.
Ha egy cég a készpénzéből a tulajdonosainak szeretne juttatni, fizethet osztalékot (dividend) vagy belekezdhet egy részvényvisszavásárlási (buyback) programba.
Szűcs Judith részletesen beszámolt arról, hogy volt párja anyagilag és lelkileg is tönkretette egy 16 évig tartó kapcsolatban. Az énekesnő szerint a férfi kérésére egy 50 milliós jelzálog is került a házára.
Színháztörténetileg is jelentős évfordulóra készülnek június 12. és 14. között a gyulai Almásy-kastélyban. 280 évvel ezelőtt, 1746 június 13-án ugyanis a magyar kastélyok történetében először itt mutattak be színdarabot. Harruckern Ferencné Dirling Mária Antónia báróné névnapja alkalmából arra kérte a család udvari papját, hogy ne csak egy költemén
Miért nem pusztán akaraterő kérdése, hogy miért nézünk meg még egy videót, és miért működik ilyen jól rajtunk a digitális tér bizonytalan jutalomrendszere? Somogyi Márton véleménycikke.
Kanyó Roland, a dm drogerie markt Magyarország marketing- és Pr menedzsere 2002 óta, azaz immár 24 éve dolgozik a dm-nél, ahol számos különböző területen dolgozott, mielőtt átvette a kommunikációs terület irányítását. Mai beszélgetésünk apropója egy idén tavasszal indult kezdeményezés, az Együtt a jövőért. Bevezetésképpen megbeszéljük, mit jelent